Jimmy Choo H&M kollekciójáért még tüntetnénk is!

Végre elérkezett a pillanat, melyre oly sokan vártak, nyilvánossá vált az H&M számára készített Jimmy Choo kollekció. Ahogy azt korábban már megírtuk, a kínálatban a cipők mellett kiegészítőket is találunk: ékszereket, táskákat, sőt még ruhákat is. Choo ráadásul ezzel egy időben bemutatta a Choo 24/7 kollekcióját is, mely természetesen már nem a földi halandók pénztárcájához készült.

Amikor megláttuk, hogy megjelentek a legújabb Jimmy Choo termékek képei, borzasztóan izgatottak lettünk. Egyrészt azért, mert kíváncsiak voltunk, mégis mennyibe kerülnek a H&M számára tervezett termékek, másrészt amiatt is aggódtunk, vajon nem áll-e majd a kollekció túlságosan lebutított darabokból.

Szerencsére egyik félelmünk sem teljesült. A cipők, szandálok, csizmák, karkötők, övek, táskák, noteszek és a ruhák eddig nyilvánosságra hozott árai nem mennek 200 euró fölé (vagyis 54 ezer forint), ami Jimmy Choo termékei esetében nem számít különösen nagyobb összegnek – lásd a Choo 24/7 kollekciót.

A termékeket végig nézve pedig arra jutottunk, ha kell tüntetünk is a kollekció magyarországi forgalmazásért. Jimmy Choo hordható, ám mégis különböző stílusú darabokat tervezett. A cipők esetében gondolt a magasarkúban lépni sem tudó hölgyekre - bár szerintünk a kék, 99 eurós szandálért érdemes gyakorolni -, de ruhákból és a táskákból is van egyszerű és csillogóan extravagáns is.

A tervező szintén a napokban mutatta be a Choo 24/7 kollekcióját a milánói divathéten, és a cipők januárban kerülnek forgalomba, derítette ki a Fabsugar. A 28 stílust tartalmazó kollekciót – melybe bekerültek a legnépszerűbb modellek felújított, újraszínezett darabjai is - Choo állítása szerint azoknak a nőknek tervezte, akiknek igazi munkájuk van. Bár ezeknek a lábbeliknek az ára koránt sem mozog egy szinten a H&M-nek tervezett termékekkel – hiszen 395 és 1200 dollár között (73 ezer– 222 ezer forint) mozog az áruk -, azért nézni még mindig lehet őket.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek