Britney Spears már nem szorul tatarozásra

Az énekesnő immár a második alkalommal lett a Candie's fehérneműcég reklámarca, és az új fotósorozatban igyekeztek kiküszöbölni a korábbi hibákat, azaz a képek túlzott retusálását.

Persze ehhez az is hozzájárult, hogy Britney Spears lezavart egy 97 állomásos turnét, és így még inkább sikerült elfeledtetnie az egykori elhízott énjét. Ráadásul három neves fényképészt kértek fel a kampány elkészítéséhez.

Annie Leibovitz fekete ruhában, szürke háttér előtt fotózta Spearst, Mark Seliger egy öltözőben készített képet a Moulin Rogue stílusú ruhát viselő énekesnőről. A 2010-es Pirelli naptárat készítő Terry Richardson pedig bikiniben, pink macival a feje fölött kapta lencsevégre a márka arcát.

„Annie, Mark és Terry a világ három legjobb fotósa. Megtisztelve érzem magam, hogy velük dolgozhattam a Candie's Only at Kohl reklámkampányomban” – lelkendezett Britney Spears, akinek legjobban Terry Richardson örült.

„Van egy álomtoplistám, azokról az emberekről, akiket le akarok fotózni, és Britney örökké szerepelt volna rajta. Nagyon izgalmas, mert egy álom része teljesült, és ezzel behúzhattam egy strigulát” – nyilatkozta a munkálatok során Richardson.

Oszd meg másokkal is!
Mustra