Megbünteti a GVH azt, aki örök fiatalságot ígér

Belelendült a büntetésbe a Gazdasági Versenyhivatal. Három héttel azután, hogy 150 millió forintos pénzbírsággal büntette a L'Oréal Magyarország Kozmetikai Kft-t arra hivatkozva, hogy a cég a reklámjaiban megtévesztette a vásárlóit, most két újabb kozmetikai multira csapott le. A Johnson&Johnson Kft. 70 millió forint bírságot kapott négy reklámja miatt, a Beiersdorf Kft. pedig 110 millió forintos büntetést kénytelen harminc napon belül kifizetni három termékcsalád megtévesztő reklámja miatt. Ezek 2007. október 1. és 2008. április 14 között futottak. Amint az a L’Oréál esetében is jellemző volt, a most megbírságolt két kozmetikai multinál is részben az anti-ageing és ránctalanító termékekkel volt a baj, amelyek a hirdetéseikben – hogy leegyszerűsítsük a szövevényes hivatkozásokat – körülbelül az örök fiatalságot ígérték meg.

A Johnson&Johnson Kft. reklámjai szerint a Retin-Ox+ termékcsalád használata az arc visszanyerheti a tíz évvel azelőtti kinézetét. A GVH vizsgálat alá volta a terméket, és 25 fő bevonásával lefolytatott tesztjéből kiderült, egy arckrém nem fordítja vissza az időt, a tesztszemélyek közel sem fiatalodtak meg. A fiatalításipari túlkapásokon kívül a céget a Johnson's Baby reklámjai miatt is büntették. Az egyik reklámja szerint a Johnson & Johnson 1995-től folyamatosan ingyen látja el a magyarországi újszülött osztályok 100 százalékát különböző babaápolási termékekkel. Ez azonban nem igaz a GVH vizsgálati eredményei szerint.

A versenyhivatal hasonló jellegű jogsértések miatt szabott ki bírságot a Beiersdorf Kft-re is. A Nivea Visage Q10 Plus ránctalanító termékcsalád hirdetésében például a multi azt ígérte, hogy a krém állandó energiaellátást biztosít a bőrsejteknek, ezért nem keletkeznek új ráncok a bőrön. A versenyhatóság külső szakértőt kért fel az állítás ellenőrzésére, aki megállapította: a sejtek energiatermelése nem akadályozza meg a ráncok kialakulását.

A Nivea Visage DNAge nappali és éjszakai krém termékcsaládról egyebek között azt állították, hogy „megfiatalítja az arcbőrt, a sejtek mélyéről biztosítja az egészséges sejtmegújulást”. A GVH indoklása szerint a fogyasztók nem remélhetik, hogy ténylegesen fiatalabb legyen az arcbőrük, azt azonban elvárhatják, hogy az legalább fiatalabbnak látszódjék a termék alkalmazása révén. Ez azonban nem valósult meg a 76 nő részvételével lefolytatott hatékonysági termékteszten. Végül az Eucerin termékcsaládot népszerűsítő hirdetéseket kifogásolta a versenyhivatal, amelyikben gyógyhatást tulajdonítottak a készítményeknek. A reklám szerint a termék ajánlott bőrszárazsággal, hámlással, viszketéssel járó bőrbetegségek kezelésére. A jogszabályok szerint kozmetikai termékek esetén ilyen kijelentések nem alkalmazhatók.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek