Ha a Belvárosban jár, vagy az találta ki, hogy álmai nőjét egy hangulatos parkba viszi az első randin, mindenképp ejtse útba a Károlyi kertet. Egyrészt gyönyörű a park még ebben a szeles időben is, másrészt az egyik legcukibb dologba futottunk bele, amibe Pesten csak lehet: a kert WC-je mellett ugyanis kialakítottak egy ketrecet, melyben egy sötétszürke óriásnyúl pihen, Károly.

A WC-s néni nagyon kedves és közlékeny, tőle tudtuk meg, hogy a nyúl már körülbelül 5 éve került a parkba, befogadták, csináltak neki helyet, etetik és a kertész időnként meg is sétáltatja. Csak azt nem értjük, hogy eddig erről miért nem tudtunk!

Károly egyébként nagyon aranyos, békésen tűri a fotózást, ha kutyák ugatnak, hegyezi a fülét, télen-nyáron meglátogatható és nagyon jól érzi magát. Persze a ketrecbe nyúlkálni nem illik és etetni sem szabad mindenfélével, viszont szabad neki gügyögni és a szelfizést is jól tűri. Ha nem csak az aranyos nyúllal szeretne felvágni a randin, olvassa ezt is, hogy mindenféle érdekességgel tudjon előállni a Károlyi kertről, de itt is érdekes információkat talál a környékről – fontos, hogy ne sötétedés utáni programnak iktassa be a nyúl-látogatást, mert a park esténként bezár!