A VI. kerületi Nagymező utcában péntek reggel a kerületi lomtalanításon túl az tölthette el izgalommal az erre közlekedőket, hogy egy nehezített szakaszon, egy kb. 100 méter hosszú olajfolton kellett végighaladni az utcában. A folt valamikor az éjszaka folyamán terült el az utcában, reggelre először csak homokot szórtak rá, majd valamikor nem sokkal reggel fél 9 után az FKF Zrt gépei megkezdték az út gépi takarítását is. Az úttest baromi csúszós volt, biciklivel klasszikus életveszély, gyalogosan átkelve részeg vagyok, nem tudom, hova lépek érzés volt a szakaszon közlekedni. Az autósok életét annyira nem akasztotta meg, de ők is jóval lassabban haladtak a szakaszon, mint egyébként szoktak. „Az FKF Nonprofit Zrt-hez reggel 7:10-kor érkezett egy telefonos bejelentés az olajfolyásról, a munkatársak kivonultak a helyszínre, ahol homokkal felszórták a területet, megvárták, míg a homok beszívta az anyagot, ezután a járda mellé söpörték. A forgalom legkisebb mértékű akadályozása érdekében az éjszaka folyamán egy önfelszedős, seprős célgép fogja végleg eltakarítani a homokot” – mondták a Budapesti Városüzemeltetési Központ részéről. „Az, hogy mi okozta az olajfolyást, azt mi sem tudjuk, csupán annyit, hogy étolaj került az útburkolatra” – tették hozzá.