Béres Alexandra segít bemelegíteni a tűsarkúban futó celebeknek

2009. május 19., kedd 09:11
Az éppen várandós híresség ugyan érti, hogy miért tetszenek a férfiaknak a tűsarkút viselő nők, de az kicsit furcsa számára, hogy vannak hölgyek, aki ebben akarnak futni. Az idei Stiletto Run keretében több híresség is indul. Kovácsovics Fruzsinának két magas sarkú cipője van, de nem fél attól, hogy orra esik, Peller Mariannak pedig már gyakorlata van ebben.

Idén sem marad el a celebfutam a Glamour magazin által rendezett bizarr futóversenyen, amelyen a sztárversenyzőknek és száz kiválasztott olvasónak tűsarkúban kell megtennie a 100 méteres távot. Míg tavaly Czanik Balázs készítette fel az indulókat a megmérettetés előtt, addig ebben az évben az éppen első gyermekét váró Béres Alexandra vállalta magára a feladatot. A kismama elmondta, nem igazán érti, hogy miért jó ilyen cipőben futni, de egyetért abban, hogy a magasabb sarokkal rendelkező cipők sokkal nőiesebb külsőt kölcsönöznek viselőjüknek, ami persze nagy tetszést válthat ki a férfiak körében.

A tavalyi futamon csupán két ember esett el, így talán nem csoda, hogy az egyik sztárversenyző, Kovácsovics Fruzsina annyira nem tart a balesettől. Igaz, neki csak két magas sarkú cipője van; az egyik a ballagási lábbelije, a másik pedig az, amiben most is futni fog. A Csillag születik tehetségkutató műsor egykori versenyzője hozzátette, bár az ominózus cipő nagyon vagány, nem biztos, hogy jó választás, ugyanis a fatalp miatt kényelmetlen viselet. Az induló celebek közt találjuk az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik háziasszonyát, Peller Mariannt is, aki nem ennyire biztos a dolgában. Többször is előfordult már vele ugyanis, hogy rosszul mérte fel a padkát, és kiesett a zebrára.

A fent említett két ismert induló mellett az FHM által legszexisebbnek tartott magyar női celeb, Labancz Lilla is szerencsét próbál, akárcsak elődje, Dukai Regina. Továbbá a tavalyi sztárversenyzők közül Dombovári Vanda is rajthoz áll a május 23-án esedékes versenyen. Peller Mariann kolléganője ezúttal is elmondta, még mindig kétféle lábbelit részesít előnyben, vagyis a lapos talpúakat és a tűsarkúakat.

Kommentek

  • 2009.05.19 10:02:59mooncat

    hülye ..csák. meg is érdemlik, ha pofára esnek!

  • 2009.05.19 10:07:47Lord of the Sith

    1. Azt kívánom , hogy azok a luvnyák , akik szeretnek tűsarkúban futni , törjék ki a bokájukat.
    2.Béres Alexandrának gusztustalanul undoritó férfias feje van.

  • 2009.05.19 10:23:25flatus

    Béres Alexandra szokott nyeríteni?

  • 2009.05.19 10:25:13Zep

    Jesszus, az a sok kretén picsa....

  • 2009.05.19 10:29:38Morfond

    Sztárok?? Abba kéne hagyni ezt a sztározást. Mart az ugye olyan volna, aki valamit letett az asztalra... Vagy Molnár Anikó is fut velük???

  • 2009.05.19 10:42:40pixiefairy

    Béres Alexandrát cikizitek? A Dombovári Vanda vasorrú banyának elmehetne annyira ronda! Konkrétan megijedtem tőle....brrrr....

  • 2009.05.19 10:57:051labuasztal

    Még Béres A. sem érti, hogy miért kell futkosni magassarkúban, mikor gyalogmenetben is elég veszélyes benne közlekedni. Jó munkát kívánok a traumatológiának!

  • 2009.05.19 11:10:29Enrico Palazzo

    Ezt a Böllér Mariann-t ki bassza hogy mindenhol fellelhető.?

  • 2009.05.19 11:32:08köldökszösz

    a mariannt mindenki, az rtl klubnál :D remélem borul 1 nagyot ezen a futáson, ahogy a többi eszetlen is :DDD

  • 2009.05.19 12:05:28Dinsdale Piranha

    Lehet, hogy a fent említett celebek némelyike tehetségtelen sőt még ronda is, de a fikázáshoz sem kell több ész...

  • 2009.05.19 12:29:50Tűzvillám

    Ezekkel az emberekkel maga a média hiteti el, hogy érnek valamit. Magas sarkú cipőben illegetik magukat, és ott van vagy öt fotós, aki ezt fényképezi, meg a kamerás, aki felveszi.
    Ezek a nők csak ennyit érzékelnek, és fel se fogják, hogy amúgy a többi 9 millió akárhányszázezer ember szemében meg nagy senkik.

  • 2009.05.19 12:47:15molnibalage

    Nem láttak ezek még kifordult bokát? Hát majd meglátják és érzik, hogy milyen iszonyatosan fájfalmas. Egy életreszóló sérülést lehet szerezni ilyen butasággal...

  • 2009.05.19 13:08:18Normi

    Kedves pythonista kollégámnak, Dinsdale-nek van itten nagy igazsága...

  • 2009.05.19 15:24:30köldökszösz

    na de a "celebek" saját magukból csinálnak céltáblát azzal, hogy a csapból is ők akarnak folyni! így simán ki lehet tárgyalni őket, akár a kirakatban 1 ruhát, hogy az mitől jó vagy rossz... ezek az emberkék is csak termékek, általában rossz koncepció szerint összerakva.

  • 2009.05.19 16:35:39gondolkodjunkezen

    nekem nincs egy magassarkú cipőm sem. Dehát ha hosszabbnak tűnnek a lábak benne.. lehet, hogy majd veszek egyet kettőt...De sportolni nem fogok benne, legfeljebb, ha a buszhoz rohanok.

  • 2009.05.20 11:49:13puszedli:)

    én nemrégen hallottam ilyen versenyről. a barátnőm is fog futni, remélem semmi baja nem lesz :S lehet, hogy tényleg hülyeség, de nem az én dolgom... ha ők akarnak gipszel a lábukon máskálni néhány hónapig..csak tessék.. azért szurkolok neked, Tekla! ;)

  • 2009.05.21 10:26:50nusildi78

    Mekkora paréj vagy te Lord, miért kell cikizni B. A-t??? Szerintem ő aztán tényleg egy tök normális és aranyos nő, bunkónak nem kéne lenni!!!
    Flatus, és te szoktál segget vakarni? Komolyan, parasztságból lehetne ám vizsgázni:P

    Amúgy szerintem ez a tűsarkúban futás poén. Nekem nincs és nem is szeretem a tűsarkúkat, mert nekem nem kényelmesek, de vicces dolog és ennyi. Bár remélem, hogy Dombovári Vanda elesik, mert őt nagyon-nagyon utálom :P

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés