Az IKEA színesít, ha hagyjuk

Többször is hallottuk magyar esztétáktól, hogy az IKEA a modern kultúra múzeuma: bárki számára elérhető, az emberek lépcsősoron keresztül jutnak fel a kiállítótérbe, amin különféle tájékozódási pontokkal végigvezetik őket. A modern múzeumban a tárgyakat nemcsak megfigyelni, hanem tapogatni lehet, sőt rájuk is ülhetünk vagy elheveredhetünk rajtuk. Egy borús hétköznap délelőtti ottjártunkkor azt láttuk, hogy az emberek azért nem csak tapogatnak, hanem vásárolnak is, és az új katalógus bemutatóján azt is megtudtuk, hogy az elmúlt évben különösen a hálószobák (gardrób, matrac és kanapé) és a konyhák (bútorok és eszközök) voltak a legnépszerűbbek a magyar vásárlók körében.

Egyébként az áruház állítása szerint az IKEA katalógusa „a Biblia után a második legnagyobb példányszámban nyomtatott kiadvány”. Idén 191 millió példányban 27 nyelven kerül 36 ország IKEA-szerelmeseinek Vika Grevsta-asztalára. A poronty szerint a katalógus kollázskészítéshez és origamizáshoz is remekül felhasználható, ha másra nem is.


Megtudtuk azt is, hogy új törzsvásárlói programot indítanak amibe ingyenesen lehet regisztrálni, és olyan kedvezményeket élvezhetünk, mint ingyenes kávé és papírtáska, valamint olcsóbban lehet megvásárolni néhány terméket, például a most bevezetett IKEA tusfőrdőket. Ez, valljuk be, nem tűnik olyan észveszejtő előnynek, ennek ellenére már most nagy tömegek álltak a regisztrációs asztal előtt.

A környezettudatosság továbbra is sarokköve a skandináv cég filozófiájának, és a tervezők is szem előtt tartják ezt az elvet. Például újrahasznosítható anyagokból terveznek hintaszéket, vagy ólommentes acélból variálható polcot. A bemutatón az is elhangzott, hogy arra késztetik a vásárlókat, hogy kombinálják a színeket, így például kapható színben illeszkedő csíkos függöny a piros polchoz és kockás szőnyeghez, amit virágmintás kanapéval egészíthetünk ki. A modulokban is a variálhatóságot hangsúlyozzák, tehát hogy mondjunk le a konvencionáis összeállításokról, és vegyünk nyugodtan egy kétszemélyes kanapéhoz simán egy darab fotelt. A textilek is az erős, feltűnő színeket hozzák, akár mintázat nélkül, vagy akár hatalmas, növényi ihletetsségű mintával vagy csíkokkal, és ezeket szívünk szerint illeszthetjük egymás mellé az otthonunkban. Feltéve, hogy meg vagyunk áldva minimális lakberendező tehetséggel, és kedveljük az ismét oly divatos, rikító színeket és retro mintákat. Láthatjuk tehát, az IKEA csupa jót akar nekünk. (Kép: IKEA)


Oszd meg másokkal is!
Mustra