A Dove új termékcsaládot dobott piacra a huszonéveseknek

Pro Age és Go Fresh!

Uborka és zöld tea, grapefruit és citromfű, vízililiom és menta – ezekkel a kombinációkkal lép most piacra a Dove, úgy, hogy közben a névjegyükké vált ¼ rész hidratálókrémet is tartalmazza az összetétel. A Go fresh - azaz Frissíts! névre hallgató új termék bemutatóján jártunk, és gyorsteszteltük a fiatal felnőtteknek szánt krémeket.

Kiss Orsolya, azaz a Viva Kisó művésznévre hallgató műsorvezetője lett a Dove új termékcsaládjának arca és szóvivője. A kozmetikai cég úgy döntött, hogy a fiatal felnőtt korosztályt is meghódítja a Go fresh terméknévre hallgató kínálatával. Ahogy ebből a szlogenből is kiderül, nem a megszokott illatvilággal találkozik a fogyasztó, hanem valami újjal és frissel. A nagy házi teszt után pedig kijelenthetjük: az illatok mindegyike intenzív és hosszantartó, emellett még csukott szemmel is sikerült megállapítani, éppen melyik kombóval találkozik az orrunk.

A huszonéves korosztály igényeit is kielégíteni igyekvő márka ezzel gyakorlatilag lefedte a felnőtt piacot, de ezzel egyidőben kampányt is indítanak a természetes szépség felismerése és elismerése mellett, amit partikkal népszerűsítenek országszerte. Kisó a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a harmónia a legfontosabb az életben és szálljunk szembe a művi dolgokkal. Szily Nóra – a Pro Age család arcaként – ugyancsak tiszteletét tette az eseményen, és olyan gondolatokkal gazdagította az ott elhangzottakat, mint „az érettség tetszik, az öregség nem” és „a szépség a harmóniáról szól.” A termékcsaládban van tusfürdő, szappan, testápoló és dezodorok. Ha ön hosszabb ideje teszteli őket, írja meg a véleményét.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek