Hammernadrággal készül a kánikulára az Artista

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy meghívásnak eleget téve nemrég ellátogattam az Artista tervezőcsoport Nemzeti Múzeum közelében lévő bemutatótermébe, hogy tüzetesebben is megvizsgáljam a 2009-es tavaszi és nyári kollekciót. Idén egyértelműen a fekete, a fehér és a szürke lesz a domináns a színek terén, és a ruhák többségét Trapp Gyöngyvér két, az 1900-as évek elejét idéző grafikája díszíti. A hammernadrág (amit az Artistánál inkább thainadrágként szeretnek definiálni) továbbra sem ment ki a divatból, és a kezeslábas is reneszánszát éli. Ez utóbbiak közül mindenféle hosszúságban kaphatóak, és a rugalmas passzénak köszönhetően bizonyos keretek között mi is változtathatjuk a hosszúságot.

A tervezőcsoport ehhez a kollekcióhoz például muszlint, selymet és dzsörzét használt. Míg az elsőként említett anyag Indiából származik, a több darabhoz is felhasznált csíkos textília pedig francia illetőségű – tudtam meg a rövid, ám informatív tárlatvezetés során, amit Stumpf Kati tartott. A tavasszal és nyáron uralkodó időjárási viszonyokra tekintettel több darab is lenvászonból készült. Egy-két fehér darab villantásfaktora meglehetősen magas. Kész szerencse, hogy az illetékesek egy alsószoknyát helyettesítő kisnadrággal is előrukkoltak. Ami az árakat illeti, egy lenvászonból készült, piros színű kabát ára körülbelül 55 ezer forint, egy óriási vállakkal rendelkező dzseki 34.500 forint, egy pipacsokkal tarkított kezeslábas pedig közel 30 ezer, egy thainadrág pedig 25.500 forint.

A kollekció egyébként már jó pár hete kapható az üzletekben, és a tapasztalatok szerint egyelőre még a fekete darabok a kelendőbbek, hiszen hiába köszöntött be a jó idő, fejben még sokan nem álltak át arra, hogy színes és lazább holmikra költsék a pénzüket. Azzal párhuzamosan, hogy a boltokba kerülnek az aktuális kollekció ruhadarabjai, a tervezők már készülnek a következő tavaszi/nyári szezonra. Májusig bezárólag mindennek kész kell lennie, még az egy évvel később megvásárolható ruhákról készült katalógusfotóknak is. Mint kiderült, a ruhák általában 38-as méretben készülnek el, ami egy kissé helyrebillentette megtépázott önértékelésemet.

Ezután egy olyan témára terelődött a szó, amit manapság nehéz kikerülni. Stumpf Kati, aki a csapaton belül a táskákért felelős, elmondta, a gazdasági világválság bizony az Artista bécsi üzletében is érezteti a hatását. Az osztrák fővárosban egyébként sokkal nagyobb a fizetőképes kereslet, míg itthon inkább a leárazások alkalmával vásárolunk. Hiába vannak ugyanis egyre többen, akik szívesen támogatják a magyar tervezőket, mivel muszáj magas árakat szabniuk a felhasznált anyagok és belefektetett munka miatt, így nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy tetőtől talpig az ő munkáikat viseljék.

És milyen lehetőségeik vannak azoknak a honi művészeknek, akik szeretnék megismertetni munkáikat a potenciális vásárlókkal? Lang Szonja, a Tyra Clothing alapítója és tervezője szerint vannak rendezvények, versenyek, amik segíthetnek ebben, és kiemelte a saját szervezésű divatbemutatók jelentőségét is. Stump Kati a WAMP-ot említette meg az egyik lehetséges fórumként. Hozzátette, a művészeti piac közönsége az évek során letisztult, vagyis most már főként azok látogatnak el a havonta megrendezett eseményre, akik tudják, hogy pontosan miről is szól.

Oszd meg másokkal is!
Címkék

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Másfél millió forintot ér ez a papírpénz: ideje, hogy benézz a fiókba te is
Másfél millió forintot ér ez a papírpénz: ideje, hogy benézz a fiókba te is

Ez most a legtöbbet érő magyar papírpénz. Lehet, hogy nálad is van otthon, amiről eddig nem is tudtad, hogy ilyen értékes.

május 21., 12:36

  • Testem
Súlyos látáskárosodást okoz a népszerű fogyasztószer: már sokan beperelték a céget
Súlyos látáskárosodást okoz a népszerű fogyasztószer: már sokan beperelték a céget

A fogyasztószernek már több mellékhatása is ismert, az egyik a látás súlyos károsodása.

május 21., 11:40

  • életem
Ez a fajta a kutyák Einsteinje
Ez a fajta a kutyák Einsteinje

A kutyák eleve okos állatok, de vannak fajták, amelyek még közülük is kiemelkednek.

május 21., 14:00

  • Mindennapi
Jönnek a nyári felújítások, így borul fel a nagykörút közlekedése
Jönnek a nyári felújítások, így borul fel a nagykörút közlekedése

A nyári szünet első napján kezdődnek az augusztusig tartó felújítások Budapest egyik legfontosabb útvonalán.

május 21., 17:40

  • Testem
A 4 leggyakoribb pszichoszomatikus tünet, amit sokan félreértenek
A 4 leggyakoribb pszichoszomatikus tünet, amit sokan félreértenek

Ha valami szokatlant észlelsz egészségi állapotodban, mindenképp konzultálj orvosoddal, de nem árt, ha ismered a lehetséges lelki okokat is.

tegnap, 19:30

  • világom
A királyi család kegyetlen bosszút állt Harryéken: még ezt sem tették meg a házaspár kedvéért
A királyi család kegyetlen bosszút állt Harryéken: még ezt sem tették meg a házaspár kedvéért

A királyi és a hercegi család viszonya már jó ideje feszült, Harry és Meghan még egy gratulációt sem kapott Londonból.

május 21., 14:36

  • Mindennapi
Betiltanák a népszerű funkciót a magyarok által is használt útvonaltervezőben
Betiltanák a népszerű funkciót a magyarok által is használt útvonaltervezőben

A hatóságok szerint a bűnözőket segíti.

május 21., 13:36

  • világom
Veszélyes, de jövedelmező ennek a ragadozónak a tenyésztése
Veszélyes, de jövedelmező ennek a ragadozónak a tenyésztése

Etikailag minimum aggályos, életveszélyes és fizikailag is megterhelő, mégs csinálják, mert sajnos még mindig jól fizet.

május 21., 16:00

  • életem
"A kutya jóllétét sérti, ha embergyerekként kezelik"
"A kutya jóllétét sérti, ha embergyerekként kezelik"

Hiánypótló könyv született annak érdekében, hogy megértsük a kutyák viselkedését.

május 21., 15:10

  • Testem
Íme a tudományos magyarázat, miért eszik annyit Garfield, a macska
Íme a tudományos magyarázat, miért eszik annyit Garfield, a macska

Számtalan oka lehet az állandó evési ingernek, akár lasagne, akár más.

május 21., 16:46

  • világom
Soha nem látott mértékű migrációs hullám indulhat el a legújabb előrejelzések szerint
Soha nem látott mértékű migrációs hullám indulhat el a legújabb előrejelzések szerint

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 230 millió ember keres majd új lakóhelyet.

május 21., 10:36

  • életem
Így tudod "újranevelni" magad, ha gyermekkorodban komoly sérelem ért
Így tudod "újranevelni" magad, ha gyermekkorodban komoly sérelem ért

Folyamatosan meg akarsz felelni másoknak, félsz, hogy nem fogadnak el? Lehet, hogy téged is komoly gyerekkori sérelmek értek.

május 21., 20:00

  • életem
Változik a határátkelési rend: a rendőrség közleményt adott ki
Változik a határátkelési rend: a rendőrség közleményt adott ki

Megváltozott a határátkelés rendje, a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy kövessék figyelemmel a híreket.

május 21., 11:10

  • világom
Így készültek a 60-as években a játékbabák: elég ijesztő látvány
Így készültek a 60-as években a játékbabák: elég ijesztő látvány

Régóta használatos ez a játékszer, de talán sosem láttuk, hogy készül. Ám ha gyermeki fejjel nem láttuk, az csak jót tett az illúziónak.

május 21., 19:30

  • Offline
KRESZ-alapkvíz – téged átengednének a vizsgán?
KRESZ-alapkvíz – téged átengednének a vizsgán?

