Fogarasy Mariann nem randizik Beckhammel

2009. május 1., péntek 08:45
A szőke modellt egy angol bulvárlap hozta hírbe David Beckhammel, a lap szerint már a személyes találkozót is megbeszélték. Fogarasy mindezt tagadta, elmondása szerint az esélye megvan rá, hogy Milánóban összefussanak, de egyelőre még nem ő az új Rebecca Loos.

Fogarasy Mariann múlt hét szerdán találkozott David Beckhemmel, amikor a focista a Milan csapatával Budapesten járt. A modellt a Daily Star máris összehozta a hírességgel, aki állítólag meg is hívta egy privát partira. A Velvet megkeresésére Fogarasy elmondta, hallott már a hírekről, és már a szeme előtt van a kialakuló botrány, pedig nem is történt köztük semmi.

A modell elismerte, találkoztak, készítettek egy közös képet, de szó sincs arról, hogy David Beckham emailt írt volna neki, és elhívta volna bulizni. „Tudom, hogy vannak a focicsapatnak bulijai, ahova el is hívtak, de jelenleg Rómában vagyok, így sajnos 'dobnom' kell Beckhamet" - mondta nevetve Fogarasy, aki szerint nem elképzelhetetlen, hogy találkozzanak, de jelenleg ő is olyan távol van Beckhamtől, mint a több millió róla álmodozó nő. „Igaz szívesen lennék Rebecca Loos helyében" - utalt a nőre, akivel állítólag több hónapos viszonya volt Beckhamnek.

ckm 01
Fogarasy Mariann a CKM magazinban

A 22 éves lány külföldön modellkedik, többek között Milánóban és Rómában, de hazánkban is feltűnt már a CKM címlapján is. Fogarasy akkor többek között elmondta, szerinte nincsenek hűséges férfiak, hiszen folyamatosan vadásznak, még akkor is, ha éppen szeretik az aktuális párjukat.

Valószínűleg ez a megállapítás igaz Davíd Beckhamre is, akit már többször is azzal vádoltak, folyamatosan csalja a nejét, Victoria Beckhamet. Számtalan hír jelent meg arról, kapcsolatuk nem működik valami jól. Beckhamné azonban igyekszik tartani magát, bár a 10. házassági évfordulójuk alkalmából rendezett extravagáns partit lemondta, igaz nem a problémáikra hivatkozott, csupán férje Milanhoz köthető nyári elfoglaltságaira.

Kommentek

  • 2009.05.01 09:00:56REPARATUR

    majd jól megrépázzák. arra kell csak. :DDD

  • 2009.05.01 09:08:54pistii

    Ez a lotyó kicsit sokat képzel magáról. Ki ez egyáltalán? Victoria Beckham nevét egy világ ismeri, de ki ez a Fogarasy? Hol jegyzik?

  • 2009.05.01 09:34:54Lord of the Sith

    Miért kell azzal villogni , ha valaki egy közönséges kurva ?

  • 2009.05.01 09:37:25tibor2

    Egyértelmű, vajon mire hívnának egy tök hülye(de jó) picsát egy csapatbulira. Biztos nem az eszéért. A sztárfocisták meg annyit kúrtak már össze-vissza, hogy márcsak magyarországot hagyták ki. Nem értem az ilyet egyáltalán mért kell az médiában közölni, hogy meghívtak egy magyar nőt, aki testével keresi a pénzt, hogy jól megkúrják.

  • 2009.05.01 09:44:21youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA

    az összes kurva lotyó ribanc szuka a zOlaszba jár?......

  • 2009.05.01 09:45:45Ticcsi

    Ki ez????.........Leszarom!

  • 2009.05.01 10:23:15apoteka

    Ez hír volt?
    És mikor fog még előjönni??? :)

  • 2009.05.01 10:36:37omaster

    22 évesen mennyi ismerete lehet a férfiakról a modell szakmában? hogy csak így meg tudja állapítani milyen hűséges férfiak vannak. tegnap még rajta volt a pelenka, ma meg már tapasztalatokról beszél:)

  • 2009.05.01 10:39:37Lámpa Helga

    Na, erről a csajról most először hallottam... Ő valami sztár? Ja, biztos az, hiszen leírták a nevét a nagy nyilvánosságnak... Akkor ő már sztár nem? :P ... :/

  • 2009.05.01 11:03:43abc

    Lassan azokról kellen hírt adni akik nem vetkőztek le valamelyik magazinnak, mert ők vannak kevesebben...:)

  • 2009.05.01 12:19:00Dr. Eher

    Hát hogy néz már ki az a spice kurva, mint egy koncentrációs táborból szabadult csontváz, nem csodálom hogy nem áll fel rá a bekemnek.

  • 2009.05.01 12:25:35Dr. Eher

    Ez a Fogarasi ribanc még jól is nézne ki ha nem lenne telepumpálva szilikonnal a csöcse. De így...

  • 2009.05.01 12:55:12minifik

    újabb felmosórongy

  • 2009.05.01 12:57:57minifik

    szervezett ringyó gyüjtmény mengy a MU csapatbulijára???? és ezt még híresztelik???

    ja mindíg is láttam nagyszerű gyerekek ezek a menjúsok

    broáf

  • 2009.05.01 12:59:08minifik

    kik szülik ezeket a férgeket?

  • 2009.05.01 13:08:10Spéter46

    Az én bulimra jöhet így szilikonosan is!!

  • 2009.05.01 13:15:08az Alapítvány munkatársai

    Ismerem ezt a lányt személyesen. Nagyon rendes lány és esze is van. Ritka az ilyen kombó.... a melle NEM SZILIKON!!!!... ezt vehetitek biztosra....

  • 2009.05.01 13:31:16Lasombra

    azért aki nem vágja, hogy "csapatbuli" alatt mit kell érteni, az naiv. aki meg érti, és lelkesen megy, az meg ribi.
    persze egészségükre, ki vagyok én, hogy megmondjam, meg ilyenek. csak szóltam. :)

  • 2009.05.01 13:32:57epeficam

    sunáznám

  • 2009.05.01 13:36:26N3O

    #
    2009.05.01 09:08:54pistii

    Ez a lotyó kicsit sokat képzel magáról. Ki ez egyáltalán? Victoria Beckham nevét egy világ ismeri, de ki ez a Fogarasy? Hol jegyzik?
    ---> hát aztán büszke lehet rá... az a csaj se ér többet mint ez a Fogarasy Mariann...

  • 2009.05.01 13:46:08marosy

    Sok a ringyó és kurva Magyarországon. Ebben világelsők is lehetnénk.

  • 2009.05.01 14:00:32ajh

    Most miert bantjatok? Kemeny dolog "modellkedni". Megneznem peldaul ahogy Abbiati vagy Gattuso ramegy :P

  • 2009.05.01 21:08:43akidaki

    minifik!

    Beckham-nek már nem a MU-ban játszik.
    Tudod, azért volt itt az AC Milan-nal.

  • 2009.05.02 08:07:07Rob67

    pistii
    Na várm már mielőtt nagyon elszaladsz.
    Azt sugallod a Beckham majd azért nem dugja meg a szöszit met kevésbé híres mint az aszonya?
    Ajaj. Ha erre éll neki csak fel :)
    A csaj senki, megjegyzem a VB is, csak 10 évvel ezelőtt egy jól menedzselt zenekar talán legérdektelenebb tagjaként megismerte a világ. De ettől még nem lett valaki, legfeljebb celeb.
    Ímígyen pedig akkor Molnár Anikó is jó eséllyel lépne ringbe...hiszen Ő is valaki.
    Egyébként ez csak magénvélemény: ha a VB lenne a párom, én már bárkit inkább meg akarnék dugni...
    Nézzünk rá erre az anorexiás jelenségre és a másik mosolygós szöszire.
    Ha megdugja én megértem.
    Persze a csaj meg erre kell arrafelé, de erre még nem jött rá? A szart, luxusprosti de Ő bulinak hívja.
    A szopás az szopás, bárhol is , bármennyiért is.

  • 2009.05.04 20:30:32Renato Pavesi

    Személy szerint csak arra lennék kíváncsi,kedves kortársaim,hogy vajon minek köszönhetô a kiábrándító és nyomdafestéket nem tûrô megnyilvánulások sorozata..Vajon miért van az,hogy véletlen sem találkozik az ember egy intelligens vagy elegáns hozzászólással sem.Amíg képtelenek vagytok megütni egy értelmes vitapartner szellemi szintjét,ahelyett,hogy itt zúdítjátok primitív gondolataitok kisstílû és szánalmas végtermékét,inkább maradjatok csendben és próbáljatok meg némi kultúrát erôltetni magatokra.S a következô alkalommal amikor ismét égetô vágyat éreztek az önkifejezésre akkor próbáljatok meg némi stílust is magatokra erôltetni.Tudom,h nektek nehéz lesz,de higyjétek el,hogy megéri.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés