Pöttyös Rudi, véged!
| 2009.06.10. 16:29 - stroke
Ádok Zoltán, énekes még Moszkvában hívta fel a figyelmünket arra, hogy az orosz rudi mindennél finomabb. Szerencsére egy vasárnap keress kölest Chicagóban elnevezésű program miatt betévedtem egy orosz boltba is. Volt köles. Körülnéztem és kiderült, az Ádok-féle rudit is árusítják. Kókuszos, karamellás, mákos és natúr ízekben lehetett kapni, a kókusz kivételéből vásároltam – darabja 145 forint – mindegyikből kettőt, hogy a kollégák is megkóstolhassák. A vasárnap a rudik ellensége, a mákosból nem maradt, csak natúrt és karamellást tudtam hétfőn villantani.
„Az első alkalommal kóstolt, kék túrórudinak vaníliás krémtúró íze volt, nagyszerű élmény. A másik még jobb: a karamellás, tömény volt és buja. Az oroszok eszerint mesterei a túrórudinak, már úgy várom, hogy piacra dobják az orosz kaviáros rudit is” - fejtette ki gasztrológiai értelemben szürreális elképzelésit Dns, aki a bio rudi tesztelésben is aktívan részt vett. Az amúgy orosz nők sminkelésére asszociáló kollégát a türkiz színű csomagolás ihlette meg, de arra most nem térnénk ki, a lényeg, hogy mindig is szerette a vaníliás krémtúrót. Mm jóval kevesebb fantáziával csak ízlelés és külcsín élményét akarta megosztani velünk. „Iszonyú rosszul néznek ki, mintha a legrosszabb csokibevonó lenne rajtuk, ami miatt a legtöbb csoki Mikulás ehetetlen. A külseje alapján nem volt kedvem beleharapni, viszont az illata meggyőzött. Baromira megéri beleharapni. Nem tudnék megenni egy egészet, mert legalább kétszer akkora, mint a sima Túró Rudi, és nem hosszban, hanem átmérőben. Elég tömény, de nagyon finom krémes a töltelék, nem is túl édes, és a csoki is pontosan annyira keserű, amennyire lennie kell.”
Pk ugyancsak lecsúszott a fantasztikus és hihetetlenül finom mákos rudi megkóstolásának lehetőségről, mert azt egyedül faltam be. Viszont azt megtudtuk tőle, mindig lesz, akinek csak a Pöttyös jöhet szóba. De szerencsére ez nem a mi bajunk. „A klasszikus szoci pöttyös túró rudi hiányát még egyetlen hasonló terméknek sem sikerült pótolni. Sajnos nincs ez másként most sem. Az orosz rudi ugyan figyelemreméltóan finom, de túlzottan krémes és tömény ahhoz, hogy egy egészet el tudjak fogyasztani. A két változat közül a karamellás ízlett jobban, bár csak utólag derült ki számomra, a közepén elhelyezkedő matéria tulajdonképpen valami karamellás cucc. Azért jó volt, na.” Összegezve ajánljuk, azoknak, akik tudják a Pöttyösön túl is van élet.



Kommentek
2009.06.10 16:51:44kecsegugu
Most akkor hol lehet ilyet kapni?
2009.06.10 16:52:18__DeutschesKind__
hmm....akkor is Pöttyös Rudi 4 ever..;);)
családi pack..xD
2009.06.10 16:58:28kecsegugu
Szerintem a 80-as években sokkal finomabb volt a Pöttyös... azt nem lehetne reprodukálni?
2009.06.10 16:59:21hitelestanácsadó
Túrós Rudi...hm...
2009.06.10 17:00:35stroke
A Hernad-Istvan utca sarkan vettem. De gondolom mashol is van orosz elelmiszereket arusito bolt.
2009.06.10 17:02:25Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat
kecsegugu, a 80-as években minden édesség sokkal finomabb volt. Mióta eladták (majdnem?) az összes édességgyárat, azóta gagyi mindegyik.
2009.06.10 17:07:40Ombucmano
A pöttyös elődje a szabolcsi Túró Rudi volt, amit egy akkori élelmes honi mérnök az orosz szakmai kiruccanás után fedezett fel hirtelen. Az egyetlen akkori különbség az volt, hogy henger formájúra készítette nem téglatestre mint az eredeti. Sokkal előbb volt az oroszoknál ez az édesség mint amióta mi csodát kiálltottunk belőle itthon. Az eredeti orosz az kevesebb tartósítószert tartalmaz és valóban sokkal finomabb mint a mai, hosszú szavatosságú Pöttyös Rudi.
2009.06.10 17:09:31kecsegugu
stroke, köszi! Szerintem megkóstolom, ha már ilyen jó volt az ajánló... karamellás, mákos, nagyon jól hangzik.
Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat
igen, sajnos, egyet kell értsek. De ha valaki elő tudná varázsolni azt az ízt, még 1000 Ft-ért is megvenném darabját!
2009.06.10 17:11:04Tavikagyló
Tisztázzunk valamit! A mi hungarikum túró-rudink szovjet eredetű! Az ottani eredeti (nem ez - de erre még kitérek) termék alapján a magyar szájízlésnek jobban megfelelő formában (értsd nem olyan baromi édes) kezdték gyártani a 60-as években. Az eredeti orosz pl téglalap alakú volt.
A másik dolog, hogy a fenti termék NEM OROSZ! Ahogy a csomagoláson is látszik Németországban gyártják és nem is az eredeti recept alapján. Amúgy a több helyen működő (a legnagyobb, moszkvai sétálóutcáról elnevezett) orosz boltban a termékek 95% ilyen sajnos. Hasonló az ízvilága csak nem az. Olyan mintha valaki egy napon emlegetné a Norbi rudit a Pöttyössel. Elvileg mindkettő rudi!
Személy szerint, ugyan kóstoltam az eredetit meg ezt a másolat vackot is, megmaradok a pöttyösnél, attól legalább nem ragad össze az ember szája. :))
2009.06.10 17:20:40Traktorka
Ez emócionális vonzódást semmi sem pótolhatja. Így a pöttyöst sem.
2009.06.10 17:24:42Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat
emóció? ha nem ízlene, nem lenne emócionális vonzódás sem. ez meg szubjektív dolog
2009.06.10 17:43:35zoca001
ARBAT , nem tudom hogy kell leírni krixkrax betűkkel, de M3-as autópálya valamelyik Lukoil-jában vásároltam be belőle és nagyon üt. Igaz töményebb szóval nem lehet 5öt megenni belőle, de érezhetően finomabb
2009.06.10 17:43:52egyenlítő
A fóti Corában van orosz bolt. Ott is javarészt Németországban gyártott cuccokat árulnak. Úgy emlékszem, van ilyen Gyurcsányos Rudijuk is.
2009.06.10 17:46:59teabore
zoca001: az a Lukoil nincs is messze BP-től, gyakorlatilag néhány km
2009.06.10 17:54:51Okapika-
régen a Danette is sokkal finibb volt, mondjuk mielőtt a Danone megvette volna, a dobozolása is más volt, kisebb alapterület és magasabb műanyag doboz
2009.06.10 18:01:15kaarnivale
Egy Arbat nevű bolt létezik a Mammut hátában is, ott vettem én szirokot a minap. Finom, de nekem kicsit tömény.
2009.06.10 18:11:32rszarvas
Nekem úgy rémlik, minden Corában van orosz bolt az üzletsoron. Az, hogy vége lenne a pöttyösnek, kétlem, de hogy ez a rudi valóban lényegesen ízletesebb, mint a magyar verzió, az tény. A pöttyös ízvilága ehhez képest konvergál a fűrészporhoz. És nem csak az miatt, mert az orosz verzió édesebb. Hanem sokkal vastagabb, tartalmasabb. Ha Corában járok, sose hagynám ki. A törökbálintiban majdnem mindig kapható. És ha valakinek kedve támadna oroszul nosztalgiázni, a Corás orosz boltok mindegyikében orosz eladók vannak. :-))
2009.06.10 18:18:30Tavikagyló
Sok "Арбат" van. Általában Cora szupermarketekben gyakori. Csak tényég az vele a baj, hogy szinte semmi orosz nincs a polcikon. A termékek zöme német és elvétve van némi ukrán, de az sem olyan mint az orosz. A fagyasztott pelmenyit nem tudom honnan hozzák, de inkább meggyúrom mint hogy azt egyem.
