Van ám, például kedves barátnőm is, de nagyon. Nagyon kedves és nagyon szereti. Mindig odaadom neki az egybensült pisztráng arcát is, boldogan piszkálja le a pofájáról a húst, szürcsölgeti az agyat. Már kitaláltam neki a fürjnyelvnél is manieristább pisztrángpofa-pástétomot, de sose bonyolódtam bele. Aztán szokásos szerdai turnémon a halasnál megláttam a félrepattintott lazacmaradékokat, jó nagy fejekkel, 20-30 deka lehetett darabja. Hmmm. Hát nincs mit tenni, eljött a pillanat, olcsón is lehet örömet szerezni, kérnék két lazacfejet a filé mellé.
A lazacot szusiba, carpacciónak, vagy kis vajon éppenhogy lekapatva szoktam megcsinálni, legfeljebb sózom, de leginkább nyersen kapdossunk fel csapatostul a vágódeszkáról a nyesedékeket. De egy egész fejet nem rakhatok még egy nyerslazac és halfejevő elé se hidegen, üveges halszemekkel, pláne kettőt, ugye örülsz?
Rendesen megpároltam fokhagymán, babérlevéllel és egy kis hagymával, ahogy a pisztrángot szoktam, aztán vártam a hatást. Bejött, tányér se kellett neki.
Lazacfej, istenem, tudunk élni...
Aznap nem a fej volt a legdurvább a menűben, mert kaptam egy darab harcsamájat bónuszba a halasemberemtől, próbáljam ki, milyen jó. Hát az nem kifejezés, csak átsütöttem egy kis olívaolajon, ahogy nagy kedvencemet a borjúmájat szoktam, de ez, ez annál sokkal jobb, porhanyós, haltejhez, ikrához hasonló ízű, egyszerűen mennyei. Egy baja van, pult alól kell kérni, pontosabban előkönyörögni, mint a szociban a banánt. Milyen furcsa kulináris szokásokat ismer még?
