Hogyan lakkozzuk a lábkörmünket?

Egyszer csak minden évben eljön az a nap, amikor a lábujjaim kilátszanak a már sokat szidott vietnámi papucsomból, vagy szandálomból, és hiába hívom a pedikűröst, a hirtelen jött nyártól természetesen még három hétig nincs egy szabad perce sem. Ilyenkor játszódik le minden évben ugyanaz a jelenet: nekiállok saját magam kilakkozni a lábkörmeimet, és a végeredmény mindig katasztrofális.

Pedig már az égvilágon minden segédeszközt beszereztem, van lábujjszétválasztóm, vattyagolyóm, fülpálcikám, próbálkoztam közepes és nagyon jó minőségű körömlakkal, és mégsem. Először is, sosem tudom, hogyan kéne elhelyezni a lábaimat, hogy azok vízszintesen álljanak, de mégis kényelmesen rá tudjak hajolni (idén ebben a jelenleg a hasamban lakó gyerek különösen megakadályoz). Másodszor, ha kétszer festem át  a körmeimet, nem lesz elég intenzív a szín, de ha háromszor, akkor viszont már túl vastag lesz, ami nem éppen esztétikus. Ezen kívül sokszor bármit csinálok, nem lesz sima és fényes a körmök felülete, hanem összecsomósodik rajtuk a lakk, és különösen a kisebb körmök esetében a bőrömre mindig több jut, mint a körömre. Tudom, hogy béna vagyok, de mégis, hogyan kéne ezt csináni?

Oszd meg másokkal is!
Mustra