Feltuningolná a főváros a belvárosi felső rakpartot – írja a Magyar Nemzet pénteki számában. A lap értesülései szerint a főváros önkormányzata magához vonta a BKK-tól azt a grandiózus projektet, hogy felújítanák és egységesítenék a Kossuth tér és a Fővám tér közti felső rakpart arculatát, zöldítenének, korzósítanának. Persze uniós támogatásból.

Nagy számokról olvashatunk: 7500 négyzetméter közterület újulna meg, 2,4 kilométer új útpálya épülne, de a kerékpárosok és a gyalogosok is megkapnák a maguk útjait. Rendeznék az állóhajók helyzetét is, öt új kikötő is létesülhetne. 

A projektet összehangolnák a Lánchíd, a Széchenyi (volt Roosevelt) tér és az Arany János utca felújításával, valamint a 2-es villamos fejlesztésével. A Fővárosi KÖzgyűlés már áprilisban dönthet a tervpályázat kiírásáról. A terveztetésre a korábban tervezett 500 millió helyett 106 millió forintot szán a főváros, a határidő a tervek elkészítésére 2016 közepe.

A lap megemlíti még, a Közgyűlés dönthet pénteken az M3-as bevezető menti zajvédő fal és további P+R parkolók építéséről is.