Pont a héten volt szó nálunk arról, hogy mit lehet kezdeni egy olyan exszel, aki nem hajlandó lekopni a szakítás után – hát egy francia nőnek aztán fel volt adva a lecke, ugyanis volt barátja, ahelyett, hogy békén hagyta volna, 10 hónap alatt 21 807-szer hívta vagy küldött neki SMS-t azután, hogy szétmentek. Ez átlagosan napi több, mint 70 üzenet, majdnem egy évig. Nem lehetett kevés a telefonszámlája az úriembernek, aki egyébként korábban kórházban is volt depresszió miatt, és aki úgy általában a szakításon kívül még egy konkrét dolgot sérelmezett, azért fajult el odáig az ügy, hogy bíróság előtt végezték.

A Guardian híradása szerint a kapcsolat során a 33 éves férfi segített felújítani barátnője lakását, majd nem sokkal ezután jött a szakítás – mindez még 2011-ben volt. A férfi azon akadt ki, hogy nála egy évvel fiatalabb exe nemhogy a költségeit nem térítette meg, még meg se köszönte a segítséget, úgyhogy gondolta, felhívja, hogy kikövetelje a jussát. Azonban nem kapta meg, amire vágyott, és ekkor úgy döntött, hogy addig fogja keresni a nőt telefonon, amíg legalábbis köszönetet nem mond, vagy vissza nem adja a pénzt. Valamilyen szinten összeillettek ezek ketten: a férfi olyan makacs, hogy képes napi 70-szer telefonálni 10 hónapig, de a nő is elég kitartó, inkább elszenvedte a zaklatást, de nem volt hajlandó köszönetet mondani. Mondjuk ilyen zaklatás után nem nagy csoda, hogy nem volt kedve még hálálkodni is mániákus exének.

A hölgy persze letiltotta a férfi számát, erre az a nő szüleit és munkahelyét kezdte hívogatni, ezek után rendőrségi, majd bírósági ügy lett a dologból. Ennek folyamán egy hivatásos békéltető, más szóval mediátor leültette a feleket egymással szemben, és rávette a nőt, hogy végre mondjon köszönetet. A férfi ekkor felhagyott a zaklatással, és megígérte, hogy soha többet nem találkozik a nővel, nem is keresi őt többet. De persze a büntetést ettől még nem úszta meg, ezer euró, azaz kb. háromszázezer forint bírságot kellett fizetnie, és a 10 hónap zaklatásért 10 hónap börtönt is kapott, igaz ebből 6 hónapot felfüggesztettek.