Kis pesti mosdómustra

Olvasási idő kb. 5 perc

Első hallásra meglehetősen bizarr ötlet, hogy éttermek mellékhelyiségeinek vizslatásába kezdünk, de valójában talán mégsem annyira. Meggyőződésünk ugyanis, hogy egy vendéglátóipari egység mosdója és annak állapota rendkívül sok mindenről árulkodik. Az például határozottan bosszant bennünket, amikor áltrendi, puccos, drága (ámde mísz pincéreket és rossz ételeket felvonultató) helyek arra már nem hajlandóak pénzt és energiát áldozni, hogy normális mellékhelyiséggel szolgáljanak. Az egész elvi kérdés. A toalett és minősége szemünkben sokkal több, mint ötperces kitérő: a hely általános hozzáállását és filozófiáját tükrözi. Csak pénzről szól az egész, vagy elkötelezett, szívből jövő vendéglátásról? A vendég csak egy pénztárca (lehetőleg minél mélyebb), vagy valódi, nagybetűs vendég, akinek kedvében akarnak járni, és szeretnék, ha jól érezné magát? Még a mosdóban is. Amelynél szerintünk a következő szempontok a legmeghatározóbbak –fontossági sorrendben:

• Tisztaság
Egyértelműen a legfontosabb. A túlcsorduló szemetesek, kosz, letépkedett, szétszórt papírmaradványok kiábrándítóak, az egyebekről nem is beszélve. Arról tanúskodnak, hogy nem takarítanak megfelelően, és erre nem is figyelnek. Ebben aztán nincs bocsánat.

• Felszereltség
Van-e WC papír, szappan, kéztörlő. Ez elég egyértelmű –szintén az odafigyelés, ill. annak hiányának jele.

• Méret, vécék száma
Szörnyű, amikor nagy forgalmú, tágas, menő éttermekben egyetlen miniatűr kabin, egy darab mosdókagyló és egy tükör előtt tolonganak a sminkjüket igazító csajok. Sorban állni pedig itt egyáltalán nem szeretnénk.

• Praktikum és apróságok
Van-e fogas az ajtón, amelyre fel lehet akasztani a kabátot, táskát. Be lehet-e rendesen zárni az ajtót (nagyon utáljuk, amikor nem).
Apróságok: Nem minden pénzkérdés. Az a bizonyos plusz –egy kedves gesztus, egy jópofa tábla, felirat, egy szál virág, vagy finom illatú szappan, mind többet érnek egy extravagáns csaptelepnél, mert az igyekezetről tanúskodnak.

• Design
Színben, stílusban, léptékben mennyire van összhangban a hely belterének egészével.

Jártunk-keltünkben benéztünk hát néhány forgalmas pesti étterem bizonyos helyiségébe. Tettük ezt szúrópróbaszerűen, nem volt stratégia, minőségben, méretben és színvonalban eltérő vendéglőket választottunk. Be kell vallanunk, sokkal rosszabb végeredményre számítottunk, amit láttunk, tulajdonképpen nagyjából rendben volt. Persze, ezek mind belvárosi, menő helyek, de hát ilyenekben is találkoztunk már horrorisztikus körülményekkel. A maximális pontszám 5 (1-1 mindegyik felsorolt szempontra, 0,5 is adható). Némi szubjektív megjegyzésekkel spékelve, lássuk:

Gerlóczy Kávéház  (V. ker., Gerlóczy u. 1.)

Az elhelyezkedése miatt mindig forgalmas, rengeteg külföldi által látogatott hely konyhájáért nem vagyunk oda, mellékhelyisége nagyjából rendben van. Semmi extra, semmi plusz, egyszerű és funkcionális. A békebeli, franciás hangulatnak valamilyen apróság formájában akár itt is lehetne nyoma. Három kabin, egy mosdókagyló. Hatalmas feketepont a jelentős mértékben túlcsorduló szemetes, ilyet a jelenlegi körben egyedül itt találtunk.

(3/5)

 

Leroy  (V. ker., Sas u. 11)

A fotó nagyjából elárulja a méretet, gyakorlatilag csak ilyen kép készíthető, és ekkor egyedül tartózkodunk a helyiségben. Két személy egyszerre egyáltalán nem fér el benne, ha pont szeretne más is bejönni, a távozás problémás. Emlékeink szerint régebben valami indiai ihletésű, színes- rózsaszín és zöldes árnyalatban pompázott a beltér. Most viszont a minden harmadik „trendi” helyen jellemző, vajszínű/barna/fém dominál. Ezt viszont a mellékhelyiségről már lespórolták, az maradt pink, így az összhatás elég röhejesen néz ki.
(2/5)

Két Szerecsen (VI.ker., Nagymező u. 14.)

Szombat délután éppen egy rossz napot foghattunk ki: amennyire szeretjük őket, olyan csalódás volt ezúttal – még vissza is kellett küldenünk valamit érintetlenül, pedig ilyen még itt soha nem fordult elő. A mosdó nagyon szép, dizájnja, hangulata a hely egészével teljes mértékben összhangban van. Picit sötét (egyéni probléma), de nagyon ízléses. A kéztörlő sajnos kifogyott.
(4/5)

 

 Centrál Kávéház  (V. ker., Károlyi MIhály u. 9)

Üzleti reggeliket, félhivatalos kávézásokat bonyolítunk, a sok külföldi pedig a pesti kávéházi hangulatot keresi itt. Mi is gyakran megfordulunk errefelé, mert útba esik, és sokfajta találkozó helyszíneként alkalmas, de valójában steril és személytelen –ilyen szempontból teljes mértékben passzol hozzá a pont ugyanilyen mellékhelyiség. Makulátlanul tiszta, tágas (öt kabin, sok mosdókagyló), felszerelt –kifogástalan.
(5/5)

 

 Café Kör (V. ker., Sas u. 17.)

A mellékhelyiség kicsi, kopott, lepukkant, de annyira szeretjük őket, hogy még ezt is megbocsátjuk, csak maradjanak ilyenek. Olyan pici, hogy fotót készítenem nekem nem sikerül, férfipartneremre delegálom a feladatot, aki küldetésének tudatában igyekszik remekelni. Egyébként tiszta, és rendben találtatik.
(3,5/5)

A sorozatot folytatjuk.

Chili&Vanilia

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Magyar egyetem is bekerült a világ legjobbjai közé
Magyar egyetem is bekerült a világ legjobbjai közé

Az egyetem rendkívül büszke erre az eredményre.

június 16., 14:36

  • életem
A világ legjobban őrzött titkának mondják, pedig itt van az orrunk előtt
A világ legjobban őrzött titkának mondják, pedig itt van az orrunk előtt

Igazi világsztárok számára már nyilvánvalóvá vált a létezése, miközben széles tömegeknek fogalmuk sincs róla.

június 16., 14:00

  • Mindennapi
Személyes adatainkat is kiadhatja az új böngésző: egyelőre aggályos az adatvédelem
Személyes adatainkat is kiadhatja az új böngésző: egyelőre aggályos az adatvédelem

Két komoly problémával szembesít a böngésző, az egyik igazán aggályos.

június 16., 17:30

  • Édes otthon
bajban a Hévízi Tófürdő: az ideiglenes mentőcsomag is milliárdos tétel
bajban a Hévízi Tófürdő: az ideiglenes mentőcsomag is milliárdos tétel

Üzemel a Tófürdő, de a központi épület kiesését mielőbb orvosolni kell.

június 16., 16:00

  • Mindennapi
Brutális összegekkel lógnak a gyorshajtók, egy tüzijáték is kijönne ebből a pénzből
Brutális összegekkel lógnak a gyorshajtók, egy tüzijáték is kijönne ebből a pénzből

Rengetegen trükköznek a gyorshajtás miatt kiszabott bírságok befizetésével.

június 16., 12:40

  • Mindennapi
100 ezer forintnyi támogatásra pályázhatsz: 400 ezren jogosultak rá
100 ezer forintnyi támogatásra pályázhatsz: 400 ezren jogosultak rá

Több százezren jogosultak az új támogatásra, de érdemes sietni, a beérkezés sorrendjében történik az elbírálás.

június 16., 12:10

  • világom
Egyre többen használják ezt az ősi nyelvet Amerikában
Egyre többen használják ezt az ősi nyelvet Amerikában

A nyelvi megőrzés és terjesztés terén is történtek előrelépések.

június 16., 15:10

  • Édes otthon
Nincs ivóvíz több magyar településen, vis maior helyzetet hirdetett a polgármester
Nincs ivóvíz több magyar településen, vis maior helyzetet hirdetett a polgármester

Még mindig nincs ivóvíz több dunántúli településen. Vis maior helyzetet hirdettek ki.

június 16., 13:36

  • életem
Ők terjesztették el, hogy a macskáknak 9 élete van
Ők terjesztették el, hogy a macskáknak 9 élete van

Tudományosan is megindokolható, hogy miért terjedt el, de egy nagyon érdekes mozzanat kapcsolja össze a macskákat és a 9-es számot.

június 16., 16:46

  • Offline
Mátyás király titkos szerelme adta a népszerű budapesti kirándulóhely nevét
Mátyás király titkos szerelme adta a népszerű budapesti kirándulóhely nevét

Nem ez az egyetlen érdekesség a budapesti kirándulóhellyel kapcsolatban.

44 perce

  • életem
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség

Nemcsak szakmailag, de emberileg is felőröl hosszabb távon.

június 16., 06:16

  • életem
„Rájöttem: ha saját magamat sem szeretem, örökké csak sodródni fogok” – így lehetsz jóban saját magaddal
„Rájöttem: ha saját magamat sem szeretem, örökké csak sodródni fogok” – így lehetsz jóban saját magaddal

Arra is rá kell jönni: az Én és a Ti közötti egyensúly sosem középen van.

június 16., 19:30

  • Testem
Súlyos fertőzést okoz ez a gomba, nincs menekvés a levegőben terjedő kór ellen
Súlyos fertőzést okoz ez a gomba, nincs menekvés a levegőben terjedő kór ellen

A klímaváltozás ennek a levegőben terjedő fertőzésnek is kedvez. Amerikai tudósok a veszély fokozódására figyelmeztetnek.

június 16., 20:00

  • Testem
Forradalmi újítás a rák kezelésében: ezt a típust már kemoterápia nélkül is gyógyíthatják
Forradalmi újítás a rák kezelésében: ezt a típust már kemoterápia nélkül is gyógyíthatják

Ez a gyógymód számtalan rákbeteg életét könnyítheti meg.

június 16., 10:36

  • Mindennapi
A legrosszabbtól tartanak a hazai szakértők: nem csak nekünk embereknek árt a száraz meleg
A legrosszabbtól tartanak a hazai szakértők: nem csak nekünk embereknek árt a száraz meleg

Okkal aggódnak a gazdák, a helyzet már most is kritikus, az előreljelzések pedig nem látszanak javítani a krízisen.

június 16., 19:00

  • Szülőség
Senki nem dicsérte meg a gyereket – megdöbbentő eredménye lett
Senki nem dicsérte meg a gyereket – megdöbbentő eredménye lett

Kevés dologgal árthatunk többet egy gyereknek, mint ha nem dicsérjük meg rendszeresen. Mutatjuk, miért, és mit tehetsz felnőttként, ha így jártál.

június 16., 18:30

  • Offline
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?

Ez a földrajzi kvíz nem lesz könnyű: olyan városokról kell megállapítanod, mely országban található, amelyekről még talán nem is hallottál.

június 16., 06:46

  • életem
Horribilis összegekbe kerül majd a kedvenc gyümölcsünk, ha ez bekövetkezik
Horribilis összegekbe kerül majd a kedvenc gyümölcsünk, ha ez bekövetkezik

Közel 400 millió ember fogyasztja a banánt világszerte.

június 16., 11:40

  • életem
Rá sem ismersz majd a tejtermékekre, így változhatnak az elnevezések
Rá sem ismersz majd a tejtermékekre, így változhatnak az elnevezések

Érdemes lesz figyelni vásárlás közben a tejtermékek csomagolását.

június 16., 11:10

  • Szülőség
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Amikor kisfia allergiás lett, és az antibiotikumok után nehezen épült fel, az anya utánajárt, mi állhat a háttérben. Megdöbbentő felfedezést tett.

június 16., 06:30

  • Mindennapi
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés

13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést az zivatarok, a szél és a jégeső miatt.

június 16., 07:00

  • Önidő
"Az önismeret nem lehet csak egy szűk elit kiváltsága"
"Az önismeret nem lehet csak egy szűk elit kiváltsága"

Beszélgetésünk az Én-Tükör című kötet kapcsán sok érdekes önismereti kérdésre világított rá.

június 16., 08:20

  • világom
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész

Hiába érkeztek tömegével az emberek Floridába, nem találtak kincset.

június 16., 07:26

  • Mindennapi
Régen várt újítás a netezőknek: már ezt is meg tudod majd csinálni az Instagramon
Régen várt újítás a netezőknek: már ezt is meg tudod majd csinálni az Instagramon

2022 óta várják rengetegen az újítást, ez a legtöbbek által kért funkció.

június 16., 07:45

  • világom
Történelmi változás: 116 év óta először vezeti majd nő ezt a szervezetet Nagy-Britanniában
Történelmi változás: 116 év óta először vezeti majd nő ezt a szervezetet Nagy-Britanniában

Az új vezetőnek komoly problémákat kell majd megoldania.

június 16., 09:36

  • világom
Ebben az országban öröm iskolába járni: az életre nevelik a gyerekeket
Ebben az országban öröm iskolába járni: az életre nevelik a gyerekeket

Okosan átgondolt, gyakorlatias elemei is vannak az általános iskolai életnek ebben az országban.

június 16., 08:06

  • életem
Új KRESZ: ettől a kiegeszítőtől függ, hogy mennyivel mehetsz lakott területen kívül biciklisként
Új KRESZ: ettől a kiegeszítőtől függ, hogy mennyivel mehetsz lakott területen kívül biciklisként

A KRESZ módosítása a sebességkorlátozást is érinti bizonyos esetekben.

június 16., 10:06

  • Testem
Ennyi fényvédőt használj az arcodon, egy cseppel se többet
Ennyi fényvédőt használj az arcodon, egy cseppel se többet

A fényvédő nem csupán nyáron, hanem egész évben fontos része a bőrápolási rutinnak.

június 16., 08:50

  • világom
Nehogy ezekbe az európai városokba utazz, tömegek tiltakoznak a turisták ellen
Nehogy ezekbe az európai városokba utazz, tömegek tiltakoznak a turisták ellen

A turisták tömegei rengeteg nehézséget okoznak a helyieknek.

június 16., 08:36

  • életem
Tízezrek maradhatnak a zsebedben, aggasztó kérdést tisztázott a hatóság a nyugdíjakról
Tízezrek maradhatnak a zsebedben, aggasztó kérdést tisztázott a hatóság a nyugdíjakról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tisztázott fontos, nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseket.

június 16., 09:05

Érdekességek