Az énekesnő a Complex magazin kedvéért dominás bőrszerkóba bújva állt a fényképezőgép elé, a mellé készült interjúban pedig mesélt a sötét oldaláról, kifejtette mi tetszik neki egy férfiban, de azt is elmondta, meztelenül nem pózolna. Mindezt azért, hogy bebizonyítsa, ő egy összetett személyiség.
Már nem akar Beckhamné lenni
Miután Katy Perry egy vaslétrán dominaként pózolt, kifejtette hiába van sötét oldala, azért nem bízná magát mindennap a véletlenre, és nem hagyná, hogy egy tűsarkú csizmán múljon az élete. Elmondása szerint 25 éves korára már megkomolyodott valamennyire, és ez meg is fog látszani az új albumán.
Perry a való életben szívesebben vesz fel fekete bőrruha helyett piros alapon fehér pötyös napozót, de régen nagyon szerette volna, ha a stílusa vetekszik Victoria Beckhaével. „Felhagytam azzal, hogy egy egyszerű repülőútra úgy kiöltözzek, mint Posh, mert az annyira kényelmetlen" - látta be Perry. „Ugyanakkor minden egyes este úgy kiöltözöm, mint egy romlott transzvesztita: haj, smink, minden" - írta le ironikusan saját pin-up stílusát.
Egy férfi fejezze ki az érzéseit
Az énekesnő, aki az I Kissed A Girl című dallal vált híressé, megosztotta rajongóival, igazából nincs konkrét típusa, így nehéz megmondania, milyen az igazi férfi számára. Régi-új barátja, Travis McCoy kapcsán kifejtette, az a legjobb benne, hogy ki tudja fejezni az érzéseit. „Egy pasi, aki meg tud írni egy dalt, vagy el tudja mondani, hogyan érez, és mindezt egy dalba tudja foglalni, az nagyon költői. Travis nagyon jó ebben, egyszerűen nagyszerű a szövegekben, és azt hiszem, tulajdonképpen ezért csodáltam őt annyira" - mesélte Katy Perry, aki szerint az olyan apróságok is számítanak, valaki hogyan teszi fel a kalapját. „Nem gyakorol három órán keresztül a tükör előtt, csak felteszi. Ez nagyon szexi" - tette hozzá. Mondjuk a szakításuk után nem sokkal még nem McCoy költői oldalát emlegette, inkább óva intette tőle minden nőtársát, merhogy a pasi csak dugni akar. A szexi és költői jellemvonások nyilván akkor kerültek megint előtérbe, mikor úgy döntött, mégiscsak kibékül exével.
Rajongók, Isten, Tudás
Az énekesnő számtalan civil rajongója mellett Perez Hiltont is az imádói között tudhatja, aki Perry szerint pontosan tisztában van azzal, hogy a zenészi hivatás komoly és nehéz szakma, még akkor is, ha olyan fotót tesz közzé a blogján, melyre előtte vaginát rajzolt. Ráadásul szerinte Hilton azt is tudja, ő nem egy „kibaszott idióta, vagy egy haszontalan sztárocska".
A csajokkal csókolózás, a gyakori mértéktelen alkoholizálás és a villantások ellenére Katy Perry állítja, szülei tulajdonképpen büszkék rá. Bár szigorúan nevelték, de ugyanakkor elmondása szerint jó alapot is kapott tőlük, becsületességre nevelték, és azt is nagyon fontosnak tartotta kiemelni, családja tagjai istenfélő emberek. Az amerikai származású sztár azonban elmondta, nem ez az oka annak, hogy nem pózol meztelenül, hiszen: „Isten adta nekem ezeket, és én a legjobb tudásom szerint használom őket" - mondta nevetve.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.



Kommentek
2009.06.15 22:48:16nyomi
Nem zenesznek, inkabb politikusnak kellett volna mennie, ha mar ennyire ossze birja passzintani a becsuletesseget a "leszbi kartyaval", a magamutogato szexualitast az Isten fe'le'ssel, no es persze a transzvesztita "stilust" a pin-up-pal. Ez utobbirol Dita von Teese-rol meg sohasem jutott eszembe. Ugyhogy Hilton teved. Igenis ez egy „kibaszott idióta, vagy egy haszontalan sztárocska".
2009.06.15 23:13:27nick:
szánalomkirálynő
2009.06.16 01:07:34Môžeš mi pomôcť?
De a We All Kissed A Girl mashupok közt legalább két olyan akad, ami miatt érdemes volt megírni azt a szart. Nem, igazából csak egy, és azt hiszem inkább valahol másutt, amin a Korn Creep és Morricone van előtte. Vagy nem tudom. Mindegy, keressétek, mert igazán jó cucc.
2009.06.16 08:41:42szomszéd
ez ki ez?
2009.06.16 08:55:52Hang Ember (főcsőcsapcsonk-kezelő/gázlángszervező)
Most én is azt kérdem: ki ez? Honnan kellene ismerni?
Ha igazak azok az állítások, amelyeket a cikk szerzője leírt, akkor ez a csaj igen ügyes köpönyegforgató, de ugyanakkor értéktelen emberi nulla...
2009.06.16 09:05:29Páneurópai Harci Kos
De máris többet elért, mnt az itteni "savanyu a szőlő" fórumozók bármelyike:)
úgyhogy tőlem kap egy pirospontot.
2009.06.16 09:07:07Páneurópai Harci Kos
Minden "ismert ember" nek vannak rajongói és ellenzői.
u.i. a Magyarok üstje mellett nem áll senki.
2009.06.16 09:26:16Bodzaszedő Manager
Azért jellemző kortünet, hogy a vad hetvenes évek sudár diszkókirálynőitől eljutottunk 2009-re a 13 éves kislány kinézetű tinikurvákig. Pedofilok örüljetek.
2009.06.16 09:37:59szomszéd
Páneuropai!Honnét tudod,hogy mi mit értunk el?én pld.most értem el a porszívocsovét,takarítani kell a skacok után,ez az izé ilyet sosem fog elérni!DDDDDDD
2009.06.16 10:15:28kangep
húznám a haját kúrás közben.
2009.06.17 10:30:57pixiefairy
Mi van a csuklójára tetoválva?