- velvet
Perez Hilton - civil nevén Max Lavandera -, a celebbloggerből lett bloggerceleb is a zsűri tagja volt a vasárnap rendezett Miss USA szépségversenyen. A felvállaltan meleg pletykablog-tulajdonos ekkor szegezte neki a némileg provokatív esszékérdést a színpadon álló Miss Kaliforniának: "Vermont állam a negyedik amerikai állam, amelyik engedélyezte a melegek házasodását. Ön szerint a többi állam is követhetné ezt a gyakorlatot; ha igen, miért, ha nem, miért nem?" Miss Kalifornia azonban nem a szépségkirálynőktől megszokott sablonválaszt adta.
„Csodálatosnak tartom, hogy az amerikaiak egyiket is, másikat is választhatják. Olyan országban élünk, ahol az azonos neműek közötti vagy az ellenkező neműek közötti házasságot is választhatjuk. Tudják, az én országomban, az én családomban úgy gondoljuk, hogy a házasságnak férfi és nő között kell köttetnie. Ezzel senkit sem akarok megsérteni, de engem így neveltek, és én azt gondolom, hogy ennek így kell lennie egy nő és egy férfi között” – válaszolta a kérdésre Carrie Prejeant, és ezzel a blogger gyűlölethullámát szabadította magára.
A sértődött Hilton és a melegjogi aktivista nővér
A nyíltan meleg blogger hülye picsának nevezte a nyilatkozat után Miss Kaliforniát, és egy videóüzenetben kifejtette, hogy miért tartotta volna elképzelhetetlennek, hogy egy ilyen nyilatkozat után megválasztják a lányt Miss USA-nak. Prejean - aki állítólag a legesélyesebb volt a Miss USA cím elnyerésére - végül csak a második helyet szerezte meg.
A verseny után Perez Hilton a blogjában elnézést kért a kiosztott hülye picsa titulus miatt, de végül az elnézéskérést Twitteren visszavonta, mert Prejean a verseny után kiállt a nyilatkozata mellett. A lány a Billy Bush Show című reggeli rádióműsorban fejtette ki, szerinte a királynői címébe került a véleménye. „Elbuktam miatta a koronát, de nem tettem volna másként, azt mondtam, amit érzek. Elmondtam azt a véleményt, amit képviselek, és ez minden, amit tehetek” – nyilatkozta.
Perez Hilton azt kifogásolta leginkább, hogy Prejean az egyáltalán nem szokványos szépségversenyzői kérdésre nem egy olyan bebiflázott, véleménymentes választ adott, mint hogy „Az a jó az Egyesült Államokban, hogy a tagállamok saját törvényeket hoznak, így mindenki maga döntheti el, hogy támogatja-e a melegek házasságát, vagy sem”, hanem őszintén elmondta, amit gondol. Perez Hilton szerint ezzel megsértett egy csomó embert, és kiközösítette őket, pedig a Miss USA cím birtokosa nem közösíthet ki, neki egységet kell teremtenie. Ezért tartotta volna elfogadhatatlannak, ha nyer Prejean.
Miss Kalifornia nővére egyébként az amerikai légierőnél dolgozik és melegjogi aktivista, és húga szerint nem zavarta a nyilatkozat. „Ő a meleg embereket támogatja, a meleg házasságot is. Az én meggyőződéseimnek semmi köze a testvéremhez, a mamámhoz, vagy akárkihez. A nővérem a hotelszobámban ült, és azt mondta: 'Tesó, nem sértett egyáltalán, amit mondtál. Különböző véleményünk van, és ezért is szeretlek. Szeretlek, mert kiálltál az igazadért, és ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki meleg, vagy sem, ez arról szól, hogy a Miss USA címért versenyzel, és kapsz egy kérdést, amire a legjobb tudásod szerint válaszolsz'” – nyilatkozta a versenyző a családon belüli véleménykülönbségről.
Ujjongtak és fújoltak
Hiltont meghívta a műsorába Larry King is, ahol a blogger arról beszélt, hogy hiába erős érv az őszinteség, szerinte Miss USA legyen politikailag korrekt. Itt felmerül azért a kérdés, ha politikai korrektséget várunk egy versenyzőtől, és ugyanakkor azt is akarjuk, hogy a világbékéért küzdő versenyzőknél intelligensebb lányok benyomását keltsük, akkor van-e értelme olyan kérdést feltenni, ami ennyire megosztó. Hilton a műsorban azzal indokolta kirohanását, hogy őt valójában nem is Prejean véleménye zavarja, hanem az, amit válaszolt, mert így nem lehet már az ő Miss USÁ-ja, hisz így kirekeszt egy csomó embert. A cikkeket és reakciókat elolvasva egyre inkább műbalhénak tűnő meghurcolással kapcsolatban felmerül az is, hogy mennyiben lenne Perez Hilton Miss USÁ-ja az a lány, aki ugyan nem mondja ki, de nem támogatja a melegek házasságát.
Egy Perez Hiltonnak eljuttatott közleményben a Miss Kalifornia verseny szervezői is elhatárolódtak a versenyzőjük nyilatkozatától. „Mint a Miss CA USA egyik vezérigazgatóját és a Miss CA család egyik vezetőjét elszomorít és sért, hogy Miss CA USA 2009 úgy gondolja, hogy a házassági jog csak nőkre és férfiakra vonatkozik. Míg azt gondolom, hogy minden vallás maga szabályozza, hogy milyen házasodási szabályokat alkalmaznak, addig úgy vélem, a kormányunk nem diszkriminálhat senkit sem. Vallási meggyőződéseknek nincs helye a Miss CA családban” – írta a bloggernek a verseny egyik szervezője. Perez Hilton ezt a nyilatkozatot tartotta a végső megerősítésnek az igazában.
A történettel foglalkozó cikkek egy része azt írja, hogy a közönség hatalmas fújolásban tört ki a nyilatkozat után, egy másik részük viszont azt írja, hogy a közönség ujjongani kezdett. A közönség reakciója fontos szerepet kap az egyes cikkekben, Hilton egyértelmű fújolást hallott, de azokban a cikkekben, ahol nem ítélik el a versenyzőt, inkább úgy fogalmaztak, a közönség ujjongásban tört ki a nyilatkozat után.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.


Kommentek
2009.04.21 16:36:11Dehogymen
Válj el KopaszMercis :)
2009.04.21 16:37:47Wrex
A buziknak ezen kívül még sok máshoz is joguk van, de itt nem erről volt szó, hanem egy véleménynyilvánításról és annak szabadságáról(?).
2009.04.21 16:44:54Dehogymen
Érdekes, amerika a nagy olvasztótégely , állítólag ott a benzinkútnál is lehet házasságot kötni :)
Ha ez így igaz akkor házasodhassanak már a buzik is , ez nekünk nem fáj, mert nem mi élünk velük.
Ha házasodni akarnak , akkor rajta.
Aki meg nem buzi az simán csak csinálja úgy ahogy eddig :)
2009.04.21 17:00:51Kand Úr
mocskos buzik! inkább nem is fejtem ki bővebben...
2009.04.21 17:02:45indapasssucks
durva, hogy valaki a politikai korrektségre hivatkozva erőlteti saját véleményét más(ok)ra, pont ott, ahol a szólásszabadságnak nagy hagyománya van.
Mázlista, aki ismeheti a csajt, respect.
2009.04.21 17:03:10racrac
"... Normális meleg vagy leszbikus ember ugyanúgy utálja, mint bárki más."
Aki normális, az nem meleg, vagy leszbikus. De ez cak az én véleményem :)
2009.04.21 17:03:40racrac
egy s betű lemaradt :)
2009.04.21 17:05:52Csúr
Egyetlen dolgot nem értek, ez a Perez Hilton miért nem a Mister USA-n elnököl, ahhoz lehet hogy jobban ért....
2009.04.21 17:15:50Kúrcsány Ferenc
Ez a köcsög a Paris Hilton testvére vagy a fia?
2009.04.21 17:17:26gunfight
"Mint a Miss CA USA egyik vezérigazgatóját és a Miss CA család egyik vezetőjét elszomorít és sért, hogy Miss CA USA 2009 úgy gondolja, hogy a házassági jog csak nőkre és férfiakra vonatkozik..." ez mi?
2009.04.21 17:20:04gunfight
vaze, előbb utóbb a bestialitás(állatszex) is bekerül a köztudatba, és majd lesz egy férfi egy amerikai show-ban, aki valakit kioszt, mert a valaki nem ért vele abban egyet, h engedélyezni kéne, hogy emberek házasságot kössenek állatokkal... a férfiról amúgy majd azt fogjuk tudni, hogy egy kecskével él harmonikus viszonyban...
2009.04.21 17:23:22lofaszjoskasenki
a tetves kurva anyját az ilyen mocskos buzinak.
2009.04.21 17:38:07H Stahl
Fúj! Miért nem tudjátok elfogadni a mocskos buzikat?
Szemét nácik!
2009.04.21 17:42:44racrac
Mert amit a buzik művelnek, az NEM NORMÁLIS!!!!
2009.04.21 17:44:21RAMBO
Csodálatos USA!
Az ország, ahol a véleménnyilvánítás szabadsága szent és sérthetetlen. Ahol egy csupor (basszus, ne már) ülhet a női(!) szépségverseny zsűrijében, ahol házasodhatnak a melegek, sikeresen elüthet egy másik embert a sikertől. Aki nagyon óvatosan, senkit meg nem sértve fogalmazza meg a saját véleményét.
És persze nem lehet saját vallási meggyőződése senkinek, a CA szervezők szerint.
Én a pozitívumait nézem a dolognak: van legalább egy ország, ahol a hülyeliberalizmusban előttünk járnak.
2009.04.21 17:45:26csi
Ez van amikor egy betegséget átdefiniálnak életformává.
2009.04.21 17:46:15pókerandi
Az usa-ban élek, itt teljesen másként élik meg az emberek az említett sztorit. A LEGTÖBB EMBER MAXIMÁLISAN EGYETÉRT HILTON PEREZ-EL. Mégpedig azért amit a blogjában is mond (kár hogy a cikk szerzője képtelen volt azt teljes hosszuságban megszerezni) Akit valóban érdekel járjon utána..
Sajnálatos azonban, hogy Magyarország (habár az EU tagja ahol már ha jól tudom 6 országban is legális az azonos nemüek házasságkötése) olyan távol áll az azonos jogok gyakorlásától (is) mint Miss CA egy könyvtártól..
Ez az írás is igen keményen megosztó, pl sokmindent megmagyaráz, hogy egy tipikusan konzervativ FOX NEWS videót ágyaznak be a cikkbe. SZERENCSÉRE A KONZERVATIVOK VESZTETTEK AZ USABAN. YUPPIE!! :))
HA MAGYARORSZÁG SZERETNÉ, JÖVŐRE MAJD SZAVAZ ÉS HATALOMRA KERÜL A SZÉLSŐJOBB. AKKOR MAJD IGAZÁN BÜSZKE LEHET MAGÁRA.... :((( MAGYAR GÁRDA, MELEGFELVONULÁS SZÉTVERÉSE, TV SZÉKHÁZ FELGYUJTÁSA... CSAK IGY TOVÁBB.
Mi ebből nem kérünk és soha nem is kértünk. Miss CA veszített (habár első is lehetett volna) és mi pedig továbbra is SZABAD földön élünk ahol MINDENKINEK JOGA VAN A BOLDOGSÁGHOZ! ;)
2009.04.21 17:46:36invad3r
Egészséges gondolkozású embereknek nincs helye a médiában. Ha gyertyaállásban a saját szájába hugyozott volna a színpadon, akkor nyert volna, de így nem :(
2009.04.21 17:50:29panemetcircenses
nem gondolom, hogy a homoszexuálisoknak házasságot kellene kötni.
a szólásszabadságot értem, még ha nem is értek vele minden esetben egyet.
úgy gondolom ugyanis, hogy vannak örökérvényű igazságok, axiómák, amiket nem kárdőjelezhet meg senki. ilyen többek között az, hogy nem szabad elvenni senki életét, de ugyanúgy ide tartozik az is, hogy a házasság két ellenkező nemű ember kapcsolata. nem is értem, hogy ezt hogyan kérdőjelezheti meg valaki.
2009.04.21 17:51:03Dehogymen
Nem vagytok képben.
Manapság teljesn "normális" hogy valaki egy egyneművel él szexuális viszonyban.
Mondjuk én ezt elitélem, és buziknak hívom őket, de te ne sűlyedj velem egy szintre.
Te kultúrált ember módjára szólítsd őket melegeknek.
2009.04.21 17:51:12csi
"A LEGTÖBB EMBER MAXIMÁLISAN EGYETÉRT HILTON PEREZ-EL."
Ezért bukott el népszavazáson a gay marriage CA-ban, ugye?
2009.04.21 17:53:02Tarajos Goethe
Pókerandi ,nem akarom lerombolni a kényszerképzetedet de te nem élsz szabad országban.
Igaz hogy mi sem de mi legalább tudjuk és érezzük.
2009.04.21 17:56:31Dehogymen
pokerandi és mi még csak nem is próbáljuk megmagyarázni, hogy hülye vagy.
Ellentétben veled, pedig te nem is itt élsz :)
2009.04.21 17:56:43panemetcircenses
2009.04.21 17:46:15pókerandi
nem vagyok szélsőjobbos. távolról sem.
csak megpróbálok klasszikus értelemben vett európai maradni a hihetetlenül nagy és undorító amerikai nyomás ellenére.
nem az zavar, hogy valaki meleg. az viszont annál inkább, hogy erőszakkal próbálják rávenni az embereket arra, hogy elfogadjanak egy olyan magatartásformát, amitől az emberek döntő többsége viszolyog.
ne felejtsük el, hogy a szabadság nem szabadosságot jelent.
neked, kedves kommentező pedig azt javaslom, hogy ha teheted, maradj az usában. úgy tűnik, hogy ott jól érzed magad, hát hagyd, hogy európában az európaiak is ezt tegyék.
2009.04.21 18:01:38Dehogymen
panemetcircenses annyira a szívemből beszélt, hogy majdnem azt hittem én írtam azt amit ő írt.
2009.04.21 18:02:15Athos64
A cikk alapján szerintem nem Miss California a hülye picsa, hanem Perez Hilton a hülye f@sz.
2009.04.21 18:04:18pókerandi
Dehogynem: MIÉRT ÉRDEKEL TÉGED, HOGY KI KIVEL ÉL?! :D ez azért komoly pszichés probléma lehet nálad..
..egyébként pedig, valóban nem lehetsz egy észlény, ha azt hiszed, hogy a melegeknek az a legnagyobb bajuk, hogy buzinak hívod őket! :D
csi - a gay marriage nem bukott el, only the possibility of gay marriage ;) és ha így rákérdeztél - gondolom magyarországon ezt is cenzurázták és nem halhattál róla - azért bukott el mert egyes vallási vezetők dollárd milliókat költöttek az ellenkampányra, ezt mindenki pontosan tudta Caliban. és hát az embereket -mert már csak ilyenek vagyunk - meg lehet vásárolni.
2009.04.21 18:04:49Dehogymen
Athos64 szerintm ezt többen is így látjuk :)
2009.04.21 18:11:27Dehogymen
pokerandi
Tévedsz ha azt hiszed érdekel hogy melyik meleg kivel él.
Nem érdekel.
Csak az érdekel, hogy ne ébressz bűntudatot bennem mert nem fogadom el, hogy valaki homár.
Nem tudom láttál e már meleg felvonulást budapesten?
Ha nem akkor nincs miről beszélnünk.
Ha igen akkor tudod miért háborít fel.
Láttál hetero felvonulást is budapesten?
Nem?
Érdekes.
2009.04.21 18:11:31nevetőharmadik
Döbbenet. A csaj azt mondta, hogy _értéknek_ tartja azt, hogy Amerikában lehet így is, úgy is élni. Értéknek tartja azt, hogy mások gondolkodhatnak és élhetnek úgy, ahogy neki személy szerint adott esetben nem tetszik. Ez az igazi tolerancia!
Ehhez képest az a fasz blogger meg nem bírja elviselni, ha valaki nem úgy gondolja, ahogy ő.
De sajnos eddig az összes politikailag korrekt tolerancialovag, akikkel valaha találkoztam vagy hallottam róluk, így akarják kiirtani az övéktől eltérő gondolkodásmódot.
Pókerandi: te annak örülsz, hogy a legdurvább diktatúrában fogsz élni, ahol a gondolkodásmódnak nem lesz meg a szabadsága. Vedd már észre! Lehet, hogy ez most ellentétes előjelű a korábbi, melegeket kirekesztő hivatalos értékrendhez képest, de ugyanúgy kirekesztő. Veszélyes.
2009.04.21 18:12:01pókerandi
panemetcircenses : büszke európaiként akkor kérlek véletlenül se látogasd meg a következő EURÓPAI országokat: HOLLANDIA, BELGIUM, SPANYOLORSZÁG, SVÉDORSZÁG mert ezekben az EUROPAI országokban bizony engedélyezett az azonos nemüek házassága és a kutyát sem zavarja..
De említhetném akár: Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Izland, Luxemburg, Szlovénia, Svájc vagy akár Egyesült Királyság példáját is ahol évek óta házastársi jogokat gyakorolhatnak az azonosnemüek...
LÁTOD LÁTOD, "EUROPAI" BARÁTOM, MAGYARORSZÁG IGENCSAK EGYEDÜL VAN EZZEL A SZÖRNYEN PRIMITIV ÉS KIREKESZTŐ FELFOGÁSSAL... (mondjuk azért a románok és az oroszok ott vannak hátfalnak, rájuk mindig is mindenben számithattatok!) :)))
2009.04.21 18:15:37Őrült Asszony!
Ez lenne a híres meleg tolerancia? Gratulálok. Elmebeteg, képmutató ember.
2009.04.21 18:17:32Ludas Matyi Online
Nem a buzikkal van a baj, hanem azzal, hogy lassan kötelezővé teszik :)
Eddig sem volt szimpi ez a bloggercsávó, de most, hogy kiakadt ezen, így le is veszem a poszterét a falról.
2009.04.21 18:17:35pókerandi
Dehogynem: Budapesti meleg felvonulást nem láttam. (csak halottam róla, CNN-en felkaptam a fejem, mert végre HUNGARY volt a tvben) :((( ...sajnos...
De ott voltam a tavalyi spanyolországin ahol közel 3 millió meleg és meleg-barát ember bulizott 5 napon keresztül.
Azt hiszem az 5 nap után valami 2milliárd eurót hagytak maguk után...Madrid meg a városlakók minden évben szervezik a nagyobb gay prideot :))
A 2milliárd euró az mennyivel több mint Budapest éves költségvetése egyébként?? :)))) ...csak kérdezem..
2009.04.21 18:18:34Dehogymen
pokerandi
Látom nem vetted az előző üzenetet :)
Sajnos ott ahol te élsz elítélik azt aki normális.
Szóval aki nem szimpatizál a melegekkel az mehet a gödörbe :)
2009.04.21 18:25:06Fotos
Szamomra Miss California lett az elso. :P Pereznek meg kapja be a fogaskerek!
2009.04.21 18:25:35racrac
Én már elkezdtem ásni :D
2009.04.21 18:25:54Dehogymen
Egyébként nevetőharmadik első két bekezdését ajánlom elolvasásra mindenkinek aki eddig nem tette meg.
Ott az igazság szerintem :)
2009.04.21 18:28:50kötél
azért fejlödtünk több 10ezer évet és letünk a bolygó vezetö faja ,hogy igy pusztuljunk ki????
homokozó
2009.04.21 18:34:13Dehogymen
igen, fura lenne hogy azért nem volna szaporulat mert mindenki a saját neméhez vonzódik :)
De ez trendi is meg elfogadott is , meg az usa-ban is szeretik, hát miért ne? :)
Haljunk ki divatosan! :)
2009.04.21 18:41:43Faith_Gunn
A kedvenceim közé tartozik a hetero felvonulás emlegetése...
A buzizás meg egyáltalán nem sértő, kérdés kinek a szájából jön. Ez is egy magyar betegség, hogy a buzi szó még mindig negatív jelzőként szerepel, miközben máshol már büszkén viselik.
Perez Hilton meg egy barom. A melegek között is vannak seggfejek, meg a heterok között is, ezt az itt futó kommentekből is le lehet vonni; de azért a kedves buzizó ha meglát egy leszbipornót egyből előkapja a farkát.
Minap olvastam egy cikket a homofóbia és a rejtett homoszexualitás kapcsolatáról, ajánlom rákeresni.
2009.04.21 18:43:39pókerandi
dehogynem: te nem sajátmagadból indulsz ki esetleg?!
sokat halottam már róla, hogy az a legnagyobb buzizó aki saját maga is az, csak nem tudja felválalni..
miért halnánk ki??! :DD ha jól tudom amióta világ a világ mindig is 10% körül volt a melegek aránya.. és ez egyáltalán nem növekszik, se nem csökken. vagy te úgy látod, hogy körülötted hirtelen mindenki meleg lett?? :)) gyanus vagy te nekem...
2009.04.21 18:45:59kötél
jó hogy divat,de már bebizonyosodot:ez egy természetes zsákutca(állatvilágban):(
2009.04.21 18:48:09Artemis
Panemetcircenses, marha nagyot tévedtél, mert pont Európában kezdték el legalizálni a házasságát azoknak az embereknek, akiktől szerinted "a döntő többség viszolyog". Szerincsére ebben sincs igazad, de ha már olyan nagyon európai akarsz lenni, akkor nem hiheted, hogy a homoszexualitás amerikai import. Az a helyzet, hogy az európaiak sokkal jobban tolerálják a melegeket, mint a vallásos fanatikus republikánus amerikaiak. Csak hogy képben legyél...
2009.04.21 18:50:31Hispan07
Congratulations America, you are living int the land of freedom - you are free, to do as they tell you ;)
2009.04.21 18:50:48Artemis
Amúgy teljes mértékben támogatom a melegek házasságát és a szólásszabadságot is. Kitartok viszont azon véleményem mellett, hogy Perez Hilton bunkó fasz, és NORMÁLIS, civilizált melegek és leszbikusok elhatárolódnak tőle. Nyugodtan üvöltsétek, hogy aki meleg, az nem normális. Nem annak van igaza, aki a leghangosabban ordít.
2009.04.21 18:51:58Dehogymen
Perez Hilton persze hogy egy barom., Ez már abból is látszik hogy ilyen hülye művésznevet vett fel.
A buzi nevet meg nem hiszem hogy bárhol is büszkén viseli akárki is.
És nem magyar betegség a buzizás, mint ahogy nem magyar betegség az sem, hogy ha valaki buzi.
Nevezzük melegnek.Igy már eléggé európai.
2009.04.21 18:52:58carneval
szabadság földje ahol az ember nem mondhatja el a véleményét? mert persze minden kirekesztő és ha valaki netán hetero és azt is tartja normálisnak akkor az már nem ember hanem csak vm székház gyújtogató csőcselék lehet. semmi bajom a melegekkel de ne felejtsük már el h nem ez a normális, nem ez a támogatni való és a jó. ezt egyszerűen el kell fogadni, nem tehetnek róla, nem kell őket bántani érte de ők is tartsák tiszteletben mások véleményét, vallását.
2009.04.21 18:53:00WE
Imádom, hogy az olyan emberek, akik innen elmentek máshová lakni, rögtön hatvan angol szót írnak be a kommentjeikbe és leprimitívezik az itthon maradottakat.
Egyébként meg szerintem mindkettő jól meg fog élni egy darabig ebből a hírverésből. Semmi másról nem szól ez az egész. Kenyeret és cirkuszt a népnek.
2009.04.21 18:53:19Dehogymen
Pókerandi
Sajnos mellélőttél.
Nem vagyok még közelítőleg sem homár, és ezt be is tudnám bizonyítani ha találkoznánk.
2009.04.21 18:53:25Artemis
Faith_Gunn:
"A melegek között is vannak seggfejek, meg a heterok között is, ezt az itt futó kommentekből is le lehet vonni; de azért a kedves buzizó ha meglát egy leszbipornót egyből előkapja a farkát."
Teljesen igazad van. A valódi leszbikusok dögöljenek meg, a műleszbikusok viszont éljenek sokáig, legyen mire kiverni az erkölcscsőszöknek.
2009.04.21 18:56:53TSz
Az ilyenek, mint ez a 'celebblogger' pontosan olyan kártékonyak a melegek számára, mint Győzike a cigányok számára.
pókerandi: te miért beszélsz többes szám második személyben? Te már nem vagy magyar? Nem teljesen világos, hogy kitől határolódsz el. A magyaroktól, vagy csak bizonyos magyaroktól.
"HA MAGYARORSZÁG SZERETNÉ, JÖVŐRE MAJD SZAVAZ ÉS HATALOMRA KERÜL A SZÉLSŐJOBB. AKKOR MAJD IGAZÁN BÜSZKE LEHET MAGÁRA...."
Miért általánosítasz? Ha Magyarország nem támogatja az azonos neműek házasságát, akkor már rögtön szélsőjobbos? Miss CA szellemi szintjét meg csak azért támadni, mert nem azt mondta, amivel te egyetértenél...hát nem is tudom. A különböző vélemény nem jelenti automatikusan azt, hogy a másik a hülye.
Ha már nála tartunk: sokkal több ilyen szőke csaj kéne, akinek van véleménye. Nem azért, mert egyet lehet vele érten, hanem azért, mert bebizonyítja, hogy nem csak üresfejű szépségek vannak.
2009.04.21 18:57:22Artemis
Még annyit, hogy érdekes módon az amerikai meleg sajtó sem osztja Hilton véleményét, a bunkó beszólását meg kimondottan elítélik. Az általános vélemény az, hogy ugyan egyáltalán nem értenek egyet a lánnyal, mégis jó hogy elmondhatta a véleményét, mert a szólásszabadság egyaránt fontos mindkét tábor számára. Itt egy cikk, ami a PlanetOut.com és Gay.com weblapokon jelent meg ez ügyben (sajnos csak angolul):
http://hottopics.gay.com/2009/04/miss-california-and-gay-marriage-perez-hilton-miss-usa.html
2009.04.21 18:57:35TSz
*i
2009.04.21 18:58:30Artemis
"Az ilyenek, mint ez a 'celebblogger' pontosan olyan kártékonyak a melegek számára, mint Győzike a cigányok számára."
Fejen találtad a szöget. Teljesen lejáratta a meleg közösséget és ők el is határolódnak tőle.
2009.04.21 18:58:33Faith_Gunn
Artemis:
:D Ahogy gondolod...
Dehogymen:
A buzi angol megfelelője a queer
A köcsög egészen más, azt máshol sem szeretik (fag)
2009.04.21 19:01:15Artemis
Mondjuk az én problémám inkább az a csajjal, hogy nem a feltett kérdésre válaszolt. A kérdés ugyanis az volt, hogy "Szerinted Vermonthoz hasonlóan a többi állam is legalizálja a melegházasságot? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?" Erre ő azt válaszolta, hogy "Az én hazámban, illetve az én családomban abban a hitben nőttem fel, hogy a házasság nő és férfi között lehet". Namost, szerintem ez nem érv és nem magyarázat, hanem hitvallás. Persze ettől még egyáltalán nem kellett volna rászállni.
2009.04.21 19:02:02Viziptypang
pókerandi:Az a liberalizmus ami csak egy irányba működik az képmutatás,és az ilyen emberek sokkal reakciósabbak mint akik nyíltan radikálisak.Liberális számomra annyit jelentene - elfogadni a másikat és nyitottnak lenni minden véleményre.Kevés ilyen ember él közöttünk!
Érted?Lehet az embereknek más a véleményük attól még nem szar emberek és az országuk sem föltétlen az,bár nálunk mostanság a politika különösen nagy erőkkel el akarja hitetni velünk, hogy szarok vagyunk.
2009.04.21 19:03:08Artemis
"Liberális számomra annyit jelentene - elfogadni a másikat és nyitottnak lenni minden véleményre."
Ott a pont. Aki csak a saját tábora iránt toleráns, az intoleráns, akár bal-, akár jobboldali.
2009.04.21 19:05:18Dehogymen
nem is emlékszem hogy valahol is angolul próbáltam volna leírni, hogy buzi. De ha igen, és tévesen akkor elnézést kérek.
2009.04.21 19:10:29Miss Poirot
Miért nem mondhatja el az ember a véleményét??Nevetséges a Perez Hilton és hogy miért?Olvasom sűrűn a pletykáit és ha Ő megteheti,hogy faszt vagy szarhegyet rajzoljon a sztárok fényképeihez,akár a szájukhoz akár a seggükhöz,akkor a leányzó miért ne mondhatná el a véleményét??????????
Ja hogy ezzel bukta a koronát?Ott nem csak a Perez szavazott,ha ezek az emberek elhatárolodnak a Perez érvelésétől,akkor miért nem szavaztak a lányra,hogy Ő nyerjen.Istenem milyen álszent világban élünk.....ha nem akarnak maguknak ilyen királynőt,mindeki tanuljon be egyforma robot válaszokat és aszerint zsűrizzen a sok kifinomult bíra......
2009.04.21 19:14:08Dehogymen
igen , erre én is gondoltam. Volna egy egyszerű kérdés-Válasz előre magadott forgatókönyv alapján.
Sima semleges kérdések- semleges válaszok
Senki sem sértődhetne meg. tök jó lenne :)
2009.04.21 19:17:16Miss Poirot
Sima ügy lenne,vagy választhatnának vak-süket-néma lányokat ,akinek aztán szavukat sem lehetne hallani)
2009.04.21 19:25:03PerverzBabi
Tipikus esete a ló másik oldalának... A toleráns intoleráns a másképp gondolkodóval. Amit soha nem értettem, miért van szükség kérdésekre? Nem SZÉPSÉGversenyről van szó?
2009.04.21 19:30:06Dehogymen
A szépségverseny már rég nem szépségverseny :)
A versenyzőknek frappáns véleményt kell mondaniuk minden témában amit felvetnek előttük.
Politika, bulvár, miegymás :)
Úgy kell tűnniük mintha minden téren otthon lenének :)
2009.04.21 19:31:40Dehogymen
Ezért van az , hogy néha olyasmit nyilatkoznak mint néhány politikus :)
2009.04.21 19:32:33Dehogymen
Mert nem értenek hozzá, de elvárják tőlük, hogy beszéljenek valamiről amiről fogalmuk sincs :)
2009.04.21 19:37:54Aye
pokerandi: Ha tenyleg igaz amit mondasz (erosen ketlem), hogy az USA-ban ezt ugy elik meg, hogy egyetertenek Hiltonnal, akkor ugy latom meg nagyobb a baj ott, mint mielott eljottem onnan.
En szemely szerint tamogatoja vagyok a meleghazassagnak, a melegek azon keresenek is hogy orokbe fogadhassanak, nem zavar a melegfelvonulas (altalaban nem megyek arra, ami nem erdekel, vagy nem tetszik), de amit mindennel nagyobbra takasalok az a szolas szabadsaga. A szepsegverseny amugy is egy primitiv szanalmas koncepcio, a velemenyem szerint, de ez a tucatbarbi nem felt kimondani a velemenyet raadasul nem bantoan tette, tessek tiszteletben tartani. Szamomra meg minidig ez a nagy mondas a mervado:I disagree with what you say, but I will defend to the death your right to say it".
A politikai korrektseget, meg ideje lenen lehuzni a budin, mert nagy altalanossagban ez a demokracia veget fogja okozni...
2009.04.21 19:40:16magyar állampolgár
Már itt is erről a hisztis köcsögről van szó?
2009.04.21 19:42:31Artemis
Aye: én is az usa-ban élek... nem igaz, egy Hilton-féle idiótával nagyon kevesen értenek egyet, még a meleg sajtó se; szerencsére elég széles közutálatnak örvend. Legfeljebb annyiban, hogy a melegházasságot legalizálni kéne, de a Hilton-féle propaganda-eszközökkel semmiképpen. A leszbikus nők különösen rühellik, ha egy ilyen Hilton-féle balfasz a mások lejáratásával próbál támogatást szerezni a melegjogoknak.
2009.04.21 19:44:04Miss Poirot
jaj annyira uncsi már ez a meleg dolg,mindig valaki ki van akadva a jogain.Adjanak nekik jogot aztán ki vannak pipálva,nem mintha attól hogy összeházasodnak bármi szebb vagy jobb lesz. Semmi bajom a melegekkel,de mindeki verhetné az asztalt a jogaiért pl.szőke vagyok és csesztetnek vagy
nagy a bal herém ,esetleg folyton háromszor csenget a postás,bámulnak netán a szomszédok.
Tényleg csak ismételni tudom magam,álszent ez a csodavilág-
2009.04.21 19:44:17Artemis
"A szepsegverseny amugy is egy primitiv szanalmas koncepcio, a velemenyem szerint, de ez a tucatbarbi nem felt kimondani a velemenyet raadasul nem bantoan tette, tessek tiszteletben tartani."
teljesen igazad van. a szépségversenyeket szerintem már ideje lenne elfelejteni.
2009.04.21 19:51:00Artemis
Miss Poirot:
"nem mintha attól hogy összeházasodnak bármi szebb vagy jobb lesz"
na, itt vagy hatalmas tévedésben. el tudod képzelni, hogy két ember lehúz mondjuk 25 évet egymás mellett és szeretnének pl. közös ingatlant, hitelt felvenni, adózni, egymás után örökölni, stb. de NEM LEHET? vagy csak rengeteg pénzért egy ügyvéddel lehet megcsináltatni ezeket a szerződéseket, plusz a külön végrendeletet? amerikában vannak olyan helyek, ahol egy műtét után be se engedik az azonos nemű partnert, ha csak nincs ügyvédi nyilatkozata a kapcsolatukról.
szintén amerikában pl. ha egy külföldi állampolgárnak amerikaival házasodik, akkor azonnal tartózkodási- és munkavállalási engedélyt kap. ha az illetőnek történetesen azonos nemű a partnere, SEMMILYEN lehetőségük nincs, el kell hagyniuk az országot mindkettőjüknek. semmi nem lesz szebb vagy jobb? francokat.
2009.04.21 19:55:31Miss Poirot
Artemis-
Legyen így,hogy ilyesfajta jogaik legyenek,de
nem a jogi procedúrákra gondoltam,amikor azt írtam nem lesz semmi sem szebb vagy jobb.én egy átlagos életre gondoltam.
2009.04.21 19:58:27Aye
Miss poirot: Miert az atlagos eletbe nem tartozik bele az orokosodes es a halal???
2009.04.21 20:01:55Miss Poirot
Nézd,mindekibe bele lehet kötni,nyugodtan kielemezheted a mondataimat.Átlagos életbe beletartozik sok minden,jó lesz így????
2009.04.21 20:07:41Artemis
Miss Poirot és Aye, ne veszekedjetek már. Talán arra gondolt Miss Poirot, hogy olyan sok a rossz és rövid életű házasság. Ez igaz is, gondoljunk csak a Britney Spears-féle, Las Vegasban köttetett 31 óra hosszáig tartó "házasságra". Az azért elgondolkodtató, hogy a heteroszexuálisok 30 perc alatt bárkivel lerendezhetik (és aztán semmisnek nyilváníthatják) azt, amit a homoszexuálisok a legtöbb helyen 30 év után sem tehetnek meg.
2009.04.21 20:07:47Aye
Nem allt szandekomba belekotni. CSak nem ertem, hogy mit akarsz mondani. Artemis eleg jol felvazolta, hogy mik a hatranyai egy nem hazassag alapu azonos nemu kapcsolatnak jogi ertelemben.
2009.04.21 20:08:51Aye
Ja a hazassag nem garancia a husegre, nemi hovatartozastol fuggetlenul...
2009.04.21 20:14:40Miss Poirot
A házasság semmire sem garancia,ez lett volna a lényege a mondatomnak,amiért annyira harcolnak,de a jogi hátterét én nem is gondoltam ebbe bele.
Artemis-teljesen arra gondoltam,amit te leírtál.köszönöm
2009.04.21 20:29:48csepeszil
2009.04.21 19:44:04Miss Poirot no látod elmondod s nem tetszik a sok kis jogvédő aktivistának....vajon hol voltak ezek mikor palesztin gyerekeket gyilkoltak (és azokat még ünnepelték is egy fővárosban)
2009.04.21 20:30:27csepeszil
(no evvel most le is fogják itt harapni a fejem)
2009.04.21 20:32:17A nép fia
2009.04.21 17:46:15pókerandi
Takarodj már a demagóg amerikás dumáddal! Akkor miért nem amerikai blogokra írogatsz?
2009.04.21 20:42:08Miss Poirot
Ezért is írtam azt,gogy álszent ez a világ.Mindeki elvárja az őszinteséget,de amikor valaki az,azt nehezen viselik.Ráadásként én azt gondolom,hogy egyetlen igazság sem lehet bántó,ha azt korrekten mondjuk el,de mindegy,ez is egy olyan téma,ahol nem lehet szót érteni.a mai világban az emberek elbeszélnek egymás mellett,ahelyett,hogy egymással beszélnének.
2009.04.21 21:27:28VicGilson
Ez a Perez Hilton az a fickó, aki, ha úgy tartja kedve a földig lehordja a blogjában a 'sztárokat'? Mert akkor kicsit érthetőbb, miért reagált ilyen tapló módon.
Jó nagy fasiszta lehet, ha úgy gondolja, hogy a saját véleményén kívül mindenki más(é) dögöljön meg.
"Hilton a műsorban azzal indokolta kirohanását, hogy őt valójában nem is Prejean véleménye zavarja, hanem az, amit válaszolt, mert így nem lehet már az ő Miss USÁ-ja, hisz így kirekeszt egy csomó embert."
Egy homoszexuálisnak hogy lehetne bármilyen nő is a Miss USÁ-ja? Hiszen a férfiakhoz vonzódik, nem?
Klinikai eset a csávó (ha nem műbalhé a dolog).
2009.04.21 21:31:08nyünyőke
Remek... Azt tudtam, hogy itthon a liberális azt jelenti, hogy a nagytöbbségre rá kell erőltetni mindenfajta kisebbség szeretetét és elfogadását, toleranciáról kell beszélni, miközben a magukat liberálisknak nevezők a leginkább intoleránsak, hiszen képtelenek elfogadni más véleményét, sőt, aki nem úgy vélekedik, mint ők, azt egyből muszáj lehülyézni és leszélsőjobbozni, de látom a nagy, csodálatos Ámerikában sincs ez másképp...
Nekem igazán tetszene a liberalizmus, ha az ilyen emberek nem járatnák le az egészet...
Mert ezek csak álszent képmutatók, és igazából ők képtelenek az elfogadásra, pedig nem hiszem, hogy ebben az eszmében válogatni lehetne, hogy kivel legyek toleráns, mit fogadjak el, mi tetszik nekem, mert pont nem erről szól...
De hogy már egy abszolút nem sértő, normális, de eltérő vélemányt sem lehet közölni, az már azért új... Inkább ezért kéne reklamálni, a szólásszabadság miatt, a csodálatos új hazádban, nem azért, hogy a melegek csak x db államban és országban házasodhatnak...
Amúgy már nem keresem ki írta, hogy Magyarország lassan egyedüli ország lesz, ahol ezt nem lehet megtenni (melegházasság), annak üzenném, hogy ma mondták, hogy megszavazták (vagy életbe lépett, már nem emlékszem pontosan, bocs) a törvény, hogy a melegek is házasodhatnak itt... Mert ez biztosan nem lesz benne a kinti híradóban, mint ahogy gondolom a velvet sem fogja főoldara tenni....
2009.04.21 21:34:19nyünyőke
Ja bocsánat, "csak" élettársi kapcsolat..
De ugye ezekkel megkapják mindazon jogokat, amiket valaki itt felsorolt, kórház, halál, stb esetén, tehát végülis teljesül vele minden elvárás, ami segíti a közös életüket. Akkor tehát remek:)
2009.04.21 21:38:51VicGilson
2009.04.21 21:31:08 nyünyőke
"...a magukat liberálisoknak nevezők a leginkább intoleránsak..."
Ez mekkora igazság!
Egészen pontosan az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát fogadták el.
2009.04.21 21:40:01VicGilson
nyünyőke
Gyereket nem fogadhatnak örökbe.
2009.04.21 22:18:05Artemis
"...a magukat liberálisoknak nevezők a leginkább intoleránsak..."
ez mekkora baromság. abból, hogy tényleg van x számú liberális, aki képmutató és intoleráns, mint pl. Perez Hilton, nem lehet levonni egy ilyen általános következtetést, hogy a liberálisok mind intoleránsak. bocs, de nem a liberálisok járnak ki tojással dobálni a melegeket. nem a liberálisok tiltják meg a születésszabályozást az AIDS által megtizedelt afrikai országokban. vannak seggfejek mind a liberálisok, mind a konzervatívok között, de az ilyesfajta általánosítás éppolyan bunkó és igazságtalan, mint hogy "minden magyar rosszindulatú" vagy "minden amerikai ostoba" (bár tudom, ez utóbbit előszeretettel képzelik az index szájkaratés hősei).
2009.04.22 04:50:12peanut
Reggel láttam az abc7-en...és nagyon tetszett. Végre egy szép, okos amcsi nő, akinek nem mondják meg, hogy mit mondjon, akinek tök mindegy mit bukik és kiáll a véleménye mellett. Mellesleg a nő valóban meglepően értelmes. Perez meg úgy viselkedett, mint egy kis sértett hímkurva és a csaj egyáltalán nem volt sértő. Mellesleg a pasi úgy tette fel a kérdést, hogy belerágta a várandó választ a csaj szájába és hát döbbent, hogy nem jól rágott....igenis fáj vagy sem, a házasság szent férfi és nő között. Tudom, hogy a melegeknek erőteljes kényszrük van a saját véleményük másokra való tukmálására (és mély tisztelet a kivételnek), de a heterok nem hangoztatják a szexuális indittatásukat állandóan. Normális ember nem vonul fel felöltözve, vagy éppen leöltözve mint egy idióta hangoztatva, hogy a nem normális a normális...
2009.04.22 05:19:55Artemis
peanut:
a logikáddal több probléma is van:
"Végre egy szép, okos amcsi nő, akinek nem mondják meg, hogy mit mondjon, akinek tök mindegy mit bukik és kiáll a véleménye mellett."
Szépnek szép, okosnak már kevésbé, az pedig, hogy nem mondják meg, mit mondjon, egyáltalán nem igaz. Hiszen épp az volt a legfőbb érve, hogy a CSALÁDJA ŐT ARRA NEVELTE, hogy a házasság férfi és nő között van. Nem, peanut, saját véleményről illetve értelmes érvelésről szó sem volt. Arról volt szó, hogy anyu és apu ezt mondták, s ezzel így van.
"Mellesleg a pasi úgy tette fel a kérdést, hogy belerágta a várandó választ a csaj szájába"
A kérdés provokatív és nem fair volt, de nem rágta bele a választ senki szájába. A kérdés konkrétan az volt, hogy "Vermont mellett a többi állam is tegye legálissá a melegházasságot? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?"
"igenis fáj vagy sem, a házasság szent férfi és nő között."
Melyik szent házasságra gondolsz? Azokra, amelyek az amerikai Bible Beltben 50%-ban felbomlanak? Azokra, amelyekben az alkoholista férj tulajdonnak tekinti és tetszése szerint üti-veri a feleségét? Illetve azokra amelyek, mint Britney Spears esetében, Las Vegasban köttetnek 30 perc alatt és tetszés szerint semmisnek nyilváníthatóak 30 órával később? Ez neked a szent?
"Tudom, hogy a melegeknek erőteljes kényszrük van a saját véleményük másokra való tukmálására"
Te, gondolom, heteroszexuális vagy, mégis erőteljes kényszered van a saját véleményed másokra való tukmálására; lásd a 2. pontot, miszerint a házasság "szent" férfi és nő között. A fenti kijelentés ugyanolyan baromság, mintha én azt mondanám, hogy "a heteroszexuálisok mind intoleráns, homofób erkölcscsőszök". Mindkettőre van példa; egyik sem igaz általánosságban.
2009.04.22 08:46:24csirkebubu
Semmi bajom a melegekkel,addig amíg nem látom,h mit csinálnak!De ne akarják már elhitetni az emberrel,h ez is normális és egészséges dolog!!!
2009.04.22 14:16:31Artemis
csirkebubu: a homoszexualitásról kb. 35 éve tudja az orvostudomány, hogy nem betegség és nem kóros állapot. természetes olyan értelemben, hogy aki melegnek születik, annak természetes, hogy azonos neműekhez vonzódik (tehát neki természetellenes lenne ellenkező nemű partnerhez kényszerülnie). gondolom te is természetellenesnek tartanád, ha egy azonos neművel kényszerülnél kapcsolatba. próbálj meg egy kicsit rugalmasabban gondolkodni a témáról.
2009.04.23 11:17:04Fauves
Én melegként nem találom sértőnek Miss CA beszólását, bizonyos mértékben igaza is van, a hetero házasságot nem lehet kivetíteni a melegházzaságra. Csak az a baj, hogy a heterók is ránk akarják erőszakolni az ő életformájukat. Ez olyan, mint hogy nem tartod együtt a csincsilládat és a nyuladat, mert teljesen mások az igényeik. Valahogy az embereknek fel kell ismerni, hogy különbözünk, és nem mindenkinek azonosak az igényei. De ha néhány melegtársamat tényleg az boldogít, hogy itt lehet házasodni, akkor csak rajta... Nekem inkább az kéne, hogy mondjuk bevallhassam egy-két embernek úgy, hogy ne verjenek meg, vagy ne viszolyogjanak, legyen valami alapkultúra szint.