Ez a Rottenbiller utcai alagsori táncstúdió, ahol Daniel Milannal találkozom, időben és térben is nagyon messze van a nyolcvanas évek harlemi melegbáljaitól. Az út többek között Madonnán, a lángoló Párizson és RuPaul mára már televíziós alapműsornak tekinthető tehetségkutatóján keresztül vezetett, de a vogue bejárta ezt az utat, és mostanra eljutott New York titkos összejöveteleiről a világ szinte összes nagyobb városába, köztük Budapestre is.

Ha ön tudja, milyen tánc a vogue, akkor önnek nyilván nem kell megindokolnunk, miért érdemes elolvasni az első interjút annak jelenleg legnagyobb magyarországi alakjával. Ha viszont önnek a vogue szóról legfeljebb egy divatlap jut eszébe, akkor önt kifejezetten irigyeljük, mert akkor az ön számára egy meglepő és inspiráló világ fog kinyílni, ha most továbbolvas. A kilencvenes években még álmodozni sem lehetett arról, hogy egyszer a voguing a budapesti élet részévé válik, de ezt is megértük.

Ezt a sztorit megéri Ádámtól és Évától, azaz a ’60 évek báljaitól kezdeni: ekkor teremtődött meg az közeg, amiből a ’80-as évekre létrejött a voguing, a tánc, amit egy magazinról neveztek el. A név roppant beszédes: olyanok járták ezt a táncot eredetileg, akiknek a legfőbb vágya az volt, hogy úgy éljenek, ahogy az az divatlapokban látható, sőt, maguk is szerepeljenek egy ilyen újságban – annak ellenére, hogy számukra ez mind tökéletesen lehetetlennek számított. Színes bőrű, szegénységben élő melegekről és transzszexuálisokról van szó, akiket jellemzően saját családjuk és a társadalom egésze is a perifériára szorított, hiszen többszörösen kisebbségnek számítottak. Látni se akarta őket senki, nem volt semmijük, csak az attitűdjük.

Sehol nem látták őket szívesen, de főleg nem az elegáns helyeken, ezért nem volt más választásuk, ha glamúrra vágytak: maguknak szerveztek bálokat már a hatvanas évektől kezdve. Merthogy vágytak a glamúrra, de nagyon erősen. Ezeken a bálokon mindenki az lehetett, ami szeretett volna lenni: egy-egy estére, egy-egy kifutós vonulás erejéig eljátszhatta, hogy gazdag, hogy modell, hogy menedzser, hogy szép, hogy katona, hogy nő, vagy hogy kiváltságai vannak. Nem számított, hogy ki minek született, nem számított az anyagi helyzet, sem a bőrszín, sőt, a születési nem sem számított, csak az, hogy ki mi akart lenni, és hogy mennyire erősen akart az lenni. Ezeknek a báloknak a kifutóin egy szegény, fekete melegfiú is pózolhatott gazdag, gyönyörű, szőke szupermodellként.

És pontosan ez a pózolás volt az, ami szép lassan átváltozott a vogue nevű tánccá: a képzeletbeli fotósok kedvéért hosszan kitartott, elegáns, extravagáns pózok jelentik a voguing sarokpontjait. Minderről egy dokumentumfilm is a mozikba került 1990-ben Paris Is Burning címmel, amit pl. a Netflixen ön is bármikor megnézhet. Szélesebb közönséghez jutott el azonban a Vogue című dal Madonnától, ami szintén 1990-ben aratott zajos sikert.

A vogue-ról az ezredforduló környékén kevesebbet lehetett hallani, de azért fejlődött tovább szépen csendben, és az utóbbi években újra egyre több rivaldafény jut neki. Köszönhető ez például annak, hogy szép lassan megkerülhetetlenné vált a RuPaul’s Drag Race című tehetségkutató, aminek minden része egy-egy bál formátumát imitálja és a műsor tele van idézetekkel a Paris Is Burningből (igaz, nettó voguingot csak alkalmanként tartalmaz). A lángoló Párizsról elnevezett dokumentumfilm 2018-ban egy drámai tévésorozat alapjául is szolgált, ez volt a Pose, amit a Glee és az American Horror/Crime Story kreátora, Ryan Murphy vitt a képernyőre, és ami a ’80-as évek New York-i melegbáljainak életét mutatja be. Kevesen nézték, de akik látták, el voltak varázsolva tőle, szóval remélhetőleg jövőre a második évad kicsit szélesebb közönséget ültet majd a képernyők elé.

De a voguingot nem tévében nézni a legjobb, hanem élőben csinálni. Én Magyarországon a 2017-es Sziget fesztiválon futottam bele először vogue-ozásba: a Magic Mirror előtti réten ment a tánctanítás egyik délután. Semmi mentségem arra, hogy ezek után bő egy évig tartott, amíg eljutottam egy rendes vogue-tanításra, hiszen a Rottenbiller utca 34-be most már hetente lehet menni órára. Ezeken a pénteki alkalmakon Daniel Milan vezetésével lehet kipróbálni a vogue-ot – én egy ilyen esten vettem részt, és utána meg is állítottam a lehetetlennek tűnő pózokra képes fiatalembert egy rövid interjú erejéig. 

Kérlek, hogy foglald össze pár mondatban a legfontosabbakat, amiket rólad tudni kell!

Móritz Dániel vagyok, 23 éves, táncos körökben Daniel Milannak hívnak. Közgazdaságtant tanulok Szegeden, hat éve kezdtem el táncolni, szintén Szegeden. A vogue-gal három éve ismerkedtem meg. Itthon tanultam Budapesten hasonlót, érdekelt ez a stílus, ezért utánamentem. Elkezdtem videókat nézni, kimentem a 2015-ös SDK-ra (ez egy csehországi tánctábor), és ott tanultam nagyon nagy nevektől. Ezután a barátnőmmel, Konival közösen mentünk rengeteg helyre, tanultunk tovább és edzünk folyamatosan.

Te minden pénteken tartasz egy alkalmat itt este fél hétkor, de ezen kívül hol lehet még vogue-ozni Budapesten? Vagy akárhol Magyarországon?

Magyarországon csak mi vagyunk.

Azoknak, akik legfeljebb a Madonna-számból hallottak erről az egészről, leírnád a saját szavaiddal, hogy pontosan miből is áll a voguing?

A Madonna-szám szerintem elég jól összefoglalja, annak a klipjében is vogue-ot táncolnak, legalábbis a vogue egyik ágát, amit ma old waynek hívnak. Van még new way és a nőiesebb vogue fem, amik részben hasonlítanak egymásra, de különböznek is. A new way szögletesebb pózokból áll, sok benne az illúzió, a csavarás, a vállkiakasztás – bone break...

Ha már itt tartunk – elképesztő dolgokat tudsz csinálni a karjaiddal meg a válladdal, és egy laikusban azonnal felmerül pár kérdés. Például: ez nem fáj? És alkattól függ, hogy valaki meg tud-e ilyeneket csinálni?

Ez tanulható – persze kell hozzá valamennyi rugalmasság alapnak. Én három éve edzek erre, de szerencsém volt, mert sok minden egyből ment. A komolyabb dolgokhoz persze rendszeresen kell nyújtani.

A vogue kifejezetten a meleg szubkultúrából indult el annak idején. Melegnek kell ahhoz lenni, hogy a vogue valakit érdekeljen? Mennyire szorosan függ össze ez a tánc a meleg szubkultúrával?

Nyilván összefügg a kettő, de én sem vagyok meleg, mégis én vagyok itthon az első vogue-os. Amikor ez a stílus kezdett kialakulni, már akkor is voltak heteró férfiak és nők is a kultúrában, sőt, heteró párok is, mint szülők. Nem feltétel, hogy melegnek kell lenni.

De azt azért lehet mondani, hogy te mint heteró kisebbségben vagy a férfi vogue-osok között?

Igen, határozottan.

Ha valaki megnézi a képeket, amiket itt csináltunk, előfordulhat, hogy azt gondolja, hogy „nekem esélyem nincs, nem vagyok ilyen hajlékony”. Mennyire előfeltétel a vogue-ozáshoz, hogy az embernek laza ízületei legyenek?

Az old way katonásabb, leegyszerűsítettebb pózokból áll, ahhoz nem feltétlenül kell hajlékonynak lenni, mint ahogy a vogue femhez sem. A new wayhez viszont hajlékonynak kell lenni, ezért én minden nap nyújtok is.

A vouge művelői ballokon, azaz bálokban szoktak összegyűlni. Ez mit is jelent pontosan?

A vogue-os közösséget ballroom scene-nek, azaz bálterem-szcénának is szokták hívni. Ez a kifejezés onnan jött, hogy amikor versenyeznek vagy párbajoznak az emberek egy bálon, akkor nem egyesével vannak a kifutón, hanem egyszerre ketten. Ugyanúgy, mint a versenytáncosoknál, ahol a ballroom, azaz bálterem kifejezést használják – innen vették át ezt a kifejezést. Egy bál lényegében egy vogue-verseny is, de a vogue csak a táncos része a bálnak, vannak további kategóriák: runway (ki tud úgy járni a kifutón, mint egy modell), face (kinek az arca szebb), best dressed (kinek a legjobb a ruhája), realness (ki hasonlít leginkább az igazira, itt például egy meleg férfi tesz úgy, mintha nem lenne meleg), illetve body kategória is van.

Magyarországon szoktak lenni ilyen bálok? Az Instagramodon úgy látom, hogy igen, csak nem Budapesten.

Eddig Magyarországon kettő bál volt, mind a kettő Szegeden, mind a kettőt én szerveztem, külföldről hívtunk zsűrit hozzá. Szerintem egy év múlva Budapesten is lesz bál, mert szeretném, hogy odáig eljusson a dolog, de egyelőre költséghatékonyabb Szegeden megoldani.

Kiket vártok egy kis vogue-ozásra? Ki jár ezekre az órákra?

Teljesen vegyes, bár nagyobbrészt lányokat és meleg fiúkat fog meg a vogue, főleg a fiatalabb réteget. Az idősebbeknek kicsit megbotránkoztató lehet ez a stílus, de bárkit várunk, aki ez iránt a kultúra iránt érdeklődik, aki szeret táncolni, vagy aki szereti ezt a fajta house zenét – engem is elsősorban a zene fogott meg először.