Lady Gaga az új, feslett Róisín Murphy?

Lady GaGa csak egy béna másolatom - fakadt ki egy interjújában kolléganőjére Róisín Murphy. Nem tisztünk igazságot tenni, csak bemutatjuk a két énekesnő stílusának kialakulását, valamint azokat a tervezőket, akik kitalálták a két énekesnő imidzsét.

Róisín Murphy énekesnő nemrég arról panaszkodott egy interjújában a Daily Mailnek, hogy Lady GaGa egyszerűen lemásolja az ő stílusát. A Moloko szólópályára lépett énekesnője szerint kolléganője egészen addig nem sokkolta bizarr fellépőruháival a rajongóit, amíg ők ketten személyesen nem találkoztak. Ez nagyjából egy éve történt, mielőtt Stefani Angelina Germanotta befutott volna.Akkor még nem hordott válltömést, én viszont igen, amit ellesett tőlem. Lady GaGa csak egy béna másolatom”- állította Róisín Murphy. Nem szeretnénk ez ügyben igazságot tenni, de az énekesnő kifakadása arra késztetett bennünket, hogy bemutassuk a két énekesnő stílusának kialakulását.

Róisín Murphy tavasszal az Independentnek minden részletre kiterjedően beszámolt a ruházati evolúciójáról. „Minden a csodálatos nagymamámmal kezdődött. Ő sosem mutatkozott vörös rúzs nélkül, és nem hagyta el a lakást megfelelő frizura nélkül sem. Telente földig érő nercbundát hordott bőrkesztyűvel”- kezdte a családi stílustörténetet az énekesnő, aki 1973 Dublinban született. A családi fényképalbumban leginkább édesanyja és nagynénje, Linda szépségversenyeken készült képeit nézegette, akik fiatalkorukban szabadidős szépségversenyzők voltak. Elmondása szerint a 70-es években Írországban rengeteg szépségversenyt rendeztek, de azt nem hinnénk, hogy többet, mint manapság Magyarországon.

Murphy rajongott Grace Jonesért, a csillogó legginsért, a műszempilláért és hatvanas-hetvenes évek diszkóstílusáért. Még érettségi előtt elköltözött a családjától Sheffieldbe, azután dolgos mindenapjai este11-kor kezdődtek. Legmeghatározóbb szerelmével, Mark Brydonnal is a táncparketten ismerkedett meg, akivel együtt alapították a Molokót. „Amikor elkezdtük a pályánkat, akkor már sejtettem, hogy mekkora hatást lehet elérni egy jól megválasztott stílussal”- mondta az énekesnő, aki elsőként szűk bőrszoknyával és bő felsővel kísérletezett, majd felfedezte magának Sandra Backlund svéd divattervezőt. A tervező erőssége az extrém, kötött ruha, kollekcióiból szívesen válogatott Murphy, aki akkor még nem ragaszkodott ahhoz, hogy az általa viselt ruhát rászabják.

Későbbi stílusának kialakításában Martin Margiela belga divattervező kulcsszerepet játszott, aki évekig Jean Paul Gaultier mellett dolgozott, amíg 1988-ban meg nem alapította saját, szintén extrém márkáját, ugyanakkor hagyományos ruhák tervezésével is meg szokták bízni: 1997-ben például a Hermés női kollekcióját alkotta meg. Róisín Murphy több alkalommal méltatta Margiela ruháit, amelyek szerinte formabontók, bonyolultak, de kényelmesek és tánc közben sem izzad meg bennük. Végül pedig Alexandre Vauthier munkásságát emelte ki, aki fétis tárgyként tekint a válltömésre, és divatban szeretné tartani a széles vállú, női sziluettet. Ez az énekesnőnél meghatározó stíluselem, különösen második szólólemeze, az Overpowered óta.

Lady Gaga bizonyos értelemben túlmutat mindezen. Egy alkalommal kifejtette, hogy a hagyományos értelemben vett ruhákat le kell venni, és bármilyen, a keze ügyébe akadó tárgyat kell ruhaként viselni. A 23 éves énekesnő nagy részben szintén sajátmaga alakította ki a fellépő stílusát. Manhattanben élő olasz származású internetes vállalkozó szülők gyerekeként valójában mindig író szeretett volna lenni, majd úgy döntött, szövegírói készségét mégis inkább a popszakmában kamatoztatja. Többek közt a Pussycat Dolls szövegírója lett, majd eltökélte, hogy Madonnánál is meghatározóbb énekesnő lesz.

Egy interjújában kitért arra, hogy az öltözködése a karrierjének rendkívül lényeges eleme, ezért nem bízhatta másra az imidzsének kialakítását, mint a svéd B. Akerlundra, aki így emlékszik vissza a találkozásra Lady Gagával. „Az albuma megjelenése előtt felkeresett, hogy velem akar dolgozni. Elszánt volt, és kicsit ijesztő is, mert nagyon határozott elképzelései voltak arról, hogyan akar kinézni, és annak milyen hatása lesz. Érdekes munka lett volna, de számomra nem volt aktuális, mert terhes voltam az ikreimmel. Később, amikor a gyerekek már megszülettek, újra felkeresett, és akkor az időzítés már tökéletes volt. Kérdeztem, honnan tudja, hogy én leszek a megfelelő stylist a számára? Azt válaszolta, ne törődjek vele, ő biztos benne. Azóta is együtt dolgozunk.”

A stylistot valójában Matthew Williamson divattervező ajánlotta az égő melltartót,combnyakig érő csizmát, testhez simuló, szegecselt ruhákat és bőrkesztyűket kedvelő énekesnő számára, akivel a Fame című lemez elkészítésekor dolgozott. Ha kutatómunkánk pontos, akkor a valóságban nincs átfedés Róisín Murphy és Lady Gaga stylistcsapata közt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra