El kell viselni a szürke ötven árnyalatát az égen, a ránk zúduló esőt, és az ezzel járó hangulattalanságot, amivel bónuszként együtt jár az is, hogy már kora reggel lehet morogva kurvaanyázni a villamosmegállóban. Ilyenkor előmásznak ugyanis az esernyősök. 

Az esernyőst nem érdekli, ki megy mögötte a lépcsőn lefelé a HÉV-hez, nem érdekli, ki áll mellette a megállóban, és az sem érdekli, hogy rajta kívül egyáltalán léteznek emberek, akik egyszerűen csak szeretnék megúszni a reggelt még több víz nélkül. 

Még több víz nélkül, azaz anélkül, hogy

  • bárki rájuk csorgatná az esernyőről a vizet a villamoson,
  • anélkül, hogy az előttük kullogó esernyős az arcukba nyitná az esernyőt a villamosról leszállva,
  • hogy az esernyőkről a cipőkre, ruhákra csordogáló vízről ne is beszéljünk.

Az esernyős ilyenkor összenő az ernyőjével, karjához az úgy rögzül, hogy onnan nem mozdul hosszú percekig. Legalábbis más magyarázatot nehéz  arra találni, hogy miért áll be bárki is nyitott esernyővel a villamosmegálló bódéi alá a Jászain, úgy, hogy kétpercenként jön a villamos – tehát nem hal bele, ha két percet tölt nyitott esernyővel a szabad ég alatt. De az úgy kevésbé lenne buli, és kevesebben szitkozódnának miattuk, így legalább egyedül állhatnak a bódék alatt, mert alig fér el mellettük más ember, például olyan, akinek nincs esernyője.

Az összes esernyős közül a legrosszabbak a fém végű esernyősök. Ők valamiféle lovagoknak hiszik magukat, természetesen ők is összenőnek az ernyőjükkel, karjuk meghosszabbításaként használják a lépcsőn lefelé és felfelé.  2016 középkori lovagjai az esernyőjükkel szinte kardként közlekednek, maguk elé tartják azt a szart, derékmagasságban, mintha minimum a világ legcsodálatosabb kardját tartanák maguk előtt.

Fittyet hányva arra, hogy előttük, mögöttük és mellettük mások is élnek. 

Nehéz ilyenkor nem feltenni a kérdést, hogyha valaki az esernyőjével közlekedve ennyire figyelmetlen és intoleráns, vajon milyen lehet a mindennapokban? Vajon van összefüggés? Arra jutottam kedd reggel, hogy ezen nem érdemes rágódni, inkább igyekeztem megúszni, hogy bárki kiszúrja a szemem. 

Tényleg nagyon veszélyes az eső, ami víz, ami kell az Élethez, nem pedig valami lépfenével itatott, nehezen gyógyítható vírussal teli lé, ami zombiapokalipszist idézhet elő. Ez csak víz, emberek, nem a világvége. (Lehet kapni elég jó minőségű vízálló kabátokat.)