Christina Ricci elképesztő átváltozásai

A hét elképesztően öltözködő celebje kivételesen nem hajmeresztő stílusa miatt elképesztő, hanem attól, hogy mennyi változáson ment keresztül gyereksztár kora óta. A fenti fotók a héten készültek Christina Ricciről, de az átalakulás léptékét a leginkább talán az alábbi két fürdőruhás fénykép egymás mellé illesztésével tudjuk érzékeltetni. A bal oldali kép az 1998-as Nem ér a nemem! című filmből származik, míg a jobb oldalit hét évvel később lőtte egy paparazzó.

De tekintsük át az elejéről, hogy Christina Ricci honnan indult és hova érkezett! 1990-ben, tízévesen tűnt ő fel Cher és Winona Ryder oldalán a Sellők című filmben, majd az Addams Family félelmetes leányaként beszállt a "zakkant kislány" feliratú skatulyába. Alább két korai filmjében látható.

Tinédzserként a "gótikus" stílus egyik fő képviselőjének számított a '90-es évek második felében. Kicsit duci volt és mindig rosszkedvű, ráadásul legnagyobb sikerét a komorhorror Álmosvölgy legendájával aratta közvetlenül az ezredforduló előtt, Jonny Depp oldalán.

Aztán ahogy a húszas éveibe érkezett, hirtelen minden megváltozott. Ha a súlyát nem ennyi éve tartaná alacsonyan, az ember azt gondolná, hogy nála is valami Amy Winehouse-szerű katasztrófa zajlott le, de Christina Ricci a kilók elvesztése közben megcsúnyulás helyett kifejezetten megszépült. Míg régen mindig direkt kilógott a sorból, most jogosan foglalja el a helyét Hollywood leglenyűgözőbb dívái között. Néha kicsit nehéz ráismerni a sok csillogó nő között, de azért jó tudni, hogy valahol ő is ott van a celebseregben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra