Magony Szilvia Hummer limuzinnal ment esküdni

2009. május 3., vasárnap 16:23
Egy teljes napja házas asszony az egykori szépségkirálynő: Magony Szilvia szombat délután ment férjhez a Szent István-bazilikában. A ceremónián csaknem 200-an vettek részt, de kevés celeb tette tiszteletét. A turistákat meg kihajították.

Szombat délután Magony Szilviának is bekötötték a fejét. Az egykori szépségkirálynő – manapság a Story Tv Lakosztály című műsorának arca, és programokat ajánl minden reggel a Napkeltében – a Szent István-bazilikában mondta ki a boldogító igent párjának. (Ugyanott, ahol aznap Rippel Ferenc és párja is örök hűséget esküdött egymásnak.)

A bejelentést Magony a nagyközönség számára a TV2 pokerstars.hu című műsorában tette meg, ahol kiderült, hogy párja eredeti szakmája orvos, de jelenleg informatikával foglalkozik. A közel 200 fős eseményre délután 5 órakor került sor, és minden várakozás ellenére a menyasszonyon kívül csak három celeb vett részt a ceremónián: Edvin Martonon, Katus Attilán és Polgár Krisztinán kívül nem fedeztünk fel ismerős arcokat. A hatalmas Hummer limuzin percre pontosan gördült be az épület elé, ám a fiatal pár alaposan megvárakoztatta a vendégsereget: negyedóra elteltével szálltak csak ki a hatalmas járműből.

Klikkeljen a menyasszonyért!

Magony menyasszonyi ruháját az Artz Modell készítette - egy korábbi interjúból kiderült, hogy a Miss Balaton-ként köztudatba robbant lány már lassan egy évtizede modellje ennek a márkának. Ő a fix 36-osuk. A menyasszony nem érte be két koszorúslánnyal, vagy csak nem akart haragot, így hat, különböző színű ruhában feszítő lány kísérte az oltárig az Ave Maria című szám alatt. Az esküvőre több turista is szeretett volna bejutni, de az ajtóban szigorú ellenőrzésnek vetették alá a bekívánkozókat, így esett, hogy mi is csak a szerencsének köszönhettük, hogy bejutottunk.

A ceremónia a celebeknél sem más, mint civileknél: hamar elhadarták a holtomiglan holtáiglant, és a boldogító igen elrebegése után szinte azonnal szétoszlatták a tömeget, átadva a helyet a turistáknak. Azt nem tudjuk, hogy a fiatal házaspár hol tervezi a mézes hetet, de információink szerint ez Magony számára is meglepetés: az esküvő és lakodalom az ő reszortja volt, a nászút megszervezése viszont a friss férjre hárult.

Kommentek

  • 2009.05.03 19:00:18radiator1

    Öregecskedő feleségemet szívesen lecserélném, de vajon beülne-e a trabantomba?

  • 2009.05.03 19:01:55Zoe23

    Hát aki ezt a csajt savazza, az

    1. Nő
    2. B...i
    3. Idióta. Impotens

  • 2009.05.03 19:09:31PEACOCK

    hol lehet fogadásokat kötni arra, hogy ez a "F.R.I.GY." meddig húzza?
    12
    24
    36
    48 hónap......???
    celebfrigyek mint mosónők...korán halnak!

  • 2009.05.03 19:11:58Zahal

    ez meg ki a pina? rendkívül ízléses, nyilvánvalóan, a Hummer limuzin ékes példa erre.

  • 2009.05.03 19:18:53youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA

    a 8as képnél jó a szöveg:

    "Magony sokszor elértékenyült"(sic!)


    hát igen a médiakurvapiacra kikerülve gyorsan értéktelenednek a szukák.

  • 2009.05.03 19:25:03pcr

    Aki HAMMER limuzinnal megy esküdni , arról mit mond az álmoskönyv?
    Engem már csak ez érdekelne.

  • 2009.05.03 19:25:25Passionata

    nalam jaccik a csaj , de ez a hummer dolog mar nagyon lejart.

  • 2009.05.03 19:30:41Bambano

    Az egyik képaláírás: Magony sokszor elértékenyült.. :) Mint Dukay meg Bódy?

  • 2009.05.03 19:34:05nef

    ehh. istenuccse, véletlen volt, javítom.

  • 2009.05.03 19:35:27Bambano

    Csak azt tudnám, miért hiszi annyi idióta, de főleg az orvosok, hogy értenek az informatikához? Én se járok vakbelet műteni hétvégenként a progmat diplomámmal...

  • 2009.05.03 19:36:29OMara

    A nő ruhája szerintem sem illik a Bazilika, de egy templom milliőjéhez sem- A vőlegény öltözéke, pedig egy vizuális sokkal ér fel. Lehet, hogy méregdrága darab, de kék és fényes anyagból öltöny egy vőlegénynek,...borzalom! A hozzá viselt barna cipőt, pedig egyenesen nem tudom elhinni, pedig jól látható a képeken a cipő szine.

  • 2009.05.03 19:37:00csiribiribu

    jaj,ez e nő tényleg csúnya, nem is tudtam h szépségeskirálynő, de mindig irritált a ferde feje

  • 2009.05.03 19:37:45Yeto

    Ennyit tudtok írni a manusról? Pedig még cikk is van róla az indexen...

  • 2009.05.03 19:41:01Zulu Alfa Kilo

    Gáz.
    A kocsi ultragáz.
    Egyébként kik ezek?

  • 2009.05.03 19:52:32IV. (Parkoló) Béla

    ez meg ki a bré?

  • 2009.05.03 20:08:30szjmn

    ki ez? mi ez az egész?

  • 2009.05.03 20:08:31zoxó

    Ahhoz képest, hogy a "köztudatba robbant", elég ismeretlen. Nálam a "csodás" Hummeren kívül a koszorúslányok ultragáz színű ruhája verte ki a biztosítékot. Mint hat majálisi lufi.

  • 2009.05.03 20:38:46bombalurina

    1. kiaza a Magony Szilvia? Mit tett azért hogy index cikk lett az esküvőjéből? (ja, hogy az nem követelmény...)
    2. a kocsi szánalmas és nevetséges
    3. a pasi lehet nem Brad Pitt, de a hölgy sem egy seggre-esem-olyan-szép, ja hogy szépségkirálynő. aham.
    4. a ruha ultragáz, ízléstelen, nem bazilikába való, sőt semmilyen templomba. ezt még, én ateistaként is kijelenthetem. szerintem előnytelen is az a kivágás még ilyen tökéletes alakon is.
    5. a legkirályabb az index komment a képekhez. "őt nem kell bemutatni". LOL. Unatkozott a fotós??? percekig röhögtem.

  • 2009.05.03 20:50:29szappanhabostorta

    Fúúúúúj, nyöszögőslányok, a cipőben,az izzadságtól előre csúszott sültszalonna lábujjaikkal...bahhh...
    - és nem is úgy kell villantás nélkül kiszállni! ezt minden normális modellképzőben megtanitják, avagy ezek szerint nem?!

    és végül, ez az esküvő jó nagy ráb.szás, ill. nagyon kisstilű lett, sehol egy RR, BSz, és hasonló nívójú de "mindenhol ott kell legyek" celeb???

    ehhh...ebben semmi fikázni való nincs, oooóóóóó naaaaaa csak egy nyamvadt kis ribicelebet kéreeeeekk......

  • 2009.05.03 20:55:05almonda

    az egy dolog, hogy a csaj úgy néz ki, mint egy kelet-moszkvai sztrippa, de jajjj, ha kinyitja a száját: ömlik belköle a sok szép közhely, selypegve.. s ö egy PR-ember!? NNA, ez a gáz. A Magyar Turizmus Rt.-nek. (minden reggel, kb. 7.15-kor, a Napkeltében meghallgatható)

  • 2009.05.03 21:00:21Senta

    Ejnye, de közönséges ez a ruha. Jobbat vártam volna. Csúf.

  • 2009.05.03 21:01:52bbnet1

    Eddig én sosem hallottam erről a nőről, de köszönöm, hogy címlapra került..

    Hirtelen nem is érdekel, hogy állítólag válság van, mert ez mekkora felfújt hülyeség. Hogy 40%-kal többet fizetek a devizahitelemért. Hogy kirúgtak a munkahelyemről.
    De megnyugtató, hogy ők hummerben mentek a templomhoz. Amit nem értek, hogy lehet, hogy nem álltak be az oltár elé az autóval ??

    Megyek én is sz..ni És köpök a válságra.

  • 2009.05.03 21:02:26almonda

    ez se semmi:

    Arról számolt be az Autózz, hogy Magony Szilviát a Miss Balaton 2000 és a Miss Tourism World Hungary 2006 cím tulajdonosát a múlt héten egy mozgássérült-kártyával rendelkező autóból látták kiszállni az ötödik kerületi Hold utcában. A történetet beküldő olvasó úgy látta, Magony nem mozgássérült, ezért nemtetszését fejezte ki a kártya jogosulatlan használata miatt.

    „Tényleg nem vagyok mozgássérült” – kezdte Magony Szilvia, amikor megkerestük az esettel kapcsolatban, és elmondta, a kártya a nagyapjáé, aki viszont mozgássérült. A nagypapa Békés megyében él, és nem nagyon ismeri Budapestet, ezért Magony szállítja, amikor itt van a városban.

    „Örülök, mint majom a farkának, ha nálam van a kártya” – folytatta a 2000-es Miss Balaton, aki kihasználja azt a néhány napot, amikor rokona fuvarozgatása miatt használhatja a kártyát, mert a belvárosban dolgozóként tudja, mekkora macera kétóránként leszaladni a parkoló autóhoz újabb parkolójegyet váltani.

  • 2009.05.03 21:04:54makacs szennyeződés

    "Magony Szilvia Hummer limuzinnal ment esküdni"

    milyen szar keresztnév már, hogy Hummer?
    biztos csak a Szilviát használnám a helyében.

  • 2009.05.03 21:05:07hozzaszolo

    Ne már komolyan az egyik vendég nyakkendő nélkül merészelt belépni eme szent intézménybe, sőt ha jól látom egy másikon két pár zokni volt. Ez egyenesen felháborító.

  • 2009.05.03 21:09:37zaci

    A vőlegénynek meg azért illett volna megborotválkoznia!Végül is nem a kertbe ment füvet nyírni

  • 2009.05.03 21:15:27micsihocsi

    Ez az amit mondanak állandóan a tv-be, hogy FÁJNI FOG???

  • 2009.05.03 21:15:33Nyongatingo

    Ennyi izlestelenseg egy helyen es ennyi penzert... El is ment a kedvem az evestol, mert annyira emelygek. Eloszor is ez a "Pimp mobil". A mennyasszony es a koszoruslanyok is ugy oltoztek fel a templomba, mitha a stricijuk kuldte volna oket. Pont beleillettek az autoba. Vegasban is pont igy neznek ki a luxus prostik (es igy is oltoznek ki, amikor egy gazdag orosz megrendeli oket) valamint ugyanilyen limoval mennek hazhoz.

  • 2009.05.03 21:16:45Góré

    A Hummer meg a runa alapból gáz, ezt a libát meg kuplerájba kell vinni, nem a Bazilikába...

  • 2009.05.03 22:03:20sleepingbeauty

    amugy ez kicsoda?? :)
    egyébként fekete autó nem illik esküvőhöz sztem..

  • 2009.05.03 22:29:51Újdonsültférj

    Kedves „hulyemagyar”! Én sem állok a tükör előtt órákat, hidd el, de valamiért a világ legdrágább teremtése azért hozzám jött ; ). Állítólag Danny DeVito-t azért lenyomnám egy szépségversenyen, ha jó a sminkes. Legalább a 120-as Skoda dologban egyetértünk. Bazilika téma: több templomot megnéztünk, volt közte kicsi, nagy, vidéki, pesti. Igazából a Bazilika mellett Balik Béla Atya személye döntött. Nekem volt fontos, hogy olyan pap álljon előttem az esküvői szertartáson, aki számomra igazi vallási vezető. Kedves Borcsika és almonda! Nem pösze, hanem sejpít. A pöszeség a kiejtés tisztaságának olyan zavara, amelyre az adott nyelvközösség normájától eltérő „sz” hang kiejtés jellemző., míg a sejpítést interdentális sygmatizmus okozza, és az s-hangok (néha zs, cs) hibás ejtését jelenti. De én pont így szeretem Szilvát. Ha számotokra megbotránkoztató a menyasszonyi ruha, ez van, ne nézegessétek hosszan. Nem ez az esküvő lényege. Minden nőnek olyan ruhát célszerű felvennie, amiben ezen a napon a legszebbnek érzi magát. Kedves cozumel, a ruhára vonatkozó megjegyzést köszönjük. Az intelligencia relatív dolog: az érzelmi intelligenciája, empátiája a legmagasabb, amit ismerek. A tárgyi tudása után néha csak kullogok, de a matekot, fizikát tényleg utálta, úgyhogy ha számolni kell, abban simán lenyomom. : ) Kedves „pittiman”, Vadlovakra gondoltunk, de a templomban Béla Atya kifejezetten arra kért minket, hogy a rizsszórást is mellőzze a násznép, képzeld mi lett volna belőle, ha a lovak néhány öblöset rottyantanak a térre nászunk felett érzett féktelen örömükben…

  • 2009.05.03 22:31:42Újdonsültférj

    Kedves „pittiman”, „szubjektiv”, stb: A limókkal sok jó élményünk volt már, részben ezért, részben logisztikai okokból döntöttünk Hummer limo mellett (sokan beleférnek). Kedves zoli76: Nem a feltünés végett szálltunk ki később, hanem mert 20-an voltunk az autóban, köztük a nagyszüleink, akik kisebb rutinnal ugrálnak ki, bár mindegyikük bolgár maffiózó volt annak idején, csak hát a sok lőtt seb, meg kínzás... Köszönjük a feltételezést az aktusra vonatkozóan, de arra a 15 perc picit kevés (nálunk). Nem, nem hisszük, hogy ha Hummerből szállunk ki akkor menők vagyunk, azt gondoljuk, hogy ezen a napon azért vagyunk menők, mert összeházasodunk. Te tapintottál rá a lényegre: a nagy kérdés az, hogy be tudjuk-e tartani, amit egymásnak ígértünk: holtomiglan-holtodiglan. Egyetlen napot sem fogok elmulasztani, hogy tegyek valamit ezért a házasságért, a feleségemért – és remélem, hogy sikerül, mert nincs B tervem. Kedves miss.mili, OMara: ugye nem adtatok volna rám feketét? Ugye nem? Ha nem is nézek ki úgy mint a korai new kids on the block, azért még a nyugdíjig is hátra van egy-két év…

  • 2009.05.03 22:32:12Újdonsültférj

    Kedves „PEACOCK”: állok bármilyen fogadást. Van még néhány igaz barátunk, szerintem náluk is elveszítheted a pénzedet. Kedves Bambano, az orvosi mellett van közgazdász diplomám is, de ha nem lenne egy diplomás mérnök informatikus mellettem, már rég feladtam volna. Csarlee, zseniális a járgány, Szilvával mindketten imádjuk az oldtimereket, sok boldogságot (és kevés blog-kommentet Nektek). „capor_”, a Zil szenzációs ötlet. Nekünk belefért volna (100 másik kommentezőnek persze nem). Zoe23: Köszönöm, egyetértünk. Mindenkinek köszönjük a jó kívánságokat és a jó szándékú, építő kritikát, meg is fogadnánk, csak hát ez volt életünk első és utolsó esküvője. Ha házasok vagytok, vigyázzatok egymásra, ha nem, hajrá mert fantasztikus dolog. Elmentünk nászúra. Sziasztok : )

  • 2009.05.03 22:47:45luxembourg

    Egy jó szabó unokahugaként mondhatom, egy ilyen gyatrán szabott öltönyben az utcára sem engedném a férjemet vagy a fiamat, nem hogy egy ilyen flancos esküvőre. Ezt az öltönyt és tartozékait nem csak kihízták, de ilyen anyagból nem csoda, hogy nem is tudták szépen megvarrni.

  • 2009.05.03 22:50:20minifik

    szarjon ez is sünt
    újabb gennyes felmosórongy kelt el

  • 2009.05.03 22:51:12Lasombra

    nabazz, épp most akartam beírni, hogy én önként és dalolva reszelném Szilviát, akár sejpít akár pösze, de így már nem volna illő az Újdonsün jelenlétében. (bár talán már nászúton van. meg már úgyis leírtam.)

    viszont tendenciát véltem felfedezni: hoooosszú autó, naaaaagy templom, sooook diploma, waaaaall of text hozzászólás. the bigger the better, eh?
    be kell látni, férfiből ez a kelendő típus. az ma már kevés, ha valaki szimplán jó fej, kedves, empatikus, intelligens és jóképű, mint én... :(

    amúgy, aki orvos-közgazdász, arra miért ne írhatnák, hogy az "informatikával foglalkozik"? inkább így írják, mint hogy "informatikus". mert az megint más.
    egy haverom pl a hollywoodi filmbizniszben van benne. egy videotékában gályázik.

  • 2009.05.03 23:18:28OMara

    Kedves Ujdonsültférj!!
    Köszönöm, hogy megtisztelted figyelmeddel a beirásokat. Talán nem is volt mindegyik olyan negativ hangvételű. Én 25 éve vagyok férjnél, az első percben még nem tudtam, hogy mennyire fantaszikus dolog a házasság, felelötlen kijelentés is lett volna, hiszen akkor még mindem leginkább a csillogásról szól. Most viszont ennyi idő elteltével valóban állihatom, hogy a megfelelő partnerrel tényleg az. Remélem neked is ez lesz a véleményed 25 év múlva, ugyanazzal a partnerrel. Sajna a ruhád akkor is egy csapnivaló választás volt, ám lehet, hgy az én izlésemmel van baj, annak elenére, hogy 20 évig a divatszakmába dolgoztam. Nem feltétlenűl feketében kellett volna megjelenned ezen a fontos eseményen, ..bár nem lett volna rossz ölet,...egy csopdaszép galambszürke öltöny, amúgy angolos szabással jobb választás lett volna.
    Amúgy sok boldogságot kivánok!!

  • 2009.05.03 23:38:17bombalurina

    Ha ilyen gazdag lennék (hagyjuk miből...) akkor biztos én is bevetnék extra elemeket az esküvőn (mondjuk nem igaz,de tegyük fel). Ezt reklámozni az indexben (mert vajh hogy került oda az index fotósa) már gáz. Utána kommentben magyarázkodni, "helyretenni" még jobban. Aki ilyet bevállal, ország világ elé tár vállalja a következményeket és ne szálljon le a "pórnép" szintjére védekezni.
    Ja 3 diplomám van, nem vagyok utcaseprő és vőlegényem is van, szóval nem a primitív irigy beszólások táborát gyarapítottam.

  • 2009.05.04 00:27:47Vipera0403

    Azért amikor már egy katolikus pap is "dögláncot" visel...
    http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/05/02/magonyeskuvo/498185_ca380b5dd66616ea5b6929a3819904f3_m.jpg
    A bal csuklón tisztán látszik.

    Ráadásul az oltár előtti lépcsősoron mint megannyi színes kakadu...
    http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/05/02/magonyeskuvo/498173_67afa176a2586c6ff67f674f5da54262_m.jpg
    Hiába, no. A parvenue az mindig parvenue marad, még ha a Szt. István Bazilikába is fújja be a lipótvárosi szél.

    Egy ultra gáz ember (Ő lenne az egyik hivatkozott celeb?):
    http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/05/02/magonyeskuvo/498153_aa5476fa2b9332d358d29affa32399d0_m.jpg
    Egy csupaszcsiga is férfiasabb (s talán gerincesebb) ennél a takonynál.

    Erről a képről Princz Gábor férfias sármja ($$$), no és az ara nem túl kedves, ám annál inkább számítóan sunyi pillantása jön le:
    http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/05/02/magonyeskuvo/498167_240dc08b2f451c1ef527469409c93a52_m.jpg

  • 2009.05.04 00:41:54Bambano

    A másik, amitől őrjöngeni tudok, mikor valaki azt hiszi, hogy elvégezte a marx károly közgazdaságtudományi egyetemet és akkor ő már aduász mindenben, de főleg informatikában.

    Látom az álláskereső portálokon, hogy kemény informatikai szakmai projektekhez közgazdászt keres az istenbarma. Csodaszép preziket fogsz látni arról, hogy miért nincs kész a feladat. De megcsinálni ki fogja?

  • 2009.05.04 00:47:09Bambano

    A szépségkirálynőkről annyit, hogy a debreceni területi döntőket egy Böbe becenevű csaj szervezte (ha jól emlékszem). Volt néhány év, amikor az a csaj porbaverte az egész mezőnyt, minden tekintetben. Aki emlékszik, egyszer kapott is ajándékba egy gyűrűt Fásytól. (Közben kigugliztam, Katona Erzsébetnek hívják.)

  • 2009.05.04 00:54:19Bambano

    Nem tudom, jól látom-e a színeket vagy csal ez a vacak monitor, de fehér inghez rosszul kötött vajszínű nyakkendő, nyakkendőtől különböző színű díszzsebkendő? A ruhát én kéknek látom, legalább nem fekete, mert azt csak temetésre. De kék ruhához barna cipő??? Hideg színt meleg színnel keverni ordenáré szokás. Ha rosszul látom a színeket, akkor azért bocs.

    Egyébként válság van, nem futotta anyagra a menyasszony hátára :)

  • 2009.05.04 01:10:51lujo22

    Sok boldogságot az ifjú párnak! Az ilyen nagy felhajtás nem az én ízlésemnek való, de elborzaszt ez a sok primitív, és bunkó megjegyzés, amit a névtelenség mögé bújva, sokan megengednek egyesek. Amúgy se nem rokonom, se nem ismerősöm az ifjú pár egyik tagja sem.

  • 2009.05.04 01:40:15capor_

    Látom Bambano nem igazán tudsz kiszakadni a mérnöki zártságodból... Na éppen ezért is keresnek közgazdászokat ilyen állásokra..

  • 2009.05.04 05:26:44azega

    Egy kis történet jutott eszembe erről az eseményről: A parasztbácsi esete a sas madáral, a SAS kurva magassan repül, a parasztbácsit ez kurvára nem érdekli!!!

  • 2009.05.04 07:04:56regisztráltam

    ki ez a pics*?
    Kiváncsi vagyok ezek mikor válnak el

  • 2009.05.04 07:22:12w113

    Dugnám mint állat!

  • 2009.05.04 07:30:18russell

    Kérdés: mi kell ahhoz, hogy az ember a Bazilikában esküdjön??

    Pénz, paripa, fegyver??

  • 2009.05.04 07:37:25yupi

    De ronda a férje! Mo-on olyan ronda izléstelen stílustalan férfiak vannak! De megérdemli! Olyan mint a Bódy Szilvi, Beckham-ről álmodozik, de a Kedvessel kefél

  • 2009.05.04 07:41:35gftamas

    Majd ha megunják Szilvikét akkor hazafelé már a 4-6-os villamossal megy. :)

  • 2009.05.04 07:53:11nyelv-ész

    Nagggyon izgalmas hír volt.

    Alig várom már, hogy Kovács József cipőfelsőrészkészítő és leendő arája, Mariska a Böhönye utcából végre ugyanígy egybekeljenek. A zindexre remélhetőleg kikerül majd az is, ugye?

  • 2009.05.04 08:29:49Feszty

    Én tényleg nem értem, hogy miért kell mindenkit folyton fikázni? Szerintem egy ilyen alkalomhoz az egyetlen illő hozzászólás, valahogy úgy néz ki, hogy "Sok boldogságot". Az, hogy kinek mi tetszik, az amúgy teljesen szubjektív. Miért fáj a barna cipő? Azért mert nem akar úgy kinézni, mint minden más vőlegény, az miért baj? Mióta nézzük le a másságot? Az a lényeg, hogy nekik tetszen.

    Kedves ifjú pár, sok boldogságot és soha nem múló szeretetet kívánok nektek.

  • 2009.05.04 08:39:47MortálWombat

    Feszty

    lol

    Ha vki ízléstelenül öltözködik és ki is teszi a kirakatba, azt nem másságnak nevezzük.

  • 2009.05.04 08:40:30Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Hogy ez mennyire nem érdekel...

  • 2009.05.04 08:52:30leon, a proli

    csak az igazán vérsuttyó, felkapaszkodni vágyó prolik bérelnek hummer limuzint (illetve önmagában hummert vagy limuzint)

    ez a nő meg ronda.

  • 2009.05.04 09:04:55Goldika

    ez a lány nem szép. Inkább olyan kis aranyos. de a férje!!! Jesszusom...

  • 2009.05.04 09:09:15Patrick Bateman

    Meglepett volna, ha a nő egy új Swifttel ment volna az esküvőjére.

    Ja, hogy akkor esküvő sem lett volna....

  • 2009.05.04 09:34:22Palkovicsné

    hülyék vagytok! Pontleszarom!

  • 2009.05.04 09:34:50lujo22

    Magony Szilvia nem tudom, mivel érdemelte ki a celeb jelzőt? Nincsenek semmiféle sztárallürjei, botrányos dolgai. Nyert egy szépségversenyt, és ennek köszönhetően a Magyar Turizmus Rt nagykövete, és továbbra is tanárként dolgozik egy középiskolában. Azt hiszem, a magyarok celebellenes utálata az ő nyakába is zúdul, azt hiszem, érdemtelenül. Netán, majd olvassa ezeket a beírásokat, kérem, ne vegye a szívére. Én őt tartom "celebnek". :-)

  • 2009.05.04 10:09:28Pilgram

    azt a limót 50ezerért lehet 1 órára kibérelni. úgyhogy azon kívül, hogy igazi suttyó ilyenben érkezni az esküvőre, még spúrok is. hatásvadászat. böee

  • 2009.05.04 10:20:27goumba

    ennek a magonynak a papája egy ló volt, aki részegen megb@szott egy szöcskét, na ebből a frigyből lett aztán szilvike...
    az ifjú husband pedig gondolom valamelyik vidéki kisvárosban méri a szalámit és felvágottat a piacon...

  • 2009.05.04 10:38:44Bambano

    capor_ : a harmadik diplomám ilyen közgazdászféle diploma. Annyit is ér. Megérteném, ha azt mondta volna a friss férj, hogy informatikai cégben vezető vagy menedzsmenttel vagy ilyesmivel foglalkozik, de nem, ő informatikával foglalkozik. Word docot ment html-be? Aki meg nem szakképzett informatikust keres az informatikai projektek szakmai részére, az egyrészt lenézi az informatikát, másrészt meg pofára fog esni.

    De semmi bajom a közgazdászokkal, annak ellenére, hogy még egy kereslet-kínálat görbét se tudtak soha rendesen felrajzolni.

  • 2009.05.04 11:45:41Senta

    Újdonsültférj beült egy kicsit netezni? :DDD

  • 2009.05.04 11:57:24nyomi

    Az a 3 celeb kozul 2 ki? Mert en is celeb vagyok akkor :P
    A tursitakert meg kar volt, legalabb jot rohogtek volna.

  • 2009.05.04 11:59:27Santer

    ki a fasz az a pagony szilvi
    és ki a faszt érdekel, hogy mivel ment hova

    kretén prolicelebek

    válságot nekik!!! megszorítást! különadót!

  • 2009.05.04 12:21:39káspártyőszike

    ez volt szépségqueen??? Mire föl? Akkor hogy nézhetett ki a többi, ha ez lett az első?

  • 2009.05.04 12:29:48káspártyőszike

    most néztem csak meg a képet jobban. ennek a nőnek még dereka sincs. vastag, mint a fadarab.

  • 2009.05.04 12:34:02káspártyőszike

    most néztem csak meg a képet jobban. ennek a nőnek még dereka sincs. vastag, mint a fadarab. és ez a mosoly...??? hűha! ez biza röhej!!!

  • 2009.05.04 12:38:28Őrült Asszony!!

    A lány szép (nem tudom ki ez, életemben nem hallottam róla), a hapsi jóképű (mondjuk rá), de szerintem is hatalmas melléfogás volt a ruha. Mindkettő!

  • 2009.05.04 12:41:45Őrült Asszony!!

    Tényleg nem tudom mire fel vannak ezek így kiemelve. A cigányvajda kislányának ezerszer különb esküvője volt, arról miért nem olvashatunk (hamár ez itt van)?

  • 2009.05.04 12:48:16káspártyőszike

    Örült asszonynak! ha szerinted ez a "lány" szép, akkor te milyen leheccccc?

  • 2009.05.04 13:00:25szőke herceg

    Hogy ki hogyan hogy néz ki azt hadjuk...
    De hogy a partipicsákat (koszorús csajok) hogy mehettek be koktélruhában ráadásul szivárványszínekben azt nem értem....Itt van a nulla etikett, meg a vőlegényen...
    A honlap meg übergáz!!!
    Sebaj nekik most biztos jó valahol messze jó drágán mi meg itthon ülünk a gép előtt...

  • 2009.05.04 13:13:41Őrült Asszony!!

    káspártyőszike
    Te meg fogadjunk, hogy irigy valá! :-D
    Lehet, hogy még a te randa pofádat is szépnek látja valaki! Vajon ő hogy nézhet ki? :-D

    Hülye vagy baszod, csak nem forogsz.

  • 2009.05.04 13:14:35Őrült Asszony!!

    A honlap valami katasztrófa. Erre mondják, hogy a kevesebb néha több (nem a menyasszonyi ruhára ;-D).

  • 2009.05.04 13:17:40Rebelde

    szerintem jó volt a csaj ruhája, az hogy nem a bazilika style szerinti volt, hát ki nem sz*rja le, a vőlegény viszont überbéna volt

  • 2009.05.04 13:20:43Őrült Asszony!!

    Újdonsültférj
    Elég ciki, hogy adsz ismeretlen emberek véleményére (többségükből az irigység beszél ez egyértelmű, de sokan teljesen normálisan megfogalmazták negatív véleményüket is). Az én párom el sem olvasná ezt a szart! Inkább hallgattál volna.

  • 2009.05.04 13:23:03Őrült Asszony!!

    Legalább nem lógott ki a melle, mint Sarka Katának. Őt egész biztos, hogy nem engedtem volna be olyan ruhában az Isten házába. Ráadásul állapotosan! :O
    Ebből is látszik, hogy az egyháznak már csak a lóvé fontos!

  • 2009.05.04 13:47:05Primavera

    Rokikártya volt rajta?

  • 2009.05.04 14:15:56Őrült Asszony!!

    Sanszos! :-D

  • 2009.05.04 14:34:01bombalurina

    "Ebből is látszik, hogy az egyháznak már csak a lóvé fontos!"
    mé, mikor volt más?

  • 2009.05.04 14:47:43Őrült Asszony!!

    Azért volt idő, amikor ilyen dolgok (szemmel láthatóan terhes csaj, ruhából szinte kieső szilikontőgyekkel a Bazilika oltárja előtt) nem történhettek meg.

  • 2009.05.04 14:57:07bombalurina

    igen, de akkor meg pénzért árulták a belépőcédulát a mennyországba :-)

  • 2009.05.04 23:40:09tanu1

    Kedves " vélemény nyilvánítók"!
    Ezt a sok mocskolódást látva nem tudtam először eldönteni hogy , szomorú vagy dühös legyek. Olyan embereket bántotok akikről semmit nem tudtok! Hozzám mindketten nagyon közel állnak , a barátaim . Én voltam Szilvi tanúja az esküvön ha valakik akkor ők azok akik nem érdemlik meg ezt... példaértékü kapcsolatban élnek, ha csak minden második kapcsolat olyen lenne mint az ővék nem adnánk munkát a válóperes ügyvédeknek. Kérlek titeket nézzetek magatokba és gondoljátok végig nektek milyen érzés lenne ha életetek egyik legfontosabb napján ilyen mocskolódást kapnátok a nyakatokba , nektek hogy esne???
    Véleményt nyilvánítani lehet, ha az tényleg vélemény és nem gonosz , fröcsögő rosszindulat .

  • 2009.05.05 09:59:13Őrült Asszony!!

    Már ne is haragudj de miért lenne bántás az, ha valaki leírja, hogy nem tetszik a menyasszony ruhája, haja, alakja? :-D
    Végigolvastam a kommenteket. Senki nem fikázta a kapcsolatukat.

  • 2009.05.05 10:28:14Baatkaa

    Borzaszto izlestelen, prostis ez a menyasszonyi ruha! Nem ertem, hogy miert engedik meg, hogy ilyen kozonseges ruhaban alljon valaki az oltar ele egy templomban!?

  • 2009.05.05 10:30:57Baatkaa

    Tanu1! Elhiszem, hogy peldaerteku a kapcsolatuk, es sok boldogsagot kivanok az ifju parnak a jovore nezve, de akkor sem illik ilyen izlestelen ruhaban templomban eskudni. A ruha ronda, kozonseges es kesz!

  • 2009.05.05 12:52:43OMara

    Ha valaki van annyira bátor, vagy feltünési viszketegségben szenved,és életének azt a pillanatát, ami igencsak bensőséges felteszi az internetre,.....ne csodálkozzon, pontosabban számitson kritikára is.
    Az meg külön vicc, hogy az esküvők követően az ujdonsűlt férj itt lóg a neten és azt sasolja, mit is irtak a hozzászólók, ahelyett hogy az asszonykája mellett üldögélne.

  • 2009.05.05 14:07:58tanu1

    Kedves Omara, Örült Asszony!

    Hidd el senkisem kérte ,hogy bármi az esküvöről felkerüljön a netre. ha a ruhával kapcsolatban van kritika mindenkinek szíve joga, de a Szilvi lekurvázása, szavazás ,hogy meddig maradnak házasok, a limuzinban zajló szexre való ordenáré feltételezés és még sorolhatnám szerintem nem kritika hanem mocskolodás határait surólja már.

  • 2009.05.05 17:13:15Őrült Asszony!!

    Nézd a jó oldalát. Nekem eddig fogalmam sem volt, hogy kik ezek az emberek, itt valaki belinkelte a weboldalát és láss csodát, már tudom (a nevét legalábbis). :-D

    Á, ugyanmár. Miért érdekel idegen emberek véleménye? Mindenkiről szinte minden nap beszélnek a háta mögött (munkatársak, barátok, ellenségek stb). Ja, és nem csak a "celebekről". Pföjj, ez a szó de gáz. :O

  • 2009.05.05 17:15:52Stipistopi

    na, ezt holnap végig olvasom, ma már nincs időm rá.

  • 2009.05.06 12:37:38UTakeMe

    Ujdonsün, tanu1. Idióták vagytok. :) Mi a hererákot vártatok már??? Hogy majd itt mindenki lefossa a bokáját a gyönyörűságtől, mert ráztátok a rongyot? Jellmző, ilyen hülyék is csak Ti lehettek. Ide nem azért jár senki, hogy gyönyörködjön a feljkerülő barmokban és örvendezzen nekik Ide az ember hányni, szarni, fsni jár, hogy kiadja magából a hozzátok hasonló utolsó senkiházik által kiválott indulatokat. Ha gratulációt meg picsanyalást vársz totyogjál le szépen a szoliba. Ott a pénzedért megkapod. Addig meg pofa be és alapállás.

  • 2009.05.06 15:46:08káspártyőszike

    UTakeMe gratula neked haver! Te aztán megmondtad a frankót!

  • 2009.05.08 14:38:45tyüszüke

    NÉZZÉTEK MEG, NAGYON JÓ!!! http://www.magonyszilvia.hu/

  • 2009.05.08 14:53:07tyüszüke

    EZ A hummer hány személyes? hány kereke van?

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

hirdetés