Az Esquire magazin különös módját választotta a magas eladási szám elérésének, a válságkezelésnek és az olvasás népszerűsítésének. Az amerikai lap júliusi számának címlapjára az év legjobb bikinis testét, azaz Bar Rafaelit rakta, így biztosítva van a magas példányszám. Mivel jelenleg minden a válságról, az anyagi problémákról és az álláskeresésről szól, értelemszerű az is, hogy a férfiak számára készített újság is ezzel foglalkozik.
Bevezető Bar Rafaeli testén
A lap szerkesztői kitalálták, megjelentetik Stephen King legújabb történetét, mely a világválság erkölcsös átvészelésére próbál rávezetni. Mivel külföldön már nem trendi csupán a címlapra kirakni, mi lesz az újságban, ezért ki kellett találni valami különlegeset. Így alapnak Bar Rafaeli testét vették, ráfestették Stephen King művének első néhány sorát, és hogy a válság igazán benne legyen a történetben, a címlaplány egy szál bugyiban állt a kamerák elé.
Meztelen erkölcs
Stephen King új műve a Morality, vagyis az Erkölcs címet kapta, az író honlapjára feltett rövid ismertető szerint a történet egy házaspárról szól, akik megkapják életük nagy lehetőségét. A férj egy feltörekvő író, aki tanárként dolgozik egészen addig, amíg egy kiadótól meg nem kapja álmai szerződését. Az asszony ápolónőként dolgozik egy nyugdíjas lelkésznél, persze ő is kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit ha elfogad, megvehetik a régóta kiszemelt házat, mely – az írótól megszokott módon – Vermontban van. Stephen King természetesen nem sikertörténetként vezeti fel az eseményeket, azt a kérdést boncolgatja, mindez megéri-e a morális következményeket, vagyis jól járunk-e, ha eladjuk a lelkünk, és a pénz mindennél fontosabb lesz.
Rafaelivel bármit el lehet adni
A történet első sorait bemutató izraeli származású modell a Sport Illustrated magazin címlapja óta garantált sikernek számít, vele tulajdonképpen mindent el lehet adni. Ez olyannyira igaz, hogy a bikinis címlapnak köszönhetően az újság egyik ügyes munkatársa még a Southwest Airlinesnak is eladott egy hirdetést, és így Rafaeli bikinibe bújtatott idomait csodálhatjuk meg a légitársaság egyik Boeing 737-700-as gépének törzsén.
A rosszindulatú irigyek szerint ezek a sikerek nem csupán a modell szépségének, hanem a barátjának, Leonardo DiCaprionak is köszönhetőek, aki állítólag még mindig az előző barátnője, a világ legjobban kereső modellje, azaz Gisele Bundchen orra alá akar borsot törni jelenlegi csaja címlapon szerepeltetésével. Ezek után talán beláthatjuk, nem biztos, hogy a félmeztelen Rafaeli a legideálisabb az erkölcsösség reklámozására.
Még több a velveten
- 18+ A nők többsége szerint nem fontos a szexben a G-pontA tudomány szerint a G-pont csak mítosz, a megkérdezett férfiak a női ejakulációhoz kötik.
- Életfogytiglant kapott a gyerekgyilkos amerikai tinilányAlyssa Bustamante a szomszéd kilencévest ölte meg. Drogfüggő tizenévesek lányaként született. Korábban meg akart halni.
- Előkerült JFK újabb állítólagos szeretőjeMimi Alford, az egykori Fehér Ház-gyakornok, új könyvében rántja le a leplet a viszonyról.





Kommentek
2009.06.02 12:45:02rennie
"mely – az írótól megszokott módon – Vermontban van"
Vermontban? Nem Maine-ben, Derry-ben? Az lenne tőle megszokott.
2009.06.02 12:54:18köldökszösz
marha jó 5let így reklámozni a könyvet, tényleg tetszik :) bar rafaeli arca nekem olyan.. semmilyen, de a képek eredetiek, kreatívak :)
2009.06.02 12:54:22borisz
huh, én is összepingálnám, vagy megpünkölném.
2009.06.02 13:01:04pazola
Ha csak feleannyira lesz jo, mint a Duma Key, akkor istencsaszar lesz ez is.
King for president!
2009.06.02 13:06:51bry
rennie: New England mindegyik, amennyire én emlékszem arra a környékre összpontosít.
2009.06.02 13:48:56anyahajókabinajtóhajtogató
Maine az!
KING a king!
2009.06.02 13:53:03pincsi-pancsi
gyönyörű nő!
2009.06.02 14:44:13Dax
én sem értem hogy hogy nem main a megszokott...
2009.06.02 15:05:57bry
Szóval. Maine és Vermont is New Englandban van. King pedig nem csak Maine-ben gondolkodik, ezért szerintem nincs gond Vermonttal.
http://hu.wikipedia.org/wiki/New_England
2009.06.02 16:32:05deathbat
legtöbb esetben a helyszín derry, vermont (vagy castle rock)
2009.06.02 16:46:07-boxos-
olvasnám... izé, blokkolnám
2009.06.02 16:52:01Stipistopi
new engladni kagylóleves...
2009.06.02 16:52:57Stipistopi
englandi, na