Ezekre a kérdésekre nemcsak autósként, gyalogosként vagy biciklisként is illik tudni a választ.

május 21., 06:46

  • Önidő
Kikerült a netre a budapesti Metallica-koncert időpontja
Kikerült a netre a budapesti Metallica-koncert időpontja

Kikerült a netre egy budapesti Metallica-koncert dátuma, kérdés, hogy véletlenül történt-e, vagy egy sejtelmes kampány része.

május 21., 11:40

  • életem
Így hazudik neked az agyad: 5 mentális csapda, amit naponta bekajálsz
Így hazudik neked az agyad: 5 mentális csapda, amit naponta bekajálsz

Agyunk előszeretettel trükközik velünk. Ismerj meg néhány kognitív torzítást, amely szinte mindennap megvezeti a gondolkodásodat.

május 21., 19:00

  • világom
Titkos küldetésen, véletlenül fedezték fel ezt az egykor kannibálok lakta országot
Titkos küldetésen, véletlenül fedezték fel ezt az egykor kannibálok lakta országot

Már sosem tudjuk meg az igazságot, de egyesek szerint egyáltalán nem véletlenül történt.

május 21., 18:30

  • Testem
Ezek a rákbetegségek időben kiszűrhetők
Ezek a rákbetegségek időben kiszűrhetők

Bizonyos daganattípusokat egyszerű vizsgálatokkal, már a tünetek megjelenése előtt ki lehet mutatni. Ezekre a szűrésekre érdemes rendszeresen eljárni.

május 21., 06:30

  • életem
Traffipax mért be egy rollerest Szabolcsban: elképesztő, mennyivel száguldott
Traffipax mért be egy rollerest Szabolcsban: elképesztő, mennyivel száguldott

A rolleres olyan gyorsan ment, hogy a traffipax is bemérte – a száguldozóról készült képfelvételt te is láthatod.

május 21., 06:16

  • Mindennapi
Nem ússzuk meg a nyugdíjkorhatár emelését: szakértői elemzés készült
Nem ússzuk meg a nyugdíjkorhatár emelését: szakértői elemzés készült

A nyugdíjkorhatár nem csak magyar probléma, de más bajok is vannak a jelenlegi rendszerrel Európa-szerte.

május 21., 09:06

  • Édes otthon
Ezen a magyar településen fillérekért vehetsz telket
Ezen a magyar településen fillérekért vehetsz telket

A mesébe illő táj komoly problémákat rejt, ezen segítene a program.

május 21., 07:00

  • életem
Minden örökséged elveszítheted, ha erre nem figyelsz
Minden örökséged elveszítheted, ha erre nem figyelsz

A magyarok alig negyede rendelkezik valamilyen formában az örökösödésről, még kevesebben vannak azok, akik hivatalos végrendeletet írnak.

május 21., 10:06

  • Mindennapi
Drágulhat a netes rendelés, az EU adót vetne ki a csomagokra
Drágulhat a netes rendelés, az EU adót vetne ki a csomagokra

Az Európai Unió arra készül, hogy adót vet ki egyes csomagokra, emiatt drágulhatnak a netes rendelések.

május 21., 07:46

  • világom
Kellemetlen meglepetés várhat ezen a népszerű nyaralóhelyen
Kellemetlen meglepetés várhat ezen a népszerű nyaralóhelyen

Újabb nyaralóhelyen korlátozzák majd a turistákat mostantól, akár turistaadót is bevethetnek.

május 21., 07:26

  • életem
Új rendszer lép az sms helyébe, ne lepődj meg, ha ezt írja ki a telefonod
Új rendszer lép az sms helyébe, ne lepődj meg, ha ezt írja ki a telefonod

Teljesen új formátum érkezik majd a mobilokra.

május 21., 08:05

  • világom
Rengeteg vásárló kaphat kártérítést a kártyaszolgáltató hibája miatt Angliában
Rengeteg vásárló kaphat kártérítést a kártyaszolgáltató hibája miatt Angliában

Tizenöt év alatt vásárlóik millióit károsította meg a kártyaszolgáltató.

május 21., 09:35

  • Offline
Kisajátított kertekre épült Budapest leghangulatosabb sétánya
Kisajátított kertekre épült Budapest leghangulatosabb sétánya

Gróf Apponyi Albert haláláig halasztották csak el a budapesti sétány kialakításának munkálatait.

május 21., 08:50

  • világom
Egyre több a hamis euró, jól nézd meg, milyen pénzt adnak a kezedbe Szlovákiában
Egyre több a hamis euró, jól nézd meg, milyen pénzt adnak a kezedbe Szlovákiában

Főként a 20 és 50 eurós bankjegyekre érdemes figyelni, de az érmékkel is lehet gond.

május 21., 08:36

  • világom
Egy kisszobányi helyen él 15 ember a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében
Egy kisszobányi helyen él 15 ember a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében

A világ második legnagyobb nyomornegyedében nem naplopók élnek, hanem nagyon is dolgos, szorgalmas emberek.

május 21., 08:20

Érdekességek