Augusztus 29-én átadták a Duna-parti Várkert Bazárt, másodjára. Pedig még mindig nem teljes az öröm, hiszen rengeteg a befejezetlen terület. De próbáljunk meg túllendülni azon, hogy nincs kész teljesen, minden hiányosság ellenére azért el lehet jutni a Bazárba. Ha pedig igazán stílusosan akar érkezni, és a lábát se akarja kitörni a hézagos macskakövön, menjen hajóval, a Lánchíd utca már a BKK hajójárataival is megközelíthető.

A megközelítés a kulcsa a mostani nagy átadásnak is: az első ütemben még tavasszal magát az épületet avatták, most az előtte lemacskakövezett Ybl Miklós teret és a Lánchíd utcát. A macskaköves úttest meglepően sima lett (ez a bravúr a várbeli Dísz téren is sikerült), még tűsarkús asszonyok is eltipeghetnek rajta. A kétoldali kerékpársáv nagy és széles burkolólapokat kapott mart felülettel, ami esőben előny, a kerék nem csúszik ki. Persze ahogy az Index is jelezte, a bringasáv és a macskakő között még van veszélyes rés, és sok helyen kimaradt a fugázás is, emiatt több macskakő elmozdult, és kétszer is megbotlottunk ilyenben. A térség vesztett némi zöldfelületet, nagyon sok lett a leburkolt terület, és a Szarvas tér felé még bőven zajlik az építkezés. A fejlesztés így is pozitív, a Lánchíd utcai dugók helyét a sétálók és a teraszok fogják átvenni várhatóan.

Ottjártunkkor a hétvégi tömeg szinte libasorban haladt az épület ösvényein, ami eléggé megnehezítette a sétát, de teljesen megértjük a tumultust, még ennyi emberrel együtt is lenyűgözött bennünket a látvány. Ybl Miklós, az egykori tervező biztos nem vette zokon, hogy neoreneszánsz épületét modern anyagokkal ötvözték, létrehozva egy olyan közösségi teret, ami talán nem kong majd az ürességtől, ha lecseng az újdonság varázsa. A belső terek, rendezvénytermek tényleg alkalmasak lehetnek arra, hogy tele legyen egy csomó kultúrára éhes látogatóval. Jó helyen van, egy menő Ybl-épületben, mi kell még? Aki pedig inkább csak lézengene a Vár aljában, azzal sincs semmi gond, a kilátást órákig el tudtuk volna bámulni, annak ellenére, hogy átnéztünk már párszor Budáról Pestre. Innen, a kicsiny, de nagyon élhetőre kialakított neoreneszánsz kertből mégis egészen más. És egyelőre még a fű is zöld, bár a piknikező családok már birtokba vették a gyepszőnyeget (a gyep fő funkciója a piknik, bírnia is kéne). Mi inkább padot ajánljuk hasonló célokra. Ha még nem volt, menjen el, nézzen körbe, hogyha el tud vonatkoztatni a kék konténerektől, a feltúrt földkupacoktól, oda meg vissza lesz a Várkert Bazártól!

Frissítés: Kicsit túl lelkesek voltunk, meg is nyílt, meg nem is a Bazár. A VS.hu szerint ugyanis máris dolgoznak a légkalapácsok, a fent említett összecsapott burkolatú részeket felszedik és újra lefektetik, így talán senki sem fog orra bukni az összecsapott munka miatt.