Anna Wintour: az ördög 59 éves és szőrmében jár
| 2008.11.11. 08:00 - Péter Anna

Anna Wintour múlt hétfőn múlt 59. Igen, ő az, akinek kedves karakterére épült az Ördög Pradat visel című, a témaválasztás ellenére határozottan nézhető film.
Jövőre, hatvan évesen mást is fog ünnepelni, akkor lesz húsz éve a főszerkesztője az amerikai Vogue-nak. Nem egészséges ugyanaz a kreatív vezető ennyi ideig, de fáradhatatlan és változatlan lelkesedése miatt ő az egyedüli kivétel. Őrültsége és kiváló ízlése nem véletlen, hiszen nem amerikai, hanem angol, Londonban született, ott is nőtt fel.
Korán kezdte a lázadást, nem volt hajlandó az iskolai egyenruhát hordani és 14 évesen vágatta magának az akkor szokatlan, azóta is változatlan frizurát.
Az iskolát hamar otthagyta, már fiatalon tudta, ő a Vogue főszerkesztője akar lenni, a divatot meg vagy érzed, vagy nem, gondolta, mindenesetre az iskola időpocsékolás. Koncepciója végül bejött.
Sok befolyásos, és idősebb pasin gyalogolva felfelé, 1975-ben, a Harper's Bazaar asszisztensi pozíciójából lépett le New Yorkba. A Bazaarnál viszont Helmut Newtonnal olyan vad anyagokat készítettek, hogy rögtön az amerikai Bazaar főszerkesztő-helyettese lett. De ahogy az angol, az amerikai főszerkesztővel is gyorsan összekaptak Wintour őrült ötletein, ezért onnan is kirúgták. A forradalmi ötletek, strapabírás és tehetség kívülről nézve mindenkinek sokkal vonzóbb volt, mint a lehengerlő és erőszakos Wintourral a közvetlen munka. Az amerikai Bazaar után jött össze egy kicsit Bob Marleyval.
Aktuális pasija, John Bradshaw segítette egy divatszerkesztői álláshoz a Viva magazinnál, ott kapta maga alá az első asszisztenst, innen indult a legenda: Wintour a legnehezebb főnök. Az újság 1978-ban bedőlt, Wintour egy kis szabadság, majd a Savvy magazin után Került a New York-hoz, ahol végre elkezdték komolyan venni.
A New Yorknál évekig kitartóan tolta a szokatlan divatanyagokat, ő rakott először hírességet divatmagazin címlapjára, ami elképesztő siker volt, ma is működőképes módszer. A Condé Nast, a Vogue kiadójának egyik vezetője, Alex Liebermann szúrta ki Wintour munkáit és áthívta az amerikai Voguehoz kreatív igazgatónak. Wintour 1984-ben megházasodott, 1986-ban született a fia, és ugyanekkor nevezték ki a brit Vogue főszerkesztőjének.
A nyolcvanas években Wintour észrevette az új, jól kereső női társadalmi csoportot, és igényeikre összpontosításával tette sikeresebbé a magazint. 1971-ben, egy kis kitérő és néhány Conde Nast kiadvány rommá reformálása után kapta meg az amerikai Vogue főszerkesztői pozícióját. Az amerikai Vogue addigra egy életmódmagazinná butult, a divatot régen háttérbe szorították. Megérkezése után rögtön a címlapot vette kezelésbe, kevésbé ismert modelleket használt, kültéri fotókat készíttetett a steril stúdióportrék helyett és drága couture darabokat kevert olcsó ruhákkal egy öltözeten belül. A Vogue-ot visszatessékelte a divatmagazin kategóriába, így megszabadult az Elle és a Harper's Bazaar konkurenciáitól is.
Wintour ötletei és befolyása a divatházakban nem jelentéktelen. Ő bátorította az unalomba fulladó Diort, hogy alkalmazza az őrült Gallianót, kapcsolataival segíti a fiatal tervezőket.
A szigorú és hatékony napirend szerint élő Wintour totális hatalmat gyakorol lapja felett. A fotósok csak polaroidokon bemutatott beállítások után kezdhetik a munkát, minden képet le kell adniuk és Wintour minden egyes cikket átolvas a nyomdába adás előtt. Ragadozóhoz méltó az ízlése a gasztronómia terén is: Steak és füstölt lazac a kedvencei. És gátlástalanul hord valódi szőrmét, ami miatt rengeteget támadják.
Wintour a helyén kezeli a divatot és szem előtt tartja a legfontosabbat bármelyik művészeti alkotás létrehozásakor: "Egy jó divatfotó legalább annyit elárul a világról, mint a napilapok címoldala" Öncélú majomkodás kizárt. (A szöveget a szerző eredetileg itt publikálta: dzsörzé.hu)



Kommentek
2008.11.11 13:08:39Reckl_Amál
Az ördög Pradát visel csak nézhető?
2008.11.11 13:24:18Selkt-Sa
az ördög pradát visel egy oltári könyv!!! a világ egyik legjobbja, rögtön a biblia, a háború és béke után a harmadik!
a film se volt rossz, de azért a könyv rulez!
2008.11.11 14:23:34EperUK
pinkciklon.freeblog.hu/
2008.11.11 14:28:03badabing
Harper's Bazaar EGY E-VEL
2008.11.11 14:42:29lioliom
Szerintem a film nagyon is nézhető.Na nem egy Ponyvaregény,de beleilleszthető a kis örökzöld többször megnézhető filmek sorába/Brigit Jones,Grease,Elvált nők klubja,stb./Garantáltan nem gondolsz közben a rezsire,a munkára,stb.A könyvet sajnos nem olvastam,megjelent magyarul is?
2008.11.11 15:02:32Los Alamuszi
lioliom, megjelent, csak becsapós, mert " A főnököm egy boszorkány" cím alatt adták ki, jó régen, talán még a film előtt. Én legalábbis vagy 3 éve olvastam.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a nőci csak ihlette a könyvet /forg.könyvet, vagy egy az egyben róla írták? :-DDD
2008.11.11 15:27:02Heatherette
Harper's Bazaar - így kell írni
2008.11.11 15:57:18gyb
Igen, köszönjük a javításokat, elnézést az elírásért, ahol rosszul volt, ott javítottunk! (Igaz, hogy én ma a Gyllenhaal és Sarsgaard nevekkel küzdöttem egész délelőtt, úgyhogy ezek után nem lenne csoda, ha teljesen össze-vissza kettőznék magán- és mássalhangzókat a legváratlanabb helyeken. A végerdeményt lásd hollnaap regeel...)
2008.11.11 16:10:06Chalabre
Jól tartja magát, amellett hogy természetes, nem egy agyonplasztikázott nőnek tűnik, és még esze is van. NŐ! Így kell/ene megöregedni. Méltósággal! Ahogy persze az őt alakító zseniális színésznőről, Meryl Streep-ről is mindez elmondható. Milyen kevesen is vannak?
2008.11.11 21:09:18Gladia Delmarre
Irigylésre méltó ez a nő, de erre születni kell. És persze elég törtetőnek és keménynek lenni, h végig lehessen haladni ezen az úton, amin ő.
Érthető, h pl Mo-on miért buktak be sorra a külföldön oly nagynevű lapok. Eyiknek sem volt olyan főszerkesztője, aki elég merész, elég tehetséges egy divatlap vezetéséhez.
2008.11.11 22:52:21Kölnerin
Chalabrae, pedig ő egy agyonplasztikázott nő.
Gratula neked, és Gladiának, h még nem hozott össze a jósorsotok egy hasonló büdös agybeteg genya főnökkel(bocs, én ált. kultúrált bírok maradni..), így még képesek vagytok dicsérgetni ezt az Annust.
M.o-n bizony van jó divatlap, ami hiányzik , a vásárlóréteg. (nemcsak a magazin vásárlórétegére gondolok, hanem a lapokban hírdetők célközönségére)
2008.11.12 00:23:03Falke
Én ezt nem tudom komolyan venni. Elnézést, de Zep.
2008.11.12 09:27:03hegyilany
Ez az a "csajfilm", amirol meg a pasim is aradozott. Mondjuk Meryl Streep rajongo... az azert mentseg. :)
2008.11.12 17:33:23Lilyom
Az ördög pradat visel c. hihetelen ostoba buta filmhez több meleg gennyet használtak fel mint bármelyihez eddig. :DDDD
Ez a sznob legófejű vénasszony meg egy nevetséges bohóc végül összekúrta a nagy széket, hey biztos sok agynélküli számára példakép. MIR :DD