Na, nem az összes, de a felújítottak mellett jó néhány épület omladozik a VII. kerületben, ahol szerdai minitúránkat tettük az ÓVÁS! Egyesület szervezésében. Nem véletlenül sétálgattunk a zsidó negyed szívében, ugyanis a hétvégén rendezik meg a Kulturális Örökség Napokat, aminek keretében körbejárhatjuk a város legszebb részeit. Mi a VII. kerülettel kezdtünk, azokkal a házakkal, amiket már csak a lélek tart össze.

A Dohány utca 10-tól indultunk és megnéztük a Király u. 40. szám alatt álló bontásra ítélt házat is, amit még 1844-ben Hild József tervei alapján építettek. Egy csomó olyan épület mellett haladtunk el, amiket már csak a graffitik tartanak egyben, vagy éppen parkolóvá alakítottak át. Némelyik alatt érdemes védőfelszerelést is húzni, mert bármelyik pillanatban fejünkre hullhat a vakolat és ez esetben még szerencsések vagyunk. Nézze végig a galériánkat és ön is biztos elszomorodik majd a kitört ablakok és roskadozó házak láttán.