Enyhítse szomját női sörökkel

A sör és a nő ezidáig leginkább vetélytársakként szerepeltek egy mondatban a szellemesebbnél szellemesebb férfiviccekben. Gyakran láthatunk persze nőket sörreklámokban is, ez azonban messze nem azt jelenti, hogy a nők lennének ezek célközönségei. Az utóbbi években azonban a sörfőzdék marketingpolitikája gyökeres változásokon ment keresztül, egyre inkább ráeszmélnek ugyanis, hogy túlzottan férficentrikus kampányaikkal kirekesztenek egy jelentős vásárlóréteget, a nőket. Egyes piackutatások szerint a sörvásárlók 25 %-át nők teszik ki, és a hatos kiszerelésben kapható sörök is a nők igényeihez igazodnak, ez az a súly ugyanis, amit egy nő egy kézzel még kényelmesen el tud vinni a kasszáig. Utánaznéztünk, hogy itthon milyen női sörök kaphatók, olvasson tovább.

A német Beck’s cég vált az elnőiesedő sör egyik legnagyobb úttörőjévé azzal, hogy 2003-ban piacra dobta a „Beck’s Gold”-ot, megteremtve ezzel Németországban a „Gold-Bier” (arany-sör) műfaját. Ez a sörtípus elsősorban azoknak szól, akik a hagyományos sört túl keserűnek tartják. A „Gold-Bier” alkoholtartalma alacsonyabb, lágyabb az íze, átlátszó, hosszú nyakú üveges kiszerelésében pedig van stílusosság és nőiesség.

Persze nem a Beck’s az egyetlen cég a piacon, amely a nő és a sör egymáshoz közelítésében fantáziát lát. A Miller és az Anheuser-Busch (a Budweiser gyártója) irányelvei között szintén szerepel a sör arculatának feminizálása. A német Karlsberg 2006-ban piacra dobott egy kétféle ízesítésben kapható wellness sört, ami kifejezetten alacsony alkoholtartalmú és gyógyszertárakban kapható. A dán Carlsberg lengyel leányvállalata pedig egy Karmi nevű barna sörrel állt elő, aminek ugyan kevesebb köze van az egészséghez, de pina colada, káv, és guajava-menta ízesítése minden bizonnyal azért meggyőzi a női vásárlókat.


A sör új imidzséhez persze az egészségesség jelszava is hozzátartozik. Ma már tudjuk, hogy a sör, nemcsak folyékony kenyér, de mértékletesen fogyasztva folyékony orvosság is; megvéd az idős kori cukorbetegségtől, a gyomorfekélytől, a szív- és érrendszeri betegségektől. Az a közhiedelem pedig, hogy a sör hízlalm némileg vitatható: míg 0,2 liter almalé 96 kalóriát tartalmaz, ugyanennyi sör csak 76-ot.

A választék ma már tényleg elég széles a nőket megcélzó kínálatban, kaphatók alacsony alkohol- és kalóriatartalmú sörök, a gyümölcsaromával vagy tequilával ízesített sörök pedig a koktélokkal is felveszik a versenyt, csak sokkal olcsóbbak. Hogy kedvet csináljunk a bátortalanabbaknak, szétnéztünk a magyar piacon is női sörök ügyében.

Miller

Bár a Miller egy teljesen hagyományos világos sör, és nem is tekinti magát kifejezetten női sörnek, viszonylag alacsony alkoholtartalma és harmonikus íze miatt nyugodt szívvel ajánlhatjuk a sörkedvelő nők figyelmébe. A Millernek nincs keserű utóíze és nem is túl szénsavas. Összességében egy kellemes sör kellemes nyáresti sörözésekhez. Ára: 255 Ft

 

 

 

 

 

 

Amstel Pulse

Az Amstelnek ezt az új termékét elsősorban alacsony kalória- és szénhidráttartalma miatt vettük bele válogatásunkba. Tehát akit eddig csak a sörhasszerzés réme tartott vissza, annak megtaláltuk az ideális megoldást. Az Amstel Pulse íze kicsit hasonlít a Millerére, bár nekünk egy leheletnyivel kesernyésebbnek és vizesebbnek tűnt, bár alkoholtartalmuk megegyezik. Ára: 175 Ft


Belle-Veu kriek

Ez a belga sörfajta a málnástól a banánosig számtalan ízesítésben kapható, mi most a meggyeset kóstoltuk meg. Ennek a sörnek az előzőeknél kicsit magasabb az alkoholtartalma, a gyümölcsös aroma miatt mégsem mondható egy kemény sörnek. A meggyes íz éppen kellemes a sör enyhén kesernyés ízéhez, amit a kicsit bizarr málnás változatról már nem tudunk elképzelni, de ugye ízlések és pofonok. Ára: 439 Ft


