- velvet
Ulrika Jonsson legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elmondta, egyik kollégája megerőszakolta őt, még kezdő televíziós korában. Bár önéletrajzi könyvében már megírta ezt a sztorit, arra valószínűleg nem sokan figyeltek fel. Az asszony azóta négygyerekes családanya jelenleg Brian Monet reklámszakemberrel él boldog házasságban.
Az év elején már több brit magazin lehozta, hogy az időjárásjelentőként dolgozó Big Brother-győztes mellkisebbítő műtétet szeretne, mert az anyatermészet annyira bőkezű volt vele, hogy azt még a gerince is megérzi. Négy gyereket szoptatott, amitől még nagyobbak lettek a keblei, sőt annyira aszimmetrikus a látványuk, hogy szinte elkerülhetetlen volt a beavatkozás.
„Csúnyák, nehezek, kellemetlenül nagyok voltak, egyáltalán nem szexis egy ekkora mell ” – mondta Jonsson. Az asszony tisztában volt vele, milyen kockázattal jár egy ilyen műtét – például a mellbimbó és udvar korrekciója során, lassulhat vagy teljesen megszűnhet a vérellátás a bimbóban, így érzéketlenné válik -, a lassú hegesedés ellenére vállalta, mert első melltartója 12 évesen 32AA méretű volt. Később 34 D kosárra váltott.
Jonsson állítása szerint egyik fogyókúrája alkalmával sem érezte, hogy melleiből is lement volna valami - írja a Mail Online. A férfiak általában megjegyzést tettek rá, szexinek és dugni valónak titulálták. Pedig, ha látták volna, hogy a melltartó pántja mély nyomot hagy a vállán, aminek az érintésére is csak fájdalmasan felszisszen, nem lettek volna ilyen lelkesek. A televíziós arról is beszámolt, hogy a svédek imádnak monokinizni, ő azonban utoljára hat éve vetkőzött le, azt sem hazájában tette, hanem Dél-Franciaországban egy jachton, nem kevés rozé elfogyasztása után.
Az asszony műtétje végül jól sikerül, új mellei szimmetrikusabbak lettek, az eredménnyel mind Johnson, mind férje nagyon elégedett. „Nem tudtam sírjak vagy nevessek örömömben, az viszont igaz, hogy két hétig nem viselhetek melltartót” – mondta az időjós, aki ezzel a műtéttel egy húsz éve halogatott lépést tett meg.
- Címkék:
- ulrika jonsson,
- celeb,
- mell
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.





Kommentek
2009.04.25 20:39:42patrona-
utolsó
2009.04.25 20:43:55BummBummBasszameg
fasz
2009.04.25 21:24:44picur1957
kit érdekel ez a kis hülye nő,az ő dolga, hogy mit csinál, ha olyan gazdag, és van miből ezzel foglalkoznia.
Más emberek éhen halnak, kilakoltatják őket, mert a bank csapdájába estek, ezzel ki foglalkozik?
2009.04.25 21:26:03pikula
bazdmeg hat en beszarok az izgalomtol
2009.04.25 21:26:28picur1957
Ez a ronda nő, legalább ne mutogatnák a testét itt a fotón, hogy néz ki, nézett már tükörbe?
Olyan pocsék a teste, mint egy hernyónak.
Foltos, szeplős, ronda.
Undoritó nő, kinek tetszik az ilyen?
Annak meg jó akárhogy néz is ki.
bánja a fene.
2009.04.25 21:28:36picur1957
pikula igazad van!!!!!!!!!!!!
2009.04.25 21:33:13versiro
pitbull is mellé harapna
2009.04.25 21:34:44Elektro
Volt egy kolleganőm, akkora mellei voltak, mint egy nagyobb zacskó és mellé vékony volt. Levágatta. Addig megdugtam volna, de utánna... Sok, sok, sok bögyös nőt szeretnénk! Ez a trampli meg örült volna annak, amire mindanyian vágyunk: nagy cicik!
2009.04.25 21:55:33ern0
Most már ne mondjátok el neki: "vastag pántos melltartó".
2009.04.25 22:28:37kapujanincs
pfhöjj
2009.04.25 23:50:06epeficam
Odaadhatta volna Rubint Rékának. Mondjuk a feje helyére.
2009.04.26 01:51:15peanut
Én megértem a csajt a műtét miatt. Én is rettegek mi lesz velem szülés után mert nem kicsik a cicik bár szépek, formásak...de soha az életben nem tenném az ilyesmit és a testemet sem így ki a világnak. Kell, hogy legyen egy nőnek természetes önkritikája.
2009.04.26 09:26:17badabing
és a fejével mit csináltak, mert a mûtét után tíz évvel idôsebbnek néz ki
2009.04.26 10:59:40moto.sapiens
Jaj kispofám, nemsoká Te is egy ilyen hernyótestű mellett fogsz ébredni reggelente, sőt tovább megyek, Te magad is ilyen hernyótestű leszel. Vagy már most az vagy...
2009.04.26 11:00:36minifik
telibeszarom a csöcseit meg úgy az egészet
2009.04.26 12:12:51Asakura Hao
Milyen pixelesek a mellbimbói. Nem csodálom, hogy meg kellett műteni.
2009.04.26 12:41:02moncayo
Én egyszer Horvátországban láttam a belügyminiszterünk nejét (még nem volt miniszter). Nos, az ő melle is ilyen volt, csak oldtimler kiadásban. Bemutathatná őt is index.
2009.04.26 13:04:26Aneem Tórem
xD
2009.04.26 13:58:00hatláb
nem az a baj, hogy nagy a melle, hanem hogy lóh, mint két vizestömlő.
2009.04.26 15:52:26Navarone
Megnézném az itt fikázó postolókat, hogy ők milyen szép emberek lehetnek... Valószínűleg öt percig röhögnék rajtuk :D