2012-ben döntött a kormány a Ludovika Campus felújításának és az Orczy tér zöldterületének változásait biztosító beruházásról. Céljuk egy új oktatási épület és sportközpont létrehozása. És ahogy minden beruházás, természetesen ez is járt kellemetlennek tűnő lépésekkel, többek között azzal, hogy 131 fát vágtak ki a területen.

A napokban, pontosan 2016. április 12-én jött el a sorsfordító pillanat, mikor is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megkapta az engedélyt, hogy a projekthez további 145 fától szabadítsa meg az Orczy-parkot, olyan lavinát elindítva ezzel, amelyre minden bizonnyal senki sem számított. 

Pánik, kiborulás, mentsük meg a parkot!

Mivel a kormány kiemelt beruházásnak minősítette a terveket, gyakorlatilag bármelyik pillanatban megkezdődhet a fák kivágása. Megnéztük, hogy áll most a park, milyen állapotokat mutat, és ha már arra jártunk, tudakozódtunk kicsit a kert aktív használóinak körében. 

Mélységesen fel vagyok háborodva. 

– mondta János, egy közeli szakközépiskola diákja, majd folytatta:

Már az előző fairtási hullám is őrület volt, nem tudom, mi lesz itt később, de ez egyre ijesztőbb. Szeretek itt sétálni, de félek, csoda lesz, ha beengednek minket, és nem csak a katonákat. Persze kérdés, hogy egyáltalán olyan lesz-e a park, ahova szívesen be is jönnék…

Róbertet kiváltképp rosszul érintik a változások. Azt mondta, 12 éve él a környéken, és nagyon szeret itt sétálgatni, még egyedül is. 

Nem tudom, mi lesz, őszintén, belegondolni sem merek. Nagy űrt hagyna maga után, ha tönkretennék.

Babakocsis anyákkal lépten-nyomon összefut az ember a kertben. Rita elmondta nekünk, hogy számukra a parkba járás mindennapos szükséglet. Ideiglenes alternatívaként a közeli Vendel utcát említette, ott van egy kis tér, ahol tologathatná a babakocsit, de, ahogy mondja, a nyomába sem ér az Orczynak.

A nagy viharok után könnyű a fákat ért sérülésekre hivatkozni, és azt állítani, hogy amúgy is ki kellett volna vágni őket. Ugyan már, teljesen abszurd az egész. Konkrétan hülyének nézik az embereket.

– tette hozzá végül.

Jakabfy Tamás LMP-s képviselő a hozzájuk hasonló, kétségbeesett, aggódó embereket igyekszik maga mellé állítani. Olyannyira szívügyének tekinti az ügyet, hogy azon túl, hogy blogjában kifejtette ellenérzéseit, Facebook-csoportot és riadóláncot alkotott, hogy a vele, az ügyben azonos érzelmeket tápláló emberekkel megakadályozzák - ahogy mondják - , az Orczy-park tönkretételét. 

De biztos, hogy az Orczynak annyi? 

Felkerestük az ügyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sajtóosztályát, akiktől a következőket tudtuk meg: 

Még a Ludovika Campus beruházást megelőzően szakemberek mérték fel az Orczy-park teljes növény- és faállományát, és vizsgálták meg, hogy mely fák azok, amelyeket majd esztétikai, egészségi okok vagy a beruházás miatt kell eltávolítani, tehát a fakivágás dendrológiai szakvéleményen alapul. Ehhez jött még a tavaly nyári viharkár, amelynek felmérésében szintén szakemberek segítettek.

Rendben, de mi lesz a fákkal?

A 145 fát nem a kertben vágjuk ki, azaz nem a történeti park részén, amely kedvelt szabadidős helye a józsefvárosi, budapesti polgároknak. A kivágandó fák mindegyike olyan területen van, amely eddig sem volt a közpark része, többnyire aszfalt borította, és amely többek között buszgarázsnak, valamint a Semmelweis Egyetem egykori gazdasági épületeinek adott otthont.

Tehát a park nyilvános területéről egyáltalán nem távolítunk el növényt, csak olyan területeket érinti a kivágás, amelyek eddig is zárva voltak a polgárok előtt.

Állítják, hogy a kivágandó fák nagy része rettenetes állapotban van, ilyen formán ezek nem képeznek semmiféle esztétikai értéket, egyelőre inkább balesetveszélyesek és növény-egészségügyi okokból sem tarthatók meg. 

Mi lesz a helyükön?

Elvileg még több fa.  A fakivágási engedély ugyanis 666 darab, 8 centi törzsátmérőjű fa pótlását írja elő: a történeti kert területén kívül 192 darab, 8 centi törzsátmérőjű fát kell elültetni. Azért csak ennyit, mert fizikailag nem fér el több. Elmondásuk szerint céljuk nem a park elpusztítása, hanem a parkosítás, és hogy a 9 hektárnyi, állampolgároktól eddig elzárt területet visszaadják az embereknek. A sportközpont pedig nem csak az egyetem tulajdonát képezi, mindenki előtt nyitva áll majd.

de most mi az igazság? 

Jakabfy Tamástól megkérdeztük, hogy mit szól ezekhez a tervekhez, és ezek tudatában is rendületlenül kiáll-e az igaza mellett. Azt mondta, amíg nem látja saját szemével a terveket vagy az engedélyeket, nincs oka elhinni az egyetem állításait, ugyanis addig ez csak legális, de nem legitim. 

Az egyetem sajtófőnöke, Horváth Orsolya állítja, hogy az LMP-s képviselő úr őket sosem kereste fel, pedig akkor neki is elmondták volna, hogy valójában mit terveznek fakivágás címén, és hogy az egyetem honlapján minden terv megtalálható.

Ön melyik oldalon áll?