Tejben-vajban

Az ökorudi íze, olyan mint egy méregtelenítő tea

| 2008.11.25. 08:00 - stroke

Az Ökotej Zrt. megajándékozta szerkesztőségünket 120 darab túródesszerttel, miután szembesültek azzal, hogy a túrórudi-teszt során mennyi káros anyagot vittünk a szervezetünkbe. A cég képviselője, Seszták Miklós figyelmeztette a társaságot, hogy ne a hagyományos értelemben vett túró rudira számítsunk, hanem egy kicsit másabb állagú töltelékre, mert a cég a lengyel piacra gyártja a terméket, és hazánk igencsak egyedülálló módon használja a túrót. Azaz, sehol a világon nem fogyasztják savanyú vagy édes, illetve darabos formában.

Az Ökotej az édességet, mint kiderült nem véletlenül nem hozza forgalomba hazánkban: a piac ugyanis telített. A prémiumkategóriásként hirdetett rudi, már első látásra különbözik kollégáitól, ugyanis egy büdös szót sem érettünk a csomagoláson, a szavatosság kivételével. Bezzeg a lengyelek. „A Baton Mleczny nevű terméket nem csak a neve miatt volt nehéz feldolgozni. Nem vagyok jó teszter, mert a csokoládéallergiám miatt csak a legkevésbé koncentrált kakaót tudom befogadni, ennek bevonata pedig annyira tömény, rusztikus, hogy egy falat után le kellet mondanom róla. Az sem lett volna megoldás, ha a tölteléket kicsorgatom a csokoládé-bevonatból, és elfogyasztom, mert az körülbelül annyira ízlett, mint egy méregtelenítő tea” – mondta Dns, aki igazat mondott, hiszen a csokibevonata 60%-os.

 

Ttl-nek teljesen más élményei voltak a külcsínről, és mondhatni szépirodalmi magasságokba repítette az élmény. „A ökorudi nagy előnye, hogy bírta a hőségtesztet. Miután négy napig nem tudtam ránézni, és az asztalon aszalódott, később még fogyaszthatónak bizonyult. Csak kicsit olvadt meg a csoki, ami jót tett neki.” Az Ökotej Zrt. nem véletlenül vonja be ilyen megbízhatóan a krémtúrót, ezzel ugyanis heteket nyernek a lejárati időn. Hatvan napig vígan elél a hűtőben, az asztalon pedig biztosan kibírja négy napig. Tudjuk, teszteltük. „A belseje nem a megszokott darabos rudihatást kelti, inkább olyan, mintha gumicukorra folyatták volna rá a kakaós mázt. Valahogy olyan érzetet kelt, mint amikor a Szindbádban Latinovits Zoltán a kenyérre üti a csontból a rezgő velőt. Na, jó, azért mégsem teljesen olyat.” Pk ezzel szemben valószínűleg felfogta, mikor említettem, hogy krémtúrót lel majd a belsőben, nem pedig hagyományos túrót, és ezt figyelembe véve nyilatkozott az őt ért élményről. „Az első harapás után kissé elkerekedhettek a szemeim, mivel Pöttyös-rajongóként kissé szokatlan volt az erősen roppanós külső és a szinte folyékony belső a vaníliás rudiban. Más élmény, de nem rossz. A második helyen a citromos végzett, a harmadik pedig a natúr lett.”

Suze a belsejét is támadta, mert állítása szerint miután túljutott a kemény és zord külsőn, nem érzete magát a mennyországban. „A vaníliás túl édes, a natúr érdektelen, a kókuszosat pedig eladományoztam, mert a kókuszos édességek egyetlen sikerült formája szerintem a Bounty csoki.” A tesztben részvevő gyerekek kivétel nélkül annyit mondtak, finom, de szüleik ezen nem lepődnek meg, hiszen minden, ami egy kicsit is édes: nekik csakis kellemes lehet. Összegezve: átszámítva a cirka 100 forintért kapható desszert utóízre senki nem panaszkodott, de jóval töményebb, mint egy megszokott magyar rudi, a töltelék állaga viszont egy hazai fogyasztó számára olyan furcsa lehet, mint rajongani az epilálásért.

Kommentek

  • 2008.11.25 09:08:49belize

    "és hazánk igencsak egyedülálló módon használjuk a túrót."



    Ezt olvasd át még egyszer.

  • 2008.11.25 09:39:44belize

    Kösz.

    Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy akkor olyan, mintha gumicukkorra folyatták volna rá a csokit, vagy pedig szinte folyékony a belseje. Nálam ez a két dolog nem egyforma.

  • 2008.11.25 10:36:05Macaroon

    Vétó! Kókuszos édességből a kókuszcsók keserűcsoki bevonattal nálam mindent visz! Az Aldiban találtam nagyon királyállatijót! Le a Bounty-val! :o)

  • 2008.11.25 15:55:24firstlady

    Megnezve a kepeket: fuuuuj, de undorito!

    Foleg a 3. kep, ahol a turo-szeru toltelek is latszik....

    Broaf...

  • 2008.11.25 16:13:17Falke

    Az ökorudi, az nagyon rossz, kérem! nem finom az ökorudi!

  • 2008.11.26 00:27:10Té, mint Tamás

    Abból a régi túrórudi-tesztből kihagytatok egy jelentős versenyzőt, a spar rudit. Azt hiszem, az egyetlen elfogadható minőségű spar sajátmárkás termék, viszont nálam simán veri a pöttyöst is. Nem túl édes, nem túl savanyú, nagyon jól eltalált arányok.

  • 2008.11.26 08:43:07csitapityu

    ismét egy magyar narancs...???

  • 2008.11.26 11:49:00barbuci007

    a pöttyös az igazi:)

  • 2008.11.26 22:06:47csongi07

    Azt nem értem, hogy azért, mert egyedülálló módon használjuk a túrót, miért nem lehet megkóstoltatni a lengyelekkel?

    Én vittem az angol barátaimnak, és többségük azt mondta: 'fura enni, de nagyon finom'

  • 2010.06.16 12:45:45ShowGun_1981

    Majd 2 évvel a cikk születése után elárulhatom, kb annyira Öko ez a rudi, mint amennyire halhatatlan lesz a Kiszel Tünde. :D
    Elég közelről ismerem a terméket,ott voltam a születésénél. Bár igaz a magyar fogyasztók 70
    % -a első harapás után kiköpi. De a citromos volt a legjobb!

h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Malmö
    Malmö Látványnak is kellemes, régi, békebeli idők hangulatát idézik a sorakozó kis színes házikók....
  • Spanyolország 2006-ban egy spanyol baráti társasággal legyalogoltuk az El Camino utolsó 150 km-ét....
  • Vietnám Itt láttam életemben először olyat, hogy mocikból sikerült dugót csinálni. Pedig az már valami!...

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Akciós belföldi ajánlatok 10-5
Böngésszen ajánlataink között és válasszon a kedvezményes csomagokból!
hirdetés