Összecsukható cipő vezetéshez


Az egész az angol biztosítótársaságok ötlete volt, mert elegük lett abból, hogy a nők reggel felveszik a magas sarkút, aztán még álmosan, a munkahely felé igyekezve balesetet okoznak. Szerintük ezzel veszélyeztetik az egész társadalmat, vezetni ugyanis lapos sarkúban kéne, és szigorúan zárt cipőben, tehát ebből a szempontból a flip-flop is elég gázos. Eddig egyetlen megoldás kínálkozott, a váltócipő, amit valljuk be, az ember addig alkalmaz, amíg két hetes nem lesz a jogosítványa, utána abban vezet, ami épen rajta van. Ez a becsukható sarkú cipő azonban nem tűnik rossz ötletnek, a nap folyamán szituációtól és kedvünktől függően változtathatjuk a cipőnk sarkát. Azt azonban nehezen hisszük el, hogy a kinyitható sarok nem csuklik össze egyszer csak, a legrosszabb pillanatban, vagy éppen nem törik el.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek