Bebizonyítottuk, hogy mindenkiben van szépség

| 2010.01.13. 09:32 - Lakatos Márk

Sokat gondolkoztam az ünnepek alatt, hogy mi lehetett a Szeretem a testem sikerének titka, hiszen sokféle úgynevezett átalakítós műsor létezik. Persze nagyon látványos dolog az, amikor egy hölgy frizuráját, sminkjét, ruhatárát megváltoztatják  és működni kezd a mesebeli Hamupipőke effektus. Tetszik a nézőknek és persze jó esetben az átváltoztatás alanya is el van ragadtatva. De ennyi elég lett volna ahhoz, hogy ez a műsor a VIASAT3 legsikeresebb műsora legyen?

mark2

Statisztikai adatok szerint a  nők több mint 90 százaléka úgy gondolja, hogy probléma van az alakjával. Nem elégedettek magukkal, amikor tükörbe néznek, úgy érzik, hogy a környezetük negatívan reagál rájuk, az évek múltával egyre bizonytalanabbul élik meg nőiségüket, sőt, sok esteben le is mondanak róla. Nagyon megdöbbentem, amikor a műsor szereplőinek válogatása során teljesen ismeretlen hölgyek, szemben a kamerával, az első néhány mondat után zokogva meséltek életükről, problémáikról, kilátástalan helyzetükről.

A kiválasztott 10 nő legtöbbje teljesen átlagos konfekció mérettel rendelkezett, mégis "bányarémnek", kövérnek, amorfnak, csúnyának gondolta és mondta magát. A jelek azt mutatták, hogy  itthon is sokakat foglalkoztat ez a probléma, ami főleg a fejekben működik!

A műsor igazi célja az volt, hogy ezt a nagy utálatot, szégyenérzetet, dühöt megváltoztassuk, amit a hölgyek sajátmaguk iránt éreztek. Nem küldtük őket plasztikai sebészhez, nem fogtuk őket drasztikus diétára, s bár az egészséges táplálkozás és mozgás nagyon fontos, nem gondoltuk, hogy ennek a műsornak az a célja, hogy megkínozzuk őket. Ha úgy érzik, hogy elég erősek lefogyni, vagy minden nap kocogni, akkor majd megteszik. Nekünk az volt a fontos, hogy bebizonyítsuk, mindenkiben van szépség, minden alak, egy duci is, lehet vonzó, minden arc bájos, ha nem ellenséges, megbántott tekintet ül a közepén. Azt szerettük volna, ha elhiszik, hogy nem attól lesznek nők, ha 90-60-90 lesz a méretük, s erre talán a legjobb példa Soma volt, aki nagyon sok pozitív energiát szabadított fel a "lányokban".

mark1

Karácsony után megnéztem a Vígszínházban Mozart Varázsfuvolájának a bemutatóját, amit egy fantasztikusan bölcs mesének tartok. A két főszereplőnek egy sor próbán keresztül kell magát újra és újra meghaladnia, gyengeségein túlhaladni, hogy a végén beavatást nyerjenek a Bölcsesség templomába. Arra gondoltam, hogy ez a műsor egy kicsit hasonlít erre a szituációra. A kényelmetlen szembenézés a tükrökkel ( amit sok hölgy kitiltott az életéből ), a szembesülés a problémákkal, az elfogadás próbája, majd a fizikai megszépülés élménye egy nagyon izgalmas út, amit hölgyeink bejártak, persze mindenki a saját ritmusa, személyisége szerint. Az utolsó próba, az akt fotó is erről szól. Ha elhitte magáról, hogy ducin is, striákkal is bájos, nőies és vonzó, megmerte mutatni azt a testet, amit előtte szégyenkezve rejtegetett. Volt aki kész volt rá és volt, aki még nem.

Boldog Újévet kívánok! Márk

Lakatos Márk a Tejben-vajban vendégbloggere, posztjait a Viasat3 támogatja. A Szeretem a testem korábbi adásai megtekinthetőek itt.

Kommentek

  • 2010.01.13 09:58:16flowergirl

    Szerintem is jó műsor volt. Bár nekem a brit verziója kicsit profibbnak tűnik...

  • 2010.01.13 10:09:55arminvanbuuren

    mi már télleg nem tudunk kitalálni semmit csak jogcimeket venni

  • 2010.01.13 10:14:22mert ez muanyag

    Kedves Mark, Neked is Felhotlen, Boldog Uj Evet Kivanok!Szerintem a sorozat sikerenek titka, a te szemelyedben rejlik, en sajnos nem tul sok reszt lattam, de amikor lattam, remekul szorakoztam. Soma sem volt rossz kozremukodo, de te igazan kellemes es aranyos musorvezeto voltal. Az is elonyere valhatott a musornak, hogy nem koltseges es idoigenyes beavatkozasokkal epitette fel a nok uj imidzset, hanem mindenki altal elerheto megoldasokat alkalmazott, es praktikus jotanacsokkal is szolgalt. Remelem, hogy latlak meg kepernyon hasonlo szerepben, vagy masmilyenben is:). Tovabbi sok sikert!

  • 2010.01.13 10:18:30Yoe.

    "Statisztikai adatok szerint a nők több mint 90 százaléka úgy gondolja, hogy probléma van az alakjával."
    Köztük én is, de már rég nem érdekel. Azt hiszem 80 kg körül járok és magasról teszek rá. Mérlegünk nincs, minek? Ahhoz, hogy a gyerekeimmel jóban legyek, hogy a párom imádjon, nem az a legfontosabb, hogy hány kiló vagyok.
    Szép a bőröm, gyönyörű a hajam, jó a humorom ;) kit érdekel némi súlyfölösleg, pláne ha ahhoz, hogy ezt leadjam, le kellene mondanom az isteni vacsikról?

  • 2010.01.13 10:19:56kyskalacs .

    az a rózsaszin zokni nem passzol az outfithez mark..mindegy. puszi nyuszi

  • 2010.01.13 10:20:10Yoe.

    Mondjuk a műsorban nem tetszett, hogy állandóan a popsiemelő bugyi, fűzőszerű melltartó, fekete harisnya volt a megoldás. Szerintem ezek nélkül is lehet valakit csinossá varázsolni.

  • 2010.01.13 10:22:27lakótárs06

    Nekem is nagyon tetszett a műsor, már amennyit láttam, de tényleg Márk ez Neked volt köszönhető. Volt olyan lány, aki szinte meg sem szólalt a műsor alatt, de Te mégis kihoztál mindent belőle. Vicces vagy, okos, és tényleg mintha teljesen átéreznéd a nők problémáit. Csak így tovább, remélem lesz még műsorod!

  • 2010.01.13 10:27:35Kukori és Kotkoda

    Na, már a 4. hsz-ben megvolt a kötelező buzizás! Igaz, némi okoskodással árnyalva.

  • 2010.01.13 10:33:53zZz

    2010.01.13 10:18:30Yoe.

    Némi plusz súly persze nem baj. De 80kg egy nőnél kb. 185-190 centinél oké.
    Az igényességhez hozzátartozik, hogy az ember odafigyel a súlyára és elsősorban az étkezési szokásokkal, étrenddel lehet az ideális felé vinni és annak környékén tartani a súlyt.
    Mondom ezt úgy, hogy 183 centis férfiként voltam stabilan 93-95kg is régebben, most meg tartom a 80at.

    Hozzáteszem: bizony a férfiakat is megválogatják a súlyuk alapján, aki túlsúlyos, de nem olyan szerencsés, hogy mackós alkata legyen, azt bizony a nők elkerülik.

  • 2010.01.13 10:35:01tomsawyer

    Márki Márk!
    Számíthatsz rá, hogy ma még dumcsizunk, csak most nem érek rá.
    Amúgy kicsit orrolok rád, mert sose írsz vissza, ez udvariatlan dolog.
    De amint látom, a kis szösszenetedben azé' válaszolgatsz...na várjá' amíg lesz egy kis időm!

    Akkor megvitatjuk.

  • 2010.01.13 10:36:07szuzz

    Én csak azt kérdezném, mi lesz ezekkel a Hölgyekkel nyáron, 30 fokban az ezer denes szorítós harisnya, a haskötő és a szivacsbugyi nélkül?

  • 2010.01.13 10:37:00Raszputin

    Nagyon sok boldog új évet Márknak! Nagyon furcsa,hogy ezt leírom,mert rendkívül ellenszenves volt korábban a fiatalember,de ez mára megváltozott!
    Most is fog majd menni a műsor? Nagyon jónak tartom,és örülnék neki!

  • 2010.01.13 10:39:12Yoe.

    @zZz
    igényesség? Régen rossz, ha az igényesség ott kezdődik, hány kiló vagyok. Amúgy 170 cm. És ezek szerint igénytelen :S

  • 2010.01.13 10:57:27zZz

    2010.01.13 10:39:12Yoe.

    Én nem azt mondtam, hogy ott kezdődik. Egyébként is, a "hol kezdődik az igénytelenség" kérdés értelmezhetetlen.
    Csak azok mondják, hogy rossz, akik nem figyelnek oda rá. Lehet rajta változtatni, de nem teszik, ez az igénytelenség, ami főként lustaságból és/vagy akaratgyengeségből ered (nálam pl. az utóbbi volt, ahogy megjött az akarat, leadtam a kilókat és azóta tartom).

    A túlsúly bizonyítottan számos egészségügyi probléma fő kockázati tényezője és valljuk be, igenis egy vékony (nem sovány), átlagos vagy sportos testalkat többnyire jobban néz ki. De ha a kinézeted nem érdekel (persze, miután szereztél egy férjet, már nem annyira izgat a dolog gondolom, persze ha egyedülálló lennél...).

    A gyerekeket meg nyilván nem zavarja, miért is zavarná, őket (jó esetben) nem érdekli a fizikai vonzalom irántad.

  • 2010.01.13 10:59:15zZz

    Hopsz, nem fejeztem egy mondatot.
    Szóval ha a kinézeted nem is érdekel annyira, aminek a levét a férjed issza meg, az egészségedre gondolhatnál, nem csak magad miatt, hanem mondjuk a családod miatt.

  • 2010.01.13 11:02:02hó nyúl

    Az önképpel kapcsolatos feladat nagyon tanulságos volt, de szerintem szerencsére van akinek a duci,kövér tetszik és van akinek a nagyon kóró.Szép is lenne ha mindenkinek csak 1 féle ember tetszene.

  • 2010.01.13 11:02:32Yoe.

    @zZz
    szereztél egy férjet...
    Nagyon szép szóösszetétel. Jelentem elváltam és boldog párkapcsolatban élek mackómmal. Aki minden téren mackó :) És érdekel a kinézetem, hogy csinosan öltözzek stb.
    Korábban azt hittem, rengeteget számít, hogy a társ, aki melletted van, milyennek lát, de a műsorból kiderült, hogy mégsem... Voltak olyan szereplők, akiket tényleg istennőnek látott a párjuk és mégis önbizalomhiányosok voltak. :(

  • 2010.01.13 11:05:35hó nyúl

    Én pld ismerek egy jóképű palit,folyton nagy fenekű barátnője volt -van,úgyhogy nem értek egyet itt Zvel.

  • 2010.01.13 11:07:38Yoe.

    @hó nyúl
    Így van: a húgom piszkafa, a barátja szintén vékonyka, imádják egymást... én husi vagyok, a párom mackó és imádjuk egymást :)
    Mindenesetre több ilyen "megerősítő" műsor kellene a nőknek! És ahogy látom, lassan a férfiaknak is...

  • 2010.01.13 11:09:36fénycsepp

    A harisnya meg a szivacsos bugyi röhej... én nem hordtam ilyet, de mivel ismerem a trombózis-elleni harisnyát, nagyábból sejtem, milyen kényelmes lehet egy ilyen:D
    Anmúggy a műsornak bevetségesen drámai felhangja volt, és véletlenül sem volt benne egy átlagnál csúnyább, kövérebb nő. Minden jelentkezőnek ugyanabban a boltban vettek ruhát..értem én, támogatták a műsort, de akkor is. Az utolsó résztvevőt (ő van a fotón boával) elküldtem volna fogszabályzásra...szerintem hiába a jó smink, ha ronda egy fogsor.

  • 2010.01.13 11:11:11zZz

    2010.01.13 11:02:32Yoe.

    Csinosan öltözni könnyebb, ahhoz nem kell akaraterő, kevesebb energiabefektetéssel jár. Némi pénz kell hozzá, de abból sem kell nagyon sokra gondolni.
    A súlyfelesleg leadása viszont hónapokig tart és többnyire életmódváltással lehet csak tartós eredményt elérni. Tehát jóval nehezebb.

    Kétségkívül a fejekben is sok gond van, sőt ott vannak a legnagyobb gondok, ezt is megtapasztaltam a saját bőrömön.
    A legtöbb problémát az jelenti, hogy bár úgy érzik az emberek, nem stimmel valami, tenni már nem tesznek semmit érte vagy ellene.

  • 2010.01.13 11:12:22zZz

    2010.01.13 11:05:35hó nyúl

    Sehol egy szóval nem említettem, hogy mindenkinek csak és kizárólag a vékonyak/átlagosak jönnek be.
    Igen, vannak olyanok, akik a moletteket vagy kövéreket szeretik.

  • 2010.01.13 11:15:21zZz

    2010.01.13 11:07:38Yoe.
    És ahogy látom, lassan a férfiaknak is...

    Hidd el, nem csak lassan. Csak míg egy nő panaszkodhat, mert empatikusan viselkednek vele szemben, egy férfi nem teheti meg, mert lenézik érte. Max. anonim módon teheti internetes fórumokon.

    Még hozzátenném, hogy indult valami műsor, ahol macsót akarnak faragni a mimóza férfiakból. Csöbörből vödörbe, ahelyett, hogy egészséges lelkületű fickókat nevelnének ki inkább.

  • 2010.01.13 11:18:40Yoe.

    Sajnos valami alapvető és egyelőre által megfogalmazhatatlan dolog változott meg.
    Azért talán van remény, hogy a "normális" nők "normális" férfiakat találjanak és viszont, avagy hogy zsák a foltját :)

  • 2010.01.13 11:20:30serin

    Csak pár ehhez hasonló dolgot láttam, mint ez a műsor.
    Szerintem ami nagyon fontos , és ami a jelöltek számára a siker, elsősorban a hosszútávú változást hozhatja, ha a fejünkeben változnak.
    Az h Márk segít fél siker talán, de Soma az alapja szerintem.Itt nem feltétlenül az Ő személyére gondolok, hanem h feltárja a probléma okát , hogy miért , honnan , mióta változtak meg a dolgok.Van akinek gyerekkora, van a kinek a szülés stb.
    Ez nagyon nagyon fontos.Ha belül az ember szépnek gondolja magát és szereti az kivülről is látszik.
    Addig bármilyen ruhát vagy külcsinyt lehet változtatni, mindig látszani fog h nem jön belülről.
    További sok sikert a műsorhoz:)

  • 2010.01.13 11:49:37énis

    Soma az alap....
    LOL

  • 2010.01.13 12:11:03regio54

    Gyerekek!
    Jó nőből 100 kiló is kevés!

  • 2010.01.13 12:18:00sunázósün

    " mi lehetett a Szeretem a testem sikerének titka"

    Jó megtudni, hogy volt ilyen "műsor"

  • 2010.01.13 12:18:58kangep

    nekem mindig ott bukik meg az összes ilyen műsor, hogy jó, oké, van, akinek vonzó a duci csaj. de azért ha odaraksz mellé egy fullos nőt, akkor csúfosan elbukik az elmélet.

  • 2010.01.13 12:29:07kirúzsoz

    Már, aranyos voltál a lányokkal, asszem két részt láttam.
    A tükör előtti darnel tréninget én kihagynám, de nem véletlenül nem műsorszerkesztő lettem.
    Ez olyan nőellenes dolog, mint a próbafülkék felülről megvilágítása.
    Mi nők sem kapjuk lencsevégre a felettünk élvező férfi arcát, hogy...'eszméljél már drágám...ilyenkor úgy nézel ki, mint a vakond aki fényt kapott.'
    Vannak hibák, amiknek nem kell reflektor.
    Egyébként rendes, helyes voltál velük, kellemesen csalódtam.

  • 2010.01.13 12:29:42kirúzsoz

    Márk...akartam írni a megszólításban

  • 2010.01.13 12:30:43énis

    Csak szólok, hogy nem a műsor bizonyította be, hogy mindenkiben van szépség..

    kangep nálad mit jelent a fullos?

  • 2010.01.13 13:10:11sunflower12

    Én csak arra lennék kíváncsi, nyáron mit hozott volna ki ezekből a hölgyekből? Jó dolog az alakformáló fehérnemű meg egyebek, de 40 fokban???? És mi lesz az összeérő, egymást súroló combokkal, amelyek miatt pá-pá szoknya! Márk, kíváncsian várnám a javaslatodat.

  • 2010.01.13 13:12:43nudlee

    2010.01.13 12:30:43énis

    nagy csöcs kicsi derék és nagy segg :D ahogy ganxta zolee nevű híres filozófusunk is mondta ;)

    A belső értékeket meg süllyesszük mi el nagyon mélyre, mert akkor kiderül, hogy nem csak fogyasztani kell, tetszeni, meg másokat követni, kielégíteni, vagy zZz módján majmolni a nép által istenített testképet, hanem teljes életet lehet élni intelligens emberi lény módjára, saját döntésekkel. Ez kurva veszélyes lenne mindenkinek.

  • 2010.01.13 13:30:52köldökszösz

    ez nem is márk műsora, csak koppintás, és az eredeti brit sokkal átgondoltabbnak tűnik...
    amúgy meg at is hiányoltam, hogy nem volt egyik fajta műsorban sem az, hogy mit kellene inkább enni, és hogy mozogjon, a jó ég áldja meg!!!!!! nem otthon kell bömbölni a hurkák miatt, meg rejtegetni szorítós cuccokkal, amiktől maga a nő úgysem lesz jobb, hanem elmenni ledolgozni. erről ez a véleményem.

  • 2010.01.13 13:51:17kangep

    @énis: az mindegy, hogy nálam mit jelent. mindenki tudja, hogy vannak nők, akiknek kifogástalan a külseje. ezeknél nyilván a szimpátia is fontos (vagyis nem minden nő fog bejönni, aki jól néz ki), de alapvetően ismerjük azt a típust, aki után megfordulunk mi faszik. a típust, ami instant dugási szándékot ébreszt. a kompromisszum mentes szépséget.

  • 2010.01.13 13:58:12énis

    köldökszösz: és mi a véleményed arról a csajról, aki tiszta izmosként szenvedett saját magától???

    kangep: nincs olyan nő, akinek kifogástalan a külseje és olyan férfi sincs..

  • 2010.01.13 13:59:35piezo

    Egyedül az bizonyosodott be, hogy Márk egy végtelenül ostoba, pipiskedő antitalentum. Két részt láttam, mindkettő kínos bukta volt.

  • 2010.01.13 14:06:34köldökszösz

    2010.01.13 13:58:12énis

    nem néztem minden adást.. a kigyúrtság sem túl nőies.. ha batár nagy izmai voltak, akkor minek tette azt magával, de valószínűleg nem volt durva a csaj, és nem hiszem, hogy hosszútávon 1 sztájliszt jelenti a megoldást.. inkább a fejeket kéne átkódolni, ami ilyen őrült világban nem is csoda, de márkocska ne játsszon pszichológust. mert nem az!!!

  • 2010.01.13 14:11:00Rékuc

    kangep: lehet hogy vannak olyan nők, akik nem az instant dugási szándékra hajtanak, sőt nem is faszikra.

  • 2010.01.13 14:14:01morrisal_

    Kedves Márk!

    Folytassátok a sorozatot!
    Először az amerikai változatot néztem, aztán jött a magyar, most - jobb híján - belenéztem az amcsiba; kritikán aluli szar a miénkhez képest.

    Szóval, tessék folytatni.

  • 2010.01.13 14:15:21szovirag

    JO LENNE, HA AZ EGYMAS ELFOGADASAROL (A HASONLOSAG KERESESEROL) SZOLNA A VILAG ES NEM A KIZARASAROL, EHATAROLASAROL (KULONBSEGEKROL)VALAMILYEN --> BARMILYEN OKBOL. KULONBEN IS, SZERINTEM A SZUKLATOKORUSEG, ROSSZINDULAT, UJJAL MUTOGATAS SOKKAL NAGYOBB "JELLEMGYENGESEG", MINT 1-2 KG IDE V. ODA.

  • 2010.01.13 14:22:03kangep

    @énis: fűrészeljük a fingot akkor. tehát vegyünk egy duci, nőies nőt. és rakjunk mellé egy tökéletes alakú (kerek, feszes mellek, vékony derék, kerek, kemény segg, formás lábak) macát. aztán kérdezzünk meg 1000 faszit, ha csak az egyiket dughatná meg, melyiket választaná.

    de magyarázzál arról, hogy a jó nő viszonylagos, meg hogy nincs tökéletes. érdekes módon a faszik ránézésre el tudják dönteni, melyik a full és melyik nem az.

  • 2010.01.13 14:25:51szovirag

    Kangep, nekem nem kell, hogy 100 faszi velemenyt mondjon. Nekem eleg, hogy a parom engem valasztott, mindketten (marmint o is es en is) tudjuk, hogy miert...

  • 2010.01.13 14:30:48zZz

    2010.01.13 13:12:43nudlee
    vagy zZz módján majmolni a nép által istenített testképet

    Rohadtul melléfogtál ám. Nekem többnyire átlagos, de nem kövér/molett nők szoktak megtetszeni.
    Amúgy ez a belső értékes dolog a nőktől ritka nagy álszentség.

  • 2010.01.13 14:31:17kangep

    @rékuc: hihi, a régi legenda arról, hogy a középszerű, megbízható, házias, lelki társ feleség sokkal többet ér, mint egy 10/10-es bombázó. de rohadtul nem erről beszéltem.

    attól még mert egy nő jó fej és intelligens, nem fogják kevesebben szeretni, ha jól néz ki. :D

    úgy csináltok, mintha a szép külső a belső értékek rovására alakulhatna csak ki.

    ez a bajom az ilyen fasz műsorokkal. elsősorban nem elfogadtatni kell az emberrel saját magát (persze az is fontos), hanem megtanítani, hogyan érheti el a célt, hogy jól nézzen ki. és aki csak úgy tud jól kinézni, ha elszorítják a háját és bő ruha mögé rejtik a hurkáit, az valójában nem néz ki jól.

  • 2010.01.13 14:33:37énis

    kangep: szerintem te lepődnél meg a legjobban, ha az 1000-ből öccá a duci, formás, nőies nőt választaná...

  • 2010.01.13 14:36:22zZz

    2010.01.13 14:15:21szovirag

    Te is ferdítesz jó nagyokat.
    Nem 1-2 kilóról, hanem 15-20ról van szó. De ez mind ízlés kérdése és engedtessék már meg nekem, hogy eldöntsem magamnak, hogy egy túlsúlyos vagy átlagos testalkatú lány tetsszen.

    A belső értékes dumáról szálljunk már le. Igen, fontosak a belső értékek, de a külső is fontos. Érdekes, hogy nők mantrázzák ezt, akik esélyt sem adnak a legtöbb férfinek a belső értékei megmutatásához.

  • 2010.01.13 14:39:39zZz

    2010.01.13 14:33:37énis
    kangep: szerintem te lepődnél meg a legjobban, ha az 1000-ből öccá a duci, formás, nőies nőt választaná...

    Azon nem csak ő lepődne meg, mert hogy ez nem fog egy ideig megtörténni, az biztos.
    Majd egyszer talán retro korszakukat fogják élni a túlsúlyos nők, ez egyelőre még nem jött el. De vannak bőven őket kedvelő férfiak, csak nem ilyen magas arányban.

  • 2010.01.13 14:41:13Rékuc

    zZz
    senki nem mondja, hogy nem döntheted el, hogy ki tetsszék. Te is meg kangep is nyitott ajtókat döngettek azzal, hogy 'a playboymodellt többen megdugnák'. Ez evidens, de kit érdekel? Max azokat (nőket és férfiakat egyaránt), akiket kizárólag egy röpke dugás érdekel. Aki hosszabb távra tervez, az jól teszi, ha nem kizárólag a tökéletes külsőre épít (saját esetében és párjánál egyaránt).
    Ráadásul leigénytelenezni és beszólni azoknak, akik nem úgy néznek ki, mint a te ideálod, egyáltalán nem vall túl sok belső értékre.

  • 2010.01.13 14:52:11szovirag

    "Ugy csináltok, mintha a szép külső a belső értékek rovására alakulhatna csak ki." De a forditottja sem feltetlen igaz. Hogy belso ertekekkel csak a ronda nok "vertezik fel" magukat, hogy kompenzaljak a kulso fogyatekossagaikat. De ha belegondoltok, akkor a legszornyubb (viccnek szanom, nehogy vlki felhaborodjon) megis a "csunya-buta" kombinacio.

  • 2010.01.13 14:53:18kangep

    @Rékuc: a pléjboj modellek pont undorítóak (kis kivételtől eltekintve). te is nyitott ajtókat döngetsz a belső értékekkel. nyilván való, hogy belső kompatibilitás nélkül nem tud működni egy kapcsolat. de itt arról van szó, hogy ha lehetősége lenne, mindenki isten/istennő testű párt választana magának, és saját maga is legszívesebben olyan lenne. ez nem a média hibája, egyszerűen a karban tartott, izmos, feszes test az egészséges etalon.

    ahogy írtam, a szép külső nem mágia, rendszeres mozgással és átgondolt étrenddel könnyen elérhető és fenntartható (és ez nem jelent koplalást, a nagyobb részetek meglepődne, mennyi jóízű egészséges étel van). a legnagyobb hülyeség egy húszkilós felesleggel bíró nőnek azt mondani, hogy ez így rendben van.

  • 2010.01.13 14:56:55zZz

    2010.01.13 14:41:13Rékuc
    senki nem mondja, hogy nem döntheted el, hogy ki tetsszék. Te is meg kangep is nyitott ajtókat döngettek azzal, hogy 'a playboymodellt többen megdugnák'. Ez evidens, de kit érdekel?

    Engem érdekel, ugyanis ez nem evidens. Nekem nem playboymodell kell, dugásra sem. Nekem egyszerűen más, az átlagoshoz közelebb álló típus jön be.

  • 2010.01.13 15:01:58énis

    kangep, legalább mondjál példát, te kit gondolsz tökéletesnek, akkor tudok viszonyítani..

  • 2010.01.13 15:03:56énis

    mondok én egyet, szerintem Sandra Bullock tökéletes nő ránézésre és meg voltam róla győződve, hogy minden férfinek ilyen nő kell, aztán meg kiderült, hogy nem... mostakkor?

  • 2010.01.13 15:05:39zZz

    2010.01.13 15:01:58énis
    kangep, legalább mondjál példát, te kit gondolsz tökéletesnek, akkor tudok viszonyítani..

    Szakadjunk már le a tökéletesről, nem ezen van a lényeg, nem tökéletes kell.
    De ha példát kérsz, tessék, Lindsay Lohan fiatalabb korában a jobb oldalon, az nagyon jó. Bal oldalon már-már anorexiásan, az már nagyon nem jó.

    http://www.smh.com.au/ffximage/2005/09/27/lindsaylohan.jpg

  • 2010.01.13 15:07:17zZz

    2010.01.13 15:03:56énis
    mondok én egyet, szerintem Sandra Bullock tökéletes nő ránézésre és meg voltam róla győződve, hogy minden férfinek ilyen nő kell, aztán meg kiderült, hogy nem... mostakkor?


    Sandra Bullock pedig jó, csak korban sok hozzám :)
    Egyébként micsoda meglepetés, hogy nincs olyan nő, aki minden férfinek bejön, lehet, hogy a férfiaknak mégsem "playboymodellt akarok" egyen ízlése van?

  • 2010.01.13 15:09:33énis

    zZz: de ezt mondtam énis! Ezt próbáltam kiszedni a kangépből, de ő válltig állította, hogy márpedig van olyan nő, akit minden pasi megdugna! érted?

  • 2010.01.13 15:12:00kangep

    jah, lindsay lohan régebben, de jessica alba, cheryl cole, diora baird, jennifer connelly, monica bellucci, salma hayek, halle berry, stb.. csak hogy nagyjából mindenféle típust lefedjünk.

  • 2010.01.13 15:13:41Rékuc

    kangep
    'a legnagyobb hülyeség egy húszkilós felesleggel bíró nőnek azt mondani, hogy ez így rendben van'
    a műsorban volt ilyen?
    de a műsortól most eltekintve szintén hülyeség a húsz, vagy akárhány kilós felesleggel (vagy hiánnyal!) bíró nőnek bármit mondani. Rajtam ugyan nincs 20kg súly, de valamennyi azért van, és bizon egyszer egy plázában odajött egy faszi, hogy 'nem szégyelled magad, ennyire dagadtnak lenni?' Szerinted ez normális? És ugyanez folyik kicsiben a fórumokon... szóval az ilyen igénytelenezések előtt jó volna belegondolni, hogy ez dettó ugyanolyan, mintha a plázában odamennél a nőkhöz és számon kérnéd rajtuk a súlyukat. Ugye de röhejes? A fórumon is az.

  • 2010.01.13 15:15:40kangep

    @Rékuc: egy szóval nem mondtam, hogy bántani kéne bárkit is. a felesleg probléma, amire van megoldás. ennyit mondtam.

    aki meg beszólt neked, az egy tapló volt.

  • 2010.01.13 15:21:43énis

    nekem Bullock mellett az "ellen"példám America Ferrera, aki szerintem szintén jó nő, bár az én véleményem cseppet sem mérvadó..

  • 2010.01.13 15:22:31zZz

    2010.01.13 15:13:41Rékuc
    egyszer egy plázában odajött egy faszi, hogy 'nem szégyelled magad, ennyire dagadtnak lenni?'

    Ez komoly?
    Nagypofájúak mindig voltak és mindig is lesznek. Sok nő ráadásul őket imádja.

  • 2010.01.13 15:26:10Rékuc

    kangep
    a felesleg NEM feltétlenül probléma! Megjegyzem, sokkal több pocakos pasas van, mint nagyseggű nő, a pocak sokkal károsabb az egészségre, mint a nagy segg, valahogy mégis a nőket menő cikizni emiatt...

    zZz halálosan komoly. Nagyon bizarr volt, csak sokan nem gondolnak bele abba, hogy ugyanilyen bizarr, ha fórumon szólnak be.

  • 2010.01.13 15:31:06kangep

    amennyit láttam a műsorból, ott azért nem arról volt szó, hogy egy kiló felesleg miatt kikerekedett az amúgy se épp kockaseggű fehérnép hátulja...a felesleget úgy érem, masszív, sok kilós, formátlan zsír.

    és persze, a kövérség a fasziknál se fainabb.

  • 2010.01.13 15:37:06jewel

    2010.01.13 14:53:18kangep
    Kangep, az isten/istenno test is mindenkinek mast jelent. Nem beszelve arrol, h van akit valamilyen tokeletlenseg vonz pont.
    Sot nem feltetlenul jo az sem mikor csak a kulsod fog meg valakit, te meg azt hiszed hogy...

  • 2010.01.13 16:09:37kangep

    @jewel: hagyjuk már tényleg a mellébeszélést. valakit meg a kakaszex vonz. én irányelvekről beszéltem, nem az egyén döntési szabadságáról.

    de most komolyan, ti tényleg azt hiszitek csajok, hogy egy faszi kiszeretne a duci barátnőjéből, ha egyik nap az bomba alakkal térne haza a melóból?

    ez olyan, mintha azt mondanátok, elhagynátok a faszitokat, ha meggazdagodna bazz. :D

  • 2010.01.13 16:13:05cukorfajankó

    Piezo:
    "Egyedül az bizonyosodott be, hogy Márk egy végtelenül ostoba, pipiskedő antitalentum. Két részt láttam, mindkettő kínos bukta volt."
    Bizony igaz. Üvöltött a Márkról, hogy őszintétlen, rossz színész.
    Fénycseppnek: a fogszabályozás nem napról napra történik, legalább egy év mire valami eredményre jutnak.

  • 2010.01.13 16:41:19jewel

    2010.01.13 16:09:37kangep
    Te csak fekete feheren latsz, arnyalatok is vannak.

  • 2010.01.13 16:41:51jewel

    A ket hasonlatod meg sehogyse jott ahhoz amirol en beszeltem.

  • 2010.01.13 16:42:22énis

    egy teljesen szubjektív dolognál nem léteznek irányelvek vágod?

  • 2010.01.13 16:52:06tomsawyer

    Márkusz Mágusz!
    Na, itt vagyok, remélem örülsz. Először is vittassuk meg azt, hogy te miért nem írsz nekem vissza. Ezt én sérelmesnek találom. Mondhatni megsértesz vele.Nálam toleránsabb ember nincs, téged feszt elfogadtlak elsőre, szóval kéne ezen gondolkodni kis magányodban otthon, a kéjbarlangban.
    Ami meg a magyarázkodásodat illeti: figyel, Márki Márk, a kettő nem zárja ki egymást. Az, hogy csinálsz egy pillanatnyi medzsiket, amitől jobban érzni a néni a bőrében magát, de adsz egy életmód tanácsot is, hogy hogyan éljen eztán, és ne az oldalszallonát abálva vágja be vacsorára a csokimaffinal, mer' akkor fost se ér a rugósbugyogó. Vágod? Ez a "120 kilósan is fajin a testem" duma meg nagyon nem kóser, hidd el. Ez nem elfogadás kérdése, ez egészségi kérdés is. Piszkosul ártalmas tud lenni az egészségre egy trombózis, meg egy szívelégtelenség mer 5

  • 2010.01.13 16:57:43tomsawyer

    pitsába elment a komment mielőtt befejeztem volna....na figyelj újrakezdem, semmi cicó!
    Márkusz Mágusz!
    Na, itt vagyok, remélem örülsz. Először is vittassuk meg azt, hogy te miért nem írsz nekem vissza. Ezt én sérelmesnek találom. Mondhatni megsértesz vele.Nálam toleránsabb ember nincs, téged feszt elfogadtlak elsőre, szóval kéne ezen gondolkodni kis magányodban otthon, a kéjbarlangban.
    Ami meg a magyarázkodásodat illeti: figyelj, Márki Márk, a kettő nem zárja ki egymást. Az, hogy csinálsz egy pillanatnyi medzsiket, amitől jobban érzni a néni a bőrében magát, de adsz egy életmód tanácsot is, hogy hogyan éljen eztán, és ne az oldalszallonát abálva vágja be vacsorára a csokimaffinal, mer' akkor fost se ér a rugósbugyogó. Vágod? Ez a "120 kilósan is fajin a testem" duma meg nagyon nem kóser, hidd el. Ez nem elfogadás kérdése, ez egészségi kérdés is. Piszkosul ártalmas tud lenni az egészségre egy trombózis, meg egy szívelégtelenség mer 50 kiló súlyfelesleget cipel a cukorbetegséről nem is beszélve. Érted? Nem érdekel mi volt a célod, elég baj, hogy birka mód követed az ánglis műsorstruktúrát, és nem volt benned igény arra, hogy attól jobbat készíts. Ehelyett halavány epigonként világítottál képernyőszerte.
    És végül Márkusz, az a gond, hogy roppant nagyképernyős vagyol, és ez átjön sajnos. Én tudom, hogy te mindent megtettél, még ide is felpakoltál kövérMárki képeket, hogy ezt elimináld, de nem nagyon ment, az a feneség.
    Szóval dolgozni kéen ezen még.
    És írjá' már végre, ne légy ilyen mísz, mer tényleg megharagszom.
    Tomszójer.

  • 2010.01.13 16:59:07tomsawyer

    kéen=kéne

  • 2010.01.13 17:09:53BushDoctor

    Kangép : félelmetesen egyszerü szerkezet vagy. Hozzád képest a faék szuperszámitógép. Salma Hayek...ja...meg a photoshop. Abba szerettél te bele nem a "tökéletes alakba". ÉBREDJ MÁR FEL !! ÁT AKAROD ALUDNI AZ EGÉSZ KIBASZOTT ÉLETEDET ???

  • 2010.01.13 17:11:37tomsawyer

    Márki Márk, az még eszembe jutott, hogy ez az önpolír itt a posztirományban nem feltétlenül kelt megaszimpátiát, ha érted a kis problémát...
    Nem tudom, tudod-e követni, most mire gondolok.
    Értem én, hogy te ezt most kicsi provkoácijónak szánogattad, mer' hátha akkó' sok komment lesz, meg majd könyörögnek itt a nénik feszt, hogy őket is csapkodd seggbe, de értsd meg, ez nagyon tenyérbeviszkető érzetet kelt.
    Szóval fajinul szerénykedni kéne, mer' egyrészt akkor mondhatod, hogy eredményt értél el, ha 1 év múlva is ilyen pöpecen sztáljisztolják önmagukat a nénék, és feszt elégedetettek lesznek a 120 kilócskájukkal, másrészt meg akkor verheted Tarzanként a bájos überszexujális mellkasodat, ha legalább megközelítetted nívóban az ánglisokat, vagy ne adj' Isten belevittél egy kis egyéni kreatívat, ha érted, most má' meg megint mire gondolok...
    Na puszikálom a fülecskédet, írjá' mer' megsértődöm! Tudod...!

  • 2010.01.13 17:13:11tomsawyer

    provkojációnak=provokácijónak

    Na látod, má' megzavartad a fejem, elgépeltem itt a beszélgetésünket...

  • 2010.01.13 17:36:51kangep

    bushdoctor barátom, menjél, szarj egy jót, az majd lenyugtat. mégis mi a telibevert isten bajod van ember.

  • 2010.01.13 17:45:03kangep

    jewel és énis: igazatok van, a kövérek maradjanak kövérek. akinek előnytelen a frizurája, ne menjen fodrászhoz, akinek gyulladt, gennyes, pattanásos az arca, ne menjen bőrgyógyászhoz. fogadjuk el az össze hibánkat, ha lehet rajta változtatni, ha nem.
    ne legyetek jobb nők, ne változzatok előnyötökre, sokkal jobb ami van, mint ami lehetne.

    mindenkinek megvan a párja végülis.

  • 2010.01.13 17:52:12Aritimi..

    Nem foglalkozom psychológiával, de nagyon fura, hogy valaki, aki csúnyának látja magát, nem megy ki a strandra, mert ő randa kövér/sovány/fiús/görbe...az egyszercsak pikk-pakk, hirtelen odapattan a kamerák és a világ elé bemutatni azt, amit eddig palástolni próbált.

  • 2010.01.13 18:01:12tomsawyer

    Aritimi
    Ennek oka egyszerű: szép akar lenni, mindenáron, és Márkusz Mágustól a csodatevő lurdeszi kézrátéttel gyógyító parafenoméntól várja a medzsiket.
    Azaz: annak vágya, hogy legalább egy kicsit jobban nézzen ki, 0 ráfordítással, 0 erőfeszítéssel, 0 kitartással, 0 sanyargtással NAGYOBB benne mint a szégyenérzete, az idegenkedése attól, hogy a testit megmutogassa.

    0 kraftot, feccölni bele, és jobban festeni.
    Ez a cél.
    Álmodik a nyomortelep.
    Aztán amikor hazamegy még hiszi a medzsiket olyan kát hónapig, majd ismét jön az önkétely, lassan fokozatosan, napról-napra.
    Mer' mégse vagyok fajin, mégiscsak ott a hurka hátán hurka, mégiscsak debella vagyok...És visszaesik, ugyanoda ahol volt, vagy még lejjebb. Erre írtam már a múltkor is, életmódválltás nélkül ez a szép lufi semmit sem ér.

  • 2010.01.13 18:02:31tomsawyer

    kát=két
    éltmódváltás

  • 2010.01.13 18:07:40tomsawyer

    Lehet hinni a mesékben, csak jön az ébredés.
    IGazi komoly változás nékül az ilyen labilis, önbizalom, amelyet így építettek fel, szertefoszlik.
    Állandó táplálás kellene neki, állandóan dobni a tűzre, hogy "jó vagy, szép vagy, oké vagy" csak az a gond, hogy Márkusz nem állhat ot mellette minden nap. És közben meg kapja a negatívat a társadalomtól, majd maga is elkezdi megint azt látni a tükörben ami a valóság: azt, hogy "40 kiló súlyfeleslegem van, és tiszta narancsbőr a combom."
    És a lufiönbizalom kipukkad.
    Ennyi.

  • 2010.01.13 18:08:12tomsawyer

    ot=ott

  • 2010.01.13 20:24:56eisi

    Ezt komolyan nem értem, hogy hogyan lehet ennyi önélegült, és mindig másokkal szemben kritikus ember, mint az itt kommentezők többsége.
    Mindenki úgy tesz, mintha a saját életében nem lennének ilyen, vagy olyan kisebb-nagyobb küzdelmek.
    Na mindegy.
    Nekem, nekünk abszolút üdítő volt ez a műsor. Végre mindig igazi hepienddel zárult egy egy kis történet. Nyilván egy hét alatt nem lehet teljesen megváltozni, de mégis olyan dózist kap, ami esetleg beindít nála egy kedvező irányú változást.
    Szerintem az teljesen mindegy, hogy máshol is volt már ilyen műsor. Ebben éppen az volt a jó hogy magyar lányok, magyar fíling. Olyan igazi volt.
    És Márk volt a legszuperebb benne. Szerintem a nők többsége nagyon örülne, ha hasonló kedvességben, figyelmességben részesülne a társától, vagy barátaitól.
    Volt egy-két olyan megoldása ami nem annyira tetszett, de a műsor végén mindig volt egy katarzis, és nagyon sok pozitív energiával töltött fel.
    Gratulálok hozzá, és még Soma is jó volt, egyre higgadtabb, bölcsebb.
    Szóval sok ilyen műsor kellene szerintem, hogy ne a nyavalygás és műnyál, hanem húsvér emberek igaz, és pozitív történetei jöhessenek elő.

  • 2010.01.13 20:37:57tomsawyer

    :D
    "katarzis"

  • 2010.01.13 23:09:14steve007

    Hagyjátok már ezt a "belső érték" dumát.
    Mindenki a külső alapján dönti el, hogy egyáltalán kihez MEGY ODA ismerkedni. Hol van ott még a belső érték? :DD

  • 2010.01.14 08:51:02kirúzsoz

    szerintem nem azt kell 'elvárni' egy ilyen műsortól, hogy egész életére Hajnalka hóna alá nyúljon, segítség gyanánt.
    szerintem ebben a műsorban a beszédmód a lényeges.
    ezen a csatornán egész nap mennek a jobbnál jobbak, szakácsok, topmodellek...akiket sárba aláznak. Nincs rá ok, ez a műsor tematikája.
    Itt az a főszereplő, aki ebben a professzionális, taposó gépezet közelébe nem kerül, a periférián van, gyereket szült, elhízott, megcsömörlött vagy valami ilyesmi.
    Őket szólítják meg és nagyon kedvesen szólítják meg őket (írtam, a darnel tréning kivételével) és ebben ennyi az élvezetes.

    steve, tévedsz, hogy a szép lányokhoz olyan könnyen odamennek a pasik. (nyilván belső értékeik frusztrálják őket és csillapítják a merszüket:)

  • 2010.01.14 13:33:34Frengi

    Jobb lenne inkább megtanulni a nőknek elfogadni magukat, mint sem hülye, kényelmetlen cuccokba gyömöszölni a testüket.

    Az emberek, szerencsére nem egyformák, és a nőknek csupán 1-2% tartozik természetes módon a magazinok által favorizált tipushoz. Nincs olyan, hogy mindene tökéletes, csak úgy.

    Ha kimész az utcára, láthatod, hogy az emberek többsége ronda, vagy egalábbis nem szép.

    ezek a csajok sem lettek szebbek, legfeljebb ízlésesebben néznek ki, de ezt maguktól is megtehetnék, ehhez nem kell stylist.

  • 2010.01.14 15:29:24steve007

    Nem csak nőkről van szó. Hiába szép valaki belül ha rohad kívül, az esélyt sem fogja megkapni arra, hogy megmutassa a belső szépségét.

  • 2010.01.14 16:49:37Yvettebabacool

    :DDDDD

    s a belso ertekeim sem kutyak...:DDDDDD

  • 2010.01.14 16:59:37tomsawyer

    stevenek van igaza.
    Maximálisan

  • 2010.01.14 17:11:47Yvettebabacool

    jovanna

  • 2010.01.14 18:41:20tomsawyer

    :D

  • 2010.01.14 20:25:20Emil IA

    :D

  • 2010.03.06 22:18:08tildy:)

    A britt verzió azért durva. Szegény ronda lányokkal is elhitetik milyen jól néznek ki. Lehet javítanak rajtuk, de au, azért néha így sem lett jobb az eredmény, csak nevetségesebb...

    http://www.youtube.com/watch?v=4kCmZvk8ew4

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés