John Travolta elismerte elhunyt fia autizmusát

2009. június 12., péntek 21:03
A színész 16 éves fia, Jett Travolta januárban halt bele egy epilepsziás rohamba, és bár szinte minden jel arra utal, hogy autizmusban szenvedett, szülei eddig soha nem voltak hajlandóak beismerni ezt. Egy rendőrségi vallomásban azonban nem illik hazudni.

Az általában megbízhatatlan National Enquirer azt állítja, birtokukban van John Travolta rendőrségi vallomásának jegyzőkönyve, melyben a színész kijelenti: fia, Jett autista volt. Bár a 2009. januárjában, epilepsziás roham következtében elhunyt fiú tünetei nyilvánvalóak voltak, a színész és neje - a szcientológia legismertebb reklámarcaiként - mindig egy Kawasaki-szindróma nevű betegséget okoltak fiuk állapotáért, ami szoros összefüggésben állhat azzal, hogy vallásuk elutasítja a pszichés betegségek létezését, mint amilyen például az autizmus is.

A lap állítása szerint a bahamai hatóságoktól jutott hozzá Travolta februári kihallgatási jegyzőkönyvéhez, melyben a színész ezt a vallomást teszi: „2008. december 29-én érkeztünk a Nagy Bahama-szigetre feleségemmel, Kelly Prestonnal, fiammal, Jett Travoltával, lányommal, Ella Travoltával, valamint Eli Wheaton, Jeff Kathrein és mások társaságában. A szigeten Old Bahama City-beli házunkban laktunk. Fiam, Jett gyakran szenvedett rohamoktól, és autista volt”.

travoltaa

A hírértéket mindebben nem a fiú autizmusa jelentheti, hisz ez többé-kevésbé nyilvánvaló volt, hanem az, ha Travolta most valóban elismerte ezt. A pár korábban ugyanis mindig dühödten tagadta, hogy fiuk különös viselkedését ez a betegség okozná: azt állították, Jett Kawasaki-szindrómában szenved, ami többnyire 5 év alatti gyerekeken jelentkezik, tünetei egy erősebb megfázásra emlékeztetnek, a nyirokcsomók és az ujjak, valamint a száj és a nyelv erős duzzanatával jár, és bár kiváltó okát nem ismerik, egyszerű gyógyszeres kezeléssel gyorsan és száz százalékosan gyógyítható. Szakértői vélemények szerint egy kezeletlenül maradt Kawasaki-szindrómából lehetséges szövődményként szív- és érrendszeri károsodás valóban visszamaradhat, de ez nem lehet felelős Jett Travolta különös viselkedéséért, és főleg nem szokott epilepsziás rohamokat okozni – melyekben a fiú négyéves kora óta szenvedett -, az autizmusnak ellenben az epilepsziás rohamok gyakori kísérőtünetei.

Mint azt a halottkémi vizsgálat később megállapította, Jett halálát roham okozta, pontosabban az, hogy a súlyos és hosszan tartó epilepsziás rohamok nagyon megterhelőek a szervezet számára, előfordulhat, hogy a szívműködés és/vagy a légzés is leállhat. Jett Travoltának az akkori beszámolók szerint megtalálásakor még gyengén tapintható volt a pulzusa, ápolója és apja több mint húsz percig próbálta is újraéleszteni szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel, a kórházba szállítás után két órával azonban halottnak nyilvánították.

travolta450

Fiuk halála után sokan vádolták Travoltáékat azzal, hogy közvetve hozzájárultak az eseményekhez, amikor vallásuk miatt nem voltak hajlandó gyógyszeres kezelést biztosítani a fiúnak. A vádakra reagálva a család a fiú halála után pár nappal elismerte, hogy a fiú az őt kisgyermekkora óta gyötrő, súlyos rohamaira évekig szedte a Depakote nevű gyógyszert, "de ezt egy idő múlva abbahagytuk, mert már nem hatott” – nyilatkozta Travolta.

Depakote

A Depakote a pszichiátriában használatos gyógyszer, amit mániás depresszió és skizofrénia tüneti kezelésére, valamint epilepsziás rohamok enyhítésére írnak fel. Súlyos mellékhatásai lehetnek: szedése elhízáshoz, aluszékonysághoz vezethet, de májkárosodást, belső vérzéseket, hallucinációkat is okozhat, azaz maximálisan megfelel a szcientológiai egyház tiltó határozatai alá eső, tudatállapotot befolyásoló gyógyszerek leírásának.

A szcientológia minden tudatállapotot befolyásoló kezelést elutasít, tanításaik szerint a pszichiátria humbug, a pszichés problémák pedig nem betegségek, hanem jellemgyengeségek, amiket nem gyógyszerekkel, hanem az ő speciális, jó pénzért árult tanfolyamaikkal lehet kezelni. Egy 2003-as, People-nek adott interjúban Preston el is mondta, fiuk a szekta "detoxikáló" programjában vesz részt, melyet a szekta-alapító scifi-író, L. Ron Hubbard tanításai alapján végeznek.

Az ügy kapcsán szintén támadott Szcientológiai Egyház pár nappal Travoltáék nyilatkozata után maga is reagált a vádakra: „Természetesen senki nem tiltja az egyház tagjainak, hogy ha testi panaszaik vannak, arra gyógyszeres kezelést vegyenek igénybe” - közölte Tommy David, a Los Angeles-i Szcientológiai Egyház szóvivője. Az óvatosan megfogalmazott közlemény azonban épp a konkrétumot, vagyis a pszichés betegségeket és a tudatállapotot befolyásoló gyógyszerek alkalmazását nem érinti.

Kommentek

  • 2009.06.12 21:46:01Stipistopi

    már nem azért.. de ezt eddig is tudtuk...

  • 2009.06.12 22:05:53Elektro

    Az 1ik legkiválóbb színésznek tartottam egy pár fos filmje ellenére. Amikor megtudtam, hogy agymosott szcientológista (nem tudom, hogy kell mondani) a legutáltabb patkány lett a szememben.

  • 2009.06.12 23:02:32m_trillian

    (úgy tudom,) az autizmust nem lehet gyógyszerrel gyógyítani. tehát "a gyógyszeres kezelés nélkül hagyott autizmus" sem igazán értelmezhető - kérlek, hogy nézzetek ennek utána, nagyon hamis képet fest erről a betegségről, amit írtok. az epilepsziára szedett gyógyszerek pedig (sajnos) mind a mai napig próbacseresznye alapon működnek - amikor a kissrác 4 éves volt, akkoriban méginkább - teljesen elképzelhető, hogy ebben (sci ide vagy oda) igazat mondtak: lehet, hogy tényleg nem hatott rá, sőt olyan is van, hogy rosszabbodik a beteg állapota a nem megfelelő gyógyszertől. és nem szeretném védeni sem Travoltát, sem a vallását egy percig sem.

  • 2009.06.13 01:10:04m.n.o.

    Az autizmust nem, de tüneteit gyógyszerrel lehet kezelni.
    Az epilepszia meg tényleg "próbacseresznye" még, sajnos.... vagy csak mi jártunk így.

  • 2009.06.13 09:55:38édriennn

    aki van olyan hülye,h egy olyan vallásban higgyen amit egy sci-fi író túlnőtt fantáziája agyalt ki az meg is érdemli...csak a kissrácot sajnálom mert nem ő választotta ezt az egészet.

  • 2009.06.13 10:06:49CsJP

    ha a National Enquirer irta ezt, akkor biztosan igaz. Korulbelul olyan szintu a NE, mint peldaul a Velvet

  • 2009.06.13 11:14:40SF

    "a gyógyszeres kezelés nélkül hagyott autizmusnak ellenben az epilepsziás roham szinte állandó kísérőtünete"

    Ezt honnan vettétek??? Számtalan autistát ismerek, akiket semmiféle szerrel nem kezelnek, mégsem epilepsziások.
    Ennyire azért nem kellene félretájékoztatni a jónépet!

  • 2009.06.13 11:39:34Micsoda útjaim

    Nem túl szakszerű a cikk, már bocs.

    Az autizmusnak nincs gyógyszere. Az esetek egy részében (de csak egy részében!) vele járó hiperaktivitásnak van egy tüneti kezelésre szóló gyógyszere. Hozzáteszem, a hiperaktívak nagyobb része nem autista.

    Az autistáknak szintén csak egy kisebb része (20-30%) szenved epilepsziában. Aminek szintén van többféle gyógyszere, ami nem minden epilepsziásra hat egyformán. Ismét hozzáteszem, hogy az epilepszia sem autizmus-specifikus betegség.

    Az autizmusba senki nem hal bele, az epilepsziába viszont sok nem autista is. A gyógyszerek ennek az esélyét csökkentik, de ki nem zárják.

    Az tehát, hogy a Travolta-gyerek autizmusát tagadták, a szülők részéről nagy tökfejség valóban, de emiatt gondatlanság semmiképpen nem róható fel nekik.

    Az autisták szülei gyakran vallástól függetlenül is, maguk és a külvilág előtt gyakran tagadni igyekeznek az autizmust. Mert ez egy végleges, gyógyíthatatlan állapot, amivel nagyon nehéz szembesülni. Annál is inkább, mert a természet furcsa fintora, hogy az autisták legtöbbje kifejezetten szép, szabályos vonású, ami még inkább elfogadhatatlanná teszi azt, hogy valami végleges, mélyreható gond van a gyerekkel.

    Szóval, a szci egy ocsmányság, de ez a probléma annál sokkal összetettebb, és a cikkíró egy kicsit jobban elmélyülhetett volna benne. A korrekt tájékoztatás érdekében (= az újságíró szakma alapkövetelménye).

  • 2009.06.13 12:02:27suze

    Helló, a "gyógyszeres kezelés nélkül hagyott autizmus" valóban rossz megfogalmazás volt, ki is húztam onnan, hisz nyilván nem ezt, hanem a srác kísérőtünetként jelentkező epilepsziáját kell(ett volna) kezelniük, ahogy az a cikk későbbi részéből egyértelműen kiderül. Az esetleges gondatlanság pedig nem az, hogy a srác autizmusát tagadták, hanem ha a bazinagy tagadásban az epilepsziáját sem tartották kordában (mondjuk gyógyszerekkel), hisz "majd a detoxikáló kezelések megoldják".
    A Kawasaki-szindróma testi megbetegedés, az epilepszia agyi, amit olyan gyógyszerrel kezeltek (lásd Depakote-definíció), ami pszichés állapotmódosulást is okoz, és ez az a különbség, ami az szcik számára az előbbit vállalhatóvá teszi, az utóbbit pedig nem.

    Az elmélyülést illetően pedig ez a cikk azért van telepakolva linkekkel, mert a srác halála idején épp eleget írtunk a témáról jóval nagyobb részletezettséggel, akit érdekel, ott elolvashatja.

    A NE meg perszehogy kamulap, mi is mindig nagyon jókat szórakozunk az elméleteiken, (a legfantáziadúsabbakat szeretjük is szembeállítani a hivatalos információkkal), de volt már, hogy belenyúltak valódi sztorikba. Ezt a jelenlegit a szokott "nyilatkozta neve elhallgatását kérve a család közeli ismerőse" források emlegetése helyett a mellékelt jegyzőkönyv-másolat(nak látszó) doksival támasztják alá (amilyet persze bárki bármikor csinálhat egy sima szövegszerkesztővel, igen), ami egy fokkal mégis hihetőbbé teszi, hisz az okirathamisítás mégiscsak komolyabb vád volna a sima rágalmazásnál. A történetnek nyilván lesz folytatása a következő napokban-hetekben, (tagadják-bizonyítják), tehát meg kellett írnunk az elejétől fogva. Ahogy majd megírjuk azt is, amikor bebizonyítják, hogy denemis. Majd aztán azt, hogy deigenis.
    Így megy ez.

  • 2009.06.13 12:24:21kidogo

    A fiú nem az autizmusba halt bele, ezt ugye tudjuk. Akár autista volt a fiuk, akár nem, nem muszáj nekik ezt ország-világ elé tárni. Ezért is érthetetlen a pontatlan megfogalmazás: "beismerték".

    A cikk írójának tényleg jobb lett volna jobban utánanéznie az autizmusnak. Ez nem sertés influenza.

    [2009.06.13 11:39:34 Micsoda útjaim]
    Nagyon szépen megfogalmaztad, teljesen egyetértek veled.

  • 2009.06.13 12:41:53Attilajukkaja

    A cikkel semmi gond. Korrekt.

  • 2009.06.13 12:44:20pinky, the brain

    hogy Travoltáék hibásak-e vagy nem, nem az én dolgom eldönteni de ez a szcientológia főleg evvel az elmélettel
    ..."tanításaik szerint a pszichiátria humbug, a pszichés problémák pedig nem betegségek, hanem jellemgyengeségek,..."
    ez olyan nagy hülyeségnek tűnik nekem,... olyan Nietzsche féle übermensch...jellemgyengeségek... ez miért jobb elmélet, mint a genetikailag öröklött bűnözéshajlam,??

  • 2009.06.13 13:04:09josepapa

    A cikk pongyola, pontatlan, szakszerűtlen, összekeveredik benne a szezon a fazonnal. A bulvár lényege persze a sztori mindenek felett, de azért amikor életről, halálról, betegségekről van szó, nem ártana odafigyelni. A Blikknél kicsit feljebb kéne lőni...

  • 2009.06.13 13:11:47Begi9

    2009.06.13 11:39:34Micsoda útjaim

    Köszi, nagyon jól megfogalmaztad a lényeget.:D
    Foglalkoztam ey autista kislánnyal, majdnem ugyanígy nézett ki...gyönyörű kék szemek, sugárzó arc.Mindenki egészségesnek gondolja, legalábbis az első pár percben, míg vele van.
    Az epilepsziáról olyasmi rémlik,hogy vannak a kisrohamok, meg a nagyok.A nagyroham 3-4. percében bekövetkezhet a halál, ha nincs orvosi segítség, vagy gyógyszeres(?)javítsatok ki, ha tévedek.
    Nem értem, hogy lehetett felügyelet nélkül hagyni a fiút...de erről már rengeteget írtunk:-(

  • 2009.06.13 13:14:38Gatto Negro

    Szia Jukka!
    Ezer éve nem láttalak erre!!!
    Hogy vagy?

  • 2009.06.13 13:16:28pinky, the brain

    nem kell félreérteni, a gyerek a képeken nem csúnya, sőt ahogy sokan megjegyezték egész édesnek mondható, de azért van valami amin látszik, hogy nem olyan mint a többi gyerek...

  • 2009.06.13 13:37:09trogerzsido

    "Jett Travoltának az akkori beszámolók szerint megtalálásakor még gyengén tapintható volt a pulzusa, ápolója és apja több mint húsz percig próbálta is újraéleszteni szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel, a kórházba szállítás után két órával azonban halottnak nyilvánították."

    azt mondja, ápolója :) egészséges embernek még 3 is van..

  • 2009.06.13 13:37:23Attilajukkaja

    Szia Gatto :o)

    Labadozom.

    Pinky

    Szerintem csak belelatsz valamit. A gyermeken semmi kulonoset nem latok, csak baromira Travolta szemei vannak. Szepek!
    Egyszer nekem is volt alkalmam talalkozni autista gyerekkel. Amig nem mondtak meg, eszre sem vettem, hogy valami gond van vele. Igaz, hogy nagyon hallgatag volt, de ez az ismeretseg elejen nem meglepo. Szepnek szep volt,...de majd' minden kisgyerek az. Es ha felnonek eppen olyan rondak lesznek, mint a tobbiek.

  • 2009.06.13 13:45:38Attilajukkaja

    Josepapa

    Akkor velem van a gond. Nekem semmi nem keveredik semmivel a cikkben. Egyszeruen csak elolvastam es ertettem. Igaz, talaltam benne egy elirast. Suze monnyon le!

  • 2009.06.13 13:49:09suze

    Gatto, (jobbulást), az autizmusnak is vannak fokozatai, az egész enyhétől (Asperger-szindróma) a legsúlyosabbig. A Travolta-fiú vonásai tényleg szépek, de azért van az a videó a régebbi cikkünkben (http://velvet.hu/celeb/jett090104/), amin látszik a tekintetén-viselkedésén, hogy az ő állapota azért az Aspergernél komolyabb volt, láthatóan elég kívülálló volt ezen a világon.

  • 2009.06.13 14:01:39Gatto Negro

    Suze!
    Köszi a felvilágosítást! Anno valamelyik előző cikknél rákerestem. De azért köszi.:)))
    Szerintem a srácnak valami más baja is volt. Az autizmus tudtommal nem mutatkozik meg az arcvonásokban.
    Anyukámnak volt egy szellemi fogyatékos bátyja, aki 16 évesen halt meg. Szinte semmit sem tudok róla, de maradt pár fényképe. Amikor először láttam Jett képeit, rögtön feltűnt a hasonlósága a sosem ismert nagybátyámmal.

  • 2009.06.13 14:02:59Gatto Negro

    Jukka!
    Remélem hamarosan csúcsformában leszel!
    Hiányoztál!!!:)
    És tudom,hogy rajtam kívül még sokan hiányoltak!

  • 2009.06.13 14:08:19Attilajukkaja

    Suze

    Gatto jol van, csak a cicaja betegeskedik. En labadozom. Tom nyomdokaiba lepve, "lesertettem" a labam :o)
    Szerintem meg a fenykepeken nem latszik semmi kulonos a Travolta fiun. Mint irtam, en az apjat latom benne. Akarmilyen hulye is, szeretem a filmekben.
    Az autizmusrol meg nem kell bizonyitanod a tudasodat. Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy valaki ertelmesen tudjon irni a NE alapjan. En ertettem a cikket, mert azert olvastam el, hogy megtudjam a lenyeget. Belekotni pedig mindig mindenkibe bele lehet! De te ezt sokkal jobban tudod, mint en ;o)

  • 2009.06.13 14:19:29Gatto Negro

    Jukka!
    Örülök, hogy megkaptad a mélt!!!

  • 2009.06.13 14:21:56Attilajukkaja

    Gatto

    Aranyos vagy, de azoknak a tabora sem kicsi, akik eppen azt banjak, hogy visszatertem.
    A nagybattyadnak (talan az apukadnak es neked is!) gyonyoru szemei lehettek :o)
    Az elmebajnak sok fajtaja van. Van, akin nagyon latszik a betegseg. Az autizmus nem ilyen. Ok valojaban nem is elmebetegek. Csak maskepp mukodnek. Sajat vilaguk van es nemelyiknek (csak nagyon kevesnek!) kulonleges kepessegeik. A valodi Esoember (http://www.youtube.com/watch?v=k2T45r5G3kA) egy zseni vagy annal is tobb. Az agyanak sokkal nagyobb reszet hasznalja, mint egy "normalis" ember. Magyarorszagon is van egy ilyen csajszi. Egy festono. Ezt Savant szindromanak hivjak. Az autistak kis resze. Allitolag genhiba.

  • 2009.06.13 14:26:27Gatto Negro

    Jukka!
    Tom levelét is megkaptad?
    Anyai nagybácsi volt szegény! Anyámnak hatalmas dióbarna szemei voltak, amiket csak a tesóm örökölt.
    Viszont azt nem tudom, hogy mi baja volt a bácsikámnak. Sose mesélték el...

  • 2009.06.13 14:42:07Attilajukkaja

    Gatto

    Mindent megkaptam.
    Az anyukamnak is volt egy hasonloan beteg fiutestvere, aki het eves koraban meghalt. A faluban azt mondtak, hogy feloklelte a bika, de ez nem volt igaz. Nagyanyamnak ikrei szulettek, ami szegyennek szamitott (abnormalisnak). Az egyik ket napos koraban meghalt, igy el tudtak titkolni a szegyent. A masik pedig "nyomott" lett. Valoszinuleg nem voltak meg akkoriban a szukseges korulmenyek, hogy valaki ikerterhesseget hordjon ki. Vagy mas.
    Van egy fenykepem, ami 1920 korul keszult. Anyam meg nincs rajta, de a beteg Adamka (Eva halt meg) rajta van. Latszik rajta! Nagyon.
    Feloklelte a bika....

  • 2009.06.13 14:47:25Gatto Negro

    Jukka!
    Abban az időben sokkal rizikósabb volt szülni, még egy babát is. Otthon, sterilizálás nélkül...Kettőt meg pláne. Nem volt császármetszés, ha baj volt. Sok baba és anyuka is ráment. A nagymamád szerencsés volt még így is.
    De miért számított abnormálisnak? Ezt én még nem hallottam.

  • 2009.06.13 14:50:54suze

    Jukka, akkor neked jobbulást :) Tom meg ne levelezgessen, hanem Pónival együtt tolják vissza ide az arcukat, mert lesértődöm :)

  • 2009.06.13 14:53:57luluxx

    Szeretem Travoltát, mint színészt, ahogyan pl. Eperjest is, függetlenül attól, hogy milyen elborult szektás.
    Mindenesetre nehéz lehet úgy élni, hogy a sajtó a gyereked betegségén csámcsog. Ettől még eltitkolni nem titkolnám el. Elég nagy baj, ha szégyenkezni kell egy beteg gyerek miatt, és erről mi, mint társadalom is tehetünk. Nem vagyunk elég elfogadóak.

  • 2009.06.13 15:04:28Attilajukkaja

    Luluxx

    Annyira egyetertek veled, hogy oda meg vissza :o)
    Ember vagy.

  • 2009.06.13 15:14:28Gatto Negro

    Egy beteg gyerek miatt nem kell szégyenkezni. A szcientológia miatt már inkább! Szerintem.

  • 2009.06.13 15:22:12Attilajukkaja

    Gatto

    En is pont ezt kerdeztem anyamtol: miert volt szegyen egy ikerszules??? A valasz az abnormalitas volt. Mindent elleneztek, ami nem volt normalis. Ennyi. Es meg is belyegeztek azt az asszonyt, akinek ilyen gyermekei szulettek. Szegeny nagyanyam orult annak, hogy Evike meghalt. Kulonben rossz szemmel neztek volna a portajara.
    Mai szemmel nezve ez hihetetlen, de a huszas-harmicas evekben ez ment.

  • 2009.06.13 15:30:59xenuka

    a gyerekedet eltemetni ez nagy csapás

  • 2009.06.13 15:43:50Gatto Negro

    Jukka!
    Mondjuk afrikai vagy indián vagy nemtudommilyen törzseknél állítólag volt olyan, hogy az ikerszülés az asszony hűtlenségének bizonyítéka volt. Azért van két gyerek, mert a feleség mással is volt. És ilyenkor megölték az anyát...borzasztó!
    Ami meg a két háború közti időszakot illeti, voltak rettenetes dolgok. Tiszazug pl.

  • 2009.06.13 16:27:00banga

    "...de ezt egy idő múlva abbahagytuk, mert már nem hatott” – nyilatkozta Travolta."
    Na én ezt nem értem. Van pár epi ellen gyógyszer, amit még variálni is lehet. Ha mondjuk ezt a D betűset megszokta a szervezete, vagy valami más okból nem hatott már, miért nem változtattak?
    Az epi miért mentális, amit nem lehet gyógyszerezni? Ennyi erővel az agydaganatot se kezeljék, az is eljátszhat az elmével...

    Én bírom a Travolta filmjeit, sajnálom hogy agymosott lett. De legalább nem látszik olyan görcsösnek mint a másik vallási reklámarc: Tom Cruise.

  • 2009.06.13 16:34:23Gatto Negro

    banga!
    A szcientológia tanításai miatt volt az egész. Hubbard szerint minden betegség gyógyítható auditálással, méregtelenítő kúrával és rengeteg vitaminnal. Ez a szegény gyerek meg az istennek se lett jobban tőlük.
    Ez némiképp zavarta a szülőket.
    De nem mertek/akartak eltérni a vallási doktrínától: gyógyszer = drog.

  • 2009.06.13 18:32:40Attilajukkaja

    Gatto

    Sok dolog valtozott az elmult evekben. Hal Istennek az ikerszules sem szamit ma bunnek. Tobb gyermek jol jonne a nemzetnek.
    A szcientologiat meg tovabbra sem ertem. De miert kellene nekem mindent ertenem?

  • 2009.06.13 19:25:42gitáros

    Csak annyit jegyeznék meg "hithű" ateistaként, hogy szerintem a szcientológiát vallásként aposztrofálni finoman szólva sértő bármilyen vallás számára...
    Travolta meg attól, hogy bolond, még jó színész, sztem.

  • 2009.06.13 20:01:48Attilajukkaja

    Travoltat milliardszor is imadom, mint szineszt. Ami a fiaval tortent, az egy tragedia. Ennyi.

  • 2009.06.13 20:29:59lanyi

    Olvasgattam a hozzászólásokat...

    Ennek a társadalomnak fogalma sincs az autizmusról.
    Sajnos sz orvostudománynak sem sok...

    Travolta jó szinész, szerintem.

    A szcientológiát nem ismerem, és nem is akarom megismerni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés