Megszavaztatta a Portfolio az olvasóival most, az önkormányzati választások után, miket tartanak a legfontosabb prioritásoknak a fővárosban. A végeredmény egyértelmű, a 3-as metró felújításánál nincs fontosabb. A balkáni állapotú Újpest-Kispest metróvonal mellett a top háromba további tömegközlekedési fejlesztések kerültek be: az elektronikus jegyrendszer bevezetése, illetve a 4-es metró befejezése (márpedig Tarlós István tervei közt ez nem szerepel, holott a vonalnak akkor lenne értelme, ha Gazdagréttől a Bosnyák térig menne) és a metróhálózat bővítése.

A negyedik helyre a Duna-part élhetőbbé tétele csúszott be, majd a Nagykörút tereinek felújítása (erre logikusan inkább a Boráros, a Blaha Lujza és a Nyugati tér szorul rá) és a bérlakásprogram következnek. A sor végére került szerencsére a 2100-as (!) olimpiára való felkészülés és a Rác fürdő átadása. Nézze meg itt a teljes listát és a szavazatok számát.