„Elárulok egy nagy titkot: Labancz Lilla lesz a győztes”- fogadott bennünket egy ismerősünk a Club Play bejáratnál, és mialatt elhaladtunk a VIP parkolóban is kiemelt helyre állított sárga Lamborghini előtt, még négyszer hallottuk az embargós hírt.
A négymilliomodik vigyorgó Zimány Linda
Ha kételkedtünk volna a celebek egyenletes elosztásáról gondoskodó Celebgenerátor működésében, akkor biztosra vettük volna, hogy Debreczeni Zita vagy Zimány Linda lesz a befutó. Tavalyelőtt ugyanis Bódi Sylvi volt a top bombázó, tavaly Dukai Regina, és gondoltuk, idén sem illene eltorzítani a szép, kerek holdudvar alakját.
Az FHM top 10 bombázója
Labancz Lilla
Zimány Linda
Dukai Regina
Debreczeni Zita
Megan Fox
Freire Szilvia
Horváth Éva
Bódi Sylvi
Kiss Ramóna
Ada (Pintér Adrienn)
A top-glammodellek ellen azonban már akkor kirohant egy fotós, amikor mi még a welcome drinket élveztük felkészülve a várható izgalmakra. „Megőrjít, hogy minden eseményre ugyanazok járnak, a szerkesztőm kiakad, ha holnap leadom a négymilliomodik vigyorgó Zimány Linda partiképet”- füstölgött a kolléga, aki nem sejtette, hasonlóan felemelő kihívás koncertet idéző hangerőben interjúzni végig az estét. De most is, mint mindig, tele jóindulattal érkeztünk az eseményre.
Mi, magyar férfiak nagyon el vagyunk kényeztetve
Koraeste a falkákban közlekedő, wannabe celebek vonulásának lehettek szemtanúi a járókelők, a szórakozóhely pillanatok alatt megtelt. A férfivendégeket az este nagy részében koktélruhás, dominaszandálos nők szórakozatták, ebből lehetett sejteni, mely vendég befolyásos döntéshozó, véleményformáló. A magyar női ambíciókról a koktélpult mellett emlékezett meg a kedvünkért Dzsudzsák Balázs, Hollandiába elszármazott focista. „Mi, magyar férfiak nagyon el vagyunk kényeztetve a szép nőktől, szoktam is erről idézőjelesen panaszkodni a hollandoknak. Amikor hazajövök, szembetalálom magam a bőség zavarával.”
A zene hangereje elmélyült beszélgetéseket nem tett lehetővé. Amíg néhány arany miniszoknyás nő kereste a helyét a táncparkettem, és amíg mindenki arra várt, hogy az est háziasszonya, Horváth Éva kihirdesse, hogy idén bizony Labancz Lilla színésznő nyerte a szavazást, addig a férfimagazinokban már megjelent celebnők körében vetettük fel azt a témát, hogy véleményük szerint milyen adottságokkal kell rendelkeznie egy nőnek ahhoz, hogy a férfiak szexisnek találják.
Az ismertség szexissé tesz
„Speciális helyzet, amikor férfiolvasók szavaznak, mert olyankor a fő szempont, hogy az ismertség szexissé tesz.”- mondta az idei szavazáson 22. helyen végzett Kis Hegedűs Réka glammodell. „Ha címlaplányt keresnek, akkor nőies, bögyös alkatra van szükség”- tette hozzá.
Korábban énekesnőként ismert Szalontai Szilvia nem misztifikálta túl a férfiak vélhető szempontrendszerét. „A szexisségben a fizikai szempontok döntenek, hogy milyen a nő teste: arca, melle, feneke, lába. Nem vizsgálják az értelmi képességét”- mondta a rendezvényszervezéssel foglalkozó egykori modell.
A válófélben lévő, kétgyerekes Pintér Adrienn, azaz Viva Ada (Az FHM szavazásának 10. helyezettje) a vetkőzés iparágában friss diplomásnak számít, nemrég jelent meg a Playboyban aktsorozata, amelyet most úgy értelmezett, mint egy lehetőséget arra, hogy újabb megbízásokat kapjon a televíziós szakmájában. „De nem a hírműfajra gondolok, ott nem tudom elképzelni magam, hiszen állandóan vigyorgok”- pontosított Ada, majd a felvetésünkre reagálva összefoglalta Kis Hegedűs Réka és Szalontai Szilvia iménti válaszát.
A gonosz nő nem szép
Körkérdésünkben Debreczeni Zita glammodell volt az egyetlen, aki időnként csodálkozik a férfiak ízlésén. „Nem tudok dönteni egy emberről csupán a külsőségek alapján. Van egy ismerősöm, akiről minden férfi áradozik, hogy milyen szép. Ő egy gonosz nő, ezért nem tudom annyira szépnek tartani.”
Ma is büszkén gondolunk vissza Novák Henriettre, a Jóban Rosszban szereplőjére, amiért a dübörgő Michael Jackson sláger sem tántorította el attól, hogy megossza velünk többrétű szexisség-elméletét. „Egy televíziós sorozatban az ember nem önmagát alakítja, egy másik ember bőrébe bújik és úgy próbál meg valamit alkotni. Az sem biztos, hogy a magazinok címlapján a nő azért vonzó, mert önmagadát adja, ott is fel kell venni valami pózt. Ami viszont már vonzóvá tudja tenni őt, az az, ha eredeti tud maradni, ha át tudja átszűni a lényét a képen át.”
Horváth Éva minden évben szavaz magára
A 2005-ös top bombázónak választott Horváth Éva műsorvezető volt az idei gála háziasszonya, aki a sajátos konferálás híve. Idézzük beszédét. „A 100 bombázó díj úgy jött létre, hogy az angol FHM szerkesztői munka után, ahogy az lenni szokott nem haza, a családjukhoz mentek, hanem egy helyi pubba, és elcsevegtek azon, ki a legjobb nő. Nem jutottak dűlőre, ezért úgy döntöttek, nem ők fogják megszavazni, hanem az olvasók. (…) Magyarországon 2005-ben én voltam a szerencsés, aki megnyertem ezt a titulust, és a tavaly nyertes, Dukai Regina után szabadon elárulolom, én is, mint minden jelölt, minden évben küldök magamra szavazatot. A győzelmem óriási büszkeséggel töltött el, és a szüleim hálószobájában még mindig ott díszeleg a címem.”
Nagyon megtiszteltető a számomra
Az eredményhirdetés előtt nem sokkal érkezett meg a helyszínre Labancz Lilla színésznő lila, selyem koktélruhában, új Kenje, Danny Blue mentalista társaságában, aki a színpad közelében keresett magának helyet arra az esetre, ha díjazott barátnője a színpadról lefelé mielőbb meg szeretné találni őt. Ahogy vártuk már, Horváth Éva végre kihirdette a győztest, átszakítva az ajtóra szerelt papírhártyát, színpadra lépett és röviden megköszönte a rá leadott 18.168 darab szavazatot.
„Nagyon megtiszteltető ez számomra”- mondta az ifjú színésznő, és a pódiumról lefelé Danny Blue karjaiba omlott. A pár percekig ölelkezett boldogan, amíg minden fotós kényelmesen nem végzett a megörökítésükkel, majd a győztest a női mosdóba vitték az újságírók, hogy nyugodt körülmények közt, a gondolatait tisztán hallva beszélgessenek vele a szépség természetéről.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.



Kommentek
2009.05.15 15:06:28Evita1
első:D:d Az első kép alapján még én is szexibb vagyok:D (Enyhe egoizmussal számolva:D)
2009.05.15 15:10:39Pripyat Zone
bocs de egyáltalán nem szexi labanc lilla
2009.05.15 15:15:45anal intruder
A fogsorát látva egy gyakorló fogorvos elélvezne.
2009.05.15 15:18:20evuci
még hogy legszexisebb!Ez a csaj??Ez vicc?
2009.05.15 15:18:45bounty123
Evita1: eldöntjük szívesen, csak linkelj már képet magadról :)
2009.05.15 15:19:13puninyúl
Elég szomorú,hogy ez a lófejű szépség a legszexisebb:((
2009.05.15 15:23:30Bambano
Jézus, de ronda...
Peller Mariann meg színvak, hogy kék hipphopperekre való alsógatyához zöld szemhéjfestéket rakat fel?
2009.05.15 15:23:41tigerstein
rondább libát nem találtak?
2009.05.15 15:24:25moaner
Mintha lószérummal kezelték volna.
2009.05.15 15:26:14Kaszanova
Nálam ez a sorrend jobban bejönne:
Dukai Regina
Kiss Ramóna
Horváth Éva
Ada (Pintér Adrienn)
Debreczeni Zita
Megan Fox
Freire Szilvia
Bódi Sylvi
Zimány Linda
Labancz Lilla
Nektek?
2009.05.15 15:30:17puninyúl
Nekem női szemmel a Horváth Éva tetszik a legjobban,ráadásul nem is egy korosztály ezzel a csúfsággal,mégis sokkal szexibb szerintem..
2009.05.15 15:34:44klau22
Labancz-nál még Kiszel Tünde is jobban fest mostanság! Méghogy ez a nő szép??!! áááá!!!! lehet, hogy a sertésinfluenza vakságot is okoz már???
2009.05.15 15:38:12liftakna
sok kurva
2009.05.15 15:39:44moaner
Kaszanova:
Tökmindegy. Szerintem az emberiség kiheverné a Te sorrendedet is.
2009.05.15 15:43:09LadyJane
kibaszott RONDA ez a nő!!!!!!!!!
2009.05.15 15:44:00bervas
Köszönöm a 16. sz. képet. Horváth Éva pont olyan rajta, mint élőben.
2009.05.15 15:45:18drdugo
ez le lett bundazva. kizartnak tartom h a hazai ferfitarsadalom ennyire izlesficamodotta valt volna h ez a ramaty picsa kapta a legtöbb szavazatot. kimegyek az utcara barmikor osszeszedek 5 percen belul 10 jobb csajt.
2009.05.15 15:45:59Flow22
Labancz Lilla: http://www.celebkepek.com/kepek/labancz-lilla/kozepes/683-labancz-lilla-az-rtl-klub-on.jpg "a legszexibb". EZ ??????? Vakok zsűriztek? Nem bunda... tényleg..
2009.05.15 15:47:11bervas
A felhozatalból a rúdtáncos lánynak volt messzi a legjobb teste. Sőt, arca is.
2009.05.15 15:47:15Bambano
Azt se tudom, egy Szorcsik, aki ronda is, egy őszinte gesztusa nincs, tiszta csinált minden mozdulata, mit keres ilyen helyeken... egyáltalán a celeb világban mit keres.
2009.05.15 15:48:09bervas
Flow22:
Nem bunda. Ezt úgy híják: "futtatni valakit". Alakja, ha van, csak áruvédjegy.
2009.05.15 15:50:58roni70
női szemmel Libancz Lilla.... Botrány ez a "nő"... nem tudom miért kellett ilyen egyértelmű átverés.
Szerintem a legtermészetesebb Dukai Regina. Már a hangja miatt is megérdemli az elismerést.
2009.05.15 15:52:14atomrebel
megbasznám ezt a sok sovány pénztárcát
nem unalmas még ez a szar ?
hülyék
2009.05.15 15:52:40roni70
Bambano: Mivel ez a magyar celebvilág... kicsit savanyú, kicsit sárga...
2009.05.15 15:54:57kukatr
ehh, ennyi erővel Gandhi is szexszimbólum...
vagy az ismertség a bekapott farkak számát jelenti?:D
2009.05.15 15:54:57Mar C
Milyen alapon neveznek szexinek egy not akinek nincs melle?
2009.05.15 15:55:06atomrebel
kretének :)
ez a sok fíreg legalább egy helyre gyűlik oszt nem fertőzik addig sem az átlagot
2009.05.15 15:56:36atomrebel
atomot a bestiáknak
2009.05.15 16:22:47DepecheAndi
Elnézést kérek, de ki az a Megan Fox? Honnan kéne őt ismerni?
2009.05.15 16:29:09beowulf2
Abban az országban, ahol Dopeman, Majka vagy éppen fekete dákó (izé..pákó) típusú emberkék lehetnek széles körben (el)ismert "sztárok", nem kell csodálkozni ha egy ilyen lófejű csajt kikiáltanak a legszekszisebbnek.
2009.05.15 16:31:56ügyfélszolgálatos
Ribanc Lilla?
2009.05.15 16:53:42Díjjja
Ez Magyarország legjobb nője?????????????
:D :D :D
Ez Magyarország BÁNYARÉME!!! :)
Ebbe a 10es top-ba Én is lazán befértem volna... :P
2009.05.15 17:16:44.cukijomi
Ezek szerint mások nem szokták elolvasni a cikkeket... Engem azért érdekelne, hogy mi az az 'átszűni'?
2009.05.15 17:30:21FENTEtente
Nemzetközileg mindent elcseszünk,csak magyar határokon belül küzd eszünk?Csütörtökön este Moszkvában abban a létesítményben ismételten szép telten átok szállt Ádok-ékra és arra a táncos maradékra,"kócos fejű"Karsaiékra.A ronda Karsait mi a rosebbnek kellett kivinni?Rossz sebnek,hogy ne lássa szebbnek a világ a szép magyar lányokat?Láthatta fiatal,idős,nem volt egy igazán ütős produkció.Nem ám!Ellenkezőleg.Főleg Ádok gyenge,hamis hangocskája és Zitácskája amatőrsége ciki volt.Ádok is már kezd hazudozni,bennünket kínozni,hogy őt rengeteg szakember megkereste aznap este s csodálkoztak mivel nem jutottak tovább.Én előre megmontam mindenkinek:Bukta lesz.Karsaitól nem láttam egy saját jó mozgást,talán szereti az összelopkodást?Csillag születik protekcióval kerültek ki,kibundázták?Ami itthon sikeres azt külföldön nem értékelik.Kezdünk lemaradni,semmi díjat nem aratni?Tisztelt Gundel úr.Igaz,erős volt a mezőny,mezőn a paraszt bácsika is hallhatta,láthatta.Erősebb énekessel erősebb dalt kellett volna kiküldeni.Remélem feltünt,ezek már mennyire védik egymást.Éljen az Albán lány!
2009.05.15 17:34:24Môžeš mi pomôcť?
Lenin, Ron Jeremy, Jan Boldingh, ezek mind rendkívül szép emberek. De a legszexisebb azt hiszem én vagyok. Ha csak meglátom magam egy tükörben - nos elég, ha annyit mondok, hogy azonnal (pestiesen szólva) feláll a faszom.
2009.05.15 17:34:36Funshine
Ez a nő sem különb mint a többi tescos csirke, az biztos hogy több férfi nemiszervet tett a szájába mint kanalat tán ez okozhatta nagy sikerét. A többi tucatribanc sem egy igazi szépség sehol, na de EZ a kurucz liba takarodjon a pult mögé vmi éjjel nappaliba ott szox ilyen lányok lenni ilyen fejjel.
2009.05.15 17:41:42almighty
több nemi szervet? fuh na én pl nem adnám neki oda....a pókot kiharapja a sarokból + még a mérete is óriási a fogainak.Sajnos még zacsiba sem :) de azért a testének adnék hadd szokja.
2009.05.15 17:48:51dancegirl26
zimányispearslinda csak unalmas de labanczlópofalilla még extra RANDA is
2009.05.15 17:50:02dancegirl26
fentetente. zitát meg kell védenem... nem külsejében,azt mindenki döntse el... de neked fingod nincs arról,h milyen egy profi... a koreográfia volt extra szar
2009.05.15 17:51:05dancegirl26
amit mellesleg Timi csinált.... úgy látszik szar zenére ő is csak szart tud alkotni
2009.05.15 18:25:23bulista
Azért ez a Ribancz Lilla ki tudná belőlem hozni az állatot: ha akarna tőlem valamit, akkor ordítva menekülnék...Még pár év+pár plasztikai műtét, aztán egy súlycsoportba kerül a Genyórázó Máriával meg a Voksán Virágszállal..
2009.05.15 18:43:35kkaaii
na aszittem már a magyaroknak folyamatos izlesficamuk van a szepsegek koreben..de hala isten nem csalodtam, koszonhetoen kommentelo tarsaimnak:) ugylacik a mediaban van mas ertelme csak a szepsegnek..
ez alany egyenesen ronda,,elegge lofej, h lehet ilyet megvalasztani?:)
zimany linda peidg mar lassan kezd hasonlitani geranzo mariara:)hahah
2009.05.15 18:49:26_gabi
különösebben nem is lenne vele bajom.. de ez a csajszi nem tud mosolyogni, olyan mintha közben beledugná a nyelvét a fogsora elé..
2009.05.15 19:13:05napraforgó70
ennyi pumpált csaj között szegény lapilenko nescafes lányok... höhö :))
2009.05.15 19:15:47I.puntschu
Húúú, micsoda egy rodvás... csupa rüh lehet a skalpja a rengeteg hidrogéntől. Épkézláb kurva már nincs?
2009.05.15 19:20:07El Argentino
Labancz Lilla szebb mint Megan Fox??? Egyébként a Transformersben szerepelt és viccen kívül gyönyörű az a nő. Az előtte lévő három is szebb? Ki szavazott? Vakok? Ez a lista egy kalap sz@r. Minek erőltetik az ilyen "fullhülyeszőkeműszilikonvágott" picsákat?
2009.05.15 19:33:47Funshine
Ti egy orkot is megdugnátok ha jó teste lenne na ez a szánalom, hey :D
Megan Fox meg nem magyar, ha jól tudom, húzzon a saját népe libácskáihoz gágogni.
2009.05.15 19:35:51bervas
napraforgó70:
Csinoskák azok, te :-) Legalább embernek néznek ki a sok műnő között.
2009.05.15 20:10:18pistii
Mindig, mindenhol ugyanazok az arcok. Nem unalmas még? Kik ezek?
2009.05.15 20:23:10LadyJane
Média Ribancok!!!!
2009.05.15 20:37:35DEKI
Annyira uuuunalmas!!!!!!
2009.05.15 21:02:23dokkoló
hát csak azért mert most szerepelt 1 új magyar filmben és szőke nagy mellekkel már a legjobb nőnek választják?????? szerintem kisugárzása sincs....
iff ez durva vagy pedig bunda az egész..
de hát itt Magyarországon annyira 1 tucatjára néznek ki a csajok tisztelet a kivételnek
szerintem debreczeni zitának van stílusa meg a dukai sem rossz de a többi........
hol vannak az eva mendes nicole scherzinger kaliberű csajok???????
2009.05.15 21:06:39bervas
Kis pénz, kis foci, kis ízlés.
2009.05.15 21:46:59Dr Minimum
Nyomni kell a gagyi filmjét, ha már azzal nem lehet eladni, hogy jó film, akkor p!nákkal meg csöcsökkel kell reklámozni. a média, a filmipar, és ez a világ már csak ilyen.
2009.05.15 22:02:40gergo
ritka szar buli volt, meg kell hogy mondjam
de legalabb mindenki jollakott :] (allva, mint a lovak, igy kell ezt)
2009.05.15 22:04:43forallmankind
jesszus....
inkább ma egy Megan Fox mint holnap az összes együttvéve. Labancz Lilla?????? Én kérek elnézést!
kik szavaztak? 60-as perverzek?
2009.05.15 22:44:58Ottal Bendecsek
fekvehányó
2009.05.15 23:48:43Psmith.
18.168 darab szavazat?!
Uramisten :(
2009.05.15 23:51:48HUN_kaka
ez biztos kamu, hát nem lehet igaz, hogy magyar férfiak erre szavaztak, ez egy lóarcú lotyó
2009.05.16 00:00:20burt lancaster
Tök jó ez a fórum, itt minden baszatlan kövér nő és lúzer pöcs szabadjára tudja engedni a frusztrációit :-)
2009.05.16 00:24:16CConstantine
Burt Lancaster típusú hozzászólók meg igazán betegek, mert ha már nem tud semmi véleményt írni, akkor akinek meg van véleménye, az csak lúzer és csúnya lehet. :)
más: még jó hogy a Kék Dani fiú Szcientológus.
majd "kiauditálja" Lila hibáit.
2009.05.16 00:31:31stab
kissé furcsálóm, hogy ő nyert. az ok hogy angy mellei vannak, de szegény nagyon nem szép. annak fostalicska filmnek a nézőközönsége -ami miatt folytják a csapból is- nem igazán vág egybe azokkal akik az fhm törzsolvasói kiteszik. ha már ilyen médiamunkások, akkor dukai vagy debreczeni 'fényképésznő' zita bár ők is uncsik már. hogy arról az ostoba róka meganről már ne is beszéljek. ja és én vagyok a legnagyobb 0, csak hogy senki ne mondhassa hogy csak másokat fikázok
2009.05.16 00:32:43norbi2k
ez most vicc? ez a lofeju egyáltalán mit keres a magazinban?
2009.05.16 00:37:50Watta
hát ez a szavazás már évek óta nem szól másról, hogy ki szopja le többször az odaítélő bizottságot
emlékszem én Fresh Wikire,aki kicsit kavart is az FHM főokosával mielőtt díjat kapott, de Ribancz Lilla sem véletlenül csináltatott szopós malac szájat,használja is gondolom rendeltetésszerűen
hogy ő lenne a legjobb nő ?
jaja, a díjért ő tett a legtöbbet, hanyattfekve, guggolva stb.
olyan jókat röhögök az ilyen celeb bulikon, a celebség krémje megjelenik, a kis nudlik,akik már csak 3 havonta egyszer férnek be a aktívba vagy a Kókuszba, pl. ilyen az az énekes meleg gyerek, Bartók vmi, már a kutya sem tudja,hogy énekel-e, de pénze van,mert ő is guggol eleget,csak férfiak előtt
Zimány Linda óriási (szopóál)arc, de ő 35 éves korára lesz olyan,mint Geronazzo
ezt lefogadom, egyre inkább nő a szája, és egyre többet megy plasztikai sebészhez, elindult a gépszíj, és ha a sebészének van esze, mindig úgy csinálja,hogy szükség legyen rá legközelebb is:D
Lilcskát meg manapság bárki megtömheti,aki kicsit promótálja az ultragagyi filmüket, ez szólt éjjel-nappal eddig,szerencsére már nem reklámozzák őket, gagyi egyszerűen, de hát mit vártunk a nagy homokos Kristóftól, meg a rendező haverjától,akivel szintén kavart a kis Kristóf
sztem ha Geronazzo jobban lesz promotálva jövőre, és kap majd egy filmszerepet akkor ő is nyerheti az FHM 100-as listáját, mert leápolni bárkit leápol bármikor, attól nem kell félni
2009.05.16 00:47:31bombalurina
nem mintha szeretném a műtött szőke libákat, de ha már FHM bombázó verseny, akkor Zimány Linda bombázó. Lillácska egy kültelki senki mellette. Csak a rend kedvéért, ha már ilyen címmel hirdetnek sodomai szintű programokat.
Karasai Zita pedig vérprofi, én is tanultam táncot vagy 15 évig,látom ha valaki béna. (és szerintem emellett szexi is és nem sablonos.)
2009.05.16 00:54:45[Sven]
Hát hogy ez milyen ocsmány már megint... csak a környezetembe min. 10 jobb nő van nála.
2009.05.16 07:08:00nusildi78
Valószínűleg reklámozni kell az újabb magyar szuperfilmet, talán Átok Zoli is ezért ment az eurovíziósra, ki tudja, bár utóbbi nagyobbat pucsíthatott, mint Labanc. Szerintem cseppet sem jó nő, csúnya szája van, csúnya fogai, kissé lófeje is és ettől még lehetne szexis, de cseppet sem az. Én már azt sem értem, hogy Zimány Linda mitől szexi, kb. úgy néz ki, mint akin átment az úthenger, kis lapos, mű lady gaga fej, buta szőke liba. Horváth Éva, na ő már igen, mondhatni szexis, sőt, szerintem Ada is, főleg, hogy már szült is. Nem tudom, ki és hogyan adja oda ezeket a díjakat, de röhej az egész, hányás az ilyen parti és Deniblú szerintem homó :PPP
2009.05.16 08:25:50Psmith.
Értem én, hogy pucsit, meg térdel, meg minden.
De emberek,
18.168 darab szavazat?!
Erre?!
2009.05.16 10:10:24VicGilson
Ha ő a legjobb nő az országban, akkor végünk van...
2009.05.16 11:30:48tBm
gyomorforgató ez a promózás, ami a Álom.net, meg Ribancz Lilla körül folyik, mert hát mondjuk ki nyugodtan, a film szar, a Lilla meg RANDA. Ez van! Az FHM-nek ez volt az utolsó húzása, végleg bannoltam a postaládámból őket!
2009.05.16 12:21:08AvgDvl
Nagyjából mindenki aki ott volt, megérett a Napalmra.
2009.05.16 12:35:39kovi1970
Ribancz Lilla?
2009.05.16 12:48:17PeterHz
Kovi. Pont ezt akartam írni. Nekem nem egy nagy durranás azért. De. Megdugnám. 1x.
2009.05.16 13:05:13mmen
Rájöttek, hogy a film senkit se érdekel, ezért gyorsan benyomták Lillát fhb bombázónak, hátha 1-2 kanos kamasz megnézi ezt a mega buktát. Egyébként miért van az, hogy nálunk főleg prostik (pl. Horváth Éva, Bódy Szilvi, Kelemen Anna stb.) szerepelnek a médiában?
2009.05.16 13:19:00PeterHz
Egyébként mi a baj ezzel? Kit szerepeltetnél a prostik helyett? Ilyen nevenincs, mellenincs, testesincs csajokat?
Biztos Eszenyi tehetségesebb(sicc!) rendező Kelemen Annánál, de hogy néz már ki.
Bár ha meg kéne bízzak vkit h rendezzen darabot, akkor Kelemen Anna és Eszenyi is ugyanabba a kategóriába kerülne. Tehát nem.
Szóval szerepeljen csak Kelemen Anna.
2009.05.16 14:00:47tofe
Nem kell itt szörnyűlködni :)
Mindig az a legszexibb, meg az az első a versenyeken aki a legjobban b*szik :) szóval aki a legnagyobb k**va...
2009.05.16 14:03:23Tightend
Még egy ilyen retek ronda fejű ribancot...nyihahaha
2009.05.16 14:21:58Dinsdale Piranha
Semmi bajom azzal ha valakit futtatnak, de akkor legalább válogassák meg. Horvát Éva, Zimány Linda legalább szépek, de ez??? Vagy ennyire jól tud szopni???
2009.05.16 14:34:29m.marczipan
Nem tudom... Én sem látom szépnek, de úgy tűnik 18.168 ember igen.
2009.05.16 15:34:05Lófasz Hadnagy
Ez a picsku ne csak ronda, de rohadt idegesítő is.
2009.05.16 15:56:03Lófasz Hadnagy
m
2009.05.16 17:21:37Parasite
ez a labancz lilla elképesztően buta picsa, azt kell mondjam.
2009.05.16 17:52:31jeane
Az hagyján, hogy csúnya, de nagyon primitívnek is néz ki mellé.
2009.05.16 18:10:49jeane
Egyébként aki azt mondaná, hogy nem akar olyan alakot, mint a Horváth Éváé, az valószínűleg hazudna :)
2009.05.16 18:27:40Funshine
jeane, akkor rengeteg nő hazudik :D Ezek tucatribancok. Szerintem te akarsz frankón Horváth Éva imitátor lenni.
Vagy a bugyija ha fickó(s) vagy :DDD
2009.05.16 18:33:26FENTEtente
IZLÉSFICAMBAN SZENVEDŐ MAGYARSÁG.SZEMETEKBEN EZ MÁR GYATRASÁG,GYÁVASÁG.LILLA A LABANC TELJESEN GUBANC.GUBANCOS,ÉS MIKOR VOLT KISLÁNYOS LOBONCOS?
2009.05.17 08:09:55móqs
álompontnet nem tarolt... mélyrepült... elhatározták, hogy Labanczot felfuttatják, ehhez ez volt a legjobb esemény... nem kell csodálkozni.
2009.05.17 12:59:09badabing
a kísérôfotón szereplô rúdtáncos lány a legszebb, aki biztos végigmelózta az estét fos pénzért. gyönyörû lábai vannak, szép arca
2009.05.19 12:08:11sonance
Labancz sokat fizethetett, vagy jó helyen térdelt le, hogy ennyire felemelték, pedig olyan ocsmány, hogy a héten már fel sem áll.... (broáf)
2009.05.19 13:06:32UTakeMe
Szépek vagytok, mint az új traktor!!