Így nem lesz végtelenül béna a felhajtott nadrág

Divatbakis sorozatunkban a rövid szárak után most azt nézzük meg, mi a baj azzal, ha túl hosszú a nadrágunk. Ugyan az őszi esős idő teszik aktuálissá mai témánkat, de valójában nem kell ahhoz sár, hogy ebbe a hibába essünk, azaz bénánk hajtsuk fel a nadrág alját.

000 Par1401754
Torben Christensen

Nálunk örök probléma, hogy milyen hosszú legyen az új nadrág szára. A magassarkúhoz szánt, nem bokáig érő nadrág jó, ha kicsit rálóg a cipőnk sarkára, mert úgy nyújt, karcsúsít, csinosít és még a seggünk is kicsit kisebbnek látszik tőle. Ám ha ugyanezt a nadrágot lapossal próbáljuk meg hordani, annak csúnya koszolódás és rongyolódás lesz a vége. (Egy időben láttunk az utcán tiniket, akit sportot űztek a nadrágalj-letaposásból, ezt értette valaki?) Tehát ilyenkor elkezdünk hajtani.

Kifelé hajtva általában esetlen és előnytelen, kivéve ha épp ez a cél, mint pl. a boyfriend jeans nagy kedvelőjénél, Katie Holmesnál. Ha nem farmer és nem ez a cél, akkor végtelenül béna lesz, lerövidíti a lábunkat, csúnya és igénytelen.

Clemens Bilan

Ekkor jön a következő próba, a befelé hajtás. Ez szintén béna, de inkább elhisszük hogy nem, és megoldottnak tekintjük a problémát, pedig csak generáltunk egyet. Mutatunk rá példát, tessék, itt van csodálatos hazai divatbloggerünk, Lídia. Hosszú volt, felhajtotta. (És most koncentráljunk csak a nadrágra.)

01
10

És mit látunk a második képen? Hát igen, a jobb nadrágszár alja megadja magát és elkezdett lecsúszni. Ne kövessük Lídia módszerét, mert így nem csak cikik vagyunk, de estére még a nadrágunk alját is jó eséllyel rongyosra járjuk. Persze tűzhetjük is, akkor legalább a lecsúszást megússzuk, de a látványosan varrás nélküli nadrágalj valahogy sosem bír csinos lenni. Önök mit gondolnak?

A legegyszerűbb megoldás a megfelelő cipősarok és a megfelelő nadrághossz párosítása és a beletörődés, hogy ha valamit magassarkúhoz vettünk ill. hajtattunk fel, azt nem tudjuk lapossal hordani anélkül, hogy ne lennénk igénytelenek.

Chanel bicycle clip

De ha mindenképp azt a nadrágot akarjuk felvenni azzal a cipővel, akkor tessék: megoldások még a cipőfelhajtó klipsz, vagy a bringások közkedvelt szimpla klipsze, amit divatérzékenyek a Chanel-től is beszerezhetnek, esetleg gyorsan vágjuk le és hajtsuk fel ha túl hosszú, a levágott darabból meg még mindig lehet Ipod tok, na?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek