Nem akármilyen listára került fel Budapest. Ott vagyunk a világ 25 legromantikusabb városa között, amit a mashable.com állított össze. És ez még mind semmi, bekerültünk a legjobb tízbe, Budapest a 7. legromantikusabb hely a világon. Nem volt elég csak megvillantani egy Lánchidat és egy Duna-parti naplementét, ennél sokkal komolyabb volt a mezőny. A WeLoveDates.com szigorú zsűrije egy csomó szempontot vizsgált meg, mielőtt meghozta a végső döntést. (Csak kattintson és máris megjelennek a térképen a rózsaszín szívek)

Hiszi, vagy sem, de Amerikát is legyőztük a komoly versenyben, New York és Los Angeles mellett úgy elhúztunk, mint a pinty, és lehagytuk Firenzét. A lista készítői az egyes városok nevezetességeit, potenciális randihelyszíneit és a helyi romantika-történelmet vették figyelembe, bármit is jelentsen ez. A szakértők jól kielemezték a házassági adatokat és azt, hogy a párok melyik városba utaznak a legszívesebben. Mindent egybevetve Budapest hetedikként végzett, ami a összesítést nézve elég menő helyezésnek számít.

Az első természetesen Párizs lett. A francia fővárost valószínűleg soha senki se fogja letaszítani a giccs trónjáról. A második helyezetten, Sidneyn mi magunk is meglepődtünk. Na, nem mintha Ausztrália ne lenne egy csodálatos hely, de valahogy mindenki Európával azonosítja a romantikát. Nem véletlenül szerepel a 25-ös lista felén európai ország városa. Ott van még az élvonalban a gondolás Velence és Tokyo. Az ötödik helyre Brugge került, ahol Colin Farrellt kivéve sokan eltöltenének egy hétvégét. De ennyit a konkurenciáról, a lényeg, hogy Budapest ott van a legromantikusabb helyek top 10-es listáján. Az ajánló szerint a 19. századi építészet tehet róla, hogy remekül lehet enyelegni az utcákon. Egyetértünk, de a Duna-partot vétek lenne kihagyni, ha éppen Budapesten csókolózik az ember.