2009.06.10 18:29:25Donat
A Mamut mögött van egy orosz bolt, ahol kapni ilyet.
2009.06.10 18:30:36scarose
Nekem a Sole Flört Domino nevű túrórudija a kedvencem. Belül csokis és kívül fehércsokis ^^ Egyszer kóstoljátok meg, imádom! :D
2009.06.10 19:12:44ddevil
Szerintem a Hernád-István sarkon is Arbat van, úgy rémlik. Egyébként VII. ker.
2009.06.10 19:18:10valkür
Én is a fóti kora orosz boltjában szoktam vásárolni túrórudit.
A magyar pöttyösnek egyébként az a baja, hogy kispórolják belőle a citromhéjat, illetve valami izévacakkal pótolják. Semmi nem pótolhatja a friss citromhéj illatát, nagyon passzolt a túróhoz és a csokihoz, az úgy volt tökéletes harmóniában, talán a kilencvenes évek elejéig.
Kár volt feladni az eredeti receptet, a pöttyös manapság már semmivel sem finomabb, mint akármelyik utánzata.
2009.06.10 19:19:28kukac.hú
és aki nem jár ilyen menő marketokbaa???jó annak az hazai pöttyes túró Rudika!!
2009.06.10 19:28:35keyzso
Savoya park Auchanban is van orosz bolt
2009.06.10 19:41:44borisz
jah a fény utcai piac alatt is van orosz bolt
2009.06.10 19:42:59borisz
amúgy ha jól emlékszem az orosz az eredeti és
a magyarok anno szovjet barátaiktól lopták/kapták
2009.06.10 19:49:06Bambano
bélszínes van? :)
2009.06.10 20:12:48Môžeš mi pomôcť?
Ja baszki, az arbatban régebben többféle nyírfalé volt, most meg csak a szűrt, német. Ez se annyira rossz, csak nem AZ. Kvász is csak a gagyi (az sokféle, de mind a gagyiból), baltika sör csak 3-as, 6-os, 7-es, az is néha. Bár a 7-es a múltkor masszív féláron volt az érdi corában, nem az arbatban hanem magában a boltban, vettem is alaposan, merthogy a kedvencem. Hiába na, a ruszkik tudnak.
2009.06.10 20:19:05Môžeš mi pomôcť?
Egyébként nem különösebben jó sör, de az az igazság, hogy az IGAZI kedvenc általában prémium középszer. Az igazi kiválóság alkalmatlan a napi fogyasztásra.
2009.06.10 20:20:12borovi
Hej, ha annak idején Dévényi Tibor a pöttyös labda helyett pöttyös Túró Rudival hajigálta volna a zsenge ifjúságot...
2009.06.10 20:20:55borovi
... még félreértették volna a szándékát... :)))
2009.06.10 20:21:45csillámló póniló
ismerjük, szeretjük.
2009.06.10 20:32:03fostaliccska
én hajdinát néztem ott egyszer, de sokkal olcsóbb volt a "magyar" bio, mint az Arbat német terméke
2009.06.10 20:37:29KAJ624
A pöttyös az régen is pöttyös volt, de nem volt ráírva, kétrétegű csomagolása, kívül alufólia, belül hártyavékony zsírpapir(?) volt, két vége megcsavarva, Mátészalkán gyártották, talán ma is, ami Szatmár és nem Szabolcs...
2009.06.10 20:50:39miss pussy cat
A PÖTTYÖS TURO RUDI AZ IGAZI!!!!!!!!!!!!!! ÉS KÉSZ!!!!!!
2009.06.10 20:53:51Pripyat Zone
angol billentyűzet = menő
rövid nicknevek = menő
2009.06.10 21:09:34xofi-extravaganja
kecsegugu :: hát az orosz boltban, a fény'uccánál, mint6 láttam volna, de nem mertem megkóstolni. de tudod, mit? rendelj tőlem, kiszállítok, 25E Ft felett ingyen :Đ -bocs, ez munkahelyi ártópoén, nem tudtam kihagyni- de én régről valami barna csomagolásra elmlékszem, az új pöttyös felülírta emlékeimet.
Okapika- :: a danette volt a Danone előtt is?
2009.06.10 21:12:45Alfonzhal
Magyar szájba magyar rudit!
2009.06.10 21:13:59spoilsport
Megkóstolom, ha kapok. Mondjuk nekem a magyar (főként pöttyös) rudival is az a fő baj, hogy sokkal édesebb és műanyagabb, mint a 80as években. A túró, ami talán elvétve van benne,egyáltalán nem savanykás -lehet, hogy akkor a lejárt szavatosság vagy a helytelen tárolás tette olyanná - de azt szerettem benne a leginkább. És a már említett fekete csoki borítást, ami közelebb állt a csoki ízvilághoz, mint a mai barna máz. Aki 80 után született már egy olyan túró rudit ismer, amely köszönő viszonyban sincs a jó öreg régi barátunkkal...Sajnos! csak azt nem értem, miért nem kezdenek el gyártani valami hasonló, tartósító, színezék és adalékanyag mentes ehető cuccot prémium kategóriában? Remélem olvassa a marketingesük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.06.10 21:22:34liliana13
Azért faszság volt ilyen címet adni a cikknek.
Ami a rudit illeti, a pöttyöst szerintem semmi nem überelheti. Nem is ismerek olyat, aki nem pöttyöst eszik.
2009.06.10 21:24:44kecsegugu
xofi-extravaganja
Én a régi ízű rudiért adnék annyi pénzt, komolyan :-)))
spoilsport
Hát ezt mondom én is!
2009.06.10 21:38:03pinky, the brain
seggfejek
2009.06.10 21:39:45Zsarnok Ixorn
Ha vki erre az orosz csodára vágyik, akkor a Mammut oldalában is található egy ilyen orosz bolt, ahol elérhetőek a rudik.. (fény utca felöl)
...de ha rudi, akkor csakis Pöttyös...
Jah télleg, a régi citrom/eper habot azt mééé nem lehet újra gyártani, attól megőrülnék, IMÁDTAM!!!!!!!!
2009.06.10 21:44:39sajtosbrokkoli
rudiért : back to the 70th !!!
A pöttyös rég nem ugyanaz.
Ne vessetetk meg, de voltak kisérleteim: pl megpróbáltam 3 napja lejárt rudit enni csak azért, hátha visszkapja azt a savanykát turó ízét.
Nem kapta vissza, ergo nem turóból van. Viszont undorító száraz műanygcukor íze volt, kicsi homokos porhanyossággal fúúúúúj.
2009.06.10 22:00:03safranek
Amikor Moszkvában voltam dolgozni, rosszúllétig ettem magam :-) Az ottaniak meg csak csodálkoztak.
2009.06.10 22:16:50KentaurBen
pirospöttyös rulez!
2009.06.10 22:23:58p.l.
Szerintem az XXL Rudi (InterSpar) a legjobb (nekem az jön be).
2009.06.10 22:42:10p.l.
Persze szerintem is a legtöbb verzió (tök mindegy milyen) nem igazán természetes.
2009.06.10 22:52:14White_Angel
A Mizó rudi is finom.:)
2009.06.10 22:58:58asztrografológus
Párom szerint az én rudim a legjobb.
2009.06.10 23:00:47White_Angel
Biztos igaza van.
2009.06.10 23:09:03FPéter
Az orosz rudinál csak az ukrán jobb!
