horoszkóp

Többmilliós ajánlat négy éjszaka romantikáért egy kikosarazott srácnak

2014.10.21. 18:31
ebay-header
Fotó: ebay

Fent egy 21 éves brit srác látható, Jake Dodridge-nek hívják és a története elég hétköznapian indul. A sztori ugyanis ott kezdődik, hogy a fiatalembernek volt egy barátnője, akinél a srác azzal akart bevágódni, hogy befizetett egy romantikus utazásra kettejüknek Velencébe. Négy éjszaka december elején a Szent Márk székesegyház közelében egy négycsillagos szállodában – ez így tényleg remekül hangzik. Sajnos azonban maga a kapcsolat nem ment olyan jól, mint az utazástervezés: a meghívott lány szakított a sráccal. Dodridge rögtön le akarta mondani az egészet, de az utazási iroda közölte, hogy ha lemondja, akkor sem kapja vissza a pénzt. Az utas nevét viszont meg lehet változtatni, azaz elvileg más is mehet az excsaj helyett. Na innentől kezdve lesz igazán érdekes ez a sztori.

Dodridge ugyanis erre fogta és feltette a megüresedett helyet az Ebayre, ahol 99 pennyről indult a licit a romantikus nyaralásért (azaz telelésért). Természetesen csak nők licitálhatnak, csak 18 és 30 év közöttiek, és persze kell fotót is küldeni, hogy Dodridge leellenőrizhesse, hogy kölcsönös-e a szimpátia. Ez már önmagában elég különleges, de még izgalmasabbá vált a dolog attól, hogy a sztorit felkapták a bulvárlapok – a legnagyobb nyilvánosságot valószínűleg a Daily Mail biztosított Dodridge akciójának.

Na innentől kezdve a népszerűség kb. meg is ölte a kezdeményezést. Az utazás eredetileg 650 fontjába került Dodridge-nak, ez kb. 250 ezer forint, de a nagy hírverés következtében a licit egészen 91 ezer fontig felment, ami már 35 milló forintos nagyságrend. Ekkor Dodridge törölte az egészet az Ebayről, de azt nem lehet tudni, hogy azért tette-e, mert elfogadta a gazdag ismeretlen ajánlatát. Az Uproxx nevű website szerint mindenesetre a Facebookjára továbbra is záporoznak a találatok, egy éjszaka alatt 600 ember jelezte, hogy Dodridge barátja akar lenni. Nem sokaknak hozott még ekkora népszerűséget egy szakítás (főleg nem a tegnapi poszt főszereplőjének), nem csoda, hogy a fiatalember nagyvonalúan azt nyilatkozta, hogy nem haragszik, hanem megérti, hogy az exe miért szakított vele.