horoszkóp

A puszta ölelésemtől erekciója lett

2014.10.19. 16:37

Mostanában sokat kapott a munkahelyi kapcsolat, és felbátorodtam. Megírom a történetemet” – a mai sztorit megint egy olvasónk küldte be a Randiblog email-címére. A beküldőnek a Lora álnevet dobta a gép, és amint az a fenti bevezetőből is kiderül, mint annyi korábbi levélíró, Lora szintén a munkahelyén keveredett egy viszonyba. Az ő esete azonban többek között azért különbözik a többiekétől, mert mindketten családosak és mindkettőjüknek van több gyereke is – hogy ennek milyen következményei voltak-vannak a kapcsolatra nézve, az alább kiderül. Ha végigolvasta Lora beszámolóját, és van kedve, írjon nekünk ön is! A fent linkelt címre várjuk véleményét, hozzászólását, vagy saját történetét.

A felállás. Adott egy férfi és egy nő.

A nő magas, amolyan homokóra alakú, ízig-vérig nő. A plakátok szépségideáljától azért messze, de piros pöttyös, rafinált szabású ruhájában bárkit megbabonáz. Szenvedélyes, ösztönös, közvetlen, nyitott. A férfi, magas, kopaszodó, de jóképű. Amolyan védelmező típus, apáskodó típus. Egyikük sem szereti bevallani, de mindketten nagy csodálói a másik nemnek.

shutterstock 186941702

Mindketten házasok. A nő házassága boldog, a férfié hagy némi kivetnivalót, de alapvetően elégedett lehet vele. Kettejüknek együtt van egy kézilabdacsapatra való gyereke, és egyikük sincs még több 35-nél. Mindkettőnek anyagi biztonsága, békés élete van. Minden adott ahhoz, hogy jól éljenek. Nem is lenne semmi bajuk az életben, ha nem ismernék egymást. De kezdjük szépen az elejéről.

Évekkel ezelőtt találkoztunk. Ő interjúztatott, mikor beléptem a céghez. Emlékszem, 3-4 mondat után letette a tollat, és nem jegyzetelt. Csak figyelt, és tudom, hogy minden szavamat megjegyezte. Nem voltak plusz körök, feladatok, amiket meg kellett oldanom, hogy itt dolgozhassak, még csak az angoltudásomat sem tesztelték. Egyszerűen felvettek. Ma már tudom, hogy azelőtt és azóta is én voltam az egyetlen, akit ilyen könnyedén felvettek a céghez.

Úgy hozta az élet, hogy elég sokat dolgoztunk együtt. Ez idő alatt megismertük egymást. Volt, aki azt mondta, hogy olyanok vagyunk, mint férj és feleség. Az biztos, hogy én tanítottam meg nevetni saját magán. Amikor megismertem, sokszor egy karótnyelt pöcs volt. Most már csak néha az.

Az egész egy karácsonykor kezdődött. Mindkettőnknek volt 1-1 gyereke, aki a karácsony előtti hajtás alatt éjszakai őrszolgálatot csináltatott velünk. Kialvatlanok voltunk. Agyhalott hangya módon csak naptárcsomagolásra futotta az erőnkből. Ott álltunk egymás mellett, és egyszer csak a fejemre billent a feje. Álltunk ott baromi meghitten, és csomagoltunk.

A következő évben vállt vállnak vetve harcoltunk, hogy keresztülverjünk valamit a cégen. Nagyon kemény, de sikeres év volt. Én is vezető pozícióba kerültem év végére. A mi kapcsolatunk pedig sziklaszilárd alapokra helyeződött.

Ismét karácsony. Jajj, azt hiszem, a karácsony lesz a vesztem minden évben... Céges buli keretében elmentünk megfőzni a saját vacsoránkat közösen. Majd meg is ettük. (Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon jó csapatépítő.) Párokban kellett dolgozni. Nem is volt kérdés, hogy mi egy pár leszünk. Főzés közben már olyan megszokottan dolgoztunk együtt, mintha tényleg soha semmi mást nem csináltunk volna, mint együtt főztünk. A mozdulatok kiegészítették egymást. Főzés közben ráraboltunk a gyümölcsökre. Etettük egymást. Majd borokkal itattuk. Maradjunk annyiban, hogy valami varázslatba estünk.

Ebből a varázslatból az sem tudott kirázni, hogy hamarosan egyhetes üzleti útra mentünk külföldre ketten. Azt mondják én voltam az első nő, akivel kettesben ment ki külföldre. Mivel elszarakodtuk a repjegyvásárlást, így megnyertük, hogy levezethettünk több, mint 1000 kilométert négykézben. Ott aztán nincs menekvés. Együtt kell lenni, és nem futhatsz el. Odafelé megszálltunk útközben, és másnap hajnalban indultunk tovább. Abban az egy hétben megszűnt minden. Nem kellett hétköznapi dolgokon aggódni, gyerek, pénz, munka. Csak ő volt és én. Rengeteget beszélgettünk, és minden szabad időnket együtt töltöttük. Egyik este álltunk a szobám előterében és mostuk a fogunkat. Csak úgy pattogtak a szikrák. Álltunk, néztük egymást, és gondolatban a legvadabb szexformációkat képzeltük el. A végén megfutamodtunk, mert mindkettőnk között ott lebegett házastársunk és gyerekeink csalódott arca. A hazaúton folyamatosan kínlódtunk. Mivel évek óta tartós kapcsolatban élünk, megszoktuk, hogy van mellettünk valaki, hogy megölel, ráadásul eszement módon fel is spannolódtunk egymásra. Úgy eltölteni több, mint 10 órát néhány centire valakitől, hogy legszívesebben egy őrülten vadat... Szóval kemény utunk volt.

Utána állítólag messziről bűzlött rólunk, hogy valami történt. Fájt visszajönni a hétköznapokba. Persze sokat segített az is, hogy a családjaink ott voltak mellettünk, és helyreállt a világ rendje. Viszont nyárra elkezdtük kerülni egymást. Mintha félnénk attól, ami történhetne közöttünk, ha egyszer nem lennénk észnél. Jött a karácsony. Már megint. Ő féltékeny lett. Alig hittem el, de nem lehetett mással magyarázni, féltékenységi rohamot kapott. Őrülten összevesztünk. Napokig levegőnek néztem, és nem beszéltünk egymással. Egy hétig kínlódtunk. Nekem is nagyon fájt, de haragudtam, hiszen vérig sértett.

Aztán egy fél évig semmi sem volt a régi. Kínlódtunk. Én különösen. Elhatároztam hát, hogy más munkahelyre vonulok, mert ez nem állapot. Nembeszélős állapotokból még jött néhány. Majd nyáron megint leomlottak a falak. Véletlen volt, ketten maradtunk, másodpercek alatt megint a régi meghitt viszony állt fel közöttünk. A meghittség közepén jött egy „ha más lenne a helyzet...” és pontosan tudtam, hogy mire gondol. Ő is ugyanúgy vágyik rám, mint én szoktam őrá gyengébb pillanataimban, csak bepánikolt attól, amilyen érzéseket keltek benne, és menekülőre fogta. Be kell valljam, én is pánikba estem. Nem akartam széttúrni a családját, és a magamét sem akartam felrobbantani.

Néhány hét múlva hibáztam a munkában. Rosszkor talált meg, és éppen lent voltam lelkileg. Be kell valljam, rengeteget sírtam miatta. Ő próbált vigasztalni. Megölelt, és hagyta, hadd zokogjak. Eltelt néhány óra, én kicsit lehiggadtam. Nem tudtam, hogyan köszönjem meg neki, hogy érezze tényleg mennyire hálás vagyok érte, hogy vigasztalt. Hát hozzábújtam, a mellkasára hajtottam a fejem, és csak álltunk. Megéreztem az illatát. Olyan kívánlak illata volt, hogy jobbnak láttam befejezni az érintkezést.

Uraim, mennyire kell kívánni egy nőt ahhoz, hogy a puszta ölelésétől erekciójuk legyen? Próbálta palástolni, de szembetűnő méretei és a vékony nadrág most bizony cserben hagyta. Én pedig rájöttem, hogy ennek sosem lesz vége.

Még néhány hónapom van a cégnél. Tervezetten megyek el. Megbeszéltük, keresik az utódomat. De nem tudom, hogy fogjuk átvészelni ezt a néhány hónapot. Nem akarok már vele harcolni. Folyamatosan veszekszünk, ha éppen nem vagyunk egymáshoz kedvesek. Ha kedvesek vagyunk, akkor pedig azonnal megszaladnak vágyaink.

Hogyan lehet túlélni azt a néhány hónapot, ami még hátra van?

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.