Megint a Margit hídnál ér véget egy pár hétig a H5-ös HÉV vonala, úgyhogy megint adott a lehetőség, hogy a november végihez hasonló őskáosz alakuljon ki a környéken. A BKK úgy látszik, tanul a hibáiból, egészen pontosan kozmetikázza azokat. Eddig ugye arra panaszkodtunk, hogy mennyire kőkorszaki az a megoldás, hogy kinyomtatott lapokból álló órákkal próbálják jelezni, hogy mi, honnan és mikor megy.

Nem fogják elhinni, de a BKK tudott újítani a múltkori papírlapos kijelzőjén. Kiraktak az egyik jegypénztár ablakába egy H5-ös HÉV táblát, igen, pont olyat, mint amilyen a HÉV-ek elején van, alá meg három monitort, amiken a következő három HÉV indulási ideje látható, illetve, hogy melyik peronról indulnak majd.

Oké, azt elismerjük, hogy legalább foglalkoznak a problémával, de csak annyi történt, hogy digitalizálták a kőkorszaki megoldást. Az utasok egy jelentős részének egyáltalán nem esik útba az, hogy a jegypénztárak felé kanyarodjon, és továbbra sem értjük, hogy minek fejlesztették a Futárt, meg annak a kijelzőit, ha alkalmatlanok arra, hogy hasonló dolgokat megjelenítsenek.

Továbbra is csak azt tudjuk mondani, nem ezek a buheramódszerek kellenének, hanem az egész aluljáró közepére, ahol mindenki jól látja, egy bazinagy kijelző, amin emberfej nagyságú betűkkel ott van minden szükséges információ.

Megkérdeztük a BKK-t is, hogy várhatóak-e állandó információs táblák, valamint hogy a jegypénztárak ablakaiba helyezett kijelzők maguktól frissítik-e az információkat, vagy kézzel kell ezt is alakítani, mint a papírórát.

Update: befutott a BKK válasza:

"A HÉV egyelőre nem része a Futár-rendszernek. Azaz hiába szerelnénk fel az aluljáróba Futár-kijelzőt, csak tervezett, menetrendi adatok jelennének meg rajta, mert maguk a hévszerelvények nincsenek Futár-rendszerrel felszerelve. Ez tehát jelenleg aligha lenne jó megoldás" - mondta érdeklődésünkre a BKK.

"A kedden felszerelt, az utasok tájékoztatását segítő digitális kijelzők – amelyek kapcsán mindeddig csupa pozitív visszajelzést kaptunk – a következő három vonat pontos indulási idejét és vágányát mutatják, idegen nyelven is, azaz a papírlapos tájékoztatást eredményesen segítik. A hévek indulási időpontjairól a BKK Futár mobilalkalmazás is tájékoztatást ad. Kollégáink a helyszínen mindemellett személyesen is tájékoztatják utasainkat a hévek indulási helyéről és idejéről, azaz a helyszín technikai adottságaihoz képest mindent megteszünk azért, hogy segítsük az utazóközönség eligazodását" - tették hozzá a BKK részéről.