Egy korábbi összeállításban azt mutattuk meg, hogy attól még, hogy egy városról viszonylag ritkán hallunk, lehet az sokkal, de sokkal nagyobb, mint Magyarország fővárosa. Ebben a kvízben most nem olyan városok lesznek, amikről ön még sosem hallott, hanem olyan világvárosnak számító metropoliszok, amikre oda szokott figyelni a világ. Budapest ezeknél a városoknál nagyobb vagy kisebb? – ezt kell megtippelni ebben a kvízben.

De előre kell még bocsátanunk egy fontos gondolatot: méret alatt természetesen ezúttal is azt értjük, hogy az adott városban hányan laknak. Ezt viszont sok esetben elég nehéz pontosan meghatározni, mert a közigazgatási határok ritkán igazodnak ahhoz, hogy mekkora egy összetartozó agglomeráció.

Budapesten belül hivatalosan például 1,7 millió ember lakik, de az elővárosokkal együtt 2,5 milliós a lakosság, míg a teljes agglomerációhoz kb. 3,3 millió ember tartozik. Más városoknál azonban ezek az arányok teljesen mások lehetnek, ami megnehezíti az összehasonlítást. Ha úgy nézzük, Milánó kisebb Budapestnél, hiszen a közigazgatási határon belül csak 1,3 millió ember lakik ebben az északolasz nagyvárosban. De ha teljes agglomerációt vesszük, akkor meg jóval nagyobb, mivel Milánó körül kiépült zóna népessége ötmillió köré tehető.

Ugyanez igaz pl. Barcelonára vagy Washingtonra is: közigazgatásilag kisebbek Budapestnél, de gyakorlatilag jóval nagyobbak. Na az egyértelműség kedvéért ilyen városokat nem vettünk bele ebbe a kvízbe, amitől valamivel könnyebb is lett a feladat. Tippelje végig, jó móka lesz, szép fotókat is mutatunk!

Városokat mutatunk. Mondja meg, hogy Budapesten többen vagy kevesebben élnek-e!

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »