Mint azt múlt hét pénteken megírtam, az egyik budapesti CBA Prímában olyan almákat akartak rásózni a vevőkre, amikből – nagy valószínűséggel az adott boltban – egyszerűen kivágták(!) a rohadt részeket, és a szerintük ép, de igazából ugyanúgy tovább rohadó és barnuló részeket újracsomagolták, majd kitették a polcra.

A CBA kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a cikk hatására már elrendelték az ügy kivizsgálását, és felszólították az üzletet arra, hogy tartózkodjanak az ilyen típusú eljárásoktól.

Nem megengedett dolog, hogy ilyen terméket forgalomba hozzanak, ez teljesen egyértelmű. Meg kell tennünk a szükséges lépéseket, illetve kivizsgálás után nyilvánvalóan a szankcionálás részét is ebben a vonatkozásban

– tette hozzá Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Megkerestem a NÉBIH-et is – vagyis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt –, hogy ez így szabályos-e, és sejtésem beigazolódott.

Nem az.

A cikkben szereplő vélelmezett gyakorlat, azaz a romlásnak induló részek kivágása és a felhasználható részek becsomagolása nem szabályos.

A forgalmazott zöldségeknek és gyümölcsöknek olyan minőségűnek kell lenniük, hogy megfeleljenek a termékre vonatkozó forgalmazási minőség szabványnak, illetve a forgalmazónak is be kell tartania a 852/2004/EK rendelet higiéniai előírásait. Az EU egységes szabályozása szerint (543/2011/EU rendelet I. melléklet A-B. rész) tíz termékre (az alma is ide tartozik) specifikus szabvány alkalmazandó, a többi termékre pedig egy ún. általános szabvány. Mind a specifikus szabványok, mind az általános szabvány azzal kezdődik, hogy a fogyasztók részére frissen történő árusításra szánt gyümölcs- és zöldség termékeket kizárólag akkor lehet forgalmazni, ha azok épek, egészségesek és kereskedelmi minőségűek. Természetesen bizonyos, általában nem épként, eleve hámozva, szeletelten stb., azaz konyhakészen forgalomba hozott termékek csomagolt élelmiszernek számítanak és az élelmiszer-előállítás és forgalmazás szabályai vonatkoznak rájuk."

FUN FACT:

A NÉBIH oldalán az Élelmiszerbiztonsági kockázatértékelés menüpont piktogramján egyébként egy megvágott alma látható:

Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során bebizonyosodik, hogy a terméket eredetileg nem szeletelten hozták forgalomba, azaz a kisebb-nagyobb részeket az üzletben távolították el és (újra)csomagolták az ellenőr a jogszabályi előírások alapján jár el, azaz a terméket kivonatja a forgalomból és a forgalmazót megbírságolja

– írta válaszában a NÉBIH sajtóirodája.

Ezen felül pedig tájékoztattak arról is, hogy a NÉBIH-nek nem csak egy szimpla zöld száma van (06-80/263-244), amin bejelentéseket lehet tenni, ha valaki valami szabálytalanságot talál, de egy klassz telefonos appjuk is, a NÉBIH Navigátor.

Igaz, egyelőre csak androidos telefonokon elérhető, de sokkal jobb, mint egy szimpla telefonos bejelentés, mert ezen azonnal lehet csatolni a bejelentéshez egy fotót is.

Mondjuk egy újracsomagolt, megvágott és rohadt almáról.

Kommentálná? A Facebookon tegye!