Ha beütjük a keresőbe az "internet szerelem" szavakat, találhatunk pár sztorit, ami internetes megismerkedésről szól, de ezek sorra úgy kezdődnek, hogy a felek chaten vagy valamilyen társkeresőn ismerkednek meg. A technika fejlődése viszont manapság olyan méreteket öltött, hogy előfordul, a való élet teljes kontrasztjaként két ember úgy lesz nagyon szimpatikus egymásnak, hogy sosem látták egymást és nem tudják egymás nevét, csak tudják, milyen macskás képen nevet vagy milyen elvont zenét hallgat a másik. Mi e jelenség előtt fejet hajtva gondoltunk arra, hogy közöljük négy olvasónk történetét, akik vagy direkt, vagy véletlenül, de az internet segítségével találkoztak jelenlegi párjukkal.
Négy női olvasónk bizonyítja be álnéven, hogy a szerelem megszülethet Twitteren, Tumblren és az egyre népszerűbb Tinderen is, az összehasonlítás kedvéért pedig hoztunk egy hagyományos társkeresős, nem T betűvel kezdődő, Randivonalas történetet is. Ha önnek is van valamilyen története a virtuális ismerkedésről, amit szívesen elmesélne a nagyvilágnak, írja meg bátran a Randiblog e-mail címére!
Akik direkt kerestek párt
Randivonal: a 26 éves Szonja és a 31 éves Csaba
„Én alapból csak olyanokkal kezdtem el csevegni, akiknek a leveléből látszott, hogy elolvasták az adatlapomat, és Csaba rögtön egy olyan kérdéssel nyitott, amiből lejött, hogy az egészet végigolvasta. De előtte amúgy egy csomó sráccal leveleztem, meg volt pár nap, mikor minden nap mással ültem le egy sörre dumálni, és bár mind a négy-öt srác tök szimpatikus volt, akivel találkoztam, valahogy egyik sem volt az igazi. Nincsenek nagy elvárásaim, de abból nem engedtem, hogy olyan pasit keresek, akinek vannak céljai és aki tesz is értük. Aki kerek egésznek érzi magát: nem akartam, hogy pótlékot, mankót keressen bennem, ahogyan én sem azt kerestem. Én amúgy eleve úgy indultam neki a társkeresésnek, hogy nem görcsölök rá, egyedül is jól érzem magam, az interneten meg csak nyitva hagytam egy kaput, ahol olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akikkel amúgy soha nem futnék össze az utcán. Meg az volt bennem, ha én ott vagyok normális nőként, akkor miért ne lehetnének hozzám hasonló normális pasik is? És tényleg: az összes srác, akivel a Randivonalról találkoztam, mind tök értékes ember, szóval remélem, azóta ők is boldogok életük párjával.
Csaba az első randin teaházba akart menni, de mondtam neki, hogy engem feszélyeznek a porcelán teáscsészék, szóval inkább igyunk: szegénynek sofőrsegéllyel kellett hazamennie. Ennek ellenére ő volt az, aki annyira megfogott, hogy másnap a többi srácot leépítettem kedvesen, de határozottan. Másfél éve együtt vagyunk, szerintem azért, mert remekül tudunk beszélgetni, figyelünk egymásra, tiszteljük, szeretjük a másikat. Vele még főzni és takarítani is móka, és persze mindketten baromi jól nézünk ki, szóval ha így folytatjuk, férjül veszem.” – vallott terveiről Szonja, akinek a hagyományos jött be.
Tinder: a 42 éves Mónika és a 29 éves Márió
„ Évek óta egyedül élek, és sok érzelmi nyomorulttal találkoztam élőben és virtuálisan is, akikkel kapcsolatban egy idő után úgy éreztem, mintha egy nagy kosár rohadt gyümölcs lennének, amiből én a férgeseket válogatom ki magamnak. A Tinderről már nálatok is olvastam, de csak azután akkor telepítettem fel, amikor a lányom is ajánlotta nekem.
Márió rögtön szimpatikussá vált, amikor láttam, hogy néz ki és hány éves, de amikor a program megmutatta, hogy még a Trónok Harcát is szereti, azonnal bematcheltem, nem sokkal utána pedig a program összekapcsolt bennünket, mert kiderült, én is tetszettem neki. Aki rögtön a szexet emlegeti, az felejtős, legfeljebb futó kaland, persze a Tinder erre való, és nekem sincsenek illúzióim, viszont szerintem ettől még nem hátrány, ha előtte beszélgetni is tudunk előtte normálisan. Márió érdeklődően és kulturáltan kezdett el beszélgetni velem, megkérdezte, milyen zenét szeretek, mi a foglalkozásom, és milyen az életem. Később aztán mondta, hogy ő direkt harminc év feletti nőt keres, én pedig boldogan újságoltam neki, hogy én pedig direkt fiatalabb pasit.
Nekem volt 100 Tinder-matchem, aminek a felével cseteltem, és ebből csak Márió akadt fenn a rostán, aki egy kicsit komolyabb dolgot akart. A Tinderben eleinte csak az tetszett, hogy jobbra-balra lehet dobálni a pasikat, ahogy azt a való életben is tenném szívem szerint, de az élet úgy hozta, hogy megismerkedtem valakivel, akivel pár hónapja jól elvagyunk egymással. Én ehhez az egész internetes ismerkedés-témához csak azt a gondolatot szeretném hozzáfűzni a Tinderezés fényében, hogy bár a lelki összekapcsolódás a legfontosabb, attól még közel sem biztos, hogy mnden rendben van. Mi van, ha például nem tetszik a szaga?” – zárta le levelét egy roppant megfontolandó kérdéssel Mónika, a Tinderező anyuka.
Akiket véletlenül hozott össze a sors
Twitter: a 24 éves Vera és a 28 éves Norbi
„Én azért szeretek az interneten, pontosabban a Tumblren meg a Twitteren ismerkedni, mert ahogy szokták írni-mondani, az offline világgal vagy a Facebookkal ellentétben itt nem azokkal kell beszélgetned, nem azokat látod, akikkel egy közösségbe kerülsz, hanem valami miatt érdekelnek. Ez pedig egy nagyon jó kiinduló pont, mert túlugorhatunk az ismerkedés kínos "és te milyen zenét szeretsz?" részén, hiszen eleve azért ismerkedsz jobban az emberrel, mert tetszik, amit eddig láttál belőle, csak a "márpedig csajt/pasit kell fognom" öncélú erőlködése nélkül. Mi Norbival amúgy nem az interneten kezdtünk el beszélgetni, de Norbit egy Twittereseknek szervezett buliban láttam meg először. A buli után bekövettük egymást, és mindig nagyon aktívan reagált azokra, amiket kiírtam, de mivel tudta, hogy nekem közben volt valakim, akivel kavartam, nyomulni nem mert. Ennek ellenére jóban lettünk, és amikor hasonló találkozók voltak, mindig odajött beszélgetni, meg ilyesmi.
Lehet, hogy ez egy elcsépelt történet, és én is elcsépelt vagyok, de az tetszett meg benne, hogy borzasztó jó humora és ízlése van, ami már az interneten is látszott. Nem gondolom, hogy Norbihoz odamentem volna, ha előzőleg nem térképezem fel a személyiségének töredékeit az interneten, és nem lesz nekem szimpatikus, bár tudom, hogy a neten mindig 50-50, hogy valami igazi-e vagy sem, de nála szerencsére személyesen is ugyanaz jött le, mint online.
Az van, hogy én elég nehezen barátkozom a való életben, de akiket Tumblrről vagy Twitterről ismerek, azokkal szívesen beszélgetek, mert már eleve szimpatikusak voltak nekem, szóval ezek az internetes dolgok jók a való életben jelentkező gátak feloldására is. Amúgy mi egész egyszerűen úgy jöttünk össze, hogy az egyik ilyen Twitteres találkozón kihívott beszélgetni, aztán lesmárolt, így megy ez! Egyébként ennek pont tegnap volt másfél éve.” – mesélte el saját történetét Vera 160-nál több karakterben.
Tumblr: a 18 éves Laura és 22 éves Henrik
„A Tumblr egy olyan hely, ahol az ember azokat a megoszthatja a képeket, szöveges posztokat, amik tetszenek neki, vagy amiket maga gyártott és nézheti más emberekét. Én terápiás célzattal kezdtem el használni, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak, illetve hogy legyen egy hely, ami nem napló, de mégis tartalmazza a szupertitkos, anonim életemet, úgy, hogy közben visszajelzést is kapok másoktól, hogy nem vagyok egyedül.
Tavaly április környékén követtük be egymás blogját Henrikkel, nem sokkal utána történt, hogy elkezdtünk levelezni, először csak az oldalon, majd Facebookon is. Ő nagyon ügyel a biztonságra, így a nevén kívül semmilyen más információt nem tudtam meg a profiljáról, még egy kép sem volt róla. Tudom, az ilyesmi veszélyes, és egy 18 éves lánynak ettől félnie kellene, de az interneten manapság mindenki nagyon kitárulkozik, és nekem nagyon tetszett, hogy ő képes enélkül is érdekes és szórakoztató maradni, és hát képtelenség, de ő lett a legjobb barátom: egy ismeretlen kilétű és kinézetű férfi, akinek hasonló dolgok tetszenek az interneten, mint nekem.
Az egész nyarat átbeszélgettük, de egy augusztusi napon fordulatot vett rejtélyes életünk, amikor elújságolta, szeptembertől véletlenül pont onnan öt percre szerzett magának munkahelyet, ahova én iskolába járok, és tudni szeretné, hol érdemes ebédelni. Neki valószínűleg csak egy ártatlan kérdés volt, én viszont akkor gondoltam bele először, hogy heló, én egy élő emberrel beszélgetek, aki _eszik_, valószínűleg van neki szája, szeme, teste: mindenképpen meg kell őt ismernem, minden valódi embernél jobb lehet, az se érdekel, ha ronda!
A dolog úgy alakult, hogy mindkettőnknek éppen metróznia kellett valahova, és ezt valamiért bejelentettük egymásnak, miközben facebookon töretlenül beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy találkozunk egy hozzánk közeli aluljáróban, de az egyetlen bökkenő az volt, hogy összesen annyit mondott el magáról, hogy szemüveges. Abban a pillanatban, hogy megálltam az aluljáró lépcsőjénél, arra gondoltam, hogy mi van, ha éppen egy ötven éves és nagyon perverz családapára várakozom, azt hiszem, de ebből a gondolatmenetből egy nagyon helyes, szemüveges fiú zökkentett ki, akit már két perccel azelőtt kiszúrtam a tömegből, mert megkocogtatta a vállamat, és pulzusomat soha nem látott magasságokba emelve megkérdezte: 'Na mi van?'
Három nap múlva már jártunk is, egy hét múlva pedig a családjának is bemutatott.” – osztotta meg velünk szerencséjét Laura.
A történeteket szerző bátor levélíróinknak ezúton is nagyon köszönjük a szuper történeteket!