Radler

A Radler nem új keletű termék a piacon, a citromos sört egy német gazda találta fel az 1920-as években. A legenda szerint egy csapat biciklistát (Radler) vendégelt meg sörével, azonban a nyári naptól kitikkadt biciklistáknak nagyobb volt a huzatja a kelleténél, ezért a gazda limonádéval kezdte hígítani a sört. A Radler alkoholtartalma csupán 2,2% , íze a limonádéra inkább emlékeztet, mint a sörre, de a kánikulában kitűnő szomjoltó és frissítő. Kezdő sörivóknak ideális a szoktatáshoz. Ára: 269 Ft


                                      
Soproni Démon

Bár a barna sörről köztudott, hogy édeskés, kávés íze miatt kedvelt a nők körében, ezt a sört mégis inkább csak azoknak ajánlanám, akik a markánsabb ízű kesernyésebb söröket is bevállalják. A Soproni Démon karamell malátás ízével hirdeti magát, amiből a malátát egyértelműen kiéreztük, de a karamell valahogy elmaradt. Ára: 155 Ft

 

 

 

 

 

 

 Leffe

Ez a belga apátsági sör, számunkra a tökéletes sör kategóriájának prototípusa. Karakteres, enyhén fűszeres, gyümölcsös aromájával a sörök burgundija. Utóízében tisztán kivehető a kukoricás lecsengés is. Elegáns 33cl-es kiszerelése szintén nagyon egyedivé teszi. Ez a sör 6,6%-os alkoholtartalma miatt okozhat meglepetéseket, a pancsosabb sörök fogyasztóinak, de ha egy vörös húsos ebéd vagy vacsora mellé fogyasztjuk biztos nem fogunk berúgni tőle. Ára: 289 Ft 

 

 

 

 

 

Coronita

 

Ha a szórakozott pultos kifelejtené Coronitánkból a lime-ot, bátran reklamáljunk, mert ennek a mexikói kukoricasörnek az élvezete egy szelet limemal, esetleg tequilával válik teljessé. Kukorica és rizstartalma miatt selymes, lágy aromájú. A sörökre jellemző kesernyés lecsengés szinte egyáltalán nem érezhető. Ez a legismertebb női sör, legtöbben ezt a márkát említik, ha a nők körében kedvelt sörökre kérdeztünk rá. Ára: 429 Ft 

 

 

 

 

 

 

Erdinger

 

Az Erdinger üvegben érlelt szűretlen búzasör, ami leginkább sárgás-aranyos színén, és kicsit zavaros hatású, sűrű állagán mutatkozik meg. Mivel erősen habzik, érdemes a poharat hideg vízzel kiöblíteni, mielőtt kitöltjük, sőt a szerviz egy gerezd citromot is elbír. Ára: 391 Ft

 

 

 

 

 

 

 

Gösser ice

A névben szereplő „ice” szócska arra utal, hogy a sört érlelés után rögtön lehűtik, így a fölösleges víztartalom kifagy belőle, és íze még töményebb és karakteresebb lesz. Hát valamit nagyon nem jól csinálhatnak, mert sok mindent el lehet mondani erről a sörről, kivéve, hogy tömény és karakteres. A sörrel persze nincs semmi baj, egy kellemes üdítő, könnyű „kánikulasör”, amihez még a citrom is elképzelhető, de a „jégsör” kifejezés szerintünk inkább marketingfogás, mint sörgyártás technológiai eljárás. Ára: 234 Ft

 

 

 

 

 

 

Veltins energy

A Veltins energy sörkoktélként definiálja magát, ami száz százalékban fedi a valóságot. Valaki a Veltinsnél fogta a sört, hozzáöntött ugyanennyi energiaitalt, beleöntötte egy trendi kék üvegbe, ráragasztott egy trendi kék címkét, és piacra dobta a Bacardi breeser sörváltozatát. Bár a sör ízére nekünk nem sikerült rábukkannunk, azért a kitartóbbak ne adják fel. Ára: 239 Ft

 

 

 

 

 

 

Holsten mango

Bár (megnéztem a címkét) tényleg tartalmaz komlót és malátát, a sörhöz ennek a formációnak sincs sok köze. Alkohol ugyan nincs benne, de annál több a cukor. Körülbelül ugyanazt az élményt nyújtja, mint a szörp szódával csak lehet, hogy az jobban megéri. Ára: 199 Ft

Ha önnek más a kedvence, szóljon hozzá.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra