Az egykori fürdőruhamodell, Nicole „Coco Marie” Austin 2005-ben ment feleségül a rapperhez, és soha nem titkolta, mi juttatta idáig: fehérnemű- és fürdőruhamodellként kezdte, majd óriási fenekéhez illő óriásmelleket csináltatott, és ettől kezdve glamour-modellnek hívják. E kategórián belül is nyugodtan nevezhetű extraméretűnek: Austin nem a Beckhamné-típusú botsáskanő, elöl-hátul van mit fogni rajta, és ezt ruháival is szereti hangsúlyozni: akár vörösszőnyeges eseményekre is előszeretettel öltözik fel úgy, mint aki épp levetkőzött.
Self-made woman
Austinról elmondható, magának köszönheti, amit elért: nem attól lett ismert, hogy Ice-T nőül vette, exhibicionizmusa ehhez már önmagában is elég volt. Dolgozott a Playboynak, eljátszott pár kisebb filmszerepet is, folyamatosan rengeteget fotózzák, minden évben naptárat és DVD-t jelentet meg, weboldalát, a Cocosworld.com-ot pedig kétmillióan nézik naponta. Az eleganciával és diszkrét visszafogottsággal nem vádolható lapon túltengenek a lángnyelvek és a díszítőelemként alkalmazott gyémántok, és bár már a galérián keresztül is mélyen bepillanthatunk Coco egójába, az előfizetők a Private elnevezésű szekcióban még ennél mélyebb élményeket is szerezhetnek.
Coco - asszonynevén néha Coco-T - természetesen nagylelkűen azokra is gondol, akik még nem zárkóztak fel az modern kor internetes kihívásához, az ő kedvükért hagyományos, nyomtatott formában is elérhetővé tette magát. 2008 szeptemberében Coco Magazine néven lapot indított, melyben mi más volna, mint ő maga, a rengeteg előnyre összpontosítva.
A rapperné saját biznisze mellett természetesen férje életének is állandó díszítőeleme, 2007-ben közös, Beauty & Beast című valóságshow-ban tervezték feltárni boldog házasságuk titkát, idén februárban pedig bejelentették, hogy könyvben is meg fogják osztani, hogyan működtethető eredményesen egy párkapcsolat. Valószínűleg nem csak közös főzőcskézéssel.
Még több a velveten
- Melyik a legjobb minihíresség?Törpe Michael Jackson, miniatűr Marilyn Manson, és még sokan mások: Amerikában egyre népszerűbbek a miniimitátorok.
- Késes, kardos bandaharcot hozott össze a bosszúálló barátnő16 ember aprította egymást Észak-Angliában, miután egy 21 éves lány felbőszítette a bandákat, összesen 30 év börtönt kaptak.
- A H&M lopott, magyarázkodott, most jóvátesziEgy atlantai hirdetőtábla-feliratot nyúltak le. Először tagadták a dolgot, most viszont menhelynek adják bevételük egy részét.



Kommentek
2009.05.18 13:22:03Palkovicsné
pontjólenne a semmire a lakásomba! dísznek
2009.05.18 13:24:33http://fasz-magyar.blog.hu/
ájsztí te vén strici
a nőd is csak egy ribi
2009.05.18 13:26:42http://fasz-magyar.blog.hu/
"eljátszott pár kisebb filmszerepet is"
a szőke fasztarisznya szerepét az análkommandó 1-15.-ben?
2009.05.18 13:43:59kovi1970
Na ilyen az amerikai kiszeltünde. Nyamm.
2009.05.18 14:01:53Noname Cowboy
Blokkolnám a bigét!
2009.05.18 14:02:54ezittenkéremmagyarország
"előszeretettel öltözik fel úgy, mint aki épp levetkőzött." ez odabasz!
2009.05.18 14:06:22hulyemagyar
Disznóölésen az áldozatnak tudnám elképzelni.
2009.05.18 14:20:54köldökszösz
kicsit amorfnak tűnik a néni :) amúgy 1 sima cicababa, semmi extra. illik a rapperhez.
2009.05.18 14:25:54vernarancs
Ekkora kuffert, atyavilag. zsiraf kategoria, szep-szep, de otthonra nem kene.
2009.05.18 14:26:40F/
Ez az Ice- T nem volt sötétebb bőrű? Mert a cím alatti képen nagyon sápadtnak néz ki.
2009.05.18 14:29:45Bodzaszedő Manager
Tóbiás, meglepő, de Ice mielőtt ganxta rapper lett, elvégzett egy főiskolát (valamilyen mérnök) és lehúzott pár évet a tengerészgyalogságnál. amúgy nekem az a furcsa, hogy a nagy néger fajvédőnek fehér nője van. biztos csak anált nyomnak, hogy büntesse a fehér nőstényt. Ice amúgy nem negro, holland és feka vér keveredik benne.
2009.05.18 14:31:05M1275
Irigykedünk mi, pedig jó segge van és jó csaj az meg ne legyen már baj hogy amerikai és mutogatja magát
2009.05.18 14:36:27Spielberg
hÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚhAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!
2009.05.18 14:38:22vernarancs
M1275, nekem ez mar tul nagy. meg a combjai is elegge vaskosak. a tobbi az ok, jo kis butaliba feje van, de nem is kene otthonra :)
2009.05.18 14:40:56hadada
hú kácisfáxom! basznám minden lyukát!
és a szőke kis csajnak is!
2009.05.18 14:49:21Pierre73
nem rossz, maradjunk annyiban.
2009.05.18 15:07:24Yann Le Pentrec
Az öreg Ice "M.F." T nem sötétebb bőrű, mert ő a "yellow nigga", ahogy az 1993-as albumán nevezik. :)
2009.05.18 15:11:59Skatulya bácsi megmondta
Na igen, az ehhez hasonló white trasheknek minden elismerésem, ő is tényleg a saját erejéből lett egy senki.
2009.05.18 15:20:17Vero8
hát szebb mint a mi legszexibb Labanc Lillánk....
2009.05.18 15:23:57=Daniken=
nem rossz a csaj, hiába hatalmas a feneke:-DD
egy dolog sosem volt szimpatikus ezekben az amcsi bigékben: mindegyiknek olyan Terminátor állkapcsa van...hogy rémisztő...
2009.05.18 15:25:17Sotime
üzenem Labanc Lillának, de leginkább az FHM-nek h így néz ki egy szexis nő!:P
2009.05.18 15:36:17Dr Net Elek
Se óriás ( • Y • )öket, se óriás ( | )et nem látok. Összement a monitorom asszem...
2009.05.18 15:55:44velnesz császár után szűkre varratom baszott pinám
remélem
gyereket nem akarnak
2009.05.18 16:03:24mordizomadta
Hát feleségnek nem kéne de az a segg azért egy-két gondolatot felvetett bennem...
2009.05.18 16:06:32Lord of the Sith
Nagy mell , nagy segg , ez a két dolog kell nekem.
2009.05.18 16:08:19Lasombra
"So one day I found I fell in love
And I brought my girlfriend home
And I introduced her to my mutha,
And she smacked me,
T'was a white girl
And I said, why momma? why momma? what did I do wrong? you know..."
2009.05.18 16:09:45http://fasz-magyar.blog.hu/
az a segg az kibaszott kamu
fotosegg
2009.05.18 16:32:20minifik
Lasombra:
király idézet :)
2009.05.18 16:34:41minifik
az öreg pimp, hát egészségére
LMAO
jah asszem az öreg szereti pakolni a kuffert csajnak ez a ficsöre mindent vihetett.
de azért az egészet egészségesen leszarom
2009.05.18 16:45:34paráznabillegető
aztamindenit... ez a ribi még egy béna faszba is életet lehel!!! pláne a 15ös cuccosban...
gréjt rispekt ájsztínek!
2009.05.18 16:53:50Fuckoffer
Nagylátószögû valag, nagylátószögû cseccsel, még nagylátószögûbb buxával, de azér' ráklikkelnék a luvnyára :)
2009.05.18 17:20:29PrincessConsuela
De közönséges szegény...
2009.05.18 17:38:38Kúrcsány Ferenc
Tarkón hugyoznám
2009.05.18 19:23:30Sierpe
igazi rapper cicababa, a klippekbe mind ilyen kufferek vannak :D fehérbe viszont még nem sokat láttam még ilyet :)
2009.05.18 19:37:41R.M.E.
basznám...
2009.05.18 20:10:03shitgun
Ice-T király, a neje ordas jó ribi, coooooool!
2009.05.18 20:34:44bspbsy
http://www.alexa.com/siteinfo/cocosworld.com
ez hol kétmillió látogató naponta, idióta velvet?
2009.05.18 20:40:20ready_real
Ekkora mellem nekem alapból van, igaz ilyen darázsderekam nincs hozzá...
2009.05.18 21:24:17Redline
Szegény IceT-nek nagyon durván összerogyott az arca a cucctól. A jelek szerint a való életben nem veti meg úgy a port, mint a New Jack City-ben... kár érte.
2009.05.18 21:52:42NoAngel24
Azért ilyen a feneke mert egy jókora szilikon inplantátum van benne, rá lehet keresni. Bizony, már ilyen is van:) Teszik mi de ha majd 10 év múlva sok sok nőnek ilyenje lesz elterjed mint a szilicici akkor már fúúúj lesz meg undorító meg mű
2009.05.18 22:03:48nothing_fancy
bevásárolgatós kép looool :-D
2009.05.18 22:20:47lhc
nagyon gáz... F kategóriás ködös semmibe veszett low-celeb ottani H kategóriás ringyó-feleséggel... száni
2009.05.18 22:22:44cöcke
Úristen! Hát mi a f@sznak koplalok én állandóan???:D
2009.05.18 22:44:27Redline
"Úristen! Hát mi a f@sznak koplalok én állandóan???:D"
Mert nem a megfelelô helyeken hízol ;)
2009.05.18 23:01:45kovi1970
2009.05.18 21:52:42 NoAngel24
B+. Egy világ omlott össze bennem. A szilikoncs@cst még megbocsátottam volna neki.
2009.05.18 23:12:33cöcke
"Mert nem a megfelelô helyeken hízol ;)".:DDDD,muhaha...mondasz vmit...
2009.05.19 09:24:20Redline
"A szilikoncsöcst még megbocsátottam volna neki."
Most miért, a szilikonsegg is tök jó. Gyakorlatilag mindig párnán ül, neki sosem zsibbad el a segge egy hosszabb autóút alatt :)