Rudi-kóstoló projekt:
- Este háromnegyed hétkor a Keletiben felpattani a Tisza expresszre
- reggeli kényelmes fél tizenegykor leszállni Lambergben (Lvov)
- első közértbe be, hátizsákot rudival, konyakkal, "konfetkivel" (hihetelen finom, több száz féle bombon/cukorka), "rjazsenkával" (karamellizált tejből készült joghurt), zefírrel (algából készített habcsókszerű édesség, csak sokkal könnyebb) majonézzel, mindenféle szósszal, szárított hússal, stb. stb. megtöm
- városnézés és/vagy paprikás vodka fogyasztás
- este negyed tízkor vonatra vissza
- reggel tizenegytől Budapesten a szerzeményekkel a baráti társaság határtalan csodálatának kiváltása
2009.06.10 23:11:29FPéter
Sör/vodkakedvelőknek kedvelőknek a szárított kishal/polip/tintahal/lepényhal/ilyen-olyan-tengeri-herkenytű-aminek-a-nevét-sem tudod kombót, a "zakuszkát" el is felejtettem megemlíteni!
2009.06.10 23:16:23.Frajti
Zsarnok Ixorn!!! VÉGRE valaki emlékszik a citrom/eperhab-ra!!! mindenhol mesélem és még bátyámnak se dereng, pedig totál citrombuzi volt gyerekként :)
2009.06.10 23:19:49totii
A Milli, a Mizo, és a Spar rudi az, amit jobban szeretek, mind az igazit.
2009.06.10 23:31:39Thrasher
persze, a nyolcvanas években a nap is szebben sütött...
2009.06.10 23:46:06tomcsi71
hö-hö... a millit is a mátészalkaiak gyártják ugyanazon a soron... csak a pennynek majdnem feleáron...
a citromhab meg a gyümölcsös (olyan laza lekvár állagú) túrókrém... nem beszélve a sonka füstölt sajtról...
megjegyzem szerintem a danone gyümölcsös rudijai voltak a legjobbak, de valamiért elkoptak... a pöttyös csak pótcselekvés...
2009.06.11 01:19:55Môžeš mi pomôcť?
Kivételesen azt hiszem asztrografológus látta meg a lényeget. Pöttyös Rudi? Mi ez, valami nemi betegség? Spotted Dick?
2009.06.11 06:21:46sonance
A SPAR rudi finom, de túrót nem tartalmaz :)
2009.06.11 07:16:24fogatlan provokátor
@FPéter: nem tudnád valahová felrakni azt a "menüt" fényképekkel illusztálva?
2009.06.11 07:25:25vérfürdő
Való igaz a gyártót kell nézni, nem az üzletláncnevét! Előfordult már a történelemben, hogy másik beszállítóval kötnek szerződést. Ha már túró, a fél kilós Tesco-túrót több tejüzem is gyártja párhuzamosan, ugyanabban az üzletben egymás mellett kapható, ugyanazon az áron, de a gyártó jelölése nélkül. Ezeket a lejárati pecsétről tudom beazonosítani, csakúgy mint a tejeket...
2009.06.11 07:48:31gftamas
Ha az én rudimon is pöttyök jelennek meg akkor végem lesz? :)
2009.06.11 08:01:30Olizatriznyák
gftamas!
Nem, de ha túró, akkor fürgyé le! :)
2009.06.11 08:29:21Tubli
Azért Pesten húzós ára van az orosz rudinak. B Mockbe 4 rubelért hozzá lehet jutni. Méghogy az orosz főváros a világ egyik legdrágább helye!! A rudi kifejezetten ócsó.
2009.06.11 08:39:53bagica
lehet elég régóta itthon is kapni a Cora-ba, én kókuszusat ettem, fincsi volt, de amíg a pöttyösből két óriás lemegy, ebből csak egyet tudtam megenni, tényleg tömény :)
2009.06.11 08:46:06Tavikagyló
Ami az Arbatban megy az szabad rablás! Eszméletlen drága minden! Persze ők abból indulnak ki, hogy a nálunk élő sok orosz - tisztelet a kivételnek - egyáltalán nem vagy csak nagyon keveset beszél magyarul és mivel pénze meg van megveszi a "hazai ízeket".
2009.06.11 08:51:52Dorombolo
Tubli: és a forint/rubel, az hogy megy? Rég jártam arra felé, nem tudom váltást..
2009.06.11 08:52:26Yvette / Babacool
az Arbatot a barátaim csinálják, teljesen korrekt árképzéssel, arra nem gondolsz hogy ezek import termékek-ergo több fizetni való van utána , mintha honi termelőtől, vagy gyártótól szerezné be?
2009.06.11 08:53:57Dorombolo
Yvette / Babacool: Nem minden import drágább mint a hazai! Ez nem érv a magas árak mellett! De hát kapitalizmus van, annyiért adják, amennyiért még megveszik...
2009.06.11 08:54:05gabcigirl
A nyolcvanas évekbeli TRudit kellene vissza csinálni-papírcsomagolás, hamisíthatatlan aroma, mmmhhhhhhhh:))))))Mai messziről(sem) ugatja a dolgot...
Citromos-epres habért én is futnék pár kört:))
2009.06.11 08:55:52Dorombolo
gabcigirl: Lehet otthon is gyártani, nem is nehezen! Csak egy jó turmixgép kell hozzá, joghurt, gyümölcs és kis türelem!
2009.06.11 08:56:45"azta"
a szovjet-orosz rudi már a spájzban van?
2009.06.11 08:57:50ejam
Én is nagy Pöttyös túró rudi rajongó voltam, amíg meg nem kóstoltam a Spar túró rudiját. Azon kívül, hogy kb fele annyibba kerül, sokkal finomabb is mint az összes többi hasonló termék.
2009.06.11 08:58:21Tavikagyló
7-8 Ft = 1 Rubel
Yvette: import termék... na igen az unióból. Mert ugye többen megállapítottuk, hogy kis kivétellel minden német. Egyszóval nincs rajta vám stb. költség és a szállítás sem olyan drága mintha Oroszországból jönne. Ha korrekt lenne az árképzés akkor a már német termékek (amiket nem az Arbat árul) is ilyen drágák lennének. Arról nem beszélve, hogy lassan ott tartunk hogy a mi "hazai" termékeink a legdrágábbak. Ezért iszunk szlovák tejet, eszünk német vajat és még sorolhatnám.
2009.06.11 09:07:44lOc (a pasztafáriánus)
Okapika: a Danette mindig is Danone termék volt. Lehet hogy az is finomabb volt régen, de nem attól romlott el hogy a Danone megvette, mivel a saját márkája: http://www.danone.hu/Markaink/?c2_7_goarticle=2285
2009.06.11 09:13:20Mr.KANE
ezeken nőttem fel.
imádtam!
2009.06.11 09:19:09gastro vazze
az a baj, hogy ezek nem az igazi menő szürok, amit Moszkvában is igazán szeretnek:) ez egy ilyen féligmeddig exportra készült változat, amit németországból hoz be az arbat.
VinnBilDann nevű cég csinál kint finom tejtermékeket (eleve minden tejtermék finomabb kint, de nem tudom miért..mitöl kövérebb a ruszki fű a tajgán:)))) például az ő rudijai rohadt finomak. ezek rövidebbek, de kövérebbek, mint a mi pöttyösünk..
2009.06.11 09:24:48gastro vazze
2009.06.10 23:09:03FPéter
hát "konfeti" ügyben megcáfolnám ezt a hihetetlenül finom kiszólást... Aljonka, meg a medvés, és persze a korofka még elmegy, de a többi már gyenge nugátos szar, aminél még a tibicsoki is jobb minőség:) (na még esetleg a piroskás, de az már határeset.. a ruszkik egyszerűen nem értik a könnyű édesség készitésének a módját...
2009.06.11 09:31:40Tavikagyló
gastro vazze: teljesen egyetértek "konfeti" ügyben. Világ életemben utáltam, a zöme olyan mint valami elfuserált tejkaramella. A medvés határeset. Nekem egyedül a "Trüfelka" ízlett de az már prémium kategória.
2009.06.11 09:33:43Jimmy Tulipán Tudeski
2009.06.10 23:16:23.Frajti
Zsarnok Ixorn!!! VÉGRE valaki emlékszik a citrom/eperhab-ra!!! mindenhol mesélem és még bátyámnak se dereng, pedig totál citrombuzi volt gyerekként :)
erre én is emlékszem és nagyon szerettem
2009.06.11 09:38:23gastro vazze
citrom és eperhabot, szigorúan a legkisebb mokkáskanállal ettem és úgy, hogy megpróbáltam alagutat kanalazni a habban :)
2009.06.11 09:39:32gastro vazze
2009.06.11 09:31:40Tavikagyló
ja trüfelka az nem rossz.. az már gúla alakú ugye?:)
2009.06.11 09:41:20J.G.
A pöttyös rudi bevonatát régen a szerencsi csokigyárból hozott selejt csokiból csinálták, ettől volt olyan, mintha csoki lenne.
És az a csoki ott állt a vagonokban, hóban, fagyban, szélben, esőben... Ez megadta neki az igazi pöttyös ízt.
2009.06.11 09:41:26Tavikagyló
Azaz, amelyiknek a gúla tetején meg csavarva a papírja mint a szaloncukornak.
2009.06.11 10:15:19ZéKá
A (Danone) citromhab neve Gervais volt.
2009.06.11 10:47:28Nyeznajka
Látjátok srácok, az a ti bajotok, hogy nem olvastok orosz-blogot. A szirokról (avagy az "orosz túrórudiról") már régen írtunk...
http://oroszorszag.blog.hu/2008/11/18/oda_a_szirokhoz
2009.06.11 11:43:31gömbike
Gastroyal light a legjobb, kóstoljátok meg, fantasztikus. Nincs még egy ilyen rudi, ami ennyire citromos.
Ja, és az eperhabot kérem vissza!
2009.06.11 12:23:39Navarone
Citromhabot én is szerettem :)
2009.06.11 12:34:27Parasite
én emócionálisan egy igazi régi savanykás turórudit ennék megint. valaki gyárthatna párat. meg a régi mazsolás krémtúró és a habok. meg emlékszik még valaki a szögletes formájú gumicukorra? ha jól emlékszem 3 egész hosszú csík járt a csomagban, ami alul fólia volt, felül pedig átlátszó műanyag mint a golyórágó. sárga, zöld és piros színű csíkok. imádtam. na meg a kívül kemény belül lágy cumi-gumicukor. ejj
2009.06.11 12:49:39bagica
nosztalgia: csokoládé ízesítésű sűrített tej, a kirándulások elengedhetetlen energiát adó elesége, nah ez az ami a mai napig is hiányzik nekem a boltok polcairól
2009.06.11 14:27:26gömbike
A legjobban az utitárskrém hiányzik, és sehol sincs már. De még csak hasonló sem.
2009.06.11 15:37:02sonance
"A legjobban az utitárskrém hiányzik, és sehol sincs már. De még csak hasonló sem."
Pedig van, Üdülőkrém a neve és a Pennyben is lehet kapni :) Jó, nem az a klasszikus íz, de fincsi :)
2009.06.11 16:38:19gömbike
Köszi. Azt megkóstolom.
2009.06.12 18:06:49nati1
gömbike:az utitárskrémet én sem találom!
Pedig nagyon finom volt.
A Pennys üdülőkrém már nem olyan.
Akárki akármit is mondd, a Pöttyösnél nincs jobb! :)
És hiányzik még a szerencsi Melódia is.
2009.06.14 09:02:50dundikalika
Szerencsi Melódia végleg megszűnt volna?
Ha Szerencsen jártok, a mintaboltot ne hagyjátok ki, ott van a főútvonal mentén, a centrumtól Miskolc felé.
2009.06.14 09:04:52dundikalika
Az orosz rudit is megkóstoltuk, nagyon finom, de 310-be került 2 db, szóval már nem 145 darabja...