Katy Perry máris uncsi szőke lett a halvány rózsaszínről

Az énekesnő még sosem nézett ki ilyen jól - írtuk alig pár nappal ezelőtt, erre máris lecserélte a felül rózsás, lejjebb szőkés haját. Katy Perry idén volt már fekete, vöröses, rózsaszín, most megint szőke lett. Mézszőke.

kp450

"Valami mást akart - egy könnyű mézszőkét. Jól érzi magát az új hajszínével, amit én is imádok" - mondta a People-nek Rita Hazan, Perry színtechnikusa. Hazan állítása szerint a hajvégeket kicsit sötétebbnek hagyta, hogy legyen valami mélysége is a frizurának. Szerinte egyébként ez a haj is csak pár hónapig tart ki.

Ahogy a színtechnikus elmondta, Perry álomszíne a pink volt, amit nyáron viselt, de mint említette, az énekesnő készen állt már a váltásra. "Sokat kellett vele foglalkozni, mert hamar elhalványult. A legutóbbi pinkes-szőke haj is ennek a halványulásnak az eredménye volt."

A penge halvány rózsaszín
A penge halvány rózsaszín

Az állandó hajszínváltás árthat a hajnak, de Hazan állítása szerint Perry nagyon rendes ápolja a haját. "Tudom, hogy sokat foglalkozik vele, mert mindig felhív, hogy küldjek neki még több terméket. Komolyan veszi, mert azt szeretné, ha egészséges maradna a haja. A hajápolás nem áll le azután, hogy kijöttünk a szalonból, ezt otthon is folytatni kell, és ő ezt megérti" - ezzel egy kis társadalmi üzenetet is sikerült belefűzni a nyilatkozatába.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek