Bőr és selyem kombinációban hisznek az év fiatal divattervezői

Dudás Judithoz hasonlóan szintén a KREA végzős hallgatója az ANNAEVA két tervezője, Hachbold Anna és Kárpáti Éva is. Az iskola Eiffel-téren megrendezett eseményén bemutatott kollekció a tervezőpáros negyedik közös munkája. „Két évvel ezelőtt találkoztunk az iskolában, amikor csoporttársak lettünk. Volt egy viszonylag nehezebb feladat, amire rövid időnk volt. Úgy gondoltuk, hogy egyszerűbb lesz ketten megcsinálni, és olyan jól sült el a dolog, hogy ez már a negyedik kollekciónk, amit együtt csináltunk” – ismertette a kezdeteket Hachbold Anna, akitől azt is megkérdeztük, hogy mennyire módosult a munkafolyamat amiatt, hogy már nem egyedül, hanem párban dolgoznak.

„Minden részhez – tervezéshez, kivitelezéshez - mindketten hozzáteszünk valamit. Igaz, mindketten másban vagyunk jobbak. Éva szerintem nagyon jó modellező szakember. Fantasztikus, hogy mit művel az anyaggal. Én pedig megpróbálom a kicsit extrémebb dolgokat belevinni a munkáinkba, bár Éva lassan utolér engem” – tette hozzá Hachbold Anna.

Klikk a többi képért!

A tervezőpáros pár héttel a bemutató előtt egyébként megnyerte az Év Fiatal Divattervezője (vagyis jelen esetben divattervezői) díjat a Fahsion Awards Hungary-Divat Díjkiosztó Gálán. Míg Hachbold Anna számított arra, hogy ők lesznek a befutók, addig társát váratlanul érte a megtiszteltetés, amit persze örömteli meglepetésként élt meg. Mint kiderült az elismerésnek köszönhetően egyre több a megkeresés. Igaz, eddig sem volt okuk panaszra, ugyanis már akkor felfigyelt rájuk a szakma, amikor tavaly a Szépművészeti Múzeumban mutatták be munkáikat. Így talán nem is csoda, hogy meglehetősen bizakodóak a jövőt illetően. Bár szerintük minden indulás nehéz, nem most kezdtek el foglalkozni a szakmával, és ha minden igaz, a nyár végén meg is nyit a bemutatótermük Budapesten, a II. kerületben.

Még több kép!

És hogy miről ismerhetjük fel, hogy egy ANNAEVA-kreációval van dolgunk? „Ami az anyagokat illeti, ez a harmadik olyan kollekciónk, amiben bőrt is használunk különböző selymekkel párosítva. Szerintem ez a vonal a későbbiekben is megmarad majd, mert nagyon szeretjük" – nyilatkozta a Velvetnek Hachbold Anna, aki hozzátette, hogy főként az olyan városi, kozmopolita nőknek tervezik a ruháikat, akik különleges alkalmakra és akár munkába is szívesen viselnék a kreációikat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra