Olimpia étterem: sírtam a báránytól
| 2009.03.20. 13:00 - Péter Anna
Fél éve nem voltam az Olimpiában és akkor pont mindenki róla írt, sehogy se adta ki, hogy akkor majd én is. De most oda hívott egy interjúebédre a hentesem, így csak azon imádkoztam, ne halnap legyen, tonhal felett nem esik jól húsról dumálni.
Halnap volt.
De szerencsére volt bárány káposztával, ami úgy gondoltam elég is lesz. Apám nagy birkás, hamar rászoktam a birka és bárányhúsra, az egyik kedvenceim, és ezért baromi kényes vagyok rá. Birkából szeretem ha kicsit topa, erősen faggyús, szinte csípősen legelő és gyapjúíze van. Az kell belőle, amiért mások utálják. Mert hát büdös, nincs mit szépíteni, büdöset pisil tőle az ember napokig és birkaszagot párologtat a bőre. Egy jó, lassan és hosszan készült birkapörkölt, temrészetesen csak hagymával és paprikával, semmi maszatolás és én jól vagyok. Apám nagyon jót tud, ideje rávennem.

A bárányban mást szeretek és azt nagyon nehéz megkapni. És a bárány tavasszal az igazi. A bárányban már legyen meg a határozott birkaíz, de legyen édeskés, tejes és friss zöld is. Ne legyen fűszerezve, mert ezek az ízek még olyan zsengék, hogy leheletnyinél több fűszer elnyomja. Legyen puha, kis finom zsír borítsa és sok szaft legyen benne, de a barika saját szaftja, semmi maszatolás és mártásozás.
Az Olimpiában megkaptam. A bárányt tökéletesen, őszintén, kész voltam. Egy falattól tele lett a szám tejjel, fűvel és hússal. Káromkodtam is, aztán kérdezte hentesem mi a baj. Mondtam semmi de ennek olyan gyönyörű barikaíze van hogy én mindjárt sírok itt.
A kelkáposztaköret is harsogó és élvezetes volt, pedig úgy emlékszem, nem szeretem a kelkáposztát, mégis lelkesen megettem.
A madártej viccesen tömény volt, szinte harapni lehetett és vadul vaniliás.
Még zárás után is ottmaradtunk, akkor megjelent a bárány, így láthattam miből ettem, illetve miből fognak a vacsorázók. Gyönyörű, talán ötkilós állatka, kicsi faggyúval, apámtól is ilyet szoktunk kapni, ha bárányt kérünk sütni, a kisebb még nem elég húsos, a nagyobb már nem elég zsenge.
Az Olimpia amúgy nagyon mókás. Egy lepattant görög étterembe költöztek be Takács Lajosék és a dekorra egyelőre nem költenek. Nincs étlap, amit szépet kapnak a piacon, abból főznek, van egy tábla a napi menüvel, ami pár fogás. Tipikus bizalmi konyha, de ezt szeretem, és mindenkinek aki rettenetesen finnyás az alapanyag minőségére, de minden érdekli, nagyon tudom ajánlani, az árak is barátságosak.

Aki tányérról lelógó rántott húsra gerjed, és fél kiló szottyos sült krumplira köretnek, hanyagolja a helyet, kár belé.


Kommentek
2009.03.20 13:53:35hegyilany
Dettó amit leírtál, ízlés dolgában és a báránytól sírásban is, csak a Csalogány 26-ban. Ha jót akarsz magadnak és sírni még egyet, próbálj kifogni ott egy báránycsülkös napot. Én meg ellátogatok az Olimpiába ezért a másik kis bégetőért.
2009.03.20 13:56:03Cosmo
A beszámoló súrolja a merénylet határát. És én tovább tudtam tetézni a hülyeségemet, valamelyik nap betértem ebédre. A böjt közepén. Aranyosak voltak, mérsékelten néztek hülyének és nagyon finom főzeléket dobtak össze. De valljuk be, egytelen főzelék sem érhet a báránysült nyomába. Nálam a bárány nem túl régi szerelem, pár éve eszem meg, mit eszem meg, egyenesen rajongok érte és hatalmas pofáraeséseknek voltam elszenvedője egy-egy átvágós helyen. A birkától tartózkodom, az nekem már túl sok. Pont azt nem szeretem benne, amit Anna igen. Talán egy enyhén birka pörköltet megkóstolnék, kizárólag szabadtüzön készültet.
Na, elég a nyálcsorgatásból.
2009.03.20 14:55:22OmegA404
Milyen böjt?
2009.03.20 15:18:57Rot
Ezt a Belsőség rovatba is posztolhattad volna...
;)
2009.03.20 15:40:39pomme-pomme
Hol lehet Budapesten jó bárányt venni? Lehetőleg nem egész barikát, mert arra még a bábaval kétésfelen is kevesen vagyunk.
2009.03.20 15:50:11Prinzessin Erbsen
OmegA404
gondolom katolikus, most van a nagyböjt, még van egy pár nap húsvétig
2009.03.20 15:58:10AZ
bárányt lehet a karinthy utcában a budafoki utnal, ott van egy arab bolt, friss, finom a hús.
2009.03.20 16:05:35palloncino
én is sírtam tegnap este az olimpiában, fél 8tol 23:00-ig voltunk ott, a kacsamáj isteni volt, de kínomban már a kenyereket ettem magában, annyira éhes voltam, nekem inkább egy tortúra volt, némi gasztronómiai élménnyel dúsítva, ami inkább az éhezésről szólt, mint a vacsoráról. A kis adagoktól elkezdett beindult a gyomorsavtermelésem, ami eltartott egészen a következő fogás érkezéséig, és ez az idő átlagosan olyan fél óra volt.
2009.03.20 17:07:12Before
Vicces, hogy sírtál a báránytól, én is pont ezt írtam. Sírtam. Amikor elfogyott!
azbeszt.blog.hu/2009/03/06/olimpia_etterem_ebed_2
2009.03.20 17:46:21silberstein
Féloff, félbiznisz: barátnőmék gazdaságából (juhnyájából) bárány eladó, ha vkit érdekel. Levágva, darabolva, igény szerint.
2009.03.20 20:00:40Attilajukkaja
Anyukam a birkaporkolthoz voros bort ont (van, aki sort). Aszongya, az elveszi a birka faggyu izet :o)
De a jellegzetes "birkasaga" azert megmarad!!!
Elmeselem nektek, hogy en egy videki rokonomnak panaszoltam egyszer, hogy kis hazankban nem lehet tisztesseges baranyhust kapni, ezert Karacsonyra megleptek egy 11 kilos (pucoltan, de belsosegekkel) szopos joszag frissen vagott tetemevel. Hajnalig tarto projekt volt a parommal szakszeruen "felboncolni" es konyhakesz allapotban lefagyasztani az allatka nagy reszet :o) Azota vadaszom az olyan recepteket, amelyben a baranycomb nem eri el a masfel kilot sem. Lehet, hogy nincs tavaszi fu ize,...de valami fennseges, a csaladom szerint.
Sajnos, ma nalunk nagyon nehez jo minosegu baranyt kapni, az uruhusrol mar nem is beszelve!!! A belsosegeket meg hiaba is keresi az ember!!!
2009.03.20 20:10:28farina
igen, igen, kérek kontaktot a bárányhoz!
2009.03.20 20:38:22VilágosKékHarisnya
Ó, birkapörkölt...
Apu nem tud jót, azóta nem ettem jó birkapörköltet, mióta mama öccse meghalt.
Büdös, büdös... a vadnak meg vadíze van. Ez az élet rendje :)
Juj és muszáj elmesélnem (végeredményben ezért jöttem :D) képzeljétek, találtam olyan tésztagépet (marcato atlas) amiről jómúltkor beszélgettünk!!
Annyira örülök! Nem tudtam elhozni, mert már nem volt nálam annyi pénz, de félretették nekem, úristen, hányszor elmentem mellette, mert nem is gondoltam, hogy van... és van!!!
És lehet hozzá venni "betéteket" a különféle tésztafajtákhoz! Nagyon örülök!!
Ó, silber, és élőket???
Évekig lobbiztam egy gidáért is, de mama szokásához híven kijelentette, hogy "vagy ő vagy a kecske", abszolút megértem, ilyen rohadt dög élőlényt, mint a kecske, nem sokat hord a hátán a föld de... de olyan aranyos mikor kicsi :DDD (más érvem nincs :DDD)
2009.03.20 20:55:30MILCSI
Folyik a nyálam...vagy veszett vagyok vagy éhes :-)))
2009.03.20 20:58:16petrezselyem0001
Vkh, mi baj a kecskével?
Itt Skóciában elég birka ízű a birka, a szüleim meglepve tapasztalták,hogy talán mégse szeretik annyira,mint hitték... :) bár sztem finom. ahhoz képest,hogy nemrég,még azt tervezgettem,hogy vegetáriánus leszek.. :)
de már várom,hogy ceglédi nagypapám által készített birkapörit egyek (karcagi recept, hmmm :) )
2009.03.20 21:25:30ladygodiva
kedves silberstein,
lehetne erről a beszerzési helyről valamit megtudni?
nagyon, nagyon szeretném
köszi
2009.03.21 09:14:44genuine
Az Olimpia mindenek felett...bárcsak minden étterem/vendéglő ilyen lenne!
Mellesleg megnyúzott, egész bárányt vidéki juhászatból már évek óta hozok fel ismerőseimnek Húsvétra. Megbízható és kiváló minőségű barikák! Ha valakit érdekel, írjon! genuine@freemail.hu
2009.03.21 09:43:09jorda
A báránynak bárányszaga van!
A lónak,meg lószaga!
Ebben a művilágban a primitív újgazdag réteg nőtagja parfümöt szór a "lúra",mert olyan ciki a szaga!
2009.03.21 10:29:27Hóesés
javaslom kiprobalasra a Babel nevu ettermet, iszonyu jol foznek:) az Olimpiaban meg nem jartam, de - tobbszori tapasztalat utan - a Babelt tudom ajanlani:)
2009.03.21 10:44:20funfun
Silberstein: engem is érdekelne a bárányka. Kontakt?
2009.03.21 15:35:07Macaroon
Én most attól sírtam amit főztem. A Bűvös Szakács osso bucco receptből kiindulva, (paradicsomos változat)készítettem el 4 db 4 centis szelet csontos marhahátszínt, gombás zsályás, kakukkfüves, bazsalikomos, oreganos verzióban. Nehezen találnék szavakat mennyire lett jó:-)))
2009.03.21 16:29:35silberstein
Kedves érdeklődők, drávamenti bárányokhoz (+ mangalicákhoz), simogatásra és megevésre várókhoz egyaránt nagyon szívesen küldök mindenkinek kontaktot privátban - az eyecandykukacfreemailponthu címre írjatok, köszi!
2009.03.21 20:22:37foltos
Most vacsoráztam,de a kommenteket olvasva simán be tudnék törülni egy jó kis birkapörköltet,mert imádom!Egyetértek az előttem íróval:-a vad vadízű,de a libának és a kacsának is jellegzetes "odőrje" vanéa a birkát is éppen azért szeretem,mert jellegzetes íze,szaga van!Az a lényeg,hogy hozzáértő ember készítse el!!!
2009.03.22 01:52:00sys
félve teszem föl a kérdést: egy vegetáriánusnak van keresnivalója az olimpiában? csak mert ey csomó nagyon hájpolt csúcsétteremben az volt a tapasztalatom, hogy kb. úgy állnak a húst nem evőkhöz, hogy "jó, nem tudod, mi a jó kaja, itt egy pár szál zöldség főzve, ízetlenül, fűszerek nélkül."
2009.03.22 08:26:41Macaroon
sys: az Olimpiában nincs étlap következésképpen azt kapod amit a többiek, tehát sajnos ez nem az a hely. Ettől függetlenül meg lehet kérdezni a Lajost telefonon, hogy mikor készít olyan menüsort amiben esetleg több a vegetáriánus fogás. Halnap van, kedden, de gondolom halat sem eszel.
2009.03.23 10:49:42Cosmo
sys, én nem vagyok vega, jelenleg böjtöt tartok, de ennek ellenére valamelyik nap is ott ebédeltem. Nagyon készségesek voltak, szerintem, ha vacsorára jelentkezel be, akkor szólj előre, biztosan találnak megoldást.
2009.03.23 13:52:14silberstein
Meghasonlottam - ezt olvastátok?
szily.blog.hu/2009/03/23/az_ev_gasztrodramaja_bena_lett_az_olimpia
Szily László legfrissebb élménye az Olimpiáról....
2009.03.23 15:45:00VilágosKékHarisnya
Nnna... akkor elindultam ide:
www.youtube.com/watch?v=TziyOcb96q0
Ha máskor nem, a Black Ice koncertdévédén biztosan megláthattok, mert hogy én ma felmászok az Angus Younghoz és felcsimpaszkodok rá, az biztos! :DD
2009.03.23 17:16:24Macaroon
silberstein: én már mástól is hallottam nagyon rosszakat...amikor én voltam jó volt. Segal Viktor például teljesen kész volt tőle rossz értelemben, hogy minden hideg volt, a halleves szálkás, a hús (nem marha) sületlen stb.
2009.03.23 19:32:34silberstein
Macaroon - úgy tűnik, nem maradt más hátra, mint saját bőröm (ízlelőbimbóim) vásárra vitele, és most már totális a képzavar. Megpróbálok olyan időpontban menni, ami nem túl frekventált, talán akkor reálisabb képet lehet alkotni az ételek minőségéről, a konyha esetleges túlhajszoltságának befolyása nélkül.
2009.03.24 18:55:06hegyilany
2009.03.20 15:40:39 pomme-pomme
pomme-pomme: Ha erdekel, sajat nyajunkbol szoktunk rendelesre baranyt hozni Pestre. Egeszet, darabokat is. ha irsz nekem a barbarka75kukacyahoopontcom cimre, bövebb infoval tudok szolgalni.
2009.03.24 19:02:36hegyilany
U, bocs, Silberstein, most latom, hogy konkurenciad lettem. De talan megfer ket juhasz egy ekkora birkacsardaban. :)
2009.03.24 21:18:18nyanyus
Lehet, hogy megöltök, de hol van az Olimpia étterem?
Mellesleg én a báránycsülökért is odavagyok. A Bem rakparton, a belga sörözőben isteni!
2009.03.25 08:15:10Geneve
nyanyus, 7. kerület, Alpár utca 5. - asszem.
2009.03.25 09:56:35vadfrutti
Szégyelljétek magatokat! :) Én itt dolgozom, csorog a nyálam a klaviatúrára, a főnököm hülyén néz, hogy miafrancért dolgozik már ennyire a gyomrom 10-kor!
Egy sült kecskecomb rendel! Köretnek mondjuk párolt rizst és vegyes párolt zöldséget kérnék nagyon sok házi cseresznye-, meggy-, körte- és sárgabarackbefőttel!
Sajnálom, ha ez a kajaösszeállítás kicsit furin hangzik, de az összes felsoroltat IMÁDOM! :):):)
2009.03.25 09:58:29vadfrutti
Ja és lemaradt a második fogás: túrós csusza jó sok töpörtővel (vagy tepertő??? nálunk ö-vel mondják).
Na jó, megyek inkább eszek egy almát, amit otthonról hoztam........ :/
2009.03.25 11:13:21boszor
Egy szóban: átlagos. Ebédre nagyon uncsi zöldséglevest kaptam (én is jobbat főzök, asszem ez mindent elmond). Utána nagyon finom halat spenótos krumplival, tíz éves gyerekre méretezett adagban (nem lehetne mondjuk felnőttekre méretezett adagot akár picit drágábban?).
A kiszolgálás pedig nulla alá: miért készül húsz percig a kávé, ha egyetlen asztal foglalt az étteremben?
2009.03.25 11:43:38dzsedofka
@boszor
nyilván a kávét is konfitálják.:)
2009.03.26 10:31:37VilágosKékHarisnya
vadfrutti,
töpörtyű :D (esetleg tepertő, de arról nekem mindig a leteperés jut eszembe.... frajdzsiga?? :D)
2009.03.26 10:48:51VilágosKékHarisnya
Ja, és túrúscsusza pörccel az :D
2009.04.16 23:42:03Bacsa
Kedves hóesés!A bábel rongy - és mást rázó hely sztárséffel,aki nem a földön jár (stb.)és kb. 10x annyiba kerül mint az Olimpia őszinte egyszerű konyhája.....ég és föld a két hely!