Az Obama család színpompásan vonult be az amerikai történelembe

Beiktatták az Amerikai Egyesült Államok sorban 44., azonban legelső afro-amerikai elnökét. Korábban már többször is megemlékeztünk Michelle Obama ruhatáráról, legutóbb a választások éjszakáján viselt Narciso Rodriguez estélyijéről. Ezúttal sem hagyhatjuk szó nélkül a First Lady aranyszínnek ható, élénk sárgászöld összeállítását, amelyet kedden a beiktatáson viselt.

A gyapjú csipke kabát és ruha egyaránt Isabel Toledo, kubai tervező munkáját dícséri, aki egészen idáig főleg szűk szakmai körökben volt ismert, most azonban kétségkívül berobbant az amerikai divatvilág krémjébe. Toledo, aki már 25 éve dolgozik tervezőként, New Yorkban csak a beiktatás reggelén tudta meg, hogy végül az ő általa készített ruhát viseli majd a First Lady, sokan ugyanis úgy tippelték, ezúttal is Narciso Rodrigueznek jut ez a megtiszteltetés. "Valami nagyon optimista színt szerettem volna, mint a napsütés, amivel mindenkit elbűvöl majd" - mesélte a New York Timesnak Toledo, aki szerint a ruha egész pontosan thai citromfű színű.

Michelle és Barack Obama lányai, Malia és Sasha kék-, pink-, piros- és korallszínű J Crew összeállításokban jelentek meg a beiktatáson. Ön mit gondol az Obama család színes ruhaválasztásáról? (Kép: AFP, forrás: nytimes.com, nymag.com)

Oszd meg másokkal is!
Mustra