Mischa Barton végre egészségesen néz ki

Mischa-Barton

Mischa Barton, amerikai színésznő az utóbbi pár évben főként botrányaival hívta fel magára a figyelmet, valamint azzal, hogy a masszív piálás és drogozás következményeként egyre borzalmasabban nézett ki.

Azt is tudtuk róla, hogy nem ma kezdte a piálást, zsenge kora ellenére jó pár évet lehúzott a pohár mellett, több forrás szerint már 14 évesen elkezdte.

Bár ő rendszerint fogászati problémákra hivatkozik, amikor kórházba szállítják, de inkább idegösszeomlás, kokainhasználat és a pia szokott állni a háttérben. Ittas vezetésért már felfüggesztett börtönt is kapott, most nyáron pedig a rendőrség vitte be a pszichiátriára, ugyanoda, ahol Britney Spearst is kezelték. Ekkor Barton is annyira kiütötte magát, hogy gondnokság alá helyezték.

Na de most nem is ez a lényeg, hanem, hogy a legutóbbi fotós előtt, a Whitney Múzeum keddi gáláján végre nem loncsos hajjal, kitágult pupillával és béna szerkóban jelent majd, hanem csillogóbban, mint valaha. Rendszeresen kritizálták anorexikus hajlamait is, de mintha ezen a téren is váltott volna, és most testméretei is egészségesebbnek tűnnek.

Bravó Mischa, nagyon büszkék vagyunk rád, így tovább a csinos, egészséges józanság útján!

Olvasóinknak mi a véleménye?

Oszd meg másokkal is!
